Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-04-27 / 17. szám
MAGYAR HÍRADÓ 3. OLDAL ÍES BŰNÜGY TITKOS TAJVANI-SZOVJET TÁRGYALÁSOK? Nairac kapitány kivégzése Ádáz, szennyes háború dúl Észak-Irországban, és a háborúban résztvevő három fél egyike sem mutathat fel tiszta kezeket. Az angolok elismerték, hogy kínozták a foglyokat. Az IRA ártatlan embereket gyilkolt és csonkított meg. Ugyanúgy tették a protestáns fegyveresek és merénylők is. Ebben a földalatti háborúban a tájékoztatás szolgált első fegyverként, és a harcban álló felek megpróbáltak titkos ügynököket és besúgókat gyűjteni, hogy az ellenség felől a leglényegesebb adatokat megszerezzék. A harcok idején a legveszélyesebb a határmenti Armaghmegye volt, Crossmaglen város környékén. Az angolok tartották fennhatóságuk alatt a területet, de állandóan támadták őket. A járőrök nem voltak biztonságban az utcákon, és 1969 óta több mint húsz katonát öltek meg. A múlt év május 16-án az IRA bejelentette, hogy egy angol katonatisztet letartóztattak, majd mint kémet kivégezték. Az IRA nem közölte, hogy Nairac kapitány mit cselekedett, és természetesen a holttestét is eltüntették. Az angol hadsereg szóvivője tagadta, hogy Nairac résztvett a kémszolgálatban, hanem csak mint összekötő tiszt működött a hadsereg és helyi rendőrség között. Később azonban kiderült, hogy mégis csak titkos ügynöke volt a katonaságnak, kémadatok megszerzésére. Nairac a múlt év május 14-én Drumintree-ben bement egy bárba, majd leült iszogatni és nézte a tv-t. Akkor éppen civilruhát viselt. Senkivel nem tudott találkozni, akitől újabb adatokat szerezhetett volna. A következő éjszaka megint betért a bárba, szintén civilruhát viselve. Miközben iszogatott, két emberrel beszélgetett, majd együtt kimentek a parkoló helyre. Nairac kocsija fel volt szerelve riasztóberendezéssel, de nem tudta megnyomni a riasztógombot. A parkoló helyen ádáz küzdelem után leteperték és elrabolták. Amikor nem jelent meg központjában, széleskörű keresést indítottak az érdekében. Vérfoltos kocsiját megtalálták, de Nairac eltűnt. A rendőrség végül letartóztatott egy 24 éves munkanélkülit, névszerint Liam Townsont, akit Nairac megölésével vádoltak. A múlt év októberében Townson megjelent Dublinben a bíróság előtt. Az ügyész bejelentette, hogy Townson beismerte bűnösségét a gyilkosság ügyében, és ezt mondta: ,,Én lőttem agyon a brit kapitányt. Soha nem mondott nekünk semmit. Nagyszerű katona volt.” A detektívek azt állapították meg, hogy Towson együtt ivott egy kocsmában Dundalkon, amikor Nairacot elrabolták. Azután odament hozzá egy férfi és azt mondta, hogy valami munkát kell elvégeznie. Elmentek egy romos házba, ahol egy forgópisztoly volt elrejtve. Ott tartották Nairacot is elrablói. Townson bevallása szerint — amit később a bíróság előtt tagadott — megkérdezte Nairacot, hogy kicsoda, mire a kapitány igy válaszolt: ,,Seamus Murphy Drumintree-ből.” Townson azonban azt mondta neki, hogy brit katona és meg fog halni. Nairac igy válaszolt: ,,Te meg fogsz engem ölni. Hivathatnék egy papot?” Később vallatták őt, hogy milyen kapcsolata van az angolokkal, de Nairac semmit nem adott ki, csak a nevét, rangját és a számát. Végül Townson odahelyezte a fegyvert Nairac fejéhez és meghúzta a ravaszt. A fegyver nem sült el többszöri próbálkozásra sem. De végül mégis elsült és Nairac meghalt. Townson ekkor elhagyta a helyszint és nem tudja, mi történt Nairac holttestével. Patrick MacEntee a védelem részéről azzal vádolta a rendőrséget, hogy brutálisan bántak Townsonnal és megverték őt. Ezenkívül megfenyegették azzal is, hogy ha nem beszél, akkor átadják az Ulsteri bíróságnak, ami különösen félelmetes volt számára. Bármi volt is az igazság, nyilvánvalóvá lett, hogy Nairac bátrabb volt, mint kivégzője. Ő legalább kész volt megingás nélkül szembenézni a halállal, és nem könyörgött az életéért, csak a papot akarta. November 8-án, négy hetes bírósági tárgyalás után Townsont bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre Ítélték. Ezenkívül ötéves börtönbüntetést kapott tiltott fegyverviselés miatt. A biró végezetül ezt mondta: „Minden kétséget kizáróan meg vagyunk elégedve, hogy a nyilatkozat egyetlen lehetséges magyarázata az, hogy ön agyonlőtte és megölte a kapitányt.” Az ítélet természetesen nem érinti a szennyes kis háborúnak az intenzitását. Csak karácsony előtt IRA fegyveresek megöltek egy katonatisztet Belfastben. A katonatiszt hírszerzőként működött a brit hadsereg javára. 