Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-29 / 40. szám
JAÍTJO ír ÖQA8IH HA Yí)AM 12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ PÁRIZSI LEVÉL ÖREG VÁROS SZÍVÉBEN írta: MAJOR ILONKA Már annyit irtunk róla, de soha nem lehet eleget irni, lefesteni, a Pantheon-tér szépségét. Vieux Párizs — öreg Párizs ezeréves kövei, századok múlásán, különböző építészeti műremekkel gazdagodva, csodálatos harmóniában forrnak össze... A Notre-Dame közelében van ez a csoda. A Pantheon St. Geneviéve emlékére, egy antik templom romjain épült fel. Szent Genovéva-Párizs városának a védőszentje! ó mentette meg Lutaeciát — Attila megsemmisítő Major Ilonka seregétől! A Pantheonnal szemben van a csodálatos St. Étienne du Mont templom, melyet köznyelven ,,St. Geneviéve”-nek hívnak. Korai gót tornyát kisebb donjonok; tomyocskák övezik, ezeréves harangja kong-bong — zeng-zsong... Évszázadok múltán, barokkot építettek hozzá, ezáltal szépségben gazdagodott. Szemben van a Strozzi palotára emlékeztető hires „Egyetemi Könyvtár”. Két hatalmas Empire-épület, egy széles útba torkollik, mely a Luxemburg-kerthez vezet! Mindezt a gyönyörűséget a „Vieux Paris” öreg, hangulatos éttermének a teraszáról csodálhatjuk meg, onnan a Luxemburgra is lehet látni! Nem messze van innen a „Hotel des Balcons” szálloda, ahol Ady többször lakott és elsétált a lombos fák alá, az ősz aranylevélszőnyegén, hazavágyó verseket rímelve. • Amikor arra járok, mindig Adyra emlékezem, akit a szerelem hozott el Párizsba:.......Nevednek szájamban jóize van”... Isten velem volt, a „Hotel des Balcons” tulajdonosa, két évi „harc” után beleegyezett, hogy Ady emléktáblát helyezzünk a szálloda bejáratához. Húsz esztendőn át, számtalan magyar neves írónak nem sikerült Ady két szállodájában az emléktáblát megörökíteni. A Hotel-Europa öreg tulajdonosa több levelet mutatott meg a Bölöny Józsefét emlékül adta. A Hotel des Balcons szálló tulajdonosának, a nékem szóló beleegyező ajánlott levelét, Gombos Zoltánnak — a kiváló amerikai-magyar személyiségnek ajándékoztam megőrzésül. Minden magyarnak; egy „Állj meg és emlékezzél” üzenetet... A Sorbonne-egyetem a Pantheon mellett van, mögötte a hires Pasteur-intézet. Ezelőtt húsz esztendővel, interjúvoltam meg a rákkutatás előőrseit, nagy professzorokat, akik elárulták, hogy a clevelandi iparmágnások nagylelkű adományaiból folytathatják kutatásaikat, mivel a francia állam nem szubvencionálta őket! Régen megírtuk mindezt, de felevenednek az emlékek. Minél jobban beleolvad az ember a francia társaságba, annál jobban közeledik a banális XVI. kerülethez. A Szent Lajos szigete lett a Szajna balpartjának a paradicsoma számomra, ritkán zarándoklom el a Place du Pantheonhoz, mert lassanként párizsi leszek. Csak egy idegen képes mindezt a szépséget felinni belélegezni. A párizsiak ebből nőttek ki! Francois kertész, másod-unokatestvérem hozott el ide. ő a Sorbonneon végzett. Kémikus és Oak-Ridge egyik hires atomtudósa. Róla már több ízben irtunk! Az angol és francia kormány meghívására, a Nemzetközi Technológiai Intézetnek lett az „Information Systems” vezetője. Amerika után, Angliában, Franciaországban persona grata Franpois kertész, aki sok évtizedes missziója alatt, számtalan találmánnyal gazdagította Amerikát és Európában megszámlálhatatlan küldetésben reprezentálta az Egyesült Államokat. Konferenciára hívták, hívják meg őt, az európai országok. Egy könyv megírásán is dolgozik. Kék szemű, magas, remek megjelenésű férfi Ferkó, ahogy őt ma is hívom. Margy felesége racée, szép amerikai nő. Ferkó gondolata volt, hogy ifjúságának színhelyén a Vieux Párizsban ünnepeljük meg unokájának: Wendynek tizenötéves születésnapját! ...Wendy, nagyapjára hasonlít, a romantikus leányalak ritka formájában. Csodálatos lény. Magas, karcsú, izzón kék szeméből, sugároz az ész és a gyöngédség. Selymes sötét haja, nemes ovált keretez. Porcelán a bőre. Isten — mintha egy szentnek a lelkét lehellte volna leikébe, annyi jósággal van megáldva. Közelében, mintha kisimulnának az idő és a bánat ráncai. Mosolya, egy árnyalatnyi, alig felfogható szomorúságba torkoll. Wendynek, másért — mindig fáj, és mindig fájni fog valami... Allison, tizenegyéves húga tizenhatnak néz ki. ö is gyönyörű, csupa élet, érdeklődés. Művészi tehetséggel van megáldva. Az ő szive is megelőzi temperamentumát, és meg fogja fékezni az érte, korán eljövő Pegazusokat... Brit Columbiában, a nyugat-kanadai Vancouver városában idén, augusztus második felében, hatvanadszor került megrendezésre hatalmas arányokban a