Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-11-24 / 48. szám
8. OLDAL maíí'vaKhiradö' LEVEL AZ ISMERETLEN 21 ÉVESEKHEZ tárgyalás helyett az erőszakra erőszakkal kell válaszolni, mint ahogy azt az utóbbi események is ékesen bizonyították. írta: HALÁSZ PÉTER FELVONT SZEMÖLDÖKKEL Kedves Ismeretlen Huszonegyesztendős ifjú ember és hölgy — mindazok, akik akkor s azóta látták' meg a napvilágot az országban, amióta oly sokunk életútja elvált a hazától, amelyben mi is születtünk, nem is sejtik talán, hogy milyen gyakran gondolok — gondolunk — Önökre, mennyire szeretnénk tudni, hogy milyenek, hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek? Nem ismerem önöket személyesen, mint ahogyan lassan immár 21 észtén- Halán Péter ' deje annak, hogy nem volt személyes találkozásom a várossal sem, amelyben születtem és amelyet annyira szerettem. Az ember jól tudja és mondogatja is, hogy a történelem roppant távlataihoz mérve az emberi élet oly rövid, mint egy lélekzetvétel, vagy talán még inkább mint a sóhaj, gondolkozásához és érzéseihez azonban mégis ez az arány áll közel. 21 esztendő igy is nagy idő, bár ha magam elé idézem azokat, akik 21 esztendővel ezelőtt annyi idősek voltak, mint önök most és a 21 esztendővel ezelőtti várost, akkor ez a több mint két évtized káprázatos gyorsasággal múlt el. Pedig az ilyen ,,huszonegy esztendők” jelentős mérföldkövek az emberi életben. 21 esztendős voltam, amikor először kellett hosszabb időre búcsút mondanom Budapestnek — október volt akkor is, mert az egymást követő korosztályok behívása mindig októberre esett. Másfél esztendőnél nem volt hosszabb az elszakadás, de annyi minden zsúfolódott e viszonylag rövid időbe, front, visszavonulás, betegség, fogház, az újonnan szervezett Légióba töltött rövid hetek, hogy amikor 1945-ben visszaérkeztem Budapestre az volt az érzésem: nem láttam szülővárosomat időtlen idők óta. Visszaérkezésem másnapján már felfedező útra indultam, milyen a város, hol és hogyan sérült meg, kora reggeltől késő estig jártam az utcákat, pedig nem volt veszélytelen. Elmondhatom önöknek, hogy úgy ismertem azt a várost, mind kevesen, nemcsak belső kerületeit, de a külső negyedeket is, Pestet és Budát egyaránt, a kültelket, a hidakat, a tereket. Kisdiák koromban volt egy kedvenc játékom: ,,Helyszíni közvetítést" adtam a városról. Egyik utcából ki, a másikba be, s közben egy láthatatlan mikrofonba beszéltem, leírtam mit látok, a boltokat, az embereket, a járműveket, a házakat, az utcák hangulatát. Nem tudom, hogy akik látták a magában motyogó tizenegynéhány éves fiút, mit gondolhattak rólam. Talán azt: Istenem, ilyen fiatal és már eszét vesztette. De oly erős és leküzdhetetlen volt bennem a vágy, hogy Budapestet, amelyet annyira szerettem, megszerettessem mással is, hogy ilyen sajátos, áttételes módon helyszíni közvetítést adtam azoknak, akik nem látják, nem ismerik, és nem értik úgy ahogyan én értem. Később az írásban sem volt ennél nagyobb ambícióm: láttatni Budapestet, történeteim mind azok a színtéren peregtek. És nemcsak Budapestet ismertem jól, de az önök nemzedékét is, a huszonegyéveseket — örömeiket és gondjaikat, a terveiket, a vágyaikat. Most rajta kapom magam: azt mondtam az önök nemzedékét. Hiszen ez már természetesen nem az OiiUJv nemzedéke, akik akkor 21 évesek voltak, azok ma már középkorúak, ha megélték a középkort, s ha nem maradtak mindörökre 21 esztendősek éppen azoknak a 21 esztendővel ezelőtti napoknak súlyos következményeképen. Önök pedig akkor még „nem voltak”. Látják ilyen furcsa időzavart okoz bennem ez a kényszerű elválás, az elválás önöktől és a szülővárostól, hiszen elképzelhetetlen és elfogadhatatlan számomra, hogy vannak otthoni 21 évesek, akik azóta születtek, nőttek fel, amióta abban az otthonban én már nem vagyok otthon. Mondani sem kell talán, hogy sokat hallok önökről és a városról. Azt mondják, hogy a város szebb lett, azóta felépült az Erzsébethid, a földalatti gyorsvasut, uj házak magasodnak, elegáns hotelek, újjáépült a Vámegyed. A hidak újjáépítését még végig éltem, az Erzsébethidét már nem. A földalatti gyorsvasut építését csaknem az „első kapavágástól” kezdve követtem nyomon, mindaddig, amig —átmeneti időre— abba maradt az építkezés. A csarnokokban, amelyekben most önök kedves húszévesek a gyorsvasutra várnak, én akkor jártam, amikor óriási fúrógépek, félmeztelen, verítékező munkások magasnyomás alatt építették az