Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-02 / 5. szám
12. OLDAL MLAGY AK HÍRADÓ ÜNNEP UTÁNI GONDOLATOK írta: PAPP-VARGA ÉVA Az elmúlt Szentestén családi gyászunk miatt mellőztük a külső díszeket. Tehát mikor az összegyűlt családtagok az ünnepi vacsora után még együtt beszélgettek, én gondolatban viszszamentem egyik olyan nemrégi ünnepesténkbe, amikor még szívből tudtunk gyönyörködni a karácsonyfa díszeiben és az ajándékokban, utána pedig szokott sétánkra indultunk a Sunset Boulevardon. Sétaközben egy nagy vásárcsarnok előtt haladtunk el. Már zárva volt a helyiség, de előtte VARGA ÉVA a járda úgy nézett ki, mintha alkalmi árusok másnapi karácsonyra készülnének. Az üzlet előtt szerteszét dobált fenyőágak, oldalt pedig halomra rakott fenyőfák mutatták, hogy ők fölöslegesnek bizonyultak, mint a történelem folyamán egy-egy bizonyos embercsoport. Megálltam előttük és elgondolkozva néztem őket. Vajon ezek a fenyőfák simak-e most befelé, szégyenteljes sorsuk miatt? Tudatában vannak-e annak, hogy szemétre kerültek? Körülöttük fénylik az ünneplő város. Szerencsésebb testvéreik pompás lakások ablakain keresztül hirdetik, hogy „Mennyből az Angyal lejött...”, de ugyanakkor ezeknek a fáknak a sorsa az lett, hogy dús vendégségből hazafelé botorkáló részeg férfiak belerúgnak egyik-másik ágba, a nők pedig hangosan nevetnek azon, hogy ime, a tegnapi érték ma már ingyen kapható. Én nem nevettem. Mert én mindig is hittem abban, hogy a természet örök életében a fák is élnek. A földön a lábaim előtt feküdt egy haragoszöld fenyőfa, hatalmas ágai vágyakozva nyúltak a közeli házak felé és zizegő suttogásával mintha engem is kérdőre vonna „Miért jutottam erre a sorsra?” Évek óta reméltem, hogy az erdő egyformaságából egyszer átmentenek a szeretet légkörébe és ime félredobtak azok, akik csak addig értékeltek, mig pénzt jelentettem számukra. Még tegnap is elvitt volna egy nénike, de nem volt elég pénze és nekem tegnap még szabott áram volt... Ma már értéktelen vagyok és csak tűzrevaló... Nemrég suttogták körülöttem a fák, hogy vannak előkelő rokonaink, óriásfenyők, amelyek világvárosok hatalmas parkjain állnak, ágaikat fénylő díszek borítják. Nevük is van: MINDENKI KARÁCSONYFÁJA. Rengeteg bámulójuk van, felnőttek is, akiket nem fűt a gondolat, hogy MIÉRT ünnepelnek a világ népei ezen a napon... pedig az a legfontosabb, az ilyen fák külön közönsége... Ezek a szegény emberek, a szegény gyermekek. Köztudomású, hogy a társadalom felkarolja őket. Különösen azokat, akik közadakozásra szorulnak. Ámde a szeretetnek praktikussággal is kell párosulni... Én nem értek a karácsonyfa „business”hez, de tudom, milyen nagy üzletté nőtte ki magát Amerikában a fák árusítása, állítólag már egyesületek is belekapcsolódtak, tehát kívánatos lenne, hogy ne feledjék el a tulajdonképpeni célt... azt, hogy akinek vallásos érzületéhez hozzátartozik a karácsonyfa, az kaphassa. Idejével kellene köztudomásra adni, hogy a karácsonyfák csak a Szentestét megelőző nap déli órájáig jelentenek kereskedelmi értéket. Ami megmaradt az legyen közkincs. Hiszen akinek módjában van venni egyet, az már csak a díszítés miatt sem hagyja az utolsó pillanatra. A nagy marketek ahelyett, hogy zárás után szemétként dobálják ki a fennmaradott fákat, osztanák szét a szegényebb vásárlók között. Szebb ajándék lenne ez, mint a pikáns női képekkel díszített naptárak. És ilyenmódon minden otthonban meglehetne a boldog karácsony hangulata. *** Mig itt a fákkal foglalkoztam, eszembejutott a régi ünnepek öröme. Barátaim voltak a fák. A Felvidéken születtem, azokban a boldog békeévekben, amikor a Tátra hozzánktartozott. A tátralomnici nagy szállóban az évszázados nagy fenyőfák szinte benéztek az ablakomon. Sajátságos balzsamos gyógyító illatukkal tele volt a szobám. Éjjelente sokszor hallottam