Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-28 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL KÉRDÉS — Kétéves házasok vagyunk, most váijuk a második babát. Férjemmel szereljük és jól megérjük egymást, de ő kezdettől mindig, mindenkivel gyanúsított. Csinosnak mondanak, ha nem akarom is, érdeklem a férfiakat. De ez nem komoly, csak amolyan kis szórakozás. Féljem egy idő óta feltűnően sokat van a testvérénél, aki tavaly nősült. Az asszonnyal a jelenlétemben susmutol, ez valahogy nem tetszik nekem. Eleinte, hogy megbosszuljam az ő állandó féltékeny kedését, szekálni kezdtem a sógornővel. De lassan már, sajnos, magam is elhiszem, amivel gyanúsítom. Modem nőnek és feleségnek tartom magam, nem akarok féltékenykedni. De valamit tennem kellene. Mi volna, ha megjátszanám, hogy elválok? Persze, valójában erre gondolni sem merek, higyen nagyon ragaszkodom a férjemhez... VÁLASZ — önmagában nem nyugtalanító egy ifjú családapa gyakori látogatása fivére otthonában. Ha ő, a felesége orra előtt „susmutol” a sógornővel, nem biztos, hogy ez neki szól. Esetleg nagyon is sikeres feleségének akaija értésére adni, hogy éppenséggel ő is féltékennyé tudja tenni. Vagy átlátott a maga eleinte megjátszott féltékenységén és fizetségképpen most ő játssza meg a „hűtlenkedőt”. Terhesen azonban a nők sebezhetőbbek. Az önön szórakoztatására kitalált játék most már terhére van. A saját maga által falrafestett ördögtől kissé megriadt. De azért, úgy gondolom, a házassága miatt nem kell aggódnia. Tegyen úgy, mintha az egészei nem törődne — végül a félje sem találja majd érdekesnek. Azt tanácsolom, hagyja abba az értelmetlen, buta játékot, ne tegyen úgy, mintha válni akarna, mert az állandó egymásra licitálás túlzásokhoz vezethet. Csak két éve vannak együtt, még nemi mindent tudnak egymásról. Mindkettőjük magatartásától is függ, jót vagy rosszat hoznak-e ki a társukból. A kölcsönös érdeklődés fokozásáért — egymásért — nemcsak mulatságos, de néha érdemes is „játszani”. De jó betartani a „játékszabályokat”. Ügyelni kell a tapintatra, a kedves partner kímélésére. Ha bizonyos határokat túllépünk, a játékot nem nyeljük meg, de egymást elveszíthetjük. *** KÉRDÉS — „Három gyermek anyja vagyok, harmincéves. Szerelmi házasságunk tiz évig tökéletes volt, amig tavaly meg nem betegedtem. Súlyos műtétem volt, nyolc hetet töltöttem kórházban. Férjem, ha csak lehetett, betegágyamnál ült, naponta érdeklődött, küldte a virágokat, könyveket, s amit csak akartam. A szobatársnőim irigyeltek is, micsoda nagyszerű párom van. Később, véletlenül tudtam meg, hogy betegségem alatt volt egy futó viszonya. Nem tagadta, de hangoztatta, hogy nem volt jelentősége, és két-három együttlét után be is fejeződött. A nő sem keresett mást, mint néhány szórakoztató órát, már el is felejtették egymást, felejtsem el én is az egészet. De én úgy érzem, az árulása örökké köztünk lesz, megingott a bizalmam. Titokban meg akartam ismerni a nőt, elmentem a munkahelyére és megnéztem. Csinos, kicsit közönséges. A férjemnek elmondtan, nagyon ideges lett, attól is tart, hogy ha a „téma” folyton napirenden van, előbb-utóbb a gyerekek is megtudják. Hogy higgyek neki? Mindig csak leselkedek, kutatom a zsebeit. Kedvem volna a nőnek ellátni a bqját, vagy legalábbis megmondani neki a véleményem, csak a botránytól tartok. M^d még én maradok szégyenben. Hogy állítsam helyre a nyugalmunkat, az eltűnt boldogságot?” VÁLASZ — Az ön helyében a legtöbb asszony megbántva érezné magát, sőt valószínű, hogy kedves férje sem lenne elragadtatva, ha a felesége egy „jelentéktelen” „futó kalandot” engedne meg magának. Mindamellett úgy érzem, túl tragikusan fogja fel a történteket. Tízéves házasságuk és hosszú betegsége alatt is félje bebizonyította, hogy szereti, nap mint nap ön mellett volt. Betegsége sokszoros terhet rótt rá: minden gond, munka, felelősség a gyermekekért, amit azelőtt megoszthatott