Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-08 / 37. szám
8. OLDAT. MAGYAR HÍRADÓ ANGLIAI VÁLTOZÁSOK Irta: HALÁSZ PÉTER Haláss Péter Amikor 13 esztendővel ezelőtt életemben először Londonban jártam, Anglia még nem tért át a tizes számrendszerre, a fontsterlingben a legkülönbözőbb pénzegységek „rejtőztek”, fél-pennyk, érme, amely 3 pennyt ért, olyan, amely 5 pennyt (ezt shilling-nek nevezték), a népnyelv pedig ,,bob”-nak, a fontot „quid”nek, egyszóval a külföldinek nem volt éppen könnyű dolga a fizetésnél. A taxisoffőr azt mondta például a fuvar végén, hogy: — Öt bob, trapenc és hápenny — tessék megérteni ebből, hogy a fuvardíj 28 és fél pennyt tesz ki. Ismerőseim azzal nyugtattak meg, hogy ne törődjek ezzel, nyújtsak a tenyeremen egy csomó aprópénzt a sofőr elé, majd az kiszemezi belőle azt, ami nekijár. így is történt. Olyan nagy gonddal válogatták ki a tenyeremről a sofőrök a nekik járó illetményt, hogy olykor percekig álltam a járda szélén, nyújtva a tenyeremet, ami messziről nézve úgy is látszhatott, hogy tartom a markomat. Ami pedig a borravalót illeti: Londonban fordult velem elő életemben először és utoljára, hogy a taxisofőr megrázta a fejét, azt mondta: — Ez sok, és a borravalónak átadott 2 shillingből visszaadott 3 pennyt. A másik, ami nagyon meglepte őket, az volt, ha az ember nyugtát kért a fuvardíjról, hogy megkönnyítse vele elszámolását. Amilyen természetes eljárás ez például Nyugat-Németországban, ahol minden taxisofőrnek nyugtakönyve van, s fizetéskor meg is kérdi: — Wünschen Sie eine Quittung? — ugyanolyan ismeretlen volt ez akkoriban Angliában. Ugyan miért kételkedne bárki elszámoláskor valakinek a szavában, hogy ennyit taxizott, ennyit fizetett érte, ennyi jár neki? Időbe telt, amig ráeszméltem ennek a szokatlanságára. A taxisofőrök rámnéztek, az, hogy ,,receit”-et, nyugtát kérek tőlük, láthatóan megdöbbentette őket. Azután papirt és tollat kértek tőlem, mert Írásra nem voltak berendezkedve. Volt olyan taxisofőr, aki a Trafalgar-tér közepén a noteszlapomból kitépett papírlapra hosszasan körmölt, s ráadásul teljesen olvashatatlan eredménnyel. Akkoriban egy Bárdi János nevű egykori pesti újságíró vezette a német Quick magazin londoni irodáját. Amikor elmeséltem ezt a tapasztalatomat Janikának — a szakmában mindenki igy hívta őt — elmondta, hogy milyen élménye volt neki Londonba érkezésekor. Nem tudván, hogy a Heathrow repülőtér . ilyen messze van a várostól és, hogy az utasok legnagyobb része autóbusszal megy be London belvárosába és azután ott bérel taxit, hogy a hotelhoz haji ásson Bárdi Jani mindjárt a repülőtér épülete élőit taxiba ült és a Savoy-ba vitette magát, ahol átmenetileg megszállt. Amikor azután a hotel előtt a taxisofőr közölte vele, hogy 4 fontsterling a járandósága akkor ez rettenetesen nagy pénz volt cghökken. és német szokás módjára, nyugtát iseri. — Nyugtát? — nézett rá a sofőr — minek az uram? — Arra — felelte neki az egykori pesti újságíró — hogy el tudjam számolni ezt az összeget. Igazolni akarom, hogy taxin jöttem a Savoy-ig. — Aha! — ■ 1 fel a sofőr arca — most már értem, uram! Kiszállt a taxiból, bezárta a kocsi ajtaját, bekísérte Bárdit a Savoy előcsarnokába, amelynek sarkában kis Íróasztalok sorakoznak egymás mellett, leült az egyik Íróasztalhoz, a fiókból elővett egy levélpapírt és Írni kezdett. Bárdi elővette tárcájából ezt a levelet, minthogy c'ső londoni emlékeként állandóan mágánál hordta és adta ncKeiii, hogy olvassam el. A Savoy ipapirján a következő szöveg állt: .Tisztelt Uram! Van szerencsém ezennel megerősíteni azt a tényt, hogy 1963 november 5-én módomban állott önt a londoni Heathrow repülőtérről a Hotel Savoy-hoz szállítani. Ezen szolgálatom lejében Ön nekem 4, azaz négy fontsterlinget fizetett kezeimhez, amely összeg átvételét ezennel örömmel nyugtázom. Szolgálatára bármikor a legnagyobb készséggel állok, kiváló tisztelettel:...” Itt következett a taxisofőr neve, gépkocsijának rendszáma és a dátum. Mindez ma már csak szép emlék. Sajnos, az elmúlt évtized során ez az angol szemlélet (tisztelet a kivételnek) bizonyos módosuláson ment át. Kiknek tulajdonítható ez elsősorban? Az araboknak. Amikor ugyanis Khaled király 10-ezer fontsterling borravalót ->zi szét abban a londoni szanatóriumban az ápolószemélyzet között, ahol néhány hetes kezelés alatt állott, az ilyen fejedelmi jutalmak hire a közvéleményre nem marad hatástalan. Ki tud örülni ezek után 10 pen* v. akarom mondani 2 bob borravalónak? Egy másik példa, amit lányom anyósától hallottam. Jár hapsteadi