Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-03-14 / 11. szám

- 15 -4-MAGK4R BÉKEGYÜLÉS A BUDAPESTI A budapesti Eötvös Lórénd Tu­dományegyetem természettudo-TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARON mányi karának dolgozol és hall­gatói előtt Szédeczky-Kardoss Elemér, kétszeres Kossuth-di­­jas akadémikus beszámolót tartott a népek bécsi békekong­­r--. sszusórdl. Beszámolójában elmondotta, hogy soha még nem gyűlt össze tanácskozni a nézetek, osztályok és felekeze­­tek olyan változatos képviselete, mint Béesben a kongresz­­szuson. *- Számomra - mondotta -, aki már a két világháború közötti időben is sokat jártam külföldön, egyik meglepő tapasztalat az volt, milyen erősen elterjedtek a haladás, a szocializmus eszméi mind a nyugati országokban, mind a déli félteke földrészein. A kongresszuson beszéltem Jól tájékozott marxista műveltségű venezuelai, brit-guyanai, dakari, nigériai fehér- és feketebŐrü egyetemi hallgatók­kal, kémikusokkal, matematikusokkal, orvosokkal, orvos­nőkkel, tanítókkal, akik elmondották, hogy hazájukban mö­föttük a hasonló gondolkodásúak és szimpatizánsok milliói llanak. Ezután Szédeczky-Kardoss professzor a kongresszus munkájának részleteit és a határozatokat ismertette. AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS kulturális bizottsága határozatot hozott arról, hogy 1953-ban is ünnepségek keretében emlékezik meg három nagy kulturális évfordulóról. Rabelais francia iró é3 humanista halálának 400., Kopernikusz lengyel csillagász halálénak 410. és Csü Jü-an kinaiTcöltó születésének 2200. évfordulója al­­kalmábólközponti ünnepséget rendez a Magyar írók Szövet­ségével, illetve a Magyar Tudományos Akadémiával együtt. A kulturális bizottság segítséget nyújt Jósé Marti kubai iró születésének 100., Van Gogh holland festő születésé­­nek 100. és Emerson amerikai demokrata filozófus születé­sének 150. évfordulója megünnepléséhez is.

Next

/
Thumbnails
Contents