Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-05-09 / 19. szám

- 15 -a taps; az élenjárd munkásnak szdl, aki példát mutat munkájával a hazaszeretetből. De szdl a taps a szinporapá3 rukákba öltözött táncosoknak, énekeseknek, zenészeknek,akik megjelennek a színpadon.Szebbnél szebb müsorszémokat látunk. A téren mind hangosabb lesz a tapsvihar, még mindig érkeznek,a szünetben már húszezerre becsülik a nézősereget.

A színpadon életerőt, vidámségot, optimizmust hirdető tánc viharzik, a nép dalai, táncai kelnek életre a művészek tolmácsoláséban. A húszezer tatabányai néző valósággal összeforr a kétszáz művésszel; örömtől sugárzó arcok, elragadtatást kifejező közbeszólésok is elárulják: ez az igazi siker, ez az igazi közönség. "De szépek vagytok lelkecskéim" - kiélt a szinpad jobboldala felől egy idős, fejkendős asszony az emelvényre lépő, pompás ruhákba öltözött lányok felé."Hogy voltl Kégegyszerl" - kórusban zeng a kiáltás egy-egy müsorszám után.A műsorközlő minden szám előtt bányászok hőstetteit mondja el - ezek jutalmául csendül fel az ének, kezdődik a tánc. Póczos Gyula vájár csapatának tapsolunk, melynek tagjai 406 százalékot teljesítettek ezzel a legjobb tatabányai eredményt érték el az ünnepi műszakban. Nekik ajánlják - de mindannyiunk gyönyörűsége a tánc, a dal, a muzsika.

Hüvösödik, de nem ritkul a nézősereg a téren. Magéval ragadja őket a pezsditő verbunk, a vidám üveges tánc, a nagyszerű fonójáték, a Liszt-rapszódia kiváló zenekari előadása... Gyerek és öreg a helyén marad: nevet,tapsol, gyönyörködik.

A szünetben megtelik a térség a sátrak előtt; fogy a sok szendvics, a sör, a cukorkaféle. A színfalak mögött most a személyes találkozás is megtörténik a bányászok és a művészek között. Czifrik Mátyás sztahanovista vájár a Béke-aknából munkájáról, a bényászéletről beszél, a művészek körülveszik, figyelmesen hallgatják. Gyermekek sereglenek ide,szemükkel simogatják a csillogó ruhákat. 3 a művészek, akik a népből, falvakból és városokból kerültek az együttesbe, boldogan mennek fel újra a színpadra: érzik azok szeretetét, akik közül jöttek, érzik, milyen nagyszerű, felemelő érzés a dolgozó népet gyönyörködtetni, tanítani.

A reflektorok fénye kialszik, a műsornak vége. A tatabányaiak lassan hazafelé indulnak. Útközben sokat beszélnek még erről az estről, a műsorról, a művészekről, akik még szebbé varázsolták nagyszerű művészetükkel a május elsejét Tatabányán.