villájukba egy ablakpucoló, aki elmesélte, hogy néhány nappal ezelőtt a Knightsbridge kerület egyik luxuslakásában a fogadószoba ablakait kellett megtisztítania. A lakásban egy dúsgazdag arab lakik a feleségével. Miután az ablakpucoló befejezte munkáját, kijött szobájából az arab hölgy és megkérdezte, hogy mennyivei tartozik. — 2.50-el — felelte az ablakpucoló. Mire a hölgy visszament a szobájába és kihozott 250 fontsterlinget, átnyújtotta az ablakpucolónak és megköszönte szorgos munkáját. Egyetlen pillanatra fel nem merült benne a gondolat, hogy az ablakpucoló mindössze 2 font 50 pennyt kért a teljesítményért. És? — kérdezte tőle leányom anyósa, Dany. — És? — nézett rá az ablakpucoló értetlenül. — Terin ecetesen megköszöntem és eltettem. Ez már bizony messze esik az én történetemtől a luxisofőrrel, aki visszaadott a borravalóból annyit, amennyit túlzottnak Ítélt meg. Az arabok Londonban elrontják mérhetetlenül sok pénzükkel a pincéreket, a taxisofőröket — ha valamilyen oknál fogva taxin utaznak és nem saját Rolls-Royce-ukon — és még a kereskedőket is. Néhány héttel ezelőtt London legdrágább áruházába, a Harrods-ba ment vásárolni egy arab ur, körülnézett a női osztályon, rámutatott egv állványzatra és azt mondta a kiszolgálónőnek, hogy csomagoltassa be neki az állványon lévő összes női ruhát és küldje a lakására. —- Dehát milyen számú ruhát óhajt uram? — nézett rá elhűlten a kiszolgálókisasszony. — Hiszen ezen az állványon a kegkülönbözőbb számú ruhák függnek egymás mellett. Ez teljesen rendben van — legyintett az arab ur — a legkülönbözőbb méretű feleségeim vannak. Ezek hát — dióhéjban — az angliai változások. Ha Janika barátom ma kérne nyugtát a taxisofőrtől, az már cseppet sem csodálkozna, valószínűleg rákacsintana inkább és megkérdezné tőle: — Ne iijak néggyel többet? Felezünk! A KANADAI BŰNÖZÉS Irta: SIMA FERENC Sima Ferenc lassú Nap mint nap tucatjával jelennek meg cikkek a bűnözés rohamos növekedéséről. Olvasók ezrei ostromolják a kanadai szerkesztőségeket is a halálbüntetést visszakövetelő levelekkel. A közvélemény egységes megmozdulása ellenére a kormányzat továbbra is makacsul ragaszkodik ahhoz a felelőtlen politikához, ami egyedül a gonosztevőknek kedvez. Igaz, Angliától Ausztráliáig milliók követelik az erkölcsi világrend helyreállítását. Sajnos, eddig eredménytelenül, de lassú víz partot mos. Egyre többen ébrednek fel közönyükből, mert a gyűrű körülöttük is szorul. A széles néprétegek egyöntetű tiltakozása egyelőre az egyetlen eredményre vezető ut. Az utóbbi másfél évtized „széplelkeinek” könnyelmű erkölcsi felfogása olyan romboló munkát végzett, ami már statisztikailag szembeszökő. Kanada — szöges ellentétben elmaradt sportteljesítményeivel, — világméretben a hatodik helyet tartja a bűnözésben. És sokan ettől a kimutatástól megkönnyebbülten lélegzettek fel, amikor a múlt hónapban az adatokat közzétették, mert azt gondolták, hogy Kanada máris világelső a bűncselekmények „ranglistáján”. A Criminal Law Quarterly legutóbbi száma közli a torontói egyetem kriminológusainak feltűnést keltő tanulmányát. Adataikban megbízhatunk, mert nem politikai érdekből készültek, mint pl. a csehszlovák, vagy román statisztikák, amelyeknek fő jellemzője a csalás és megtévesztés, a kettős járom alatt szenvedő, őslakos magyarság kárára. Megállapítást nyert, hogy 1976-ban minden százezer kanadaira kilencven bebörtönzött elitéit jut. Ugyanakkor (százezer lakosra számítva) 200 a USÁ-ben, 189,7 Lengyelországban, Ausztráliában 129,2 Finnországban 106,8 és Uj-Zélandban 92,7. Kanadát tehát a hatodik hely illeti meg. Bármennyire unalmasak is a számok, a szabad Európára még mindig jellemző nagyobb közbiztonság érthetővé tétele végett kénytelen vagyok további nemzetközi adatokat ideiktatni. A szabadságvesztésre ítéltek száma (minden százezer lakos után) további 9 országban a következő: Anglia 81,3, Dánia 69,8. Svédország 61,4, Franciaország 61,1, Olaszország 51,1, Japán 46,5, Spanyolország 39,9, Norvégia 37,1, és Hollandia 22,4. ( A kommunista államok statisztikáját nem ismerjük.) Elgondolkoztató, hogy a „pogány" japánok csak felényi bűncselekményt követnek el, mint a magukat fennen kereszténynek hirdető kanadaiak. A három skandináv állam adataiból is kitűnik, hogy minden ország támasza, la .ve a tiszta erkölcs. Az egyező fajú és azonos vallásu, hasonló gazdasági körülmények között élő norvégek inkább törvénytisztelők, mint az elpuhult dánok és svédek. Viszont teljesen érthetetlen az ugyancsak északi finnek és (Folytatás a 9. oldalon)
