Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-09 / 6. szám
ÓHAZAI TÁJAK A TISZAHÁT FEHÉRGYARMAT, Sza- tek, még nég> lóval vagy bolcs-Szatmár megye — Ma- lóháton is elakadtak a mérhegyarországnak ez a távoli teilen sárba. Inkább „hajó”csücske még a múlt század val, tutajjal, jobb hijján leavégén is a vizek birodalma volt. kasztott csűrkapun, sütőteknő- A Nyírség homokdombjain s a ben csónakáztak egymáshoz. A Kárpátok előhegyei közé szőri- szomszéd falvakban udvarolni tott síkságon szinte egymásba járó legények titkos útjaikról szaladtak az Erdély keleti derékig vizesen vetődtek haza. feléből érkező kisebb-nagyobb Hosszabb utakra télen keltek, folyók. A párhuzamosan észak mikor befagytak a vizek, felé tartó Krasznát, Szamost, Befogtak a csengő szánokba, Tiszát, Túrt itt már alig 10—20 úgy siklottak át a folyók felett, kilométer választja el egymás- vagy a közeli városokba, vagy tói, s közöttük még számtalan farsangolni, lakodalomba. Faharangláb és templom Tiszacsécsén patak, tó, mocsár húzódik. Ezeket a vizeket a Tiszának egyedül kell kivezetni Csapnál, de ahol a folyó sebes folyása ellenére sem tudta lecsapolni az egész területet, a holt terek befulladt kisebb folyói mocsarakban, lápokban tűntek el. A viz volt e táj éltető eleme s csapása is, áradások idején csak a vizhátakra épült kis falvak maradtak ki a végtelen viztengerből, de az öregek emlékezete szerint örültek, ,,ha a Tisza megjárta a határt”, mert kövérebb, dusabb lett tőle a föld; jobb termést hozott. Hatalmas, pusztító árvizeket is őriz az emberi emlékezet, amikor bölcsős kisgyermeket, állatot, ruhákkal teli ládákat vitt a zavaros, sodró áradás. Földet y rendszeresen csak a magasabb földhátakon, vizhordta dombokon műveltek. Az egész évben nedves területeknek legelőkként, kaszálóként vették elsősorban hasznát. Tavaszi-Őszi esőzések idején igen körülményesen közleked-A Tisza-Szamos közét, a szatmári-beregi síkságot nem a honfoglaláskor hódította meg a magyarság. A X—XIII. századi telepitések előtt egy-két kis falu — királyi szolgálónépeké, erdőóvóké, vadászoké — s a Kárpátok keleti hágóihoz vezető fontos utakat védő hadinép húzódott meg csak itt. A X. századtól lassan királyi adományként egy-egy neves nemzetség birtokába került e terület kisebb-nagyobb része, s ezek más birtokaikról lassan, tervszerűen telepítették le jobbágyaikat az uj területre. A telepítés, erdőirtás, a táj megszeliditése évszázadokig tartott. Az egyik legagilisabb telepitő nemzetség a Kölcsey család őse volt. Mivel e terület nem került török uralom alá, a falvak településszerkezete máig híven őrzi eredeti elrendeződésüket. Az egyetlen utcából álló falu kiszélesedő közepén vagy a házak közé sorolva ott találjuk a gyakran XIII. századból való kis templomokat. A mohácsi vész, s a rá következő török uralom mégis évszázadokra meghatározta e terület kulturális alakulását. Magyarország három részre szakadt: a Habsburgok uralma alá tartozó magyar királyság, az erdélyi fejedelemség s a gyorsan előrenyomuló törökök osztoztak a nemrég még virágzó, egységes irányítású országon. E három hatalomnak — melyeknek nem voltak a mai értelemben vett szilárd határai — találkozásánál alakult ki egy senki földje, a Partium, magyarul Részek. Maga a cim is ellentmondást tükröz; századokon keresztül vitás terület maradt a Partium Erdély és a Habsburgok között. A gazdátlan földön a törökök is portyáztak. Talán ezek az önálló századok nyomták rá bélyegüket a Részek lakóinak magatartására, világnézetére, úgy válhatott e táj a lázadás, a meg nem alkuvás földjévé. A reformkorból az adózó szatmári nép nyomorúságos helyzetét Kölcseytől ismetjük. Mégsem mondhatjuk, hogy a századfordulón elmaradottabb lett volna ez a terület, mint az ország más vidékei. Jó földje, hatalmas legelői, táji adottságai, szorgalmas, életrevaló népe egy felemelkedő parászttársadalom lehetőségeit hordozták magukban. Peremterületre szorulása hátravetette, megállította fejlődésében, az archaizmusok rezervátumává tette. A Néprajzkutató számára a szatmári s beregi Tiszahát még ma is kincsesbánya. A kazettás mennyezetű templomok, a haranglábak, a középkori freskótöredékeket őrző templomfalak a művészettörténészeknek adnak bőven kutatási feladatokat. Ez a sajátosság a táj társadalmi és földrajzi helyzetéből, történeti sorsából adódik. Már földrajzi fekvése is