Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-05 / 19. szám
I I MAGYAR HÍRADÓ A BIBLIA — MAI KÖZNYELVEN Irta: SIMA FERENC Sima Ferenc A világ legelteijedtebb könyve a Biblia. De mennyivel elterjedtebb volna ha, teljesen a mai köznyelven, hogy úgy mondjam, piaci és utcai nyelven szólna olvasóihoz! A maga nemében egyedülálló munka már meg is történt. A cél az, hogy mindenki jól, szinte vizuálisan megértse, aki csak gagyogja az angol nyelvet. Ez esetben azonban még többről van szó. Nemcsak a szöveghűséggel párosult mai nyelv a cél, hanem az, hogy a Biblia mondanivalóját kiszabadítsák a tévesen értelmezett, vagy álszent áhitat és kegyelet ürügyén a kripták dohos levegőjét árasztó, halottá dermedt szöveg gyakori értelmetlenségéből. Az volt a cél, hogy a Biblia megint az legyen, mint amikor az egyes könyvei megszülettek. Annyira érthető legyen, mondanivalójával annyira közel álljon a mai ember értelméhez és szivéhez, mint amikor az evangéliumok összefoglalták Jézus életét és tanítását, vagy amikor Pál apostol levelet irta az általa alapított gyülekezetekhez. Az evangéliumok és az egész uj testamentum nyelve a görög. De nem az úgynevezett klasszikus görög, hanem annak a kolné néven ismert, különleges változata. Ennek a kialakulása valamikor a Krisztus előtti negyedik században kezdődött és összefüggésben volt a minden idők legnagyobb hóditói közé tartozó, legszebbet álmodó Nagy Sándor tervével, aki az egész akkor ismert világot a görög kultúra mindent átölelő hatalmas dómja alá akarta egységbe foglalni. Az a világ valóságos Bábel volt. Nemcsak rengeteg nyelvével, hanem azon belül például a görögnek annyi változatával, hogy könnyen akadhatott két görög, akik egymás beszédét egyáltalán nem értették. Egységes birodalomhoz tehát szükség volt a közös nyelvre. Nagy Sándor és az ő utóda ezt az álmot alakították ki, ez lett a kolné. Jézus előtt száz évvel már valóban ez volt az egész akkor világ közös nyelve. Azt nem tudni, hogy hány embernek volta az anyanyelve, de a mai Spanyolországtól Nyugat-Indiáig lényegében mindenki megértette. Egyiptomban, Szíriában és az egész Közel-Keleten éppúgy, mint például Rómában. Csodálatosan egyszerű, de mégis, mindenre alkalmas nyelv. A közember és az uralkodók nyelve. Az irók és a művészek nyelve. Ezen a nyelven olvashatjuk eredetiben a hegyi beszédet, vagy Pál apostol leveleit, aki ezen a nyelven irta minden idők legszebb ódáját is a szeretetről. Ez volt a nyelve a római katokombák felírásainak. Ezen a nyelven Írtak legnagyobb filozófusok, vagy történészek. Ez a nyelv, az evangéliumok nyelve és a kolné tette lehetővé a kereszténység elterjedését. Ez a szó, hogy „evangélium” jó hirt jelent és az ujforditásu angol Bibliának is ez a neve: jó hir, örömhír a modern ember számára. Nem egyszerűen lefordították, hanem átültették olyan angol nyelvre, amely a mai világban az egykori kolné szerepét tölti be. Becslések szerint ha legkevesebb egymilliárd ember él, a Földön, aki legalább is gagyog angolul. Aki több angol dialektust ismer, az tudja, hogy van az angolnak olyan változata is, amely elég egyszerű ahhoz, hogy a piacok nyelve legyen, de elég gazdag is ahhoz, hogy mindent el lehessen mondani vele. Ez az angolnyelvű újságok nyelve is, bárhol a világon. Tíz évvel ezelőtt ezen a nyelven adták ki az Uj Testamentumot, most pedig a teljes Bibliát. Az Uj lesiamentumból először óvatosan csak 150 000 példányt nyomtak, mert senki sem volt bizonyos affelől, hogy a piaci nyelvű biblia-változat milyen fogadtatásra talál a nagyvilágban. Az eredmény a legvérmesebb reményeket is messze meghaladta. Körülbelül 9 év alatt 50 millió példány fogyott el belőle. A teljes Bibliából piaci nyelven először egymillió példányt adtak ki. De a kiadás első napján már 60 százaléka elkelt. A mostani uj kiadást még teljesebben mindennapi köznyelvűvé tették. így még az is megérti, aki most tanul angolul: Tankönyvül használhatja, elemista fokozaton. Márk evangéliumának 15. részében Jézus keresztrefeszitéséről van szó. A nyelvezet itt olyan egyszerű, hogy egy első elemit végzett tanuló is érdeklődéssel olvassa. Egy bíboros ,, drágakődnek nevezte ezt a forditást. De voltak, akik a túlságos leegyszerűsítését kifogásolták és ezt az uj nyelvezetű Bibliát — eltemették. Még mindig jobb, mintha a fordítóival tették volna ugyanezt. KISBÁN MIKLÓS BUNDÁJA (Folytatás a 14. oldalról) égbolt, csak a kájántói hegyek fölött gomolygott gyanította, hogy mögötte hóförgeteges fellegek közeledtek; reggeltől fogva lestek rájuk a környékbeli földművesek. A kávéházban vígan folyt a tavaszi társalgás. — Mit gondol — kérdezte az ablak mellől valaki, aki beleszédült az Egyetem utca aranyosan csillámzó kirakatainak nézésébe —, lesz-e még tél mifelénk? — Ugyan, ki beszél itt télről? — fortyant fel egyik asztaltársa, akinek a tarkóját kellemesen csiklandozta egy ferdén betört napsugár. — Ideje, hogy kitavaszodjék. Csakhogy a kitavaszodás eléggé szeszélyes folyamat a Gyalui havasok szomszédságában: nem törődik az sem a kávéházi emberek jóslataival, sem a téli odújukból lenge zekében kimerészkedő iróarisztokratákkal. Még a delet sem harangozták el, amidőn hirtelen elsötétült a világ, és a tél még egyszer megmutatta igazi erejét. Olyan hóvihar zudult a városra, mintha megvadult, kövér dongók potyogtak volna a fellegekből, fehér szárnyaikat rezegtetve az imént még napfürdette Főtér fölött. Rövid félórán belül a hó majdnem térdig ért, és a szél úgy zúgott, akárcsak az északi tengerparton. Kisbán Miklós savanyu pillantást vetett a fogason függő zekéjére, vadászpamacsos kalapjára. Ulána odamerészkedett az egyik ablakhoz is, majd sürgönyt menesztett Bonchidára, ezzel a rövid szöveggel: „Esti vonatnál várjatok az állomáson — bundával!” A város bátran állta a hózivatart, amely délutánra végre kifújta magát. A házmesterek nem győzték a munkát: a havat sürgősen el kellett takarítani a járdákról, mert a kolozsváriak a járdákról, mert a kolozsváriak gyanakvó természetűek: Tudják, mit jelent az, amikor naplemente előtt Kajántó felől kékes, hideg fellegek húzódnak nyugati iránvba. 15. OLDAL Kisbán Miklós nehéz szívvel utazott haza — de hamarosan felvidulhatott. Mert amikor a lusta járatú Szamos völgyi vonat befutott Bonchida állomására, pattogós csárdással cigányzenekar fogadta. Az törtéi:: ugyanis, hogy a postalrvatal hibásan közvetítette a sürgöny szövegét: A bundából — banda lett! Gyalui György Az atomfegyverek ellenőrzése szinte lehetetlen (Folytatás a 10. oldalról) „Egy vállalat is rákényszerítheti az atombomba gyártására a kormányt...” — figyelmeztet a könyvecske. „A kormány egyik ellenzéke is ráteheti a kezét a nukleáris berendezkedésekre és lemondásra kényszerítheti a kormányt.” „A szervezett bűnszövetkezet markába kerülhet a fekete piacon át bizonyos nukleáris anyag, vagy ellopja és eladja a terroristáknak.” „Elmebajos kezébe is kerülhet atomfegyver.” A nukleáris anyagokkal nemcsak atombombát lehet gyártani, de az egyetemek, kutatóintézetek, kórházak rádióaktiv izotópos kezelésre használják s onnan igen könnyen kikerülhetnek a forgalomba, ahol nem gyógyításra használják.” „A plutónium por belekerülhet a levegőbe a léghűtéses berendezésen át és 10-szer annyi kárt tud okozni a nagy városokban, mint az ugyanakkora mennyiségű ideggáz.” A nuklear fegyverek biztonsága érdekében a kiadvány füzet különféle védelmi intézkedéseket ajánl. A tolvajlást federális bűnnek kell tekinteni. Nemzetközileg kell védeni az atomhoz szükséges anyagokat. A riport végül arrpl számol be, hogy általános az az érzés, hogy az időből máris kifutottunk s hogyha nem hoznak hathatós intézkedéseket, akkor katasztrofális következményekkel számolhatunk. Nagy Márton Egy véletlen találkozás (Folytatás a 12. oldalról) Sorolhatnám még tovább a hihetetlennek látszó, de igaz történeteket. Múltak az évek eljött 1949, rákosiék kéjjel vájkáltak az emberek magánéletében. A bőrkabátos személy is lakója lett a miskolci fogház egyik cellájának. Szokatlan kis helység, melyet két személy részére építettek, de már négyen szorongtak benne, e kis visszaemlékezés szereplője lett az ötödik. Elfoglalta a számára kijelölt helyet, jobb sarokban egy padlóra helyezett szalmazsákot, a nem éppen szagtalan veder mellett, ó volt a szoba legfiatalabb lakója, a többiek már mind rangidősek voltak. A legöregebb rab az egyik ágyban, a rangsorban következő a másikban, mig a két ágy között, estére elhelyezett deszkákon, illetve szalmazsákon a harmadik helyezkedett el. A negyedik a szoba bal sarkában, a szagtalan vizesveder mellett kapott helyet. Alig telt el egy pár perc, amikor mikor az egyik rab kezet fogott az újonnan érkezettel és ezeket mondotta: „Köszönöm uram, amit értünk tett 1944-ben, a Győri Wagongyárban. Megismerem önt, mert a hozzánk intézett szavakat, azt, aki azokat mondotta soha elfelejteni nem fogom. Klein Sándor vagyok Rajkáról, én is tagja voltam a zsidószázadnak.” Az uj rab arcán egy könnycsepp gördült végig. T I
