Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-14 / 16. szám
VIA«; YAK Hl KA IX) 15. OLDAL A POGÁNY MAGYAROK HITVILÁGA Irta: HALMI DEZSŐ Mielőtt őseink „pogány-ságára rátérnénk, meg kel! állapítanunk, hgy a katolikus papság felfogása szerint, az Egyháztól kapott utasítás alapján, mindenki ,,pogány”-nak számított, legyen az nemzet, egyén, ki nem a római vallás hitében élt. Egyedül a zsidóság képezett kivételt, kik — bár számtalan esetben bálványokat imádlak, lázongtak az egy Isten, Jehova ellen— saját teológiájuk szerint gyakorolták vallásukat, imádták istenüket. így természetesen a honfoglaló magyarság is megkapta az általános „pogány” jelzőt, annak dacára, hogy egyistenimádó volt, legfeljebb más formában dicsérték az Ur-at, kérték segítségét, vagy adlak hálát jóságáért. Az őskorban, az emberi kultúra kezdetén, a természet ölén élő ember ólyan dolgokat figyelhetett meg, melyet értelmével megmagyarázni nem tudott s ezeket csodás tulajdonságokkal ruházta fel, imádni kezdte azokat. Nem tudták megérteni a Nap keltét és nyugtát, meleg éltető erejét, a Hold fényét, a felhők vonulását, viharok rombolását, villámok lángkeltő hatását, a tűz keletkezését, a tengerek mozgását, a folyók áradását, a vulkánok pusztítását, a földrengések keletkezését. Leborultak a természet erői előtt és imádni kezdték azokat. Amint megnyílt az emberi értelem, már kiválasztották a leghatalmasabb erőt, a Napot. így lettek kezdetben sumir őseink is napimádók. A kultúra fejlődésével párhuzamosan kialakult az egyistenimádás, az úgynevezett termékenységi vallás, mert az urat, a legfőbb adományozót, minden termékenység urának képzelték el. Imádkoztak hozzá gyermekáldásért, jó termésért, növekedéséért, a nemzet sokasodásáért. A kiásott agyagtáblák már a sumir-mahgar nemzet egyistenhivéséről tanúskodnak. Olya történeteket mondanak el, melyek a Bibliában is szerepelnek, mint az Özönvíz, Mózes története a kosárral, stb. Tehát az ős sumir vallás képezte alapját a zsidó és keresztény vallásoknak is, mert másképpen nem tudnánk megmagyarázni a történetek azonosságát. Az őstörténet és honfoglalás kutatása ma már lehetővé teszi, hogy „pogány” hitvilágunk emlékeivel is foglalkozzunk. Moser Zoltán és László Gyula prof. bejárták az országot és a templomokban Szent László történetek ábrázolása után kutattak. Munkájuk — a többiekkel együtt, mint Diószegi Vilmos, Pais Dezső, Mályusz Elemét—feltárta a szinte teljesen elpusztult, az államalapitást megelőző, „pogány” hitvilágunk egyes hagyományait. A XI—XII. században megindított erőszakos, főleg idegen papok által vezetett hittérités pusztulásra ítélte őseink régi hitét. Sajnos nemcsak az uj hitre való áttérést szorgalmazták, hanem a régi „pogány” hitvilág, az azzal kapcsolatos mondák, hagyományok megsemmisítését is végrehajtották. De mégis, a XX.századig fennmaradhatott „pogány” hitvilágunk néhány alapvető hagyománya, melyek éppen legerősebb üldözőjében, a középkori keresztény hitvilágban őrződtek meg. Az ősi magyar „pogány” felfogás, a keresztény „Világosság”, a Jó, a Fehér, a „pogány”, a Rossz, a Sötétség, a Fekete alakjában ismerhető fel. A katolikus vallás papjai az ördögöt rossznak, tisztátlannak, szörnynek, állal- és emberalakban ábrázolták, tanították. Szent Nílus apátot a sátán Fekete Ember alakjában támadja meg. A Szentek a Fehér, a Jó Emberek viaskodnak az ördöggel, a Fekete Emberrel. így érthető, hogy a Fehérbe öltözött, Fehér lovon ülő lovagok vitték győzelemre, 1190-ben, Ikoniumnál Barbarossa Frigyest. A katolikus felfogás szerint, „pogány” hagyomány alapján ábrázolják később faliképekben Szt.Lászlót, fehér lovon, a kun, a „pogány”, Fekete Embert pedig sötétszinű lovon. A ,,pogány”-kor tipikus állatai, az oroszlán, a sas, a sárkány, minden esetben sötét színnel vannak ábrázolva, mig a galamb, bárány fehérszinnel, mint a Világosság (Jó), a Sötétség (Rossz) megtestesitői. Az Árpád-kor végén az erőszakos hittérités megenyhült s igy még több „pogány” elem kerül kifejezésre. A Szt.László legendák falfestményei még több honfoglalás- és azt megelőző kori adatot dolgoznak fel. László prof. szerint a fehér ruhás, fehér lovas alak a Világosság, a Jó-Sámán megtestesítője, mig a fekete arcú, fekete lovas, lángot fújó Kun, a Sötétség, a Fekete-Sántán kifejezője. A képeken a sámánhit alapvonásai olvasható le azzal a különbséggel, hogy a középkorban a sámánok helyébe a bűbájos, vajákos, kuruzsló, emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező táltos lép. A „pogány” hagyománytöredék legendái legjobban az Alföld és Nyírség lakóinál maradtak meg. Megőrzésüket, illetve a szájhagyomány továbbteijedését nagyban elősegítették népi hőseinkhez fűződő történetek. így Botond, Lehel, Kinizsi, Toldi, Bátori, stb. legendák. Bizonyíték erre, az 1960-ban, Erdész Sándor által összegyűjtött nyírségi Bátori mesék. Mit mond a mese? Bátori Gábor erejét bizonyítja, ki egy óriási nagy ember, hogy egycsapásra levágja a bika nyakát. Tizennégy mázsás páncélruhájában sebezhetetlen, két és fél mázsás buzogányt hord magával és egy csikót-, vagy bikát, minden nehézség nélkül penderít át a nyírbátori templomon. Az anyja boszorkány-táltos, csak ő tud neki ártani, ha piros szemű búzát lő ki a puskából és azzal megsebzi. Bátori a sárkányt, bikát bírókban legyőzi. Ezek a mesék ismét a Jó és Rossz, Fehér és Fekete küzdelmét, a Jó győzelmét hirdetik. A Báthoriak mondái őse Bátor Opos, ki párviadalban egy óriás csehet, több szaracént és más vitézeket győz le. A Botond és Bátori monda a Jó-Sámán, Táltos alakját mutatja, amint viaskodnak a Rosszal. A sárkányölés a honfoglalást megelőző