Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-27 / 5. szám
OLASZORSZÁGI LEVÉL SZÁZEZER CSODATÉTEL? RÓMA, Olaszország — Csodálatos gyógyulások, jelenések, könnyező és vérthullató szobrok, stb., mind-mind majdnem köznapi események Olaszországban. Ritka az olyan templom Rómában, amelyben valamelyik öregasszonynak ne jelent volna meg a Madonna. Piacenzától északra, egy kis olasz faluban él a hatvanhétéves imi-olvasni alig tudó parasztaszszonyka,,,Mamma” Rosa Quatrini, akinek minden pénteken megjelenik a szent-szűz. Az első jelenése 1964-ben történt Rosamama körtefáján. De nemcsak Rosa-mamának jelent meg a Szűzanya, hanem XII. Pius pápának is 1953-ban. A túlvilággal való intenzív kapcsolat nem áll meg a jelenéseknél, hanem folytatódik a „stigmákkal”, azaz Krisztus sebeinek a másával. Ez a stigma-jelenség a középkorban kezdődött, Assissi nagy szentjénél, Szt. Ferencnél. Padre Pio, a hires dél-olaszországi szerzetes szintén a stigmák hordozója volt, 1968- ban bekövetkezett haláláig. Jelenleg Enza Milánó hordja a stigmákat egy kis szicíliai városban. Enza azt állítja, hogy a stigmákat Padre Pió ütötte a kezein egy fénylő dárdával, látomás közben. Szicília siró Madonnája közismert. A nyolvanéves nápolyi Rosmunda Costarellának egy vallásos folyóirat jelzője kezdett vért izzadni. Syracuzában egy plasztik feszület. A vér negativ és pozitív Rh faktoru volt egyszerre. Carlo Mondin atya miseközben a talajtól néhány incsre a levegőbe emelkedett. A miselátogatók esküdöznek, hogy látták a pap csodálatos lebegését. A hirre ezrek látogattak a kis városba, Berrába, mígnem az egyházi felettesek nyugalomba vonultatták a lebegő papot. Rév.Nicola Ferrante, Róma hivatalos „ördög ügyvédje” (diabola advocate) áprilisban fogja szentté nyilvánítani a szent-életű philadelphiai püspököt, John Nepomucene Neumannt, aki az Egyesült Államok első kanonizált szentje lesz. E szent életű, XIX. századi püspök számtalan csodát művelt, de Ferrante csak egyetlen egy csodatételét fogadta el. Egy philadelphiai rákos ember csodával határos móíkm ismét egészséges lett, mert Boldog Neumannhoz könyörgött. Igen érdekes Fra, Gino stigmás gyógyítása. Neki nemcsak stigmái vannak (kezén állandó fekete kesztyűt hord, hogy a sebhelyek ne látszódjanak,) hanem „direkt kapcsolatai” is az éggel s valahányszor sürgős beavatkozás kell, akkor Fra’ Gino meggyógyítja a beteget. A gyógyult betegek mankói, hordágy ai, kerekes székei tanúskodnak a gyógyulásról, melyeket a San Vittorino szentélyében hagytak. Csodával határos módon gyógyult meg a hatvanötéves Francois Briant, akinek a tüdején kívül minden testrésze rákos volt. 1975. aug,12-én érkezett tolószékén a monostorba és Nagyboldogasszony Napján gyógyultan, a saját lábán távozott. A belga nagykereskedő szintén otthagyta tolószékét a szentélyben s az olasz és belga orvosok nem tudták magyarázatát adni a hirtelen és teljes gyógyulásnak. EGY UJ BAZILIKA AVATÁSA MEXIKÓBAN MAGYAR HÍRADÓ 5 OLDAT. MEXICO CITY - Mexicóban, ahol a kormány a teista és az egyház ellen gyakran léptek fel az állami szervek, egy uj bazilika avatása annak a jele, hogy a hagyományos katolicizmus tovább él, erős és különösen a Szűz Mária kultuszban nyilvánul meg. ULTRAMODERN BAZILIKA —18 HÓNAP ALATT ÉPÜLT Az ultramodern Guadalupe bazilikát 18 hónap alatt építették a régi mellett. A háromszáz