Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-04-20 / 16. szám
MAGVAK HÍRADÓ 9. OLDAL HALOTTAK „KIDNAPPOLÁSA” írta: MÁRER GYÖRGY Jó néhány hét éheit azóta, hogy Chaplin holttestét koporsójával együtt elrabolták egy svájci falu temetőjéből. Yalószinűleg többen voltak a tettesek, mert a mázsás koporsót egy embernek nehéz lett volna kiemelnie és elszállítania. A nyomozás persze azonnal megindult, de eddig nem derült ki, hová lett a koporsó és a holttest, kik vitték el és mi céljuk volt az egész sirrablással. Pedig, ismétlem, egy kis faluban történt a dolog, ahol mindenki mindenkit ismer, idegenek megjelenése azonnal feltűnést kelt és kiváncsiskodásra, szóbeszédre ad okot. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Svájcban történt az esemény, tehát olyan országban, ahol a legkevésbé izgágák és törvénysértők az emberek, ahol tisztelik a vallást és a temető szentségét, akkor azután végleg érthetetlenné vagy legalábbis rejtelmessé válik az eset. Éretlen gyerekek követték volna el, puszta heccből? Vagy őrüitek? Ez utóbbi feltevést valószinűtleniti az a meggondolás, hogy egy őrültről még esetleg feltehető ilyen őrültség, de több őrült nem igen áll össze közös akciók elkövetésére. (Bár a történelem bizonysága szerint az őrültség olykor ragadós és ,,egy bolond százat csinál”.) Váltságdíjra spekuláltak volna a sirrablók, zsarolási alapon, hogyha nem bocsájtják szabadon az ekkor és ekkor elfogott külföldi terroristákat, akkor...akkor mi? Ki ad váltságdíjat egy halottért, akit nem lehet mégegyszer meggyilkolni, mert már nem él? A család? Tudtunkkal eddig még senki sem jelentkezett váltságdíjért és senki sem ajánlott fel ilyet. A kérdés nemcsak bűnügyi vonatkozású, de lélektani is. Mit lehet tenni egy holttesttel, amelyet kiemeltünk a sírjából és most itt van a nyakunkon? Felakasszuk a szekrénybe? Vagy bebalzsamozzuk és elrakjuk hosszabb időre, jobb időkre, mint egy elrabolt értékes festményt és mikor már senki sem gondol vele, vegyük elő, mint értékes leletet és próbáljuk eladni árverésen Parke—Bernet-nél csontvázgyűjtőknek? Vagy válasszuk le a koponyáját a testről, anthropologiai célra és vizsgáltassuk meg a halott agyát, amely bizonyára rendkívüli, miután igen csodálatos dolgokat gondolt a világra? Megjegyzem, hogy ilyen már történt valakivel a történelem folyamán, emlékezetem szerint valamilyen francia lángésszel, akinek századok múltán külön sírban találták meg a koponyáját és a csontváza többi részét. Általában minden bűnnek van elődje. Sőt a bűnben éppúgy érvényesül a ,,széria” törvénye, mint a rulettben. Nemrégiben Elvis Presley holttestét akarták kiemelni a sírjából, de ezeket úgy látszik, megzavarták. Hogy kik voltak, máig sem derült ki, nyomuk veszett. Lehetetlen vonatkozást nem találni a két rablás között. De gyerünk még előbbre a múltban! A sirrablás ugyanis majdnem olyan régi „szertartás”, mint maga a temetkezés. Az egyiptomi piramisokat, a fáraók temetkezési helyét is sorra kirabolták, kevés kivétellel. Ilyen kivétel volt a Tutankhamené, amely évezredeken át érintetlen maradt, mig 1906-ban angol régészek, Lord Carnarvon és Howard Carter meg nem találták a sir bejáratát és röviddel utána a fáraó múmiáját és mérhetetlen értékű kincsét. Az egyiptomi néphit szerint, azt aki Tutankhamen sírját feltöri, halálos szerencsétlenség éri. Ez rövidesen igaznak bizonyult: Camarvont egy moszkitó csípte halálra, egyik társát a piramis egyik levált kőkockája zúzta agyon, egy másikat pedig ismeretlen tettesek gyilkoltak meg (nyilván, hogy igy bizonyítsák a néphit igazát). Az ókori piramisrablások azonban még „normális” cselekedeteknek tekinthetők: alapjuk a kincsszerzés volt, az ember ősi „vagyonszerzési ösztöne.” A mái sirrablások azonban inkább az ember hasonlóképpen ősi „romboló ösztönének” az eredményei, ami századunkban szabadult ki amúgy igazában, a társadalmi rend börtönéből. Előbb az ember műveit kezdték pusztítani a vandálok, azután maga az ember került sorra. Elszaporodtak a háborúk, a tömegvérengzések, a politikai jellegű terrorista akciók, mig végre eljutottunk az egyéni, kizárólagos, mondhatnám, magánjellegű gyilkosságokig. Ezekután