Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-27 / 5. szám
tfAWJWWH A*.IÖSpA' ít^f •M’'* H-í ^SÍfíl^'^V'^ ji 14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MIT TANULHATUNK AZ ÁLLATOKTÓL? Irta: DOHNÁNY1NÉ ZACHÁR ILONA Mi emberek annyira el vagyunk bizakodva abban a tudatban, hogy mi vagyunk a teremtés koronái, hogy elmulasztjuk azt, hogy tanuljunk a természettől, tanuljunk minden lehetőségből, | ami számunkra kínálkozik. A bölcs ember mindig nyitott szemmel jár | és tanul — mindenből okul. Mennyire igaz az a közmondás, hogy a ,,jó pap is holtig tanul”. A szentirás azt mondja, hogy az nona Úristen nem felejtkezik meg egy verébről sem. Ez a szent Igazság. Hogy ez a tény mennyire fennáll, azt minduntalan tapasztalom. Valamikor régen álmatagon jártam-keltem a nagyvilágon. Túlságosan el voltam foglalva önmagámmal, a családommal; lekötöttek szeretteim öröme, bánata. De mióta megismertem az Uj Jézust, nagyobb az érdeklődésem Isten teremtményei iránt. Tisztelettel és bámulattal adózom Szent Ferencznek, aki egyike azoknak, kiknek élete példaképpen áll előttem, ő, aki meglátta a jót még abban a vérengző farkasban is, amely annyi háziállatot széttépett és éppen ezért képes volt azt szelid báránnyá változtatni. Aki végtelen szeretettel nyúlt ki a madárkák után, melyet azok ösztönszerűleg megérezték és ezért rászálltak, biztak benne és szerették őt. Nincsen ebben semmi csoda, semmi legenda, csak a tettek és érzések természetes következménye. Mert az állat, beleértve elsősorban a kutyát, iparkodik utánozni az embert, de egyben sohase követi a példáját: Sohase hálátlan. Sohase válik árulóvá. Hallottam róla, hogy valaki egyszer segített egy sebesült oroszlánon, bekötözte sebeit, mire az évek múlva is felismerte őt és az életét megmentette. Effajta tapasztalataim vannak a kutyáimmal. Naponta felfedezek valamit, amit nem tudtam eddig, amit bámulok bennük. Ugylátszik a felfedezések sorozatának sohasem szakad vége. Van egy régi angol történet, mely egy grófról szól, aki imádta apró gyermekét és rajongva szerette a kutyáját. Egy napon elment valahová és a kutyát odaültette gyermeke bölcsője mellé, hogy vigyázzon rá. Jobban megbízott benne, mint a dajkában. Mikor HETI NAPTÁR JANUÁR VÍZÖNTŐ HAVA 28— PÉNTEK; KAROLY 29— SZOMBAT: FERENC 30— VASÁRNAP: MÁRTONKA 31— HÉTFŐ: ETELE 1— KEDD: IGNÁC 2— SZERDA: GYÖRGY 3— CSÜTÖRTÖK: BALÁZS 4— PÉNTEK: ANDRÁS 5— SZOMBAT: ÁGOTA hazajött, üres volt a bölcső, köröskörül vértócsa, maga a kutya is csupa vér, rémülten tekintve fel rá. A gróf rettenetesen felindult. Most már biztos volt benne, hogy a kutya elpusztította a gyereket és irtózatos haragjában lekapta a falról a puskáját és agyonlőtte a kutyát. Akkor egyszerre halk sírást hall a sarokból. Ott volt a gyermek, meghúzódva, érintetlenül, egészségesen. A másik sarokban pedig ott hevert egy döglött farkas, véresre marcangolva, látszott, milyen rettenetes verekedés folyhatott, közte és a kutya közt, mire a kutya, akinek erejét megduplázta a gazdája iránti hűséges és ragaszkodása, megölte a nálánál sokkal nagyobb és hatalmasabb farkast. Vagy öt évvel ezelőtt, mikor még az Állatvédő Egyesületnek segítettem, mondták nekem, hogy mennyire sajnálják, hogy egy szép farkas és juhász keverék kutyát kénytelenek elpusztítani, mert mindkét helyről, ahová örökbeadás végett kiadták, NÉPEK ALTATÓDALAI... TENTE BABA, TENTE... A bölcsődalokra eléggé későn figyeltek fel a néprajzkutatók, pedig a világ minden népe ősidők óta énekli őket. A kisgyermekes anyák voliaképpen mindenütt egyformán altatják el a kicsinyeiket: ringatással és a mozgáshoz idomuló énekkel! Különbségek csak a himbálás módjában és a dalokban vannak. A bölcsődalt csupán altatáskor éneklik, s tartalma és a formája ennek van alárendelve. Egyszerű, mindössze két-három