Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-07 / 28. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL AMERIKAI MAGYAR ARCOK EGV KÜLÖNÖS FOGLALKOZÁSÚ MAGYAR Irta: NYITRAI KATALIN A nyaralók kerekeken guruló, könnyű, nyári „pótkocsiházát” már megszoktuk. Ám az a jelenség, hogy több száz tonna súlyú, alápincézett, több lakásos emeletes házak, akár templomok is csak úgy útra keljenek, mint a csiga a házával, és lassan vonuljon előre valamelyik város utcáin, vagy nyilt országúton, azon a különleges, széles platformú, vontató mamut tehergépkocsin, amelyre gondosan és szakszerűen ráhelyezték, valljuk meg, hogy ez ugyancsak szokatla- Nyitrai Katalin nul hat ránk. Mindez azonban egyáltalán nem szokatlan Seres János, második generációs magyar chicagói lakosnak, akinek éppen ez a „házáthelyezés” a kitanult mestersége már 24 esztendeje, és ez idő alatt több mint 1500 épületet mozdított el a helyéről és állította alapjaira ismét azon a helyen, ahová rendelték. Arra a kérdésre, hogy hogyan kezdett ehhez a különös foglalkozáshoz, a 48 éves Seres János igy felel: — Amikor 12 éves voltam, olyan helyre költöztünk szüleimmel, ahol a közvetlen szomszédunk éppen egy ilyen „házáthelyező” volt. Körülbelül hat hónappal később apám meghalt. Anyámmal magunkra maradtunk, ennek a szomszéd házköltöztetőnek pedig nem voltak gyermekei. így hát ajánlatát elfogadva, elkezdtem nála dolgozgatni, iskola után, délutánonként. És a kis pénzkereseti forrás, amire Seres János gyerkkorában alkalmi munkával tett szert egy kis mellékjövedelemre, később állandó részes munkává lett. Seres János ugyanis felfedezte, hogy nagyobb jövedelemre tehet szert, ha a házköltöztetéssel foglalkozó szomszédjukat nagyobb segítségben részesíti. így hát 14 éves korában felhagyott az iskolával, és amikor 16 éves lett, már teljes munkaidejét erre a foglalkozásra szentelte. 24 éves volt mindössze, amikor megkezdte a saját önálló vállalkozását. A közmondás szerint minden kezdet nehéz. Nos, a világnak tudtunkkal első házköltöztető magyarja sem volt ez alól kivétel. De az ő kezdeti pályafutását szerencsés körülmények egyengették. Abban az időben lendültek fel a lakónegyedeket építő vállalatok, amelyek óriási területeket vásároltak fel. Ezekről el kellett távolítani a rajtuk levő, szétszórtan és elszigetelten épült házakat, amelyek akadályoztak a rendszeres építkezést. Azonkívül akkor kezdődtek meg országos méretben a ma már világszerte közismert, hatalmas amerikai autóuthálózat építései, amelyekhez szintén nagy területeket kellett lefoglalni, mégpedig azokkal a nagyobbára kis farmházakkal együtt, amelyek útját állták az építkezésnek. De szóljon ismét maga Seres János: — A házköltöztetések 70—80 százalékát manapság a közutak kiszélesítése teszi szükségessé. Amikor egy országutat kiszélesítenek, természetesen egy csomó, az ut szélére épült házat el kell távolítani. Sok az olyan, országutmenti ház, amelyet anyagilag károsabb lenne lerombolni és helyette odébb egy másikat építeni, mint az eredeti házat átköltöztetni a kiszemelt uj helyére. Elég sok példa van rá, hogy a házhoz ragaszkodik a régi tulajdonos, akinek földjét megvették, és engem hivat, vigyem el a házát biztonságos másik helyre. Megyünk és visszük. De még gyakoribb, hogy az országutszélesitő vállalat szinte végtelenül hosszú sávban megveszi az utmenti területet házastól, mindenestől, aztán az értékesebb házakat nem rombolja le rajta, hanem velem viteti el azokat néha igen messzire, olyan tájra, ahol éppen házépítések folynak és ott ezeket a „készen leszállított” házakat nagyon haszonnal eladja. Az elszállításra kerülő házakkal mindig úgy kell bánni, mint a himes tojással, hiszen a legkisebb zökkenőtől is megrepedhetne a faluk. Legyen az egyszerű farmerház, vagy akár egy hatalmas városi épület — mert már ilyet is költöztettek — Seres János ugyanazzal a figyelemmel, gondos ellenőrzéssel és lelkesedéssel végzi az elköltöztetést. Jól begyakorolt munkacsoportját lendületes kézmozdulatokkal irányítja. Ha szükséges, nem riad vissza a legpiszkosabb munkától sem hiszen az egész munkacsoportban utóvégre neki van a legnagyobb gyakorlata és szakmai tudása. Ennek köszönhető például az is, hogy a keze alatt még sohasem történt komoly balesete senkinek. Ez a gyakorlat kitűnő hírnevet szerzett neki a házáthelyező vállalkozók nem túl népes sorában. A magyar ember mindenben példásan helyt áll. EREKLYEHISTÓRIA (Folytatás a 14. oldalról) Mivel hozzánk közelebb áll, megemlítjük, hogy ereklyékben gazdag volt a bécsi udvar is. A bécsi ereklyetár telhetetlenségében elszipkázta a legnevezetesebb magyarországi darabokat is. Oda került például a máriapócsi és a királyfalvai Mária-kép is. Híressé az tette őket, hogy egy napon mindkettő könnyezni kezdett. (Máriapócs emiatt lett zarándokhely.) És még egy érdekesség: 1. Ferdinánd 1528-ban foglaltad Trencsént, majd Nyitrát. A hadizsákmányban volt Szent Zoerard ereklyetartó koporsója is, amelyben az ő, valamint Szent Benedek csontjait őrizte a püspökség. A hadikiadások miatt azonban nagy szükség volt pénzre, s igy a szent koporsóból is pénz lett. Beolvasztották. A későbbi időkben aztán újabb tárgyak szolgáltak a gyűjtőszenvedély kielégítésére: célba vették a fejedelmi ereklyéket, a királyi használati tárgyakat, ruhákat és hajfürtöket. Napóleonról feljegyezték, hogy amikor első alkalommal indult száműzetésbe, a hajóraszállás előtt emléktárgyakat oszlott szét összegyűlt hívei között. Gagnery nyergesmesternek már csak az aranyozott fülű és aranyozott N betűvel ékesített császári éjjeli edény jutott. A derék katona, majd leszármazottai is üvegbura alatt őrizték és büszkén mutogatták nemzedékeken át a különleges „kincset”. Az újabb változás az 1800-as évek közepén következett, amikor ismét divatba jött az ereklyegyűjtés. Ekkoriban már kimondottan csak azokat a tárgyakat kedvelték, amelyek valamelyik nagy emberrel a legszorosabb kapcsolatban voltak: a koponyákat, a fogakat és a ruhadarabokat becsülték a legtöbbre. Fennmaradt egy árverési katalógus 1836-ból, amely elárulja, hogy ekkor kelt el például Newton egy foga és XII. Károly svéd király egy rend öltözete. Descartes koponyája ezer frankot ért egy vevőnek, mig Rousseau rézórája 500, egy mellénye 950 frankért talált gazdára. Eszerint — mint ahogy egy korabeli újság megállapítja — az egyik filozófus koponyája alig ér többet, mint a másiknak a mellénye. Régi és újabb árveréseken egyébként számtalanszor találkozhattak az érdeklődők olyan toliakkal, amelyekkel valamilyen szerződést írtak alá. Meglepő statisztikát készíthetne az is, aki utánzanézne, vajon hányszor is került kalapács alá Napóleon egy-egy kalapja. Minden évben eladnak legalább egyet. E fejfedőkből — jó üzlet — úgy látszik, korlátlan a tartalék, noha a legelsőt, amelyet a császár állítólag Eilaunál viselt már, 1835-ben egy boldog magángyűjtő vásárolta meg. E tárgyak becsben tartása nem halt ki napjainkban sem. Csakhogy megváltozott a szemlélet. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat tavaly novemberi árverésén Ady Endre kilencsoros levele 2700, Kossuth Lajos huszonhét soros levele 2100, mig egy birtokperrel kapcsolatos kézirat, amelyen II. Rákóczi -erenc aláírása is szerepel, 3100 forintért kelt el.‘Az előző, 1975-ös aukción Kosztolányi Dezső egy kéziratának árát nyolcezer forintra verték fel, s kapós volt Széchenyi Istvánnak egy albumlapra irt bejegyzése, valamint Krúdy Gyula névjegye is. Egy gyűjtő ismerősöm ereklyeként mutogatja azt a Leninkötetet, melynek kéziratos bejegyzése tanúsítja, hogy József Attila tulajdona volt. Így változott hát meg az ereklyék tisztelete napjainkra. A hires magyarok, írók, politikusok, mártirok hiteles használati tárgyai, relikviái, saját kezű írásai mindnyájunk számára értékesek. Múzeumok, emlékszobák látnivalói, becses és megőrizendő értékek. Fehér Béla NAGY ÍRÓK AZ OLVASÁSRÓL Könyvekről szólni egy kicsit mindig annyi, mint magunkról szólni. Babits Mihály • Az olvasás, igenis, művészet, végső fokán közel járna az irás művészetéhez, de éppoly kevéssé művész mindenki, aki olvas, mint ahogy a tintafogyasztók sem mind iróművészek. Az olvasás művésze az, akiben a megformálás adományán kívül minden megvan, ami az irót íróvá teszi. Benedek Marcell • A legszebb könyvet — ez kellene, hogy legyen minden Írónak a hite — még nem Írták meg. Karinthy Frigyes • Amig csak kevesen tudnak olvasni, addig szükségképpen korlátoltabb az olvasnivaló, mint amikor többen olvasnak. József Attila • Minden jó könyv való a népnek, amelyet* pedig nem olvasna a művelt olvasó, az a népnek sem való. Szabó Ervin • A könyvek egymásra utaltak, egymást ajánlották, folyton újabb kollégáikat mutatták be és mind meglepőbb társaságokba vittek. Szabó Lőrinc