mi következhetett más, mint — a halottak kiirtása. Nyilván azért, hogy még a kegyelet folytatást sugalmazó, porló emléke is eltűnjön a földről. Szaud'Arábia nem tehet róla, hogy a világon a leghatalmasabb folyékony energiával rendelkezik. Jóllehet sokan úgy gondolják, hogy ezek az olajkutak előbb utóbb kiapadnak, a szaudik minden évben több uj olajforrást fedeznek fel, mint amennyi olajat kivesznek a föld alól. Egy átlagos Szaud-Arábiai olajforrás napi termelése 12,000 hordó olaj. Ezzel szemben az olajgazdagnak ismert Venezuelában az egy olajkutra eső napi termelés 250 hordó, az Egyesült Államoké pedig csupán 17.5 hordó olaj. A szaudik 37 olajmezejéből csak 15 van működésben, napi 8.9 millió hordónyi olaj termelésével. Hogy milyen végtelen olajgazdaságuk van a szaudiaknak, azt mutatja az a tény, hogy a Ghawar nevű olajmezőjükön több olaj van elraktározva, mint az Egyesült Államokban összes olajkészlete, Alaszkát is beleértve. Ezenkívül azt is el kell mondani, hogy még senki nem tudja pontosan, hogy mennyi olaj rejlik a szaudi homoksivatag mélyében. Szaud-Arábia valószínűleg a világ olajkészletének egyharmadával, vagy esetleg a felével is rendelkezik. Nem esünk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy mintegy 500 billió hordónyi olaj van a szaudik homokjának mélyén. A jelenlegi olajtermelést alapul véve, a készlet még több mint 150 éven át tart. Az olaj felszínre hozása hordónként 30 centbe kerül. A piacon egy hordó olajat ugyanakkor 12.60 dollárért adnak el. A különbséget mint hasznot tartják számon az arabok, és mesés kincsük minden elképzelést felülhalad. Az arabok olyan hatalmas pénzmennyiséget kapnak olajukért, hogy semmilyen körülmények között nem képesek elkölteni jövedelmüket. Még az úgynevezett öt éves fejlesztési program sem jelent nagyobb terhet, pedig ennek összege eléri a 142 billió dollárt. 1976-ban a szaudi olajipar jövedelme elérte a 37.8 billió dollárt. Ezért a pénzért a szaudik képesek lettek volna felvásárolni az Egyesült Államok összes részvényeit, 26 és Jel évig visszamenően. Amíg ez a hatalmas pénzössn^óriási lehetőségeket ajánl, ugyanakkor ellentmoadásai is vannak. Mert amig az arabok egy rétege túlságosan gazdag, az ország átlagos állampolgára végtelen szegénységben él. Kevés az iskolájuk, kórházuk, ütjük, bankjuk, gyáruk és farmjuk, márpedig egy-egy ország igazi gazdaságának ezek a fokmérői. TA VASZVÁRÓ A hódunyhás határban órákhosszat bóklásztam; rég fúrja az oldalam, hogy a tavasz hol marad; kérdeztem a vakvarjút, ő bizony nem sokat tud, nem mondott se bü-t se bá-t, nem csoda, semmit se lát; csiricsuri verebek: neszesemmi-felelet; megkövettem a rókát, szó nélkül elsomfordált; fázós búbospacsirta válaszát le is írta, de a kusza krikszkrakszon ásítozom, elalszom; ókulárés vén bagoly félálmomban válaszol: „Uhu, Uhu, maholnap a hódunyha elolvad, s füttyöget a friss, fiús széllelbélelt március. ” Pákolitz István Egy magyar tudós Stein Aurél nyomdokain (Folytatás a 8. oldalról) elvándoroltak. A ragyogó ősi kultúrákat eltemette a homok. Annál érdekesebb, hogy az éghajlat ismét változik. Amikor dr. Fehérvári Géza első expedícióját vezette erre a területre, jónéhány évvel ezelőtt, az évi eső — négy-öt csepp volt mindössze. Az elmúlt évben azonban, csaknem minden nap volt eső és a sivatag — kizöldelt. Úgy tűnik, hogy az ázsiai monszum-övezet eltolódásáról van szó, hisz ugyanakkor Indiának bizonyos részei elmaradnak az esők és szárazság pusztít. Afganisztánban felkereste azokat az ősi romokat, ahová Stein Aurél 1943-ban már nem jutott el. Az egykori kisdiák, aki Stein Aurélt tekinti eszményképének ma is, megkereste Kabulban a nagy kutató sírját és virágot helyezett el rajta, magyar nemzetiszinű szalaggal. — Ezt nem volt nehéz szerezni Kabulban — mondta —, mert az afgán nemzeti szin zöld-fehér-piros. Csak meg kellett fordítani a szalagot. Londoni előadása során egyik legérdekesebb felvételét is levetítette. Perzsiában eljutott az egyik ősi romhoz, ahol valamikor Vámbáry is járt. S a romfalba a régi magyar utazó ezt karcolta bele: „Éljen a magyar! — Vámbéry Ármin." (London) FÓKUSZ Szaud-Arábia mesés gazdasága és hatalma
