Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)
1953-03-14 / 11. szám
20 SZÓFIAI EMLÉKEK * A magyar birkózóválogatott bulgáriai útja irta Matura Mihály '’Nehézatlétikánk egyik jelentős eseménye volt a Szófiában megrendezett bolgár-magyar válogatott birkózóviadal. A két csapat erőpróbája bizonyságul szolgált az elmúlt években elért fejlődésről és a két nemzet közötti baráti szeretetről. Csapatunk valamennyi tagiának sokáig emlékezetében marad az a kedves vendéglátás, amellyel fogadtak bennünket. A bolgár nép szeretete nyilvánult meg abban a gondoskodásban, amelyben itt részühk volt. Szófia legszebb szállójában helyezték el együttesünket, ahol mind az ellátás, mind az ott dolgozók udvarias magatartása kifogástalan volt. Meleg barátság fejlődött ki a két együttes között a közös edzéseken Í3. A harmadik nap délutánján a Testnevelési Főiskolán tartottuk az első közös edzésünket a bolgár versenyzőkkel. Ezeken a közös edzéseken a szocialista szellemű sportolót jellemző baráti szeretettel tanították versenyzőink a fizikailag jóval erősebb szófiai birkózókat az egyes fogások helyes alkalmazására s a fejlettebb technika elsajátításéra. Tarr Gyula például Jancsevet, a bolgár együttes egyik versenyzőjét, megtanította a helyes hiJlefogasra és a kiemelésre. Ezt a gyakorlatot egyébként érdekes, kedves jelenet követte. Tarr ugyanis megkérdezte Jancsevet: "érti-e?" "Dé,dá" - felelt Jancsev és ugyanakkor fejével nem-et intett. így nemcsak Tarr Gyula, de valamennyien értetlenül álltunk, vájjon értette-e a gyakorlatot vagy sem. Tanácstalanságunkból a tolmács segített ki, aki elmondta, hogy Bulgáriában ez a mód a helyeslés kifejezése. A második mérkőzést követő napon felejthetetlen élményben volt részünk. A Szófiától 60 kilométerre lévő Rila-hegység egyik gyönyörű üdülőjébe rándultunk ki. Valamennyiünket lebilincselt a csodálatosan szép táj. Ragyogó napsütésben indultunk fel a Rila-hegyen lévő Boravetz-üdülőbe, a bolgár si-paradicsomba, ahol már nagy