Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-03-16 / 11. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL „HATÁRSÉRTÉS” írta: HALÁSZ PÉTER Elbusitó hírek érkeznek Kaliforniából Mark Spitzről, minden idők legnagyobb olimpikonjáról, aki 1972-ben hét aranyéremmel tért haza Münchenből Amerikába. Spitz valószínűleg még át sem vette bőröndjeit a repülőtéri csomagkiadóból, amikor Hollywood már készen volt a tervvel: szupersztárt csinál a koromfeketehajú, villogó-fogsora adonisz-külsejű fiatalemberből. Az amerikai Kongresszus olyan fogadást rendezett a tiszteletére, amilyet csak állam- és kormányfőknek szokott, a „Mark Spitz"-név úgynevezett household name lett Amerikában. Feleségül vett egy csudaszép szőke diáklányt és ők ketten voltak a kaliforniai álompár: fiatal, szépséges, napbarnított, hires és gazdag. A William Morris-ügynökség, amelynek olyan sztárkliensei vannak, mint Sophia Loren és Ford, Amerika volt elnöke, öt millió dolláros szerződést kötött Spitzcel. Özönlöttek az ajánlatok és felkérések a világ minden tájáról. Nem múlt el hét úgy, hogy Spitz ne szerepelt volna a televízió képernyőjén, vendég volt csevegő—műsorokban és azután hirdetni kezdett minden hirdethetőt, úszómedencétől tejig, hajszárítótól hitel-kártyákig. Honoráriuma egy-egy személyes megjelenésért 12,500 dollár volt. Harminc filmszerepet kínáltak fel neki, közöttük olyan partnerekkel, mint Robert Redford és Barbra Streisand, de az ügynökség mindet visszautasította, mondván, hogy filmszerep nem része a „stratégiának”. Azután egyszerre csak elmaradoztak a meghívások, elapadt a felkérések és kínálatok áradata. Spitz, a televízió-személyiség — várakozás alatt maradt. Mereven mozgott, egy kis zavart unalommal mosolygott, a „moderátorok" kérdéseire nem válaszolt elég gyorsan és szellemesen. A házasság is hajótörést szenvedett és Mark Spitz mostanában főként magányosan tölti napjait yachtján, amely az otthona előtti Del Rey-öbölben horgonyoz, Los Angeles közelében. Ö maga ma ezt mondja önmagáról: „Olyan lettem, mint a szárazföldre került delfin. Nem voltam felkészülve arra a nagy rajongásra, amivel körülvettek. Nem boldogultam a világgal." Nem az ő hibája. Ami történt, nem más, mint a tehetség határsértése. Miért lett volna a hétszeres olimpikon, a világ legjobb úszója jó moziszinész is, vonzó és meggyőző televízió-személyiség? A tehetség, a rátermettség más-más műfajai ezek. Képzeljük csak el fordítva: egy sportügynökség felkéri Marion Brandot arra, hogy álljon ki ökölvívó mérkőzésre Cassius Clay-jel. Ha azt mondaná neki: — Mister Brando, maga nagyszerű színész, világhírű, a közönség tódul a filmjeihez, semmi kétség, hogy ha beáll a szoritóba, az világszenzáció lesz. Milliókat keresünk, ön is, mi is. Ugye milyen képtelen gondolat? Pedig végeredményben nem más, mint visszájára fordítva az, ami Spitzcel történt. Brando nagyszerű színész, de nem tud bokszolni. Spitz a világ legjobb úszója volt, de attól még lehet csapnivaló színész. A tehetség nem követhet el büntetlenül műfaji határsértést. Spitz-ről érdemes lett volna filmet csinálni, de a főszerepben nem vele, hanem, mondjuk, Dustin Hofmann-nal, aki sokkal jobban és meggyőzőbben játszotta volna el Spitz-et, mint önmagát. Ilyesmire már történt néhány kísérlet a múltban. Filmfőszerepet játszattak Max Baer-rel, a boxvilágbajnokkal: megbukott. Schmellingnek sem volt sikere. A fiatal Stalione viszont olyan ragyogóan játszott Rocky cimfi filmjében egy bokszolót, hogy záporoztak filmjére az Oscar-dijak. Pedig Stalione nem tud bokszolni, de jó filmszinész. Tulajdonképpen csak egy valakivel sikerült ez a terv: Johnny Weismüllerrel, aki az úszás olimpikonjából moziszinésszé avanzsált. Az övé azonban rendkívüli és egyedi eset volt, Weismüller ugyanis Tarzant alakította, aki nem beszél, csak időnként elnyújtott kiáltást hallat és bravúros ügyességgel hintázik a Metro hatalmas műterem-dzsungeljának papírmasé indáin. A szövege sohasem volt hosszabb annál, hogy: „Me Tarzan, You Jane!” A Tarzan-filmek nem igényeltek semmiféle színészi adottságot, elegendő volt Weismüller daliás, izmos termete és az a tehetsége, amellyel versenyt úszott a műtermet átszelő, gyorssodru folyóban a gumi-krokodilokkal. De még igy is időről-időre, ha nem mindig, lejátszotta őt Cheeta, a majom. Vagyis Weismüllernek megtalálták az egyetlen számára ideális szerepet. Dehát a Tarzan-filmek ideje lejárt. Legalábbis egyelőre. Magyarországon is próbálkoztak sportsztárok mozi-sztárolásával. Szusza, a kitűnő válogatott labdarugó, főszerepet játszott egy Rímes sorok írja: garabonciás KÖZEL-KELET Az arabokról közismert dolog, hogy nagyon jól értik a kártyát, így a közel-keleti béke ügyét is reménytelenül megkártyázták. MODERN IDŐK ,,Elemér barátunknak most már két asszonyt kell eltartania. ” ,,Nocsak! Tehát barátnője van?”' Dehogyis! Csak megnősült a fia. " MILYEN IDŐ LESZ? Március vége nagyon hideg lesz a meteorológusok szerint. Tévedni emberi dolog, tehát, enyhülésre számíthatunk megint. ÁLLT A BÁL Itt a farsang, mindenki táncol, mulat, csak engem nem viszel sehová — kapta Jenci a szelíd szemrehányást. — Dehogynem viszlek, csillagom! — ölelte Jolit keblére a félje. Nincsen hosszú ruhám — habozott az asszony. — Legyen! — kurjantott Jenci. — Akár kettő is. Egy elég — felelte felcsillanó szemmel. — Barna csipkéből, illik majd a tojáshéjszin kabátomhoz! Joli szégyenlős mosollyal a tükör elé lépett, a két pizsamás kölyök kerek szemmel nézte, anyu, gyönyörű vagy, te leszel a bálkirálynő, ma este mindenki az én szép feleségemet bámulja, hencegett Jenci, és Joli boldogan felkacagott. Kocsi helyett taxival mentek, ma este nagyot mulatunk, izgatottan léptek a terembe, csupa vidám tarka szerpentin, Joli sietve bujt ki a kabátból, mert futball-filmben. A kritikusok és a közönség egyetértett abban, hogy: kivülmaradt a taccs-vonalon. Szusza, aki oly otthonosan mozgott a futballpályán, civil maradt a műteremben. Civil a pályán. A tehetség határsértése ritkán marad büntetlen. Mark Spitz ezt nem tudta, a nagyszerű úszót, az ünnepelt sport-sztárt, mint ő maga mondotta, megszéditette a rajongás, zavarbaejtette és az aranyesőnek nem tudott ellenállni. Nem vette észre, mert nem hívták fel rá a figyelmét, hogy rosszfajta aranyláz kerítette hatalmába. Lehetséges, hogy milliomos lett belőle, de nem tartósan és főként nem boldogítón. Mark Spitz, mielőtt elindult Münchenbe, egyetemi hallgató volt, fogorvosnak készült. Nagy tévedését akkor követte el, amikor hagyta magát letériteni választott hivatásának útjáról. Ha folytatja tanulmányait, akkor körülbelül két esztendővel ezelőtt doktorál és ma ő volna Amerika legnépszerűbb fogorvosa. Ahelyett, hogy magányosan merengene yachtján, lendületesen dolgozna nyilván pazarul berendezett és felszerelt fogorvosi rendelőjében. A pénz ugyanúgy dőlne hozzá, mint az olimpia utáni esztendőkben, csak éppen ennek a pénznek az áradata sohasem apadna el. Várótermében, a süppedő fotelekben a rendelési idő minden órájában dúsgazdag hölgyek üldögélnének angyali türelemmel, min-mind arra várva, hogy a hét aranyérmes doktor Spitz személyesen ésajátkezűleg megkoronázza fogsorukat.___________ mégse illett a barna csipkéhez, szeme sarkából megnyugodva látta, hogy a többi nő is nappali kabátot vett a hosszú toalett fölé. Jó asztalt kaptak, egymásra nevettek, mit is kell a bálban csinálni? Bort rendeltek, vacsorát, ettek, mert más is evett, hallgatták a muzsikát, dúdolták a rezgő nyárfát. Pedig nem is kedvelem a cigányzenét, gondolta Joli, és szerette volna, ha már történik valami. Nem tudok enni, nézzünk körül, jó? súgta a tétjének. Sétálgattak, át a másik terembe, a következőbe, le a lépcsőn. Joli cipősarka folyton beleakadt a hosszú ruhába, nem tudok benne menni, jött rá, elől felemelte, ahogy filmen látta, de sutának érezte a mozdulatát. A táncteremben már szólt a zene, de még kevesen ropták, most jön a mi táncunk, mondta kedvesen Jenci, hozzásimult, táncoltak. Sose tudtunk egymással jól táncolni, jutott eszébe, a félje aranyos, de mackó a tánchoz, irigykedve nézte a fiatal kékruhás lányt, hogyan pörgeti a fiú, milyen friss vággyal simulnak össze, tiv évvel fiatalabbak, gondolta, inkább tizenöttel, vallotta be magának, és felhősen elmosolyodott. Nézték a táncolókat, csöndesen unatkoztak, sose iszunk? kérdezte Jenci. Felvidulva telepedtek a bárszékre, még nem is ültem ilyenen, nevetett Joli, mindig csak a munka és hamar jött a két gyerek. Mennyi?! kérdezte döbbenten Jenci a mixertől, és átvette a párás poharakat, Joli elsápadt, iszonyú drága lehet, ne igyunk többet, suttogta, és látta, hogy Jenci megkönnyebbülten bólint. Joli elnyomta ásítását. Eszébe jutott meghitt otthonuk, a vetett puha ágy, a két gyerek szuszogása. — Szökjünk haza a tollasbálba — szorította meg félje karját. — Boldogan — nevetett Jenci. Hiába, kihiztam én ezt a sötét ruhát, szőrit a gálaing nyaka, szokatlan a nyakkendő, jobb lesz pizsamában, még elcsípem a tv-n a sportműsor végét! G. Szabó Judit
