Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-02 / 5. szám
90. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Senki se tilthatja, kiváltképpen az nem, akinek olyan nagy a gondja rám... A bögyödben vagyok jó ideje, ne félj, tudom. Édesapámat is uszítánád rám, mint a harapós kutyát... Szép szóval mondom: a magad háza előtt söpörj, engem pedig engedj a magam járásán ... Amint így álltak egymással szemben, gyűlölettel, haraggal és ökölbe szorult kézzel, Antal tágra nyílt szemmel, ziháló mellel figyelte őket. Soha nem látta még ilyennek az asszonyt. Ilyen mindenre elszántnak. Valamiért verekszik, az bizonyos. A Kanász Rozi ellen hadakozik? Lenézi a községi pásztor lányát? Vagy Lacit. .. Lacit félti? Jaj és jaj, ha azt félti. ..- Hogy a magad járásán engedjelek? - kiabált a menyecske. - A ménkű bánja, merre esz a fene, csak azt szégyellem, hogy az az utolsó, a Kanász Rozi, akinek az apja két évet töltött börtönben, híresztelje széltében-hosszában: az őszön esküszik a Rab Lacival. Ha volna bőr a pofádon, nem is járnál a házukhoz, amikor a tetű meg a bolha eszi meg őket... Még hogy én uszítom apádat? Uszítja ám a nehéz kórság! Ha esze volna, a derekadat leütné, de nem tűrné, hogy a börtöntöltelék Szedeli lányánál tölts éjszak'át-napot... Antal nem állhatta szó nélkül:- Elég! Én mondom, hogy elég! De nagyon látod a bút azon, hogy hova jár ez a gyerek. Legény, hát nem tilos neki a lányos ház. Ha anyja, apja nem törődik vele, ne firtasd, szaglászd te se: kihez jár... Imre bácsi is közbeszól:- Jó szót mondasz, fiam, mert az igazság az, hogy engem is furtonfurt piszkál ez a menyecske, hogy: „Így a Laci meg a Kanász Rozi - meg amúgy!” Más az én gondom, mint ilyen beszédet hallgatni. Ma is a Szőlőkalji dűlőben, hogy vágtuk a rozsot, arra megy Rozi, fején nagy térő csalamádé, hát kisomfordál az útra a Laci. Ez ä Kati, ez meg ledobja a sarlót, fut a gyepűhöz, kihallgatni amazokat. Fene se látott ilyent. Még ha az ura volna Laci, akkor érteném ... Kati nem hagyta magát. Mint a kereplő, úgy forgott a nyelve. Laci már árkon-bokron túl volt, még mindig dúlt-fúlt, tüzeskedett, a végén fel akarta kapni az alvó kislányt, hogy hazamegy, mert ő bizony nem marad egy éjszakára se olyan házban, ahol még a tulajdon hites ura se fogja pártul. Nem ment haza, de amikor már mindenki lefeküdt, kiült a ház elé. Antal az ablakhoz somfordáit. A hold odavilágított a pitvarba. A felesége ott ült az ezüstös derengésben. Rövid ujjú ing rajta, telt, fehér karja úgy virított, mint a liliom. A beteg ember szíve Összeszorult. Kati lehajtott fejjel ült, mintha a földön keresne valamit. Egyszerre a két kezébe temette arcát, hangosan sírni kezdett. Antal egy ideig tétovázott, aztán viszszabújt az ágyba. Rövjd álomból ébredt, az asszony helye még mindig üres mellette. Felkelt, az ablakhoz lépett. A hold odébb csúszott, a homályban eleinte észre se vette a pitvarban guggoló asszonyt. Olyan picike határra kuporodott, anynyira elhagyatottnak látszott, hogy hirtelen megsajnálta. Feléje nyúlt, mintha a haját akarná végigsimítani. Arra gondolt, kimegy hozzá, de ebben a pillanatban felugrott a menyecske. Előrenyújtott nyakkal figyelt. Antal hallotta a közelgő lépteket . Laci felment a három lépcsőfokon, már a konyhakilincsre tenné a kezét, amikor elébe állt a menyecske:- Laci...