hangból álló dallamát szükség szerint ismételgetik. Az ének mind halkabb és halkabb, s ha a baba elszenderül, bárhol félbeszakítható. Az tehát nem határozható meg, hogy milyen hosszuk is az altatók. A dallamuk és a szövegmagjuk nagyon rövid, ismétlésekkel azonban tetszés szerint nyújtható. Egy másik jellemző sajátosságuk a szópárokból, félsorpárokból vagy sorpárokból való felépítés, meg az, hogy sok ikerszó (például: tente-tente, beli-beli) van bennük. Ezt a ringatás üteme kívánja igy! Némelykor csak ezekből a mozdulatot kisérő vagy hangutánzó ikerszókból, voltaképpen tehát ringatókból áll az egész dal, máskor pedig mindez egy-egy szakasz hangsúlyos helyein található: Tente, baba, tente! Aludj, szivem szentje! Tente, baba, tente! Hajtsd fejed ölembe! (Sopron megye) Bel-bel-bel, aludj el!! Csucsufj el, bubufj el! Holnap reggel ébredj fel! (Szabolcs-Szatmár megye) A ma már meg nem fejthető értelmű ringatok — valamikor egy részük varázserejű lehetett! — a nyelvi rokonságtól függetlenül széles körben ismeretesek. visszakerült. Azzal a panasszal hozták vissza, hogy megharapott embereket. Igaz, hogy nagyon csúnyán bántak vele az illetők, de hiába, a szabály szabály nem kínálhatják már senkinek. Elhatároztam, hogy megpróbálkozom a kutyával. Beauty volt a neve. Befogadtam és ő lett hamarosan Édesanyám kedvence. Soha senkit se harapott meg, és mikor édesanyám már úgy elgyengült, hogy még bottal is nehezére esett sétálni, erre a kutyára támaszkodva ment végig a kerten. És Beauty olyan vigyázva ment, meg se rezzent, nehogy Anyám elveszítse az egyensúlyát sohase történt baleset, valahányszor őrá támaszkodott. Szegény Édesanyám utolsó éjszakáján, mikor már oly nagy volt a láza, hogy nem volt többnyire önmagánál, egy barátnőm volt itt segíteni, mert minduntalan emelgetni kellett. Prince, a Szentbemáthegyi kutyánk nem tágított az ágya mellől. Folyton leste, szeme tágranyilva, telve szomorúsággal. Mikor a mentők elvitték, tudván tudta, hogy nem jön vissza többé. Egészéven át bajom volt ezzel a kutyával. Alig evett, minden ok nélkül rámordult a többiekre, mindentől visszahúzódott, semmi se volt kedvére. Ilyen módon siratta az Anyámat. Önkéntelenül eszembe jutott egy kis történet, melyet még gyermekkoromban olvastam, a hű kutyáról, amely még a temetőbe is követte a gazdáját és ott, a sírjánál maradt addig, mig étlen-szomjan, fájdalomtól elgyengülve, halva összeesett. Például a ninne-nanna cs különféle alakváltozatai Spanyolországtól Indiáig a legeltérőbb nyelvű népeknek (araboknak, olaszoknak, albánoknak, törököknek, hindiknek stb.) altatóiban megtalálhatók. Ettől az övezettől északra (Angliától Lengyelországig) húzódik a lilaj-lulaj nak és alakváltozatainak a területe. A magyar szóhasználat ezektől eltér, sőt még a nyelvterületeten bellii is megoszlik: a tente általánosan elterjedt ugyan, de már a csicsija inkább csak a Dunántúlon és a Pala-földön, a beli pedig (Folytatás a IS. oldalon) AZ ÁCS BORONGÁSA „Költők költője, gyermek halálig” Ady Mindég csodáltam, mily kitűnőt farag: minden, mit ácsol, mesteri kéz műve. De áll kezében a szekerce Néha: virág-szeme messze réved, korom felhőbe... Jty, miriil álmodik? Azt mondta múltkor: ő nem az én fiam, de a Magasztosé. Az anyja révület-álma regél ilyenről. Elég csapás már egy a családban Ily költő-v^jákos. Nőm miket énekel!? Kémek, Írástudók elől csak rejthetem egyre a fecskehangut. „Trónról ledönté mind az erősöket, és föl magasztalt kétkezi páriát; az éhezőket jóllakatta, s gazdagokat üresen bocsátott.” JtÚ, ki ne törjön anyja madár-dühe ez ifjú ácson. Hogyha az én fiam: kitart a jó szekerce mellett, en-keze műveiben virulván. De hogyha anyja szelleme égeti, Igazság tukán lel tüzes ősigét: kitör belőle még a Költő, s táltos! htylama vészbe űzi. Jánosy István
