Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-12 / 20. szám
MAUYJ& mw' •íw 13. OLDAL PISZTRÁNGHALÁSZAT Irta: HALMI DEZSŐ A North-Fork patak egyik ága vezeti le a vizet és a halakat egy halnevelőből, melyben különféle méretű pisztráng lubickol. Nem tudná az ember megállapítani hány millióan lehetnek, mert minden tartályban valósággal nyüzsögnek. A nagyobbak itt váiják a hétvégét, amikor a medencéből kiszabadulva kedvükre csatangolhatnak majd a csobogó, szabad vízben. Persze vesztükre, de a kalandvágyó halak nem értik meg a számtalan reájuk leselkedő veszélyt. Minden héten pénteken engedik le a halak egy részét a patakba. Sajnos mindezt csak akkor tudtam meg, amikor a szórakozást ígérő sporthorgászat minden gyötrelmén túl voltam. Két gyakorlott pisztrángozóval indultam útnak. Részemre ez volt az első lehetőség a Sierra Nevada hegyi patakjait felkeresni és halászni. Két órát haladtunk a kanyargó, fenyvesekkel szegélyzett utón, magunk mögött hagyva Senora vidékét. Messziről már láthattuk, amint a felhők kergetik egymást a Yosemity Park csúcsai felett. Végre egy tisztáson állapodtunk meg, mellette csörgedezett a sokat ígérő patak. Társaim gumicsizmát húztak, fejükre terepszinű sapka került, derekukra pedig egy fonott kosárkát kötöttek. Nekem a katonai rövid gumicsizmám és a halászboton kívül nem volt semmim. Begázoltunk a patakba. Csalinak műlegyet használtunk és megkezdődött a játék. Eldobni a zsinórt, majd a következő pillanatban visszarántani. Az én zsinórom többet akadt fenn a bokrok gallyain, mint a viz fodrain. Figyeltem két társam hogyan csinálja. Mondhatom jól, mert a harmadik-negyedik dobásra már egy-egy pisztráng került a kosárba. Az egyiknél valami mérőléc féle volt, mellyel megmérte a hal hosszát s ha nem ütötte meg a törvény (halászati törvény) által előirt nagyságot, akkor visszadobták. Ha majd fogsz valamit — vetette felém a szót az egyik- akkor beteheted a kosaramba. Keresd a mélyedéseket, mert abban húzódnak meg a halak, oda dobd a zsinórt. Megfogadtam tanácsát, elindultam mélyebb vizet keresni. — Ahogy léptem egyet, előrebuktam, a sikamlós kövek ravaszul húzódtak meg a viz alatt, elcsúsztam és két térddel voltam a vizben. Még szerencse, hogy nem vágódtam hasra. A viz nagyon hideg volt. Megint megindultam, hol előre, hol hátra hajlongtam, nem volt egy biztos lépésem. Valahogy úgy csúszkáltam a vizben, mint valamikor a tó, vagy a Szinva patak jegén, bukdácsolva a sima jégen. Akkor csak havas lettem, azt könnyen levertem kabátomról, de itt magas combig és vállig vizes lettem, amint kerestem az egyensúlyt és azt a patak fenekén találtam meg. Végre fogtam egy pisztrángot. Társaim megdicsértek, állítólag szivárvány pisztráng volt. A patak mindkét oldalán sűrű szedres húzódott végig. A mélyvíz keresése közben elég távolra bukdácsoltam társaimtól, szerettem volna a parton visszatérni és nem a sikamlós kövek között. A szedres még rosszabb volt, mint a viz. Az indák egymásba fonódtak, a sűrűség áthatolhatatlan volt. Még tiz lépési sem haladtam előre, lábam, karom vastag, vérző csikarásokkal volt tele. A szúrós tövisek körbefonták nadrágomat, mint a béklyó kötöttek meg» nem tudtam lépni. Mikor már valahogy kiszabadítottam magam, akkor trikóm kezdte szaggatni az inda, lecövekeltek, mint a puli a bikát. Feladtam a kísérletet, visszatértem a patakba. Legyek nyakig vizes — gondoltam magamban- ne véresre összekarcolva, mint akit megkorbácsoltak. Társaim csodálkozva néztek rám s mikor elmondtam hol jártam, megmagyarázták mily veszélynek tettem ki magam. A sűrű szederbokrok aljában csörgőkígyók húzódnak meg. A homokos, sziklás részről járnak vizet inni a patakba. Amint mondták, a múlt horgászidényben fordult elő, hogy egy horgász a szedresben keresett utat — valószínűleg olyan jámbor, gyakorlatlan pisztrángozó volt, mint jómagam- nem figyelt fel a csörgésre és a kígyó megmarta. Kivágott sebbel szállították a kórházba, de késő volt a segítség és a pisztrángozó belehalt a kigyómarásba. Késő délutánra járt az idő, mikor társaim befejezték a horgászást. Én újra nem vettem kezembe SZÁMKIVETVE Varázsolni fogok szavakkal csak mágián ne kapjanak koplalva érek lm egésszé s megkezdődik a pillanat A pont, hol sejlik tengelyem a tér-idő egy tengelyében, világok égnek s nem halok meg a visszavárás tengerében Visszavárom hitem, mi elszállt visszavárom, mint madarat állok boldogan, számkivetve egy kapu alatt Czipri Éva Egy vendéglőben leült egy férfi. A vendéglős üdvözölte és megkérdezte: — Hozhatok egy levest? — Felőlem! — mondja a vendég, és nagy nemtörődömséggel megrázza a vállát. Miután a levest megette, megkérdi udvariasan a vendéglős: — Hozhatok önnek egy szép pecsenyét? — Felőlem hozhat. — Talán egy pohár sört is? — Felőlem azt is hozhat. — És utána hozhatok almásrétest is? — Felőlem hozhat almásrétest is. Miután megebédelt, gyorsan elindult az ajtó felé. A vendéglős elfogadta és felszólította, hogy fizessen. — Fizetni — kérdi az idegen —, miért fizessek? — Hogy miért fizessen? Csekélység. Evett egy levest, egy pecsenyét, egy sört és egy tésztát. — Enni ettem az igaz — mondja a vendég —, de én nem akartam enni. Maga kérdezte, hogy hozza-e ezt meg azt, és én azt mondtam, hogy felőlem hozhatja. Miért fizessek tehát, amikor én semmit sem Halmi Dezső a botot, egyedül üldögéltem az autó mellett, ápoltam sebeimet. Hideg vízzel mostam ki minden vérző sávot, egyengettem derekam, mely sehogysem akarta az egyenes tartást felvenni, elferdült az egyensúlyozásban. Megfogadtam, többé pisztrángra nem halászok, csak olyan helyen dobom be a horgot, hol a parton leülhetek és komolyabb méretű hal lehet zsákmányom. Csalódva láttam, mily kis halak kerülnek ki a kosarakból, ezért nem volt érdemes ily messzire felhajtani. Nem voltak nagyobbak, mint a miskolci vágóhidnál („vérnél”) a Sajóban fogott halak. A cigánygyerekek sorban ültek a parton, mint fecskék a villanyvezetéken. Egymásután fogták ki, fűzték fel a kis halakat, 60—70 is lógott a zsinóron. A szegény more családnak meg volt a vacsorája. Legkedvesebb percem az volt ezen a napon, amikor újra a kocsiban ülhettem. Megnéztük a halneveldét. Nem tudtam megérteni miért kell az embernek ily csekély halászzsákmányért ennyit szenvedni. Volt ott annyi hal — nagyok, igazi halakamennyit egy helyen még életemben nem láttam. Végre otthon ledobáltam magamról a szakadorozott ruhát. Az igazi fájdalom csak másnap jelentkezett. Nincs az a szép pisztráng, amiért mégegyszer a patakba tudnak csalni. rendeltem? A vendéglős erre dühbe jött, és jól megrázta a vendéget, de azután nevetni kezdett: — Rendben van minden, ha most azt csinálja, amit én mondok. — Mit csináljak? — Itt szemben van a konkurrensem, menjen oda, és csinálja meg vele is ugyanezt. — Bocsánat szólt a férfi —, de ezt nem tehetem meg. — Miért nem — kiabál dühösen a vendéglős —, miért nem? — Azért, mert éppen ő volt az, aki magához küldött: (((()))) Az öregember nagyon beteg volt, és egyre jajgatott. — Mit jajgatsz — mondták neki —, egyszer mindnyájunknak meg kell halni. — Épp azért jajgatok — nyögte a beteg —, egy szót sem szólnék, ha kétszer lehetne meghalni. (((()))) Van három skót fivér. Az egyik elutazik Amerikába, és harminc évig nem ad életjelt magáról. Harminc év múlva levelet ir, hogy megérkezik. A két fivér kimegy elé a pályaudvarra. A vendég csodálkozva látja, hogy két fivérének térdig érő szakálla van. — Mi az, mit jelentsen ez a nagy szakáll? Bánatosan mondja az egyik: — Magaddal vitted a borotvát. (((()))) TŰNŐDÉS Nyugdíjasok ülnek a kávéházban, újságot olvasnak. — Érdekes dolgot látok itt — mondja egyikük — Mi az? — Azt hirdetik, hogy régi televíziót, régi mosógépet, fényképezőgépet kis ráfizetéssel becserélnek újra. Azon tűnődöm engem vajon mennyibe számitana be egy szülészeti klinika?