éves bazilika igen rossz állapotba került és az összeomlás fenyegette. Háromezer épitőmunkás dolgozott, s az utolsó hetekben valóságos rohammunkát végeztek. A templom építése költségeihez sokan hozzájárultak, szegények és gazdagok. Parasztok és munkások ezrei érkeznek szinte naponta, akik alacsony keresetükből kisebb donációt ajánlanak. ÉVENTE HAT MILLIÓ HIVŐ fordul meg a bazilikában. A történelmi háttér: a monda tzerint 1531-ben a Szent Szűz így indián nő képében jelent meg egy szegény indián férfi előtt. Ebben az időben, tiz évvel azután, hogy Hemán Cortes véghezvitte véres hódítását, amikor igen nehéz volt a keresztény tanokat teijeszteni az indiánok között. AZ INDIÁNOK IS JÉZUS GYERMEKEI Ennek eredményeképpen a római katolikusok demostrálhatták, hogy az indiánok is Jézus gyermekei, s maga Szűz Mária is egy indián nő képében jelent meg előttük. A Szűz Mária kultusznak az adta meg a jelentőségét, hogy a hagyományos indián vallásokban a női istenek nagy szerepet játszottak. „Szűz Mária a szegény vigasztalója, a védtelen megvédője és az elnyomott segítője” — mondották. Visszaadják a lengyel ezüstöt MARSEILLES — A francia kormány úgy döntött, hogy 36 év után visszaadja Lengyelországnak azt a 61 láda ezüstöt, amely eredetileg a lengyel nemzetvédelmi alap része volt. A kincs pénzbeli értéke óriási — 2400 kilogramm ezüstről van szó —, de történelmi becse is jelentős. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt gyűjtést indítottak a lengyel lakosság körében, az ország felfegyverzésére. Amikor a hadsereg összeomlott, az ezüstöt Lvovon és Tamopolon keresztül a bukaresti lengyel nagykövetségre menekítették. A kísérlet majdnem kudarcba fulladt, mert még ki sem rakhatták a ládákat a két teherautóból, amikor megjelentek a román katonai csendőrök és lefoglalták a szállítmányt. A „diplomáciai küldeményt” néhány nap múlva ismét kiadták a lengyel nagykövetségnek, amely a Brousse francia cég segítségével továbbította az ezüstöt Franciaországba. A számos értékes antik tárgyat is tartalmazó küldemény baboszsákok alatt érkezett Marseille-be a Suceava román gőzösön. LONDON — Tizévi fegyházra ítélte és tetejébe még „cégéres gazemberének minősítette az egyik londoni esküdtbiróság a Scotland Yard erkölcsrendészeti osztályának egyik, időközben állásából felfüggesztett főfelügyelőjét, a 47 éves Fenwicket, mert rendszeresen megvesztegetési pénzeket fogadott el pornográf képek, rajzok és Írások kereskedőitől. Fenwick négy, ugyancsak az erkölcsrendészeten dolgozott beosztottját szintén A francia vámhatóságok engedélyével 1940. február 14-én partra került a kincs, és azt a marseille-i kincstárban helyezték le. Később a londoni lengyel emigráns kormány és egy ismeretlen lengyel intézmény többször is kísérletet tett az ezüst megszerzésére, de sikertelenül, így a 61 láda most visszakerülhet Lengyelország tulajdonába. több évi börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. A főfelügyelő által vezetett detektivcsoport feladata éppen a pornográfiával kereskedők felkutatása lett volna. Ehelyett Fenwick és társai évek óta jelentős összegekért kereskedői engedélyeket adtak, rendszeres havi „pornojáradékot’ vettek fel a kereskedőktől, sőt a főfelügyelő Fenwick maga is foglalkozott pornográf kiadványok eladásával: az általa elkobzott „árut” értékesítette... ,,Erkölcs” csősz