73 nap, viharos tengeren CAPE TOWN — A dél-afrikai vizeken 73 nappal ezelőtt hajótörést szenvedett egy Ambrosio Fogar nevű olasz milliomos yachtja. Mindenki elpusztult a hajóval együtt, csak ő nem. Most egy halászhajó fölfedezte a vizen a mentőöves milliomost. Azt hitték, hogy régen halott — de sikerült feléleszteni. Az orvosok szerint pár hét alatt a régi lesz. BÉCS — Egy kínai vezető kijelentette, hogy titkos kapcsolatfelvétel történt Tajvan és a Szovjetunió között az osztrák fővárosban. A vezető, aki csak most tért vissza Pekingbe, azt mondotta, hogy Tajvan egyre növekvő elszigeteltségéből keresve a kiemelkedést, politikai és gazdasági támogatást kért a Szovjetuniótól. Megbízható tajvani forrásból tagadták ezt az állítást, és azt mondták, hogy ezáltal csak azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok szakítsa meg kapcsolatait a Kínai Köztársasággal, vagyis Tajvannal. Ausztria és Tajvan nem tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatot, de Tajvan képviselője jelen van a bécsi kereskedelmi és kultúrális központban. A pekingi vezető megjegyezte, hogy a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok csak akkor „normalizálódhatnak", ha Washington megszakít minden diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, visszavonja onnan fegyveres erejét, felszámolja katonai berendezéseit és megszünteti kölcsönös védelmi szerződését az országgal. A kínai vezető megemlítette: „Mondtuk az Egyesült Államoknak, hogy ha úgy véli, hogy még mindig szüksége van a Tajvannal való kapcsolatra, várhatunk egy keveset. Azután így folytatta: „Washingtont arról is tájékoztattuk, hogy a kapcsolatok normalizásának alapja hasonló a Japánnak is feltárt feltételekhez.” AZ EMBEREK HELYZETÜK JAVULÁSÁT REMÉLIK NEW YORK - A legutóbbi közvéleménykutatás alapján kitűnt, hogy az amerikai családok fele abban reménykedik, hogy 5 éven belül gazdagabb lesz, mint jelenleg. Ugyanakkor az emberek 15 százaléka amiatt aggódik, hogy még a mostaninál is nagyobb szegénységbe süllyed az elkövetkező 5 év alatt. A Conference Board 5,000 családot kérdezett meg a közelmúltban, s a válaszok alapján kitűnt, hogy a családok 59 százaléka jobb anyagi helyzetben van, mint ezelőtt 5 esztendővel. Viszont 20 százalékuk rosszabb gazdasági helyzetet tapasztal, mint 5 évvel ezelőtt. Fabian Linden, a testület fogyasztói osztályának igazgatója ezeket mondja: ,,A mostani recesszió súlyosságát és folyamatos gazdasági megpróbáltatásainkat tekintve meglepetésként hat az, hogy 5 család közül 3 jobb anyagi helyzetben van, mint régebben.” Az optimizmus széleskörűen jelentkezett különösen a magasabb jövedelműek soraiban. Akinek az évi jövedelme eléri a 25,000 dollárt vagy ennél magasabb, 54.4 százalékban helyzetük további javulását remélik az elkövetkezendő 5 év alatt. Akik viszont kevesebbet keresnek 10,000 dollárnál, csak 40.3 százalékban képviselik ugyanezt a véleményt. Minden csoportot összevéve, 50.1 százalékban azt remélik, hogy az ezután következő 5 év alatt növekszik költekezési képességük. SOBEL OVERSEAS CORP. IKK A FŐÜGYNÖKSÉG 210 EAST 86TH STREET, NEW YORK, N.Y. 10028 — TELEFON: <212) 5.15-6490 — UTAZÁSI IRODA • IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE SZÁLLODA FOGLALÁS • IKK A UTALVÁNY • VÍZUMSZERZÉS LÁTOGA TÓK KIHOZA TALA • GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDI MENYEK IKRA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába 1