- Te vagy az, Kati? - kérdezi meglepetten a legény, és újra a kilincs felé nyúl. Az asszony azonban elkapja a karját:- Beszélni szeretnék veled.- Sürgős lehet, hogy a reggelt nem várhattad ...- Messzi még a reggel, kiváltképpen annak, aki elunta már a sóhajtozást. A legény próbálta tréfával elütni:- Talán sok kajdinát ettél, elcsapta a hasadat...- Nem azért kuporogtam itt fél éjszaka, hogy bolondozzál velem... A hangjában volt valami fenyegető, nagy búsongás. Laci megrezzent, mint aki veszélyt szimatol:- Mondd ki, ha annyira nyomja a bögyödet.- Hol, mikor kezdődött, nem tudom. A2 Antó most már tizenegy hónapja benne van a betegségben. Szerettem, ápoltam becsülettel, de hogy ennyire elnyomorította a sorvadás, hát... utálat nekem ott hálni vele egy ágyban. A szegény, sorvadt beteg mellett ott láttalak szüntelenül téged. Éjszaka sokszor felkeltem a verítékszagú ágyból, odaálltam a tied mellé, mert annak egészséges ember- meg istállószaga volt. Huszonkét éves múltam... Csaknem egy esztendeje ápolom az uramat, fekszem mellette, pedig az érintése kín, gyötrelem nékem ... Sokat sírtam, amikor senki se látta ... Nem akartalak észrevenni, a gyerekemmel bajlódtam, nagyünnepen templomba futottam, kértem a Szűzanya irgalmát, de hiába ... Ott voltál vetem egy födél alatt, egy szobában, némelykor rám néztél a csillogó, barna szemeddel, akaratlanul karomhoz ért a karod... Egyszer éjszaka azt álmodtam, a mellemre tetted a kezedet. Reggel elfutottam haza, azt mondtam édesanyámnak: „Nagy bolondot teszek én még abban a házban.” Nem ■ volt nyugságom. Azt lestem, merre jársz, honnan jössz. Féltettelek, kimondom, ha belehalok is: féltettelek, mert magamnak akartalak... Antal megkapaszkodott az ablakdeszkában. Kínjában lerepítette magáról az inget. A zajra felébredt az apja:- Antó, te vagy az? Mi lelt?- Nézem, hogy virrad-e már... Az öreg egykettőben elszundított újra. Antal nem mozdult. Ügy érezte, maradék kis tüdejét pazarolja a kínlódásban, de még közelebb dugta fejét az ablaküveghez. Valamilyen korán kelő madár friss füttye hallatszott. A csillagok homályosultak az égen. A bontakozó virradásban egymás mellett állt a menyecske meg a legény.- Ne vess meg, Laci, Isten rendelése ez. Nem tehetek róla...- Hiába, az én szívem a Rozihoz húz. öt szeretem. Az asszony rátette kezét a legény vállára:- Pedig nem volnék utolsó. Nem tudhatod, nem többet érek-e, mint a Rozi... Két fehér, télt karjával átfogta a nyakát. Laci szabadkozott, de a két mohó kar magához láncolta. Antal látta, amint a szájuk találkozik,'és az öccse viszi a feleségét a fekhely felé, amelyen napközben ő szokott heverészni. Hallotta, amint odazuhannak a zörgő szalmazsákra. 3 A ház mögött a szérűskert. Oda hordták magasra rakott szekéren a gabonát. Nyolc kocsi segít „Rabéknak. A lányok ünneplő ruhában *ülnek a búzás kocsin, a legények fején vasárnapi kalap. A gabonaasztagot egymaga rakta Imre bácsi. Nem könnyű munka, érteni kell hozzá. A kévék kalászos felét befelé rakva, szinte felépíteni. Az oldala egyenes, akárha kőműves malterolta volna, teteje pedig kétoldalt lejtősödé, mint a házfedél. (Folytatjuk) REMÉNYSÉG H N (113) Az Isten szeretet. Az ő termé-í szete, az ő törvénye szeretet. Mindig az^ ívolt, mindig az is marad. „A magassá(gos és felséges, aki örökké lakozik és^ (akinek neve szent...” (Ésa. 57:15),/ (akinek „ösvényei örökkévalók” (Hab.! ■ 3:6) nem változik! Ő az, „akinél nincs!) ■változás, vagy változásnak árnyéka." 