Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-28 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL M1M-KRIMI Gróf szélhámos és a luxusjacht írta: VAJDA ALBERT ,,Ha igazán örömet akarsz nekem szerezni, honey”, mondta a feltűnően csinos, vörösesszőke hajú nő, „akkor veszel nekem egy olyan jachtot.” Asztaltársa, egy nagydarab férfi, akiről öt kilométerről látszott, hogy bölcsőjét a tengerentúl rin- jfl . gatták, éles orrhangon felelte: „Már megmondtam neked, honey, hogy abból a típusú jachtból csak kettő készült. A/ egyik, tudja az ördög, hol van. a másikat, az Albatrost láttuk a genovai kikötő- Vajda Albert ben.” A szomszédos asztaltól ebben a pillanatban felállt az eddig némán figyelő két férfi. „Au revoire, Monsieur le Comte", köszönt udvariasan a pincér, és a grófnak nevezett férfi barátságosan bólintott. „Tipikus francia arisztokrata;;, mondta a vörösszőke a férjének. A megállapítás valóban célbatalált. A gróf 35 éves, karcsú, magas férfi volt, koromfekete hajjal, keskenyre nyírt bajusszal, kissé meredek ívű sasorral. Ezt az arcát még nem ismerte az Interpol, ahol legalább négyféle különböző képét és álnevét tarották nyilván. A jelenlegi Comte D’Astrux, még nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartóban. Ezt a nevet, a hozzá tartozó iratokkal együtt, külön a francia Riviéra és Cannes részére gyártotta a tökéletes nodorú szélhámos. Hófehér vászonruhában, lassú éptekkel ment a Carlton szálló parkolóhelyén /árakozó Mercedeshez. Közben elégedetten magyarázta a mellette baktató zömök féfinak; „Nos, \ndré, a hadjárat első csatáját megnyertük. Most már tudjuk, hogy Mrs. Lodgebrooknak mi okozná a egnagyobb örömet.” Beszálltak a kocsiba. Az Andrénak nevezett férfi 'ezetett. A gróf hátradőlt az ülésen. „Szerencse, hogy :zek az amerikaiak olyan hangosan beszélnek, mint ni, franciák”, mondotta elgondolkodva. „Csinos kis lő ez a Mrs. Lodgebrook. Nem csoda, hogy ^horgászta azt a fafejű texasit a hatodik feleségétől. Szavamra, nem rossz fogás...” Kis noteszt vett elő .sebéből és halkan olvasni kezdte az egyik bejegyzést: .Thomas B. Lodgebrook, 45 éves, milliárdos, töolaj, földgáz, játék-kaszinók Las Vegasban, kozmetika, egy kis fegyverkereskedelem. relesége, Liane, 25 éves, három férje volt, luxustő.” Becsukta a noteszt és társára nézett. André az itat figyelte. „Ha megérkeztünk a genovai kikötőbe, elts fel”, mondta a gróf és lehunyta a szemét. A genovai kikötőben az Albatros hófehér teste nár messziről kimagaslott a körülötte horgonyzó több záz jacht közül. A fedélzeten sötétkék, aranygombos engerész egyenruhában John Cowney kapitány fogada a két látogatót. Hűvös angol udvariassággal özölte, hogy a tulajdonos, Lord Willinsham, ő pedig teljhatalmú megbízott, gazdája a nyugat-indiai zigeteken levő ültetvényeit tanulmányozza. l’Astraux gróf kijelentette, hogy a királynő egyik ardenpartyján találkozott Lord Willinshammel, zután rátért a tárgyra. Elmondta, hogy családjának gyik ága a francia forradalom idején Amerikába lenekült és ezért van egy texasi nagybácsija, aki leségével együtt belebolondult az Albatrosba. „Baj i, Mr. Cowney”, folytatta D’Astraux, „hogy én meg alálosan belebolondultam nagybátyám feleségébe, a meglátja Liane-t, megérti. Kérésem az, hogy fogadjon el tőlem 5000 dollárt és vigye el háromnapos tengeri útra nagybátyámat és feleségét.” Mr. Cowney arcizma se rándult, így válaszolt: „Sajnálom gróf úr. de az Albatros neiÁ bérhajó.” „Legyen 10 000 dollár”, mondta lekötelező kedvességgel D’Astraux. A kapitány lassú mozdulattal végigsimított jólfejlett brit állán. „Az Albatros, Monsieur le Comte, a világ egyik legmodernebb óceánjáró jachtja”, mondta csendesen. „Rolls Royce motorok hajtják. Ha ma meg akarná venni valaki, minimum félmillió dollárt kellene fizetni érte. Persze, a jacht nem eladó!” „Értem”, bólintott D’Astraux, „mennyit kér a háromnapos útért?” Cowney kapitány nyelvével megnedvesítette szájaszélét, és ezt mondta: „50 000 dollárt, gróf úr.” És hozzátette: „Ezért az összegért három napon át úgy rendelkezhetnek az Albatrosszal, mintha saját tulajdonuk lenne.” D’Astraux