Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-22 / 39. szám
MAGYAR HiKAliÚ 1B. OLDAL FEHÉR HÁZ A VÖRÖS TÉREN (REGÉNYRÉSZLET) írta: VAJDA ALBERT ni. A fekete autó gyors tempóban hagyta el a Hotel Moszkva bejáratát. Az angol újságíró felnézett a nyomasztó épületre. A legtöbb ablak sötét volt. Mélyet szippantott a nyárai éjszaka enyhe levegőjéből, néhányszor megrázta fejét, hogy a vodkagőz kissé elpárologjon, azután bement a szállodába. Az öt lift közül hármon cirillbetűs tábla volt: ,,A lift nem működik”. Érdekes, gondolta ásítva Arlington, miközben a kis zsámolyon ülő öreg liftesasszony elindította a felvonót. Érdekes, ahol a kommunisták uralomra jutnak, ott azonnal tönkremennek a liftek. Vajon mi lehet ennek az oka? — kérdezte magától és elmosolyodott. Be vagyok rúgva — gondolta —, ha most leülnék az írógépemhez, szép kis zavaros írás kanyarítanék arról, hogy miképpen rozsdásítja a liftek szerkezetét a marxi ideológia. A 14. emeleten megállt a lift. Mint minden emeleten, itt is, unottarcú nő ült egy íróasztal mögött. A „dnevalnij”, a felügyelőnő nem hiányozhat egyetlen szovjet szállodából sem. Tőle kell elkérni a szobakulcsot. ,,1414”, mondta Arlington oroszul. A folyosófelügyelőnő szótlanul nyújtotta át a kulcsot. Az újságíró átvette és igyekezett úgy végigmenni a hosszú, szőnyeggel borított folyosón, hogy lehetőleg ne cikkcakkban közlekedjék. De az zárt szállodai levegőtől érezte, hogy a fejében terjengő vodakköd sűrűsödik. Tudta, hogy a felügyelőnő figyeli. Amikor minden igyekezete ellenére már harmadszor ütődött neki a falnak, pontosan tudta, hogy másnap reggel a KGB szállodai kirendeltségénél azt jelentik, hogy Ulysses Stephen Arlington (rövidítve: USA), a londoni Daily Globe moszkvai tudósítója, hajnali egy órakor részegen érkezett haza. A lap két szobát bérelt Arlingtonnak a Hotel Moszkvában. Az egyik volt az iroda, ebből nyílt a hálószoba. Beköltözése után két órával már tudta, hogy hol vannak a rejtett mikrofonok. Nem volt újdonság számára, mert washingtoni tudósító korában is hamarosan rájött arra, hogy az FBI ,,bug”-okat, minimikrofonokat helyezett el a szerkesztőség szobáiban. De moszkvai tartózkodásának második napján a Toronto Star tudósítója is felhívta figyelmét arra (séta közben, a Gorkij Parkban), hogy a KGB nem csak lehallgat, hanem „lenéz” is. Arlington több órás kutatómunka után felfedezett egy jól eldugott televíziós kamerát, az irodának kinevezett szoba falán függő aranykeretes festmény cirádái között. A kép legelésző birkanyájat ábrázolt, mintegy szimbolikusan jelezve a szovjet titkosrendőrség véleményét a külföldiekről. A hálószoba televíziós felvevőgépét nehezebb volt megtalálni, de később rábukkant a függönykarnisban, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a dupla ágyra. Még a fürdőszobában is volt egy eldugott kamera. Ez kezdetben kényelmetlen érzésekkel töltötte el. Szívesen fürdött más előtt, de csak akkor, ha az illető nagyon csinos nő volt és ő választotta ki. De — gondolta magában — ha a KGB arra is kíváncsi, hogy hogyan mosom a nyakamat, erre csak egy válaszom lehet! És ettől kezdve gondosan ügyelt arra, hogy a fürdőszoba rejtett felvevőgépének mindig csak a lemeztelenített alfelét mutassa c~ !. formája a politikai vélemény-nyilvánításnak. Másfél év alatt mindezt megszokta. Amikor most bezárta maga mögött az ajtót, zakóját ledobta az egyik karosszékre, ingét a másikra, cipőjét berúgta az íróasztal alá és harisnyában, meztelen felsőtesttel bement a hálószobába. Valahányszor a széles ágyra nézett, eszébe jutott Szukarno. az időközben elhunyt indonéz államelnök, akit Hruscsov kézbe akart kaparintani. Kihasználta bővérű diktátor gyengéjét és a rejtett kamerával filmre vette az orgiákat, amelyeket Szukarno öt-hat csodaszép lány társaságában rendezett. Amikor azután a tárgyalások közben Szukarno több dologban akadékoskodott, Hruscsov a maga dinamikus módján közölte vele, hogy mielőtt véglegesen döntene, talán nézzen végig néhány filmet, s ha ezután sem egyezik bele a szovjet feltételekbe, akkor ezeket a több mint pornografikus filmeket nyilvánosságra hozzák. Az indonéz Casanova erre harsányan nevetni kezdett és a következő meglepő kijelentést tette: „Remek ötlet! Hozzák csak nyilvánosságra, egész Indonézia büszke lesz arra, hogy micsoda potens vezére van.” Ahogy most felidézte ezt a jelenetet, Arlington nevetni kezdett. A hálószoba lassan hullámzott körülötte. A vodka végső támadásra indult. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Kitámolygott az első szobába és felemelte a hallgatót. (FOLYTATJUK) NŐI SAROK FÉRFI NÉLKÜL Mélységes felháborodás tölti el Szaud-Arábia asszonyait és lányait. Amúgy is az iszlám országaiban a legelnyomottabbak közé tartoznak, és most uj előirások súlyosbították helyzetüket. Sok család utazási tervei is kútba estek. Asszonyokat választottak külön férjeiktől. És a külföldön tartózkodó szaud-arábiai nők komolyan fontolgatják, hogy visszatérjenek-e még hazájukba. Junius végén a szaud-arábiai belügyminiszter rendelkezéseket tett közzé, amelyek meghatározzák, hogy milyen körülmények között utazhatnak az ország asszonyai és leányai. Egy szaud-arábiai nő akkor utazhat, ha férfi rokona kiséri. Engedélyezték számára az utazást akkor is, ha ,,muhrim”-ja írásbeli engedélyét viszi magával. A „muhrim” vagy gyám lehet az apja, a férje, a fivére, sőt a saját fia is. A minisztérium rendelkezése nem hozott semmi újat, csak megerősítette a már érvényben lévő gyakorlatot. Kétségtelen, hogy az európaiak szemében ez a rendelkezés nem látszik túl liberálisnak, de a fanatikus mullahok mélységesen felháborodtak. A vallási intézmények ellenállása oly erőteljes volt, hogy a belügyminisztérium már néhány nap múlva visszavonulót fújt, és az összes régi utazási korlátozásokat ismét bevezette: egyetlen nő sem utazhat a jövőben — szárazföldön, tengeren vagy repülőgépen — amennyiben nem kiséri hivatalos ,,muhrim”-ja. Ez a rendelkezés egyaránt vonatkozik a belföldi és a külföldi utazásokra. A következmény: káosz és felháborodás. A repülőtereken gyakran látni zokogó nőket. A középosztálybeli modern szaud-arábiaiak sokat és szivesen utaznak. Az ország repülőtársasága hallatlan mértékben fejlődött az utóbbi években. Főként a nagy arab királyság területén szállítja a lakosságot, de utasaival eljut Európába és Amerikába is. A régi utazási előirások újra bevezetése után sok hosszú időn át tervezett nyaralás reked meg az otthonok négy fala között, és a nők nem mehetnek, mert ,,muhrim”-juk nem tudja elkísérni őket. Nélküle pedig még a repülőgéphez sem szabad menniük. Az elmúlt hetekben a szaud-arábiai férfiak -százai voltak kénytelenek valahol külföldön rekedt feleségeiket felkeresni és hazakisémi. ' Az uj előírásoknak gyakran groteszknek tűnő következményei vannak. Ha a,,muhrim” külföldön tartózkodik, felesége nem utazhat utána. Egy férj, aki váratlanul megbetegedett Londonban, és kórházba szállították, azt akarta, hogy felesége meglátogassa: ez teljesen kizártnak bizonyult. Még egy szaud-arábiai herceg protekciója sem segített. Egy szaud-arábiai polgár, akinek több lánya van, kijelentette Bejrutban: „Már döntöttem, nem térek vissza, hiszen különben az egész életemet utazással tölthetném...” A MADARAK ÚTJÁN (Folytatás a 14. oldalról) engem, talán még azt is tudják: értük vagyok. Végigjárom a szemetestartókat, turkálok egy hasznos falatért, aztán amit találok, ide gyűjtöm. Ebbe a zsákba, és kihozom nekik. A madarak hirtelen meglódultak, közelebb hozzá, szinte a kezéig. — Akkor is jönnek, ha a gabona érik, amikor már peregnek a szemek. Tálán azért, mert más itt, mint a mezőn. Ott is csend van, de ott sehol egy lélek. Megint benyúlt a zsákba, uj kenyérért. — Ezt én eszem meg. Együtt veletek. Mert igy a jó, együtt a madarakkal. Felnézett rám. — A madarak is szabadok, mint én. Nem rendelkezik velük sem senki, csak az az Egy, Aki majd egyszer dönt felőlem is. Az emberek meg nevessenek csak. Visszafordult a madaraihoz. — Végig guberálom az egész világot, de megéri, mert a kezembe merészkednek. Akkor már a madarak rajta ültek: a vállán, katján, csontos kezefején. — Nincs jobb annál, amikor adni tudunk. Elvenni könnyű, őrizni is az... De adni? Nem nézett sehová. Mintha én se lettem volna. Igaz ugyan, könnyen beszélhetek, mert soha nem akartam semmit sem birtokolni. Még magamat sem. Mindent nekik adok. A madaraknak, akik szabadok... Az ösvényen még ma is arra szállnak. Szárnyuk szinte súrolja a földet. Talán az emlék öröksége miatt? Mert az öreg ma már mindenkié? Tarbay Ede