indokolja, hogy elsősorban erdélyi kulturális hatások érjék. Az Alföldtől mocsarak, lápok rekesztették el, de Erdély felé nyitott folyóvölgyek vezettek. A legprotestánsabb vidéke volt e táj az országnak, igy az erdélyi reneszánsz stílusát őrző templomok nem változtak meg az ellenreformáció ideje alatt sem. A szatmáriak, beregiek'szintén járták a világot. Az Ecsedi-láp gyékényfonói szekerekkel árulták edényeiket, hordófedeleiket. Állataikat telelni, hizlalni, makkolni hajtották fel a környező hegységekbe. Télen gyakran jártak szekérrel fáért a Tisza feletti végtelen erdőkbe. A szurkos fáklya fényétől megrettent éhes farkasok csillogó szeme még ma is elősüt egy-egy történetben. A környező városok kisiparosainak remekeit ma is őrzi egy-egy család, mint a téli városjárások emlékét. Ezelőtt egy-két évtizeddel még művészien megmunkált, szarvasagancsból készült lőporszarut, reneszánsz s geometrikus mintakincset őrző művészi faragásokat lehetett látni az itteni falvakban. Ma már ezeket múzeumok őrzik. A tiszaháti szokások, hiedelmek, a népköltészet, a tánc, szintén fölöttébb fontosak a magyar népi kultúrában. A hires farsangi maskarások, a döglött lovat feltámasztó tudós kocsis, a sárkányölő Báthoryról szóló mondák, az állatgyógyitó tudományos emberek mind-mind e tájról valók. Ebből a világból nőtt ki, az ő nyelvükön irt Móricz Zsigmond, itt nyugszik a legszebb csónak-fejfás temetőben Kölcsey Ferenc, e táj közelében merengett Júliával Petőfi, a tó fölött a fák alatt; s Ady eltévedt lovasának ügetésére itt még felriadnak a megzabolázott táj volt erdei és ó nádasai. Morvay Judit Egy Kossuth-bankó PÉCS, Baranya megye — Két kopott Kossuth-bankó került a közelmúltban a pécsi Janus Pannonius Múzeumba. Egyikük hátoldalán megrendítő feljegyzés olvasható Batthyány Lajos egykori miniszterelnök kivégzéséről 1849. október 6-án. A szemtanú: Johann Ludwig katonaorvos, a császári tüzérregiment egészségügyi tisztje. Bezerédy Győző, a múzeum helytörténésze kiderítette a különös dokumentum eredetét. A kivégzés előtti estén Batthány feleségének pár percnyi időt engedélyeztek, hogy elbúcsúzzék férjétől, és az asszony ekkor csúsztatta a halálraítélt kezébe azt a tőrt, amellyel azután öngyilkosságot kísérelt meg. A súlyos sebesülthöz egy császári katonaorvost vezényeltek, azzal a paranccsal: erősítse fel az elítéltet, Védett PÉCS — Baranyában természetvédelmi területté nyilvánították a volt főúri kastélyok parkjait. A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbb a helesfai és a királyegyházi parkra mondta ki a védettséget, s ezzel az oltalomra érdemes valamenynyi baranyai kastélypark védelem alá került. Az egykori „csodakertek” ily módon mindenki által látogatható arborétumokká váltak. A tíz gyönyörű élőfagyűjtemény területe együttvéve megközelíti a nyolcvan hektárt. A XVIII—XIX. században telepített parkok gyakran nagy értékű fákat és cserjéket őriznek. A következő évek során újjászületnek a baranyai kastélyparkok. A szakemberek rekonstrukciós tervet készítettek minden arborétumra, a megvalósíhogy végre lehessen hajtani rajta a halálos ítéletet. Johann Ludwig volt ez az orvos. Az ötforintos Kossuth-bankón a következő — német nyelvű — feljegyzés áll: ..Az én legszomorúbb napom 1849. október 6. volt, amikor az egész napot Batthyány Lajos grófnál töltöttem, a sebe miatt inspekciót tartottam és a kedves, barátságos embert egészen az új épületig elkísértem, ahol őt kivégezték. Az utolsó szavai ezek voltak: Éljen i halál! És így fogadta a halált. " A hevenyészett jegyzet minden bizonnyal közvetlenül a kivégzés után készült, és mivel Ludwig doktor nem tudott magyarul, félreértette Batthyány búcsúszavait. Azok ugyanis ezek voltak: ,,Rajta vadászok! Éljen a haza!’’ _________________ parkok tásukra évente félmillió forintot fordítanak. Arra törekednek, hogy a parkokat eredeti szépségükben állítsák helyre, sőt, tovább gyarapítsák értékes fa- és cserjeállományukat. Lebontják az oda nem illő építményeket, új sétautakat építenek. Malommúzeum KÖSZEGSZERDAHELY -Malommúzeumot létesít Kőszegszerdahelyen a Vas megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. A viszonylag jó állapotú, kőszegszerdahelyi vízi meghajtású malmot az 1800-as évek felső felében építették, s az 1952-ig üzemelt. A vállalat az épületet megvásárolja és eredeti állapotában állítja helyre.
