Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-01 / 36. szám
*<A'OL’I>AT MAGYAR HÍRADÓ AMERIKAI ARCOK Az öregség nem ok az öreges gondolkodásra CHICAGO — Sok idősödő ember úgy gondolkodik, hogy be van börtönözve és le van láncolva az öreg kor terhei közé. Éppen ezért nem mozognak eleget, hanem megpróbálnak nyugodtak, csendesek maradni, hogy minél kevesebb kárt okozzanak maguknak. Szerintük olyan törékennyé váltak, mint azok a játékszerek, amelyekkel valamikor játszottak. A chicagói Gertrude Enelow azt akarja, hogy ezt a felfogást az idősek teljesen változtassák meg. Gertrude 90 éves és hisz az öreg korban. A kulcs ehhez nem más, mint kibontakoztatni a szervezetben rejlő energiát és örömet. Ezt a szervezet dinamizmusának lehet nevezni. Technikáját már átadta a környéken lakó időseknek is. Ezekkel magyarázza fáradozását: ,,Az idős embereket megvetik, és éppen ezért én úttörő akarok lenni ezen a területen. Sokkal többet adnak már nekem, mint amennyit én tudtam nekik adni.” Megöleli őket, tiszteli őket és velük együtt dolgozik. Ö maga is egyike az öregebb korosztály tagjainak. Persze azt nem akarja megmondani, hogy hány éves. De igy beszél: ,,A karcsúság azt jelenti, hogy valaki nem öregedett meg. Gyere majd el egyszer az osztályomba és meg fogod látni. Enelow azt mondja, hogy öreg lélekkel született és tudta, hogy valamikor segíteni fog másokon. „Olyan sok gazdag nő vesz körül, akik semmivel nem foglalkoznak, ami nekik lelki megelégedést adhatna. Az embernek nem nézni, hanem élni kell az életét.,, Aztán igy folytatja Enelow: „Nagyon gyorsan nőttem mint gyermek és gyengének éreztem magam. Hamar rájöttem, hogy a jólét érzete nagyon fontos. Úgy éreztem, hogy a testem foglyává váltam.” Enelow főcélja az volt, hogy az ember tudatára jöjjön önmagának és olyan testmozgást fejlesszen ki, amely szükséges az öregedő szervezetnek is. „Már megtanítottam módszeremet sok orvosnak, betegnek, fiatalnak és öregnek egyaránt” — magyarázza Enelow. „Megváltoztatom az öregek életét és testét főként azzal, hogy a lélekzési tempót helyesbitem náluk. Amikor a tested szabad és nyílt, akkor a szived is kitárulkozik.” „Nekünk öregeknek vissza kell állítanunk érték ítéletünket. Gondoljátok csak, hogy most nem aggmenházban, hanem egy nyugdíjasoknak felállított szállodában éltek. Soha nem álmodtatok erről.” Gertrude Enelow Enelow bátorítása lassan megnyitja az öregek elméjét a fiatalos gondolkodásra, és szinte máról holnapra csodákat élnek át a közelében. TANÁCS NAGYOTHALLÓKNAK Ha a hallása gyenge, ne rohanjon hallókészülékért. A hallókészülék sok esetben segít, de tanácskozzék az orvossal, mielőtt megvásárolja. Vannak olyan hallásproblémák, amelyeket nem lehet javítani a hallókészülék által, bármilyen drága is legyen az. A készülékek ára gyakran felmegy 300-450 dollárra is. A Food and Drug Administration szerint a nagyot hallók keressék fel az orvosukat. Gyakran segítséget nyerhetnek egyszerű orvosság vagy műtét által. Ha az orvos javasolja a hallókészüléket, akkor először az ember béreljen egyet egy vagy két hónapra, hogy lássa, mit segít. Ezenkívül tanácskérés szempontjából írjon egy levelezőlapot a következő címre: Consumer Information Center, Department, 639E, Pueblo, Col. 81009, és kérjen egy ingyenes tájékoztató füzetet „Making Sure Hearing Aids Help” címmel. A kipostázása több hetet igényel. VISSZAMARADT ÁRUCIKKEK WASHINGTON — Amerika kétszáz éves jubileuma nem volt valami jövedelmező esemény, mint ahogy egyesek előre gondolták. 115 vállalat jelentkezett az American Revolutionary Bicentennial Administrationnál, mint olyan cégek, amelyek a kétszáz éves ünnepségekkel kapcsolatos árucikkeket gyártanak. A jelentkező cégek harminc százaléka súlyos pénzügyi nehézségekbe sodródott, mig közülük tizenöt már csődbe is jutott. Amerika üzletemberei nyilván túlbecsülték azt a pénzöszszeget, amit polgártársaik és a külföldi látogatók költöttek a kétszázéves jubileummal kapcsolatos árucikkekre. Most, egy évvel később, az áruházak tele vannak a kétszáz éves jubileumra emlékeztető felesleges árucikkekkel. Fontos és érdekes A szivarozás, vagy a pipázás csaknem ugyanolyan mértékben okozója lehet a tüdőráknak, mint a cigarettázás — erre a végkövetkeztetésre jut a Berni Orvostudományi Egyetem Tüdőtani, Mellkassebészeti és Pathológiai fakultásának kiterjedt, vizsgálatokon alapuló tanulmánya. □ LJ I I A túlzott napozás könnyen rákot okozhat. Egy, a minap közreadott tanulmány azt állítja, hogy a veszély különösen a 40 évnél idősebbeknél nagy. A negyedik X környékén ugyanis a szervezet már nem képes olyan aktivan védekezni a napsugarak káros hatása ellen, mint ifjabb korban, igy mérgek keletkeznek a szervezetben. Az erős napsugárzás a negyvenen felüli hölgyek két ezrelékénél mellrákot okozhat. És az összes napozók tiz százalékánál a mitesszerek az ultraibolya sugarak hatására elmérgesednek. A vizsgálat eredményei szerint a különféle napolajak és krémek csak igen kis mértékben képesek megvédeni szervezetünket a káros hatásoktól. □ IMI A rövidített munkahetek szabad szombatjainak veszélyére hívja fel a figyelmet a „Segítő Kéz”, az angol alkoholisták rehabilitációs központja. Az intézet munkatársai kiszámították, hogy ezeken a napokon olyan mértékben növekedett meg az alkoholfogyasztók száma, hogy # sokan még hétfőn is enyhébb alkoholmérgezés- tüne. teivel jelennek meg munkahelyükön. És még jó, ha nem maradnak otthon. Alkoholmérgezés miatt 1976-ban 25 millió munkanap ment veszendőbe Angliában. ( J I I [ J A szervezet kalóriaigénye az öregkorral csökken. Egy 70 évnél idősebb ember a 25 éves ifjú kalóriaszükségletének mindöszsze egyharmadát igényli. Idős korban minden többletkalória gyors zsírlerakódást, súlytöbbletet és növekvő halálozási arányszámot von maga után. A súlytöbblettel járó betegségek közül legveszélyesebbek: a cukorbaj, a magas vérnyomás, a szív és az agyi erek megbetegedése. vérkeringési zavatok és a köszvény. KONYHASAROK* NYÁRI RECEPTEK HIDEG JOGHURTLEVES Nyomkodjunk szét két gerezd fokhagymát. Egy szelet fehér kenyeret áztassunk kevés tejbe és erre öntsünk rá egy csésze joghurtot, továbbá tegyünk hozzá két evőkanál olajat, s keverjük simára. Egy nyers uborkát hámozzunk meg. majd szeljük vékony szeletekre, vagy gyaluljuk át, s hagyjuk fél óráig állni. Ezután nyomkodjuk ki és tegyük a leveshez. Ha túl sűrűnek találjuk, kevés vízzel higithatjuk. Mielőtt asztalra adnánk, hűtőszekrényben alaposan hűtsük le, s tálalás előtt finomra vágott kaporral Ízesítsük. ZÖLD LEVES vei leöntjük, zsírral meglocsoljuk és a sütőben sütjük, amig a rizs megpuhul. HAMIS VESE-VELŐ Hagymás-paprikás pörköltlében puhára pároljuk a rózsára szedett karfiolt, kevés majoránnával ízesítjük. Tálalás előtt tojást ütünk rá és rántottaszerűen elkeverjük. RADNAI PECSENYE Ujjnyi vastagra vágott sovány marhahusszeleteket megkenünk reszelt hagymával, mustárral, beborítjuk ugyanilyen nagyságú füstölt szalonnával, fogpiszkálóval megtűzzük. Előbb zsirban megsütjük, majd vizet — esetleg bort — öntve alá, fedő alatt puhára pároljuk. Kis zsíron apróra vágott petrezselymet futtatunk, felöntjük vízzel, beledobunk kockára vágott burgonyát, sózzuk, felforralju, s végül tejföllel tálaljuk. NYÁRI TÖLTÖTT PARADICSOM A töltelék lehet apróra vágott sonka, vagy főtt tojás, maradék sült hús, vagy konzerv májkrém. A tölteléket egy kanálka fejföllel, vagy tartármártással állítjuk össze, a kivájt paradicsomba tesszük, tetejét reszelt sajttal szórjuk meg. NYÁRI VAGDALT Vagdalthus-masszából kis kolbászkákat formálunk, kizsirozott tűzálló tálra rakjuk őket, melléjük leforrázott és zöldpaprikadarabokkal elkevert rizst teszünk, tejfölös paradicsomléE HETI SALÁTÁNK ŐSZIBARACK SALÁTA Megtisztítunk; kimagvalunk és nagyobb kockákra vágunk egy kiló őszibarackot, kevés cukorral és annyi vízzel, hogy ellepje, megfőzzük. A gyümölcsöt a léből kiszedve, üvegbe töltjük, visszamaradt levébe egy fél csésze borecetet (vagy kevés közönséges ecetet), egy csokor kaprot, egy csipet majoránnát, egy szőlőmeg néhány meggyfalevelet, egy szelet tormát, néhány szál vasfüvet, meg kevés sót teszünk, és néhány percig forraljuk. Kihűtjük, átszűrve öntjük a barackra, és lefedve, másnapig a hűtőszekrényben érleljük. Leve nélkül kínáljuk pecsenyéhez, főleg szárnyasokhoz. Jó étvágyat