alagutat. (Folytatás all. oldalon) ERŐSZAKRA ERŐSZAKKAL Terror filozófiai alap nélkül A németek talán a legjobb katonák az egész világon, azonban — hála az égnek — nem volt lehetőségük ennek bizonyítására több mint harminc éven át. Csak a legutóbbi időben tűnik ki, hogy a legjobb terroristákká kezdenek válni. Ennek ellenére még nem fejlesztettek ki egy filozófiai alapot a terrorizmusnak, mint ahogy a háború idején tette halálos logikával Kari von Clausewitz tábornok. A német terrorizmus, a szörnyű Baader-Meinhof bandával vagy Vörös Hadsereggel az élén, bebizonyította, hogy könyörtelen, brutális, és amennyire meg lehetett állapítani, esztelen módszereket alkalmaz. Mégis a banda sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint a palesztinai ir, brazil, argentin, uruguayi és japán kollégáik. Technológiailag és módszertanilag mindezek a csoportok bizonyos fokig össze vannak kötve. A célkitűzéseik azonban gyakran különbözik. 1969 november 9-én egy cikk jelent meg a következő sorokkal: „Vietnam az Egyesült Államokat öt éven át gyengítő szörnyű bajoknak a szimbólumává vált; Palesztina pedig talán a következő öt évben jelképezi majd a legsúlyosabb problémákat.” Mint a Vörös Hadsereg csoport, a legtöbb terrorista szervezetnek valamiféle kapcsolata van a palesztinai arab csoportokkal. Gyakran együtt gyakorlatoznak vagy technikai információikat megosztják. Például az IRA-gyilkosok együtt dolgoztak korábban a Közel-Keleten a palesztinaiakkal. A palesztinaiak és az IRA egyszerűen kezébe akar kaparintani bizonyos földrajzi területeket és elpusztítani a területek jelenlegi urait, tehát Izraelt, vagy az Egyesült Királyságot. Az elmélet és meghatározható cél hiánya különösen nehézzé teszi azt, hogy a terroristákkal tárgyalni lehessen, hacsak nem ad hoc alapon. A Billy Graham pénzügyei Billy Graham evangélista pénzügyei vizsgálat alá kerültek. Az első lépést ebben az irányban Minnesota állam Kereskedelemügyi Minisztériumának Értékpapír Osztálya tette. Azt követelték, hogy az evangélista tegye ismertté összes értékét a Billy Graham Evangelistic Association elnevezésű szervezetnek, és hogy miként szokták a pénzt felhasználni. Már 1975 óta történtek próbálkozások abban az irányban, hogy a szervezet tálja fel pénzügyi helyzetét, de ez mindeddig nem következett be. Don Lynch, helyettes kereskedelemügyi miniszter ezeket mondja: „A Billy Graham Evangelistic Association értékpapírokat árusít. Ennek az államnak a törvényei megkövetelik, hogy az értékpapírokat árusító mindenféle szervezet negyedévenként és évenként jelentést tegyen. A szervezetnek közölnie kell, hogy mennyi értékkel rendelkezik és miként használja fel pénzalapját...” Billy Graham egyik szóvivője, George Wilson többek között a következőket válaszolta: „A minnesotai Kereskedelemügyi Minisztérium követelésével kapcsolatban az a célunk, hogy minden kérdésre világos választ adjunk. Ha várakozunk is, ez nem azt jelenti, -hogy megtagadtuk a jelentéstételt. Ahhoz azonban, hogy részletes tájékoztatást készítsünk, időre van szükségünk.” Observer HS-7-E-M-L-eB A legutóbbi Harris-közvélemény kutatás alapján kitűnt, hogy az amerikai nép negatívan értékeli Carter elnök legutóbbi intézkedéseit. A közvéleménykutatás alapján nem derül ki, hogy miért elenzik vagy miért támogatják az elnököt, de éppen elég bizonyíték van rá kilenc hónap után, hogy az elnök továbbra is talány marad sok amerikai szemében. Maga az üzleti élet is tartózkodva mérlegeli az elnök ezutáni lépéseit, különösen azóta, hogy Bert Lance eltávozott a költségvetési iroda éléről. A farmerek aggódnak. A feketék türelmetlenek. A liberálisok azért bosszankodnak, mert az elnök túl keveset tesz a szegények és hátrányos helyzetben levők érdekében, mig a konzervatívok sérelmezik, hogy azért üldözik őt, mert az Egyesült Államok külföldi tulajdonait áruba bocsátotta. Az elnök korábbi népszerűsége kétségtelenül abból fakadt, hogy általánosan nemes erkölcsiségéről tett tanúságot, jó célokat tűzött ki, és egyszerű volt a stílusa. Az amerikaiak meg akarták adni a lehetőséget Washingtonban egy uj embernek. Az azonban elkerülhetetlen volt, hogy mihelyt Carter elkezdett bajlódni a mindennapi problémákkal és megpróbálta összeegyeztetni a különféle érdekek millióit, akkor ellentétbe került a közvélemény többségével. Hiába, még az elnök sem tud mindenki kívánságának eleget tenni. Talán uj, okosabb tanácsadókra van szüksége Carternek.