Csendes-óceáni Kiállítás. Az ipar és az állattenyésztés produktumainak színe-java tárult itt most is, mint minden évben az egymillió-kétszázezer látogató szeme elé. A kiállításnak talán legérdeke- 1* sebb része az állatbemutató volt, ahol a legszebb példányokat külön Nyitrai Katalin osztályozták és díjazták. Magyar szempontból fényes diadalnak számít, hogy a galambbemutatók abszolút nyertese egy vancouveri magyar lett: Sziklai Rudolf szobafestő, a bemutatott 39 gyönyörű szegedi galambjával, amelyek közül 33 díjnyertes lett, éspedig 12 aranyéremmel, 14 ezüstéremmel, 6 bronzéremmel, 1 pedig különleges díjjal kitüntetve. — Hogyan és mikor jutottak a kanyargó szőke Tisza mentéről ide, a messze távolba ezek a szegedi galambok? — kérdezzük Sziklai Rudolftól. — Sora van ennek. Ott kezdem, hogy odahaza a szegedi tanyavilághan én már nyolcéves koromban lelkes galambtenyésztő voltam és ez a szenvedélyem felnőtt koromban még inkább fokozódott. 1957-ben kerültem Kanadába és mihelyt gyökeret tudtam itt verni, vagyis állandó munkám és házam lett, ismét nekiláttam szabad időmben a galambtenyésztésnek. Kanadai és amerikai fajtákat tenyésztettem, de hiába, ezek mások, tollazatuk, alakjuk, turbékolásuk is más, mint a szegedi galamboké. Azokért fájt a szívem és törtem a fejem, hogyan tudnám az én nagy problémámat megoldani. Lassanként kiterveltem a módját. Tíz évvel ezelőtt hazalátogattam a szegedi tanyavilágba, abban az időben. — A „Vieux Paris” előtt ülünk, elnézzük a fények változását a patinás köveken. Nemes fémnek tűnik a napsugár. Alkonyórán, lilába, bíborba borul a díszlet, lassan — az éj indigó kékjén — felcsillámlanak, ragyognak, a csillagok... Áldom, a még késelkedő barátnőt, hogy mindezt a csodát átélhettem. Úgy tfint, hogy nincsen olyan emberi lény, aki ezt a harmóniát meg ne bontaná. Szerencsére tévedtem! Sandy, tengerzölden csillogó, nevető szemekkel, megérkezik, és mindenki örül. Csupa életöröm ez a fiatal teremtés, szinte úgy harap bele az életbe, mint egy érett piros almába! Sandy — vöröskeresztes nővér! Három kincs, ez a három leánygyermek! Ma — amikor az egész világon — annyi szülő sirat élő gyermeket! — Sandy, ajándékokat nyújt át Wendynek és egy sárga rózsát. Ferkó rámnéz, és elkezd dúdolni: „Halványsárga rózsa, ha tudnál mesélni”... A múltból szakad fel a nóta... Wendyke kék szeme, kékebb lett. ö megértette... Egyszerre csak felcsendül egy harmonikának simogató hangja, mintha egy Gabin filmből elevenedett volna meg, egy valódi kellemes arcú francia régi sanszonokat énekel! Elragadtatva feledjük el a múltat, ma már Párizsban is ritka a harmonika! Vele énekelünk... Hozzák, Wendyke születésnapi tortáját, tizenöt kis kék gyertya ég rajta! De mennyi lángol a szivünkben! Happy Birthday to you!... Csak az Isten a megmondhatója annak, miért sirt fel szivemben a nóta: „Nincsen annyi tengercsillag az Écen...” amikor a galambok tojnak. És vattába csomagoltam óvatosan 30 galambtojást, amelyeket szerencsésen sikerült is kihoznom Vancouverbe, ahol a tojásokat csirkekeltető géppel kikeltettem. Nős voltam már ekkor és angol feleségem is lelkes állatbarát, hiszen ezen a vonalon ismerkedtünk meg és szerettük meg egymást. Nos, míg én munkában voltam naponta, ő etetgette, ápolgatta, gondozta a még tehetetlen galambfiókákat, úgy hogy huszonnégyet sikerült is felnevelnünk belőlük. Jómagam a napi nyolcórai munkám után 3—4 órát és a vasárnapjaimat a galambjaimnak szenteltem. Az első huszonnégyet azután tovább szaporítottuk és a válogatott példányokkal később beneveztem az első itteni kiállításra, teljes sikerrel. Azóta számos kiállításon vettem részt a szegedi galambjaimmal Amerikában és Kanadában, és ez ideig 386 díjat nyertem. — Most hány galambot tart? — Százhatvanat. Az szaporulatot újsághirdetések útján eladogatom, leginkább Amerikában, ahol nagyobb a fajgalambok utáni érdeklődés. Ezt a fajtát ,,magyar óriásgalamb'' néven tartják ott nyilván. Az utóbbi években kezd csak divatba jönni a tenyésztésük Kanadában is. — Mit szólnak a szomszédai a galamb-tenyészte lepéhez? — Jó szomszédokkal vagyunk megáldva. Semmi bajunk egymással, sőt már ők is megszerették a galambjaimat, amelyek másmilyenek, mint a közönséges galambok. Ezeknek én a turbékolásukat is megértem: magyarul turbékolnak és én is magyarul beszélek velük. — Jól bírják az itteni klímát a szegedi galambok? — Különösen a tavaszit és a nyárit, ami itt nagyjából ugyanolyan, mint a hazai. Az itteni több esőjű (Folytatás a 15. oldalon) SZEGEDI GALAMBOK A CSENDES-ÓCEÁN PARTJÁN írta: NYITRAI KATALIN