kedves páijával, egyedül ráhárult. Sokféle feszültség gyülemlett fel benne, valami időleges enyhülésre volt szüksége. Gyengeség? Alighanem! Megbocsátható? Alighanem! Ez az ember nem a rendszeresen idegenben portyázó féljek közé tartozik és mást sem akar, mint rendbeszedni az életüket, biztosítani a gyerekek nyugalmát. Szeretné, ha a felesége megint szeretné! Leselkedése, zsebellenőrzései, botrányt kockáztató indulatai veszélyesebbek a családi életre, Próbálják újra közös nevezőre hozni a köztük lévő volt kapcsolatot. ______________ MAGYAR LÁBNYOMOK (Folytatás a 8. oldalról) nemzet, amely a nemzet nevet érdemli, nagy emlékekkel bir...és talán éppen ez az emlékező képesség az, ami nemzetté avat egy emberi közösséget. A közös múlt közös kincs; a kölcsönös öröm és a kölcsönös szenvedés, emlékké nemesedve, alapja a nemzet öntudatosságának és a jövőbe vethető hitének.” De jól jött — mint sajnos mindig is, időszerű volt — Hunyadinak már a halálos ágyról adott tanácsai közül ez: „Barátaim, egymás közt ne veszekedjetek. Ha erőiteket veszekedésre pazaroljátok, megpecsételitek saját sorsotokat és megássátok a haza siiját is!” Az ünnepség után két évvel hivatali szobáim ablakaiból már a Duna és a Száva találkozó pontjára láthattam le ...Az amerikai nagykövetségről, Belgrádban, tiz-tizenötperces séta vitt a vártemplomig, ahol annakidején Kapisztrán prédikált...a legbelsőbb erődig, amelynek egy toronyszobájában Hunyadit megölte a járvány...a Kalemegdan-tér közepén márványoszlop tetején álló — az amerikaivá lett nagy Mestrovich kezei alól kikerült — béke-jelképhez .. .és két oldal felől a két folyamhoz, amelybe a századok során annyiféle s mégis egyfajta vér mérhetetlen áradata zudult annyi elavult okból... Egy éjjel, zsúfolt nemzetközi fogadtatás hangzavaros, füstös, italos kavargásából néhány percre felosontam a „MOCKBA” (Hotel Moszkva) tetőterraszára tiszta levegőért. Odamenekült a bálteremből Orhan Ciray kolléga is: észrevettük egymást, együtt kezdtünk sétálgatni — és a messze félsötétségben (Belgrádban még éjféltájban sincs sötétség késő-tavasztól késő-őszig) fölmeredtek odalenn a Kalemegdan bástya-láncolatai. Mesut odamutatott; egymásra néztünk, a történelem mélyébe bámultunk, hangtalanul, hullahegyek fölött — ketten, a török és a magyar, foglalkozásra nézve háború-gátlás késői technikusai. * DERŰS SAROK A párizsi Luxembourg-kertben egy koldus alszik a pádon. A parkőr este tiz óra felé felrázza az alvót: — Keljen fel, monsieur, hamarosan záiják a kapukat. — Köszönöm, hogy figyelmeztetett, öregem, mondja meg nekik, hogy zárhatják, de csak csendesen, mert nagyon könnyen felébredek. ☆ ☆ ☆ — Egyedül lakom egy ötszobás lakásban. Egyetlen vigaszom a macska. — Hogy hívják a cicát? — Melyiket, mert negyvenhét van... ☆ ☆ ☆ Uj ember kerül a londoni meteorológiai intézethez, s megszerkeszti első prognózisát; „Este növekvő sötétedéssel lehet számolni.” ☆ ☆ ☆ — Miért nevezik a közlekedés ütőerének az országutakat? — Mert sok vér folyik rajtuk... BUTIK BALLADA lei—pici utca mélyén magas házban apró butik: sok nő jár be, aki divatkülönlegességre bukik! Van itt minden: nejlon, batiszt, muszlin, lurex, mohair, dzsörzé, (a direktrisz valamennyit, mint egy boldog bulldog őrzé...) A butikban akad ruha dagadóra, horpadóra, szexbombára éppúgy, mint a fel nem robbant torpedóra... Zsorzsett ruha, kötött kabát, pikáns poncsó, stóla (prémes), sárga kosztüm, melyben a nő olyan, mint egy adag krémes... Intim holmi: csipkés nadrág, csábos méret, csak egy falat! (Nőtlen férfi otthon ezzel tapétázza be a falat...) A melltartó szivacsos, mert attól lesz a kebel szexis! (A duskeblű nőktől bennem e hir nyomán nő a szkepszis...) A butikba, amely női, lábát férfi be nem teszi, csak a pénzét teszi be, ha neje göncét innen veszi... E verset a feleségem csupán azért súgta fülbe, mert miatta csinos summát öltem egyszer fehér tüllbe... Szilágyi György
