Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-07 / 28. szám
8. OLDAL a MAGYAR HÍRADÓ A HÉTKÖZNAPOK DICSÉRETE Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS A díszletek tökéletesek. A színész kilép a színpadra, a rivalda fényében maszkja és ruhája, minden mozdulata, egész egyénisége elhiteti velünk, hogy nem színész, hanem Othello, Hamlet, Lear király vagy bárki más. akinek a szerep szerint lennie kell. S tulajdonképp nem is játszik, hisz amikor vérbeli színész van a színpadon, nem játék folyik ott, hanem valóságos élet: dráma és komédia játszódik le. ahogy valaki, egy teremtő szellem, az iró, Shakespeare vagy Ibsen, Moliere vagy O’Neil, Molnár Ferenc vagy Németh László — megfogalmazta. Az ember lenyűgözve ül a nézőtéren, átadja magát a színház élményének, mely végső fokon egyfajta varázslat. Belefelejtkezünk a mások életébe, sorsába, tragédiájába. Nem a magunk sorsa érdekel azokban a pillanatokban vagy órákban, hanem akiknek sorsa és élete végzetesen pereg előttünk. Fellapozunk egy könyvet. Szép kiállítású kötet, gondos nyomdai munka. Olvasni kezdünk s egyszerre elsüllyed köröttünk a magunk világa, beleéljük magunkat egy másik ember sorsába. Olvasunk — talán valami gunyoros szatírát, melyet Swift irt Gulliverről, nyelvet öltögetve a társadalomra. Talán romantikus mesét, Victor Hugótól vagy Jókai Mórtól. Talán valami forrongó vihart Szabó Dezsőtől, talán valami józan, valóságos élete Móricz Zsigmondtól, talán okos és komoly mondatokat Németh Lászlótól. Olvasunk, ha éppen verses könyv van a kezünkben, időnként hangosan, hiszen a versnek nemcsak a belső ritmusa a fontos, nemcsak a mondanivalója, hanem a szavak halk hullámzása, játéka, a rímek összecsendülése; a verset voltaképp hangosan kell olvasni. Olvassuk Arany János Öszikéit, Ady révületes keleti látomásait. Kosztolány örök-gyermek panaszait, Juhász Gyula csendes lázadásait, Sinka István balladás vízióit, József Attila keserű vádjait. Olvasunk regényt, elbeszélést vagy drámát s a magunk életét elfeledjük, bene élünk az Írásban. Állunk a képek, szobrok előtt. Talán Michelangelo félelmetes Végítéletének kavargó forgatását csodáljuk s bennünk szorul a lélegzet, szivünk a torkunkban dobog valami iszonyú erő ragad magával, túl a sixtusi kápolna falain, a lét örvénye felé. Vagy Bosh ijesztő víziói lebegnek előttünk s nem tudjuk már, mely kétségbeesett álmunkból jönnek vissza képek rémei? De lehet, hogy Turnert nézzük, a tenger, az ég. az atmoszféra, a színek és fények varázslatos játékát. Esetleg Manet hires ,,Reggeli a szabadban” című képét vagy Szinyei Merse Majálisát, melyből a derű és a boldogság árad. Picasso különös, általa teremtett világához keressük a kulcsot. Donatello robosztus lovasszobra előtt állunk, Rodin Gondolkodója előtt gondolkodunk, Meunier bányászainak gyötrelmét érezzük szobrait nézve — mindegy. Bekapcsolódunk a műbe, a művész alkotásába s talán nem is gondolunk arra, hogy ez a — vasárnap. A vasárnapok mögött ott vannak a hétköznapok. A kibontakozás, a kész mű — beteljesülés. A művek mögött a gyötrelmes hétköznapok lánca. Amikor az ember gyönyörködik a színházban, tapsol a színésznek, nem gondol arra, mennyi munka, verejték, kínlódás van a sima arc, a szépen pergő szerep, a sikerült kosztüm, a siker mögött. Hogy a színész mögött mennyi esztendő, munka, kínlódás, mig megtalálta önmagát. Könyvet olvasunk s nem gondolunk arra, hogy mennyi gyötrelem, sokszor kétségbeejtő hajsza van a mű mögött. Hányszor hajolt az iró gyötrődve a sorok fölé, mert tudta, hogy Írnia kell. Hallotta a szót s előtte volt a látomás. Aztán jött a józan hétköznap s amikor nappal elolvasta, amit éjszaka irt, amit nagyszerűnek gondolt és érzett, nem az mégse, amit várt. Ilyenkor az iró széttépte a teleirt papírlapokat, talán tizet, ötvenet vagy százat, tűzbe dobott vaskos kéziratokat. S hány töredék szunnyad az Íróasztal fiókjában, befejezetlen mondatok, melyek végére nem kerül pont soha. A könyv a vasárnap — ami mögötte van, a munka, a szülés gyötrelme-öröme a hétköznap. A képet, szobrot nézi az ember s gyönyörködik, talán fölényesen vagy nagyképűen kritikát mond, mert ez vagy az a részlet nem tetszik. S nem gondol arra, hogy sokszor mily kétségbeesetten állt a művész a vászon előtt, kezében a palettával, keverte a színeket s hiába, semmi se lett az, amit akart. Hányszor dobta félre az ecsetet, a szobrász a vésőt s befejezetlenül vonaglanak a kőben Michelangelo ,,rabszolgái”, s befejezetlen marad örökre Cézanne „Fürdő nők” című nagy vászna. Vasárnap — milyen szép és megnyugtató. De a vasárnapok mellett gondoljunk a munkás hétköznapokra. (London) TÁRSADALMUNK AZ AMERIKAI CSALÁD HANYATLÁSA Bármilyen emberi társadalom fennmaradása két dologtól függ: az élet szükségleteinek előteremtésétől és a munkaerő utánpótlás biztosításától. Az utánpótlás biztosítása nemcsak a fajfenntartást foglalja magában, hanem a fiatalok gondozását és fejlesztését nevelés, oktatás, figyelmeztetés és kulturális átplántálás által. A kapitalizmus korai napjaiban a munka társadalmasítás nagy mértékben a család keretén belül ment végbe. A patriarchális család, amelyben az apa tekintélye vitán felül állt, nemcsak azért volt felelős, hogy etnikai normákat állítson fel, hanem á gyermek neveléséért is, az uralkodó társadalmi szabályoknak megfelelően. Így tehát a család volt az első és legfontosabb egység, ahol a gyermek jelleme formálódott. Később, a tömegtermelés idején, az iskola, és az egészségügyi és népjóléti szolgáltatások vették át az otthonok társadalmi funkcióinak nagy részét. Az ember a modern tudomány és technológia irányvonalát vette fel, és kiderült, hogy a család már nem képes ellátni saját szükségleteit a társadalom külső segítsége nélkül. Az emelkedő bűnözési arány, fiatalkorúak bűncselekményeinek teijedése, öngyilkosságok, idegöszszeroppanási arány emelkedése alapján sok szakember arra a következtetésre jutott, hogy a társadalmi szervezetek nem pótolhatják a család szerepét. Azonban már túl késő van ahhoz, hogy felélesszék a patriarchális családokat vagy legalább a kevésbé egyeduralom nyugvó családi közösségeket, amelyek azokat felváltották. A társadalmi berendezkedés sok tekintetben meggyengítette nemcsak az apa tekintélyét, hanem az anyáét ic. Ahelyett, hogy saját kialakult erkölcsi normáikat alkalmaznák a gyermekek nevelésében, a szülőket a pszichiátriai és nevelési módszerek befolyásolják, és ezek alapján akarják megérteni a gyermekek szükségét, és igy elkerülni mindenfajta kellemetlen összeütközést. Ahelyett, hogy vezetnék a gyermekeket, az idősebb generáció tagjai megpróbálnak együtt tartani a gyerekekkel, átveszik érthetetlen zsargonjukat, utánnozzák öltözéküket és magaviseletüket, abban a hiú reményben, hogy igy fiatalosabban néznek ki, és tovább megőrizhetik ifjúságukat. Ilyen körülmények között a gyermekek gyakran úgy nőnek fel, hogy szinte alig azonosulnak szüleikkel Dr. Hoskó Pál (Chicago) ÉLJEN A KIRÁLYNŐ! A/ angolok között vannak olyanok, akik panaszkodnak a királyi családdal járó költségek miatt és nevetségesnek találják, hogy modern korszakunkban királynő legyen Anglia vezetője. Ezeket a hangokat azonban megcáfolta az. angolok lelkes ünneplése, Erzsébet királynő uralkodásának 25 évfordulója alkalmából. Nagyim ritkán nyilvánul meg egv-egv országban ilyen lelkesedés az uralkodó iránt. Erzsébet királynő huszonöt éven át megtartotta posztját és méltóságát a különben kritikus időket átélő országban, ami nem figyelmen kivit 1 hagyható •ény. Persze Erzsébetnek kevés igazi hatalma van. Legtöbbször csak ajánlatokat tesz és hatalma (Folytatás a 9. oldalon) ÍÍS'Z'E'M-L-eH A teenager bandák manapság sokkal súlyosabb fenyegetést jelentenek az ártatlan emberekre nézve, mint bármikor a történelemben, mutatta ki a US Igazságiigyminisztériumanak egyik tanulmánya. A két éven át végzett felmérést Dr. Walter B. Miller Harvard egyetemi professzor vezette és jelentésében kifejtette a következőket: ..Bandák százai és bandatagok ezrei töltik meg az utcákat, épületeket és középületeket a nagyobb városokban. Valószínű, hogy a nagyobb városokban működő bandatagok által elkövetett erőszakos cselekmények sokkal stilyosab bak. mint bármikor eddig.” Egész, városnegyedeket terrorizálnak a fiatalkornak bandái. Sok helyen szinte teljesen reménytelenek az ártatlan emberek, mert semmit nem tesznek a bandák garázdálkodásának megfékezése érdekében. A bandatagok olyan nagy hatóerejű fegyverekkel rendelkeznek, mint a rendőrség. Philadelphiában három központi középiskolában bezárták a kávézókat, mert a bevonult bandák fizetést kértek a kávézni akaró fiataloktól”. Chicagóban a Bailey Harrison High Schoolban az egyik banda valóságos háborút folytatott és megverte a tanítót. Ezután a tanítók félve emeltek vádat, nem akarva súlyosabb következményeket kihívni maguk ellen. Dr. Miller megállapításait Francis J. Daly New York-i rendőrkapitány is aláhúzza: ..Egyetértek Dr. Miller jelentésével a fiatalkorú bünbandák garázdálkodásának súlyosbodásával kapcsolatban. Ez. manapság már nagyon veszélyes probléma.” \