titokzatos zugásukat de abból sohasem éreztem ki panaszt. Miért is panaszkodtak volna? Otthon voltak... Ágaikat szinte vágyódva nyújtották egymásfelé. Itt ünnepközeledtén látom „mostohatestvéreiket is” a színes fenyőfákat, a való élet hamis színekben tükröző kék, rózsaszín, ezüst és arany fenyők. Ezek mintha a mai embertípus mindig valami újra, különösre vágyó nyugtalanságát szimbolizálnák. Idegenek..., az én fenyőfáim odaát maradtak, szülőhazámban, azokban az erdőkben ahol a fák vastag törzseiben szivekbe vésett évszámokban magyar nevekkel volt megjelölve az erdő. Ma már eltévednék benne, talán már nem találnám meg az ismerős fákat... régi barátaimat. Nem jó ezeken gondolkozni, mégis szinte hallani vélem a tűlevelek zizegő üzenetét és azok hatása alatt idézem egy vers utolsó szakaszát: „A rózsának is hangja van... nem csak illatos rangja van... Van fa-beszéd és fű-beszéd, ha meghallgatjuk és megértjük a neszét... HUMOR A SEMMIRŐL írta: DR. KAPÓTSY BÉLA Dr. Kapótsy Béla Vajon lehet-e a semmiről humorizálni? Vagy nem kell-e a semmit inkább komolyan venni, mint a légüres tért vagy a végtelen világűrt? Szerény tapasztalatom szerint a semmi néha kiválthatja a humort, mégpedig összes velejáróival, a jókedvvel és a nevetéssel. Különösen, ha ez a semmi jó minőségű: valódi „100 százalékos tiszta semmi.” S olyan semmi, ami nem hizlal, nem mérgező, alkohol-mentes, nem szennyező, törhetetlen, szellemtágitó, és nem kell hozzá elem. És ráadásul, szépen van csomagolva, vagy ahogy régen mondták az óhazában, szépen van adjusztálva. S finom, drága portéka e minőségi semmi: 00 oz-ja 1 dollárba kerül. Érdekes módon, egy lb. semmi is ugyanannyiba kerül, de egy kg. is. (A semmi mérésénél nyilván nincs különbség a mértékrendszerek között.) Ennyi előzmény után nem illik tovább fokozni a kedves olvasó kiváncsiságát, vagy türelmét túlzottan igénbevenni; — inkább megmondom, mi a szóbanforgó semmi. Egy egyszerű, ártatlan, könnyű ajándékdoboz, amire szépen rá van nyomtatva, hogy tartalma Semmi (Nothing), s a doboz hat oldalán díszes, humoros feliratokat találunk, amelyek mind a semmi témáját tárgyalják ártatlan, tiszta és igazán szívderítő humorral. Jól esett e tiszta, léleküditő humorral WHQICOm mw exhausted, THIS CONTAINER MAY BE USED FOR: PENCILS & CRAYONS Bű DB I HI BUB LBumiumwMiffi GIFT GIVING ST9SH1NB DNYDIIHG találkozni; — ma ez talán ritkább, mint a fehér holló Először is, a Semmi fadoboz büszkén viseli az ajándék nevét (Nothing) és az ajándékdoboz tartalmát. „A tökéletes ajándékának van minősítve, s főleg annak adandó a dobozon lévő ajánlás szerint, akinek mindene megvan. Burkolt, de erényes intés is a szerénységre, a mértéktartásra. Vagy, mint a doboz szövege mondja, „Ha tönkrementéi, vagy ha nem tudod, hogy mit adj, vagy a barátoknak, szerelmeseknek, idegennek, ellenségnek, vagy annak aki igazán a legjelentéktelenebbet érdemli.” Aztán a semmi doboz tartalma pontosan fel is van sorolva: 20 százalék zilch, 10 százalék jive, 6 százalék gornisht, 11 százalék balony, és 78 százalék B.S. (Ez nincs részletesebben megmagyarázva; „szakmai titok?”) Kicsivel több ugyan mint 100 százalék, de kicsire nem nézünk. Főleg a semminél. Majd több rendbeli figyelmeztetés inti a Semmi boldog tulajdonosát: „E doboz tartalma — a semmi — szállítás és kezelés alatt leüllepszik.” „Ha a doboz tartalma nevetést vagy túlzott kacagást okoz, azonnal menj orvoshoz.” És még néhány hasonló. De egy élethosszanti garanciát is kap a Semmi tulajdonosa: ,,E doboz tartalmát semmiféle „standard” szerint sem válogatták vagy mérték. Ha, bármi ok miatt, e dobozban lévő semmi nem felel meg az U.S. kormány által megszabott „standard”eknek, ez ellen az ég világon semmit sem tehetsz. De ha ragaszkodnál ahhoz, hogy e semmit (Folytatás a 13. oldalon) The inventor of NOTHING I.E= THE HON.