4(Jak. 1:17.) Ez az örök szeretet (TÍZPARANCSOLAT-ban, a szabadj [ság örökérvényű törvényében nyert egyszerű, világos és határozott megfog Jgalmazást. Az igazi szeretet nem csu-j ■ pán érzések dolga, amivé sokan tenni* ■ szeretnék. Az igazi szeretet egy princi-í (pium, egy szavakba foglalt elv, amelyj (pontos irányt és határt szab életünkj [minden cselekedetének. Igehirdetés közben egy írástudó íg (szólt Jézushoz: „Melyik az elsó minden) (parancsolat között? Jézus pedig ígyj ■ felelt neki: Minden parancsolatok között az első — Halljad Izrael, az Úr, a) (mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az] [Urat, a te Istenedet teljes szívedből,^ Teljes lelkedből és teljes elmédből és tel-j (jes erődből. Ez az első parancsolat, (második pedig hasonlatos ehhez —í ■Szeresd felebarátodat, mint magadat! (Nincs más ezeknél nagyobb parancso-/ (lat. Ekkor monda néki az írástudó: Jól] ■ van Mester, igazán mondád, hogy eg ■Isten van, és nincs kívüle más. szeretni őt teljes szívből, teljes elméből,] \teljes lélekből és teljes erőből és szeret-V [ni embernek felebarátját, mint önma-y (gát, többet ér minden égőáldozatnál ésj (véresáldozatnál. Jézus pedig látván, (hogy bölcsen felelt, mondta néki: Nemí ■ vagy messze az Isten országától.” Mk.{ >12:28—34. Az emberek többsége ma milyen 1 [meggyőződést vall Isten TízparancsoJ (latáról? Nagyon sokan érvénytelennek,( és legalább ugyanannyia betarthatatítannak tartják. Minden kétségen túl, (cselekedeteikkel ezt igazolják isi De at Hzparancs nem kevesebb mint Isten] (lényének — ami a szeretet — szavakba« (foglalt kinyilatkoztatása. II. Mózest 20:1—17 verseiben olvassuk el figye-2 (lemmel a Magasságos és Felséges saját! (kezével írt (II. Móz. 31:18 és 32:16 és^ {34:1, 28 és V- Móz. 9:9—10) egyszerű,! világos és határozott megfogalmazását) annak, hogy egyedül és kizárólag* (milyen határokon belül beszélhetünk^ Isten iránti igaz szeretetről, amit első négy parancsolat határol el, és) (milyen határokon belül beszélhetünk* [felebarátaink iránti igaz szeretetről,« (amit az utolsó hat parancsolat határol) Jel. Ha cselekedeteink ezen határvona-! (lakon kívülre esnek, nem ismertük! {meg az igazi szeretetet, mélyebb meg-f értésre van szükségünk. Mindannyian vétkezünk (Rm. (3:10—12), ezért a törvény cselekede-C étéből egy test sem igazul meg. (Rm.) (3:20.) Ingyen kegyelemből, a Krisztus! (jézusban való váltság által igazulunk] ■ meg (Rm. 3:24—31), de ez az igazi hit« (nem teszi hiábavalóvá, hanem inkább) (megerősíti a törvényt. (Rm. 3:31.)j (istennek mindig volt és ma is van eg választott népe, akik életét az igazig (szeretet uralja. Jézus mondotta: „Ha) (engem szerettek, az én parancsolatai-^ ■mat megtartsátok!” Jn. 14:15 és 21 (23—24 és 31. Isten választott népe,) (tehát Isten igaz Izraelje, nem részesül! [az utolsó hét csapásban, mert Istent étjét, örök jelét viselik (II. Móz.« 31:12—18), ők azok, „akik megtartják) (az Isten parancsolatait...” (Jel. 14:12).' Tehát az igazán üdvözítő hit és szere-! (tét, nem érdemszerzésből, hanem há-i (iából fogadja el a Tízparancs által: [szabott határokat. És te kedves olvasó?] Botansky 1
