Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-06-23 / 26. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL „ANONIM SZERETŐK” Minden olyan nő beléphet ebbe a csoportba, aki szakítani akar nős barátjával. A csoportba olyan nők tartozhatnak, akik belátták, hogy a férfi csak hitegeti őket avval, hogy a házassága a szakadék szélén van. Telnek az évek és csak dugva és ritkán találkozhatnak, mert hát a „gyerekek” még túl kicsik” érvvel a férfi soha nem válik. Ezek a fiatal nők többnyire normális életet szeretnének élni, szeretnék ha volna férjük és gyermekük, de ennek van egy akadálya, tudniillik a szerelmük rendszerint nős már és gyermeke is van. ,,A titokzatosság nagyon meg tudja édesíteni a pillanatot, de örömüket mindig beárnyékolja a tudat, hogy „hamarosan megy haza a feleségéhez”. — A szeretők élete korántsem olyan változatos vagy élénk, mint ahogy azt a nagy közönség elképzeli. Az unalom hosszú óráit csak röpke percekre szakítja meg a boldogság. „Némely estén hiába vár az ember. Kifogás: a gyerekek betegek voltak és nem tudott telefonálni”. A hétvégek a legunalmasabbak, amikor is a férfi teljes egészében a családjával van elfoglalva. Nem beszélve a nagy ünnepekről, amelyek a legkegyetlenebbek. Szerelem, kétségbeesés és bűntudat következtében sokuk extra problémákat szereznek maguknak. Egyik inni kezd, a másik túl sokat eszik, a harmadik összevásárol, egy csomó felesleges holmit bánatában. Hiába, élünk veszettül a modern világban, ahol úgy tűnik semmi sem számit és mindent lehet, azért „az emberek még mindig pletykálnak. A női egyenjogúságból az származott, hogy a férfi barátok már nem árasztják el szeretőjüket mindenféle földi jóval. Mindegyik önálló anyagilag és kénytelen eltartani magát még akkor is, ha ez csak nehezen megy. Vannak olyan nők is, akik nem kínlódnak egy nős férfi miatt, fogják magukat és kijárnak másokkal is, akik megtetszenek nekik. A megoldás úgy tűnik,hogy egy ultimátumot kell adni. Csak ez nagyon rázós dolog. Mert mi van akkor, ha a férfi belefáradt a sok hazudozásba (mert belefárad), titkolózásba, kifogások kitalálásába és azt mondja, inkább maradok a családommal. Anomin szerető! Kérdezd önmagadtól: van olyan férfi, aki megérdemli az áldozatot? *** KÉRDÉS — Huszonhét éves vagyok, elvált, az édesanyámmal élek ismét együtt. Két kisgyermekem van, a fiú négy, a kislány három éves. Két évvel ezelőtt hagyott el minket a volt férjem, s tavaly váltunk el hivatalosan is. A férfi, akivel kapcsolatom van most állandóan ismételgeti, hogy mennyire szeret, azonban szemmel láthatóan a gyerekek csak idegesítik őt. Nem beszéltünk még arról, hogy tulajdonképpen hogyan is képzeli el a jövőnket a gyerekekkel és velem, azonban azt már sokszor láttam, hogy a gyerekek csak terhére vannak neki. Amikor hozzánk látogat, gyakran rájuk kiabál: „miért nem mentek a nagyanyátokhoz játszani” és hasonlókat. Amikor például a kislány, aki csak három éves egyszer az ölébe akart ülni ezt mondta: „Mit csinálsz, összegyűröd a nadrágomat!” Nem tudom, hogy mit várhatok egy ilyen embertől, én ugyanis a gyerekeimet nem kívánom otthagyni, ugyanakkor őt is szeretem. VÁLASZ — Nem akarom elszomoritani, de ha a helyzet olyan, ahogyan jelezte a néhány példával, akkor nem sokra számíthat. Ugyanis a kél gyerekkel együtt kellene adnia a szeretetét. Ha ezt ő nem tudja megadni, akkor legjobb ha a helyzeten minél előbb változtat. Az a véleményem, hogy beszélje meg az udvarlójával a legfontosabb dolgokat amit nyíltan szeretne tudni és az elmondottak alapján tudja rendezni a jövőjét. Ha viszont úgy sikerül, hogy a nevezett férfi nem tud szeretet adni a gyerekeinek, akkor kezdjen uj életet valaki mással akivel ez nem állhat fenn. SZERELEM Egy hölgy megkérdi orvosától: — Igaz az, doktor ur, hogy az uborka levciől elmúlik a szeplő? — Igaz, de csak egy esetben. — Ha? — Ha a szeplő az uborkám volt. *** Kovács ebédel egy vendéglőben. A vendéglős kutyája mindjárt az ebéd elején odatelepszik mellé, és le nem veszi a tányérjáról a szemét. Kovács odahívja a pincért: — Mondja, miért bámul ez a dög folyton a tányéromra? — Azért kérem — magyarázza a pincér —, mert ebből a tányérból kap mindennap enni. *** Egy fiatalember elmegy a hires orvostanárhoz. A tanár megvizsgálja, és igy szól: — Önnek legfeljebb két hónapja van még hátra. A fiatalember leverten távozik. Az utón . találkozik egyik barátjával, egy fiatal orvossal, aki egy uj gyógymódot ajánl neki. A fiatalember megpróbálja és meggyógyul. Egy év múlva találkozik a professzorral, és elmondja, hogy ime, nem halt meg, sőt teljesen egészséges. A professzor megvetően legyint: — Ez csak úgy volt lehetséges, hogy önt hibásan kezelték. *** Egy „újságíró” naponta bejárt az egyik kávéházba, ahol a pincér állandóan főszerkesztő urnák titulálta. „Jó napot, főszerkesztő ur; mit parancsol, főszerkesztő ur; egy félórával ezelőtt kereste valaki főszerkesztő ur”, igy ment ez hónapokon át. Egy nap megint beállít a kávéházba, a pincér szokott udvariassággal fogadja, elhozza a kávéját, és e szavakkal teszi le: — Parancsoljon, főszerkesztő ur. — Mától kezdve pedig ne szólítson engem főszerkesztő urnák — szól rá a vendég —, mert ma végre állást kaptam. FÖLDINDULÁS Valahol házak dőltek össze. Mellettem meglódult a fal, ingott a terem, hömpölyögve hintázó csilláraival. Nem esett bsya senkinek se, de fellobbant a félelem. Én ültem némán és merengve: — Hát nem féltem az életem? Nem lenne kár, ha ésszerűtlen égszakadás, földindulás által hasadna félbe minden, nem lenne csúfos árulás? Olyan nagyon bátor vagyok, vagy már semmi dolgom nem maradt? S tekintetem fénye kilobbant, s néztem a hűs, szilárd falat. S derengett: nem az rémit engem, mi égen, földön lopva jár, az orv, a kiismerhetetlen, véletlen, hirtelen halál. de álnok mása, az a benti kétség, hogy helytállhat-e még a lélek, ha lassan felejti gyönyörűsége édenét, hol hegyek épültek a hegyre, és nem rendült meg semmi sem, s tulipánfák úsztak lebegve a tiszta, felhőtlen vizen... És fölocsudtam: azt a szégyent nem tűröm el, mert megaláz, hogy valahol a föld s az ég reng, sitt féfjek, mert inog a ház, hogy föloldozzon riadalmam, mert mások haltak meg, nem én, egyetlen Földünk oszthatatlan, elgyötört, kérges tenyerén. Garai Gábor