egy pillanatra elnézett a napfényben fürdő tenger felé, azután bólintott. „Okay, Captain Conwey”, mondta, „soha életemben nem alkudoztam, legyen 50 000 dollár. De ezért azt kérem, hogy fogadják úgy nagybátyámat és feleségét, mintha valóban ők lennének az Albatros tulajdonosai.” ☆ ☆ ☆ Este, a cannes-i Casino bárjában véletlenül egymás mellé került a Lodgebrook házaspár és D’Astraux gróf. Éjféltájt a Carlton hotel teraszán együtt itták a jégbehűtött Pommeryt, amit természetesen a gróf rendelt. Lodgebrook már csak Félixnek szólította a grófot, és Liane többször is azt mondta neki csillogó szemmel: „Honeycount”, ami „mézesgrófot” jelent. Ötödször ihattak egymás és a francia Riviéra egészségére, amikor megjelent az asztalnál André. A gróf bemutatta, mint titkárát. „Bocsánatot kérek a zavarásért”, mondta André a grófnak, „de most telefonáltak New Yorkból, a vevő nem hajlandó 350 000 dollárnál többet fizetni.” D’Astraux könnyedén csak ennyit mondott: „Minden gyerek tudja, hogy félmilliót ér a hajó, de annyira elegem van belőle, hogy... Hívja fel kérem New Yorkot és közölje, hogy az ajánlatot elfogadom, 350 000 dollárért övék az Albatros!” „Micsoda?”, sikoltotta inkább, mint kiáltotta Liane. „Az a gyönyörű jacht...az Albatros ott Genovában...a magáé. Honeycount?” D’Astraux kissé meghajolt ültében. Liane két kézzel ragadta meg férje karját. „Thomas, hallod ezt? Eladó az Albatros! Nem érted? Az a csodahajó, amiről napok óta álmodom...” Mr. Lodgebrook megvakarta az állát. „Hallom, honey, hallom”, mondta mély orrhangján. „Nem vagyok süket!” Odafordult D’Astraux-hoz: „Liane belebolondult abba az Albatrosba. Maga nem nős, Félix, nem tudja, hogy ha egy feleség akar valamit, akkor...” Gyengédnek nem nevezhető mozdulattal veregette meg Liane lelkesítő combját. „Szóval, Félix, my friend, én is megadom az Albatrosért a 350 000-et.” Mielőtt D’Astraux felelhetett volna, Liane áthajolt az asztaron és összekulcsolt kézzel mondta: „Honeycount, ugye nekünk adja el az Albatrost? Egv életre boldoggá tesz vele...” „Egy ilyen gyönyörű asszony kívánsága parancs számomra”, mondta utánozhatatlan francia udvariassággal a gróf és megcsókolta az összekulcsolt (Folytatás a 15. oldalon) KÉT VERS UDVARI KAKASOM Kakasom, kakasom, udvari kakasom nincs kosaram, se kasom, nem tudlak eladni a piacon minek vagy akkor kakasom udvari kakasom? KIS CSODÁK A tiszavirág nem is virág — a szitakötő nem köt szitát, a kos nem okos, hanem szamár! Ugye kár? Végh György Egy társaságban azt mondja valaki: — Nincs olyan nő a világon, aki titoktartó lenne. — Tévedés — szólt közbe Kovács —, én például már 15 éve képtelen vagyok megtudni a feleségemtől, mire költi azt a sok pénzt. ☆ ☆ ☆ Pistike ilyedten hátrál egy nagy farkaskutya elől. — Ne félj — bátorítja a kutya gazdája —, hisz látod, hogy milyen barátságosan csóválja a farkát. Pistike szepegve válaszol: — De elöl morog, és én nem tudom, melyik végének higgyek. ☆ ☆ ☆ Anyuka kiviszi kisfiát az Állatkertbe. A gyerek különösen a jegesmedvék iránt érdeklődik. A mama rászól: — Ne menj olyan közel a jegesmedvékhez, épp eléggé náthás vagy. Az asszony verve jó? (Folytatás a 8. oldalról) mellett legalább 4,7 millió testileg súlyosan bántalmazott asszony él ma az Egyesült Államokban. Az évente tíz millió rendőrkihivással kapcsolatban is gyakran a házastársak verekedése a főok. Az évente történő válások esetében is több mint az elváltak fele bántalmazáshoz vezeti vissza a válás okát. A törvényhozás nemrégen uj törvényt alkotott, amelynek értelmében 60 millió dollárral többet költenek három éven át azoknak a csoportoknak, amelyek védelmet és tanácsot nyújtanak a bántalmazott feleségeknek. Jelenleg mintegy 29 ilyen intézmény van az országban. Az alábbiakban a Levy által összegyűjtött öt jellemző vonását látjuk a feleségverő férfiaknak. Az ilyen férfiak gyakran: — szenvedtek bántalmazást gyermekkorukban, — tanúi voltak a szülők közötti botrányoknak, — súlyos támadásokat szenvedtek kocsmai verekedések során, — azért házasodtak meg, mert barátnőjük terhes lett, — sok szeszes italt fogyasztottak. (garabonciás)
