Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-12-12 / 50. szám

26 Hírek a magyar népi demokráciából Prokop Rezső tervstatisztikus meg­mutatja, mit tárol jelenleg a hűtő­ház. Közben beérünk a gépházba is, ahol szürkére festett kompresszorok sorakoznak beton alapba ágyazva. Egy-egy kompresszor óránkint 200 ezer kalóriás hőt tud elvonni a leve­gőből. A gépterem egyik részében áll a kapcsolófal. Piros, fehér fények villannak néha, majd kialszanak. A termet állandó zúgás tölti be: folyik a hűtés az egész épületben. Egy vagonból éppen most rakják ki a vadnyúl szállítmányt. Két-hároiu fokra lehűtött termekben tárolják a nyulakat. Háromezer darab vadnyúl lóg fejjel lefelé a rudakon. olyan sű­rűn, mint a dohánylevél a szárító pajtákban. Sik Lajos, a Vadkereskedelmi Vállalat dolgozója bejelenti, hogy a közeli napokban őz- és fácán-szállíl mány is érkezik. Egyik teremben almát, másikban több vagon szőlőt, körtét találunk. A negyedik emeleten három és fél va­gon földi mogyorót, másfél vagon mandulát, két és fél vagon barack magot tárolnak zsákokban. Megnyugtató érzés ennyi gyümöl­csöt látni egy halomban: hsz a télen bőven gyümölcs. A hűtőház üzembe­­lépése nagymértékben előmozdítja a megye áruellátását. MAGYARORSZÁGOT BÍZTAK MEG A JÖVÖÉVI ÖTTUSAVILAGBAJNOKSAG MEGRENDEZÉSÉVEL A Nemzetközi Öttusa Szövetség ezévi kongresszusát Chilében tartotta. A kongresszuson úgy döntöttek, hogy a magyar öttusázók legutóbbi nagyszerű szerepléseinek elismeréseként Magyarországot bízzák meg az 1954. évi világbajnokság megrendezésével. ÚJ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI CSÚCSEREDMÉNYT ért el Kunsági, a 100 méteres mellúszásban, 1:14.8 mp-el, a VIII. kerületi Testnevelési és Sport­­bizottság úszóversenyén. FILMHÍRADÓ készül az angol-magyar labdarugó mérkőzésről. A mér­kőzésen jelen volt Macskási János és Szabó Árpád filmoperatőröknek si­került mind a hat magyar gólt és ezenkívül a mérkőzés legizgalmasabb eseményeit megörökíteniök.

Next

/
Thumbnails
Contents