Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-11 / 33. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL ŐSI MAGYAR IMÁK GYŰJTÉSE „Hegyet hágék, Iötöt lépék...” Irta: HALÁSZ PÉTER Halász Péter a.) Csodálatos könyv Erdélyi Zsuzsanna munkája, nem olyan, amit „kiolvas” az ember, aztán felteszi a könyvpolcra, ott felejti és soha többé nem nyúl érte, végzett vele. Ezt a könyvet újra meg újra előveszi az ember, sőt tanácsom az, hogy érdemes odakésziteni a fekhelye mellé s ha úgy adódik, hogy felriad éjszaka, rossz álmok gyötrik, baljós előérzete van, idegei nem hagyják nyugodni, ám üsse föl Erdélyi Zsuzsanna könyvét és olvasson belőle félhangosan a „Magam kötöttem” cimű versből, példának okáért a következő sorokat: „A szelídséget, az alázatosságot, a békességet, az egyetértést, áldás, hála, áldja meg az Atya.” Szabó Józsefné mondta ezt hangszalagra Erdélyi Zsuzsannának a Heves-megyei Bükkszenterzsébeten és még hozzáfűzte: „Isten adta ezt az agyambu, e magamtul gyün, magamtul. Nem Írtam, kedves, nem, ezt én mindig mondom... a jó Isten igy adta...” Tudományos munka ez, vitatják, tárgyalják, találgatják akadémikusok, nyelvnek, népművészetnek, népköltészetnek, egyháztudománynak tudós mivelői, az én számomra vagy kevesebb annál, vagy több, de kár szépíteni, hogy nem egyéb, mint olyan csudakönyv, amilyenhez hasonlónak csak gyermekkoromban tudtam örülni, az igazi szép meséskönyveknek, amelyekben először találkoztam szépséggel, rútsággal, jósággal, gonoszsággal és akár órákig el tudtam nézni díszítő képeit. Elindult Erdélyi Zsuzsanna (a tudós Erdélyi János unokája), hogy járja az országot, s hangszalagra vegye öregasszonyok régi fohászát, öntőimádságot, torokfájás elleni imát, vizvetés-gyeszkentálást, fejre való olvasást, lábfájásra, az „essőtül való imácságot”, hályogra, meg aztán „hasznos imát hideglelés ellen”. „Rögzítettem imát határban, répaegyeléskor, baromhajtás során is, jóllakottan poroszkáló állatok nyomában, vagy hetipiac zsibongása közben. így láttak el szóval, énekkel — meleg tejjel, házikenyérrel. Ha rám szakadt az éjszaka, otthonuk védelmével.” Olyan szép ez, hogy megirigyli tőle az ember, igy szeretne maga is felkerekedni, felkutatni, megörökíteni mindazt, amit öreg szülők és nagyszülők elmondanak, falusi asszonyok immár életük 9. évtizedében, egyik-másik már csaknem azon is túl, azért mondja a munkájáról Erdélyi Zsuzsanna, hogy... „...valójában az öregekért való versenyfutás volt a halállal, az azóta meghallgatottak közül — sajnos — többen meghaltak.” Erdélyi Zsuzsanna természetesen a tudós módszerességével végzi a munkáját, osztályozza, rendszerezi a begyűjtött anyagot, fellajtstromozva, hogy milyen az anyag kapcsolódása, funkcióhoz, szórványhoz vagy egyedihez, s mint funkció általános, közösségi, zárt-nyitott, kis-nagy s, hogy alkalomhoz, helyhez, időhöz kötött szöveg-e, kötött-e, van-e ritmus-rendje? Mindez már a tudományos kategorizálás, amiből én, a laikus, lényegében véve egyet értek és vélek fontosnak, azt, amiről Erdélyi Zsuzsanna igy ir: „Végsősoron a mi adatközlőink lettek, sajnos mindezideig nem találtunk ennél jobb kifejezést az élénk szellemű, szelíd vénecskékre, kik az árokháti, kertipadi, vagy téli esték hosszú beszélgetései során olyan sokat mondtak el nekünk magukról, elődeikről.” S itt következik a kulcsmondat: „Bár testi mivoltukban a mához kötődnek, s korunk adatolja őket, agyuk egykori közösségi ismeretek, szemléletek, képzetek tárháza. Történeti inventárium, mely az átéltet, megértet egyénien, de a mögöttes, köröttes közösség szintjén és kapcsolásaiban őrzi.” (FOLYTATJUK) Londoni nyár (Folytatás a 8. oldalról) nincs igazuk: azok a kereskedők, akik vasárnap is nyitva tartják üzleteiket, hinduk, arabok, kínaiak, akik egyre nagyobb számban özönlik el az üzleti életet. Vasárnap nem ünnep a számukra, más napokon tartják a pihenőt — adták meg a választ. Persze semmikor nem tartanak pihenőt, éjjel-nappal dolgoznak, felváltva, hogy minél előbb megszedjék magukat. Hogy tartani tudják velük a versenyt, az angolok is egyre gyakrabban teszik magukat túl a szokásokon, előfordult olyan eset is — mesélik —, hogy egy anglikán vallásu áttért a mohamedán vallásra, hogy vasárnapi nyitva tartását ne vethessék szemére. Erről régebben az angolok szömyülködve meséltek volna, ma vállat vonnak. Egyre nagyobb a hajsza, s egyre kevesebb a font vásárlóértéke, nagy az adó, drága a közlekedés, a házbér. Megtorpanás van az építkezésekben, vannak a belváros üzletnegyedében évek óta üresen álló uj, korszerű irodaházak. Egyszerű szürke ház, semmivel sem különbözik a többitől, mégis megdobban a szivem, amikor megállók előtte. Chepstow Villas 39. Kis előkertjében összevisszaság uralkodik: vödrök, téglarakás, törmelék, kőművesszerszámok. Valamelyik lakást javítják a házban. Itt lakott Kossuth Lajos öt esztendőn át, ebben az épületben. A házzal szemben a lármás, színes vásári forgatagok utcája, amelyet Portobello néven ismer a világ. Aki Londonban jár, az okvetlenül felkeresi ezt és a Sohot. Olcsóbban lehet itt vásárolni, nemcsak ruhaneműt, régiségeket, de még húst és gyümölcsöt is. Egy ponyván régi képes levelezőlapokat árusítanak, még a nagyapa irta az első világháború alatt Lübeckből, olvasom: Jól vagyunk, Emmikém. A hálátlan unoka áruba bocsátotta a családi gyűjteményt,, van is rá érdeklődő. Forgatom a kezembe az egyik lapot és arra gondolok, hogy alá kellene Írni, csak a tréfa kedvéért: Mindannyian meghalunk! Hátha jobban vennék. Magyar hangok, az árusok között is van hazánkfia, vedlett rókaprémet árulnak sátor alatt. Túl hangosnak találom a vásári lármát, visszamegyek Kossuth volt lakóháza elé. A vastag platánok talán még látták is, emlékeznek rá, amint esténként lejött sétálni. Megállt a sarkon és délkelet felé tekintett Haza. Hátha végigjáthatnám a lakást? Csöngetek, meszes arcú ember nyit ajtót, nem érti, mit akarok, kivel is szeretnék talákozni. Kossuth? — ingatja a fejét. — Ilyen ur itt nem lakik. Mutatok a kerek kis táblára a falon: Louis Kossuth. Erre is ingatja a fejét. Talán elköltözött, mondja egykedvűen. Nem kísérletezem tovább. Állok még egy ideig a kapu előtt, én is délkelet felé tekintek: felhős az ég. Otthon már aratnak. Illés Sándor ANEKDOTÁK Egy uj sugónő, aki hallott harangozni Csortos szoros súgói kapcsolatairól, az első bemutató előtt, a biztonság kedvéért megkérdezte: — Tessék mondani, Mester, minden szót felsugjak? A művész pillanatig tűnődött, aztán eldöntötte: — Maga csak súgjon fel nekem minden szót, én aztán abból majd kiválogatom, amire szükségem van. • • • A berlini tudományos akadémia annak idején rendes tagjává nevezte ki Moses Mendelssohnt, a zeneszerző nagyapját, de Frigyes császár vonakodott a kinevezést megerősíteni. Erre mondta Mendelssohn: — Jobb szeretem, ha a tudományos akadémia kinevez, és a császár megtagadja a megerősítést, mintha a császár nevezett volna, ki, és az akadémia vonakodott volna megerősíteni. irodalmi kalászok (Folytatás a 14. oldalról) Baranyai Ferenc „A puszták népe árnya" cimű verse. A kenyér mindennap jelenlevő és ugyanakkor szimbolikus értelmű fogalom lett mai életünkben is azáltal, hogy nem szűkölködünk benne, még inkább értékeljük. Teljességre nem törekvő tallózásunkat Sik Sándor festői soraival fejezzük be, megcsenditve az aratási időszak égi és földi harmóniáit a „Nyár és hajnal” cimű vers közvetítésével: Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony. Most indul az aratók eleven koszoriya a táblán, Arany húrját a domb mögött hangolja már A nyár nagyasszony napja: Már benne párállik a pirkadati szélben A csurranó nyárdéli tűz. De az orgonalombon még reszket a harmat, S acél-ifjan csillának a kaszák. Már bontja barna falanxát Az aratók komoly karéja. Hajlongnak utánuk a marokszedő lányok, Kendők vadvirág-bokrétája táncol. Csend. Egy fenkő csisszen a pengén. Messziről egy kis csikó csengője csilingel. Egy riadt pacsirta fúrja fölöttem (Daloló nyílvessző) az égbe magát, És testem-lelkem minden pórusán át Érzem, hogy árad bennem ég felé A föld felomló, mély dala”. Szeghalmi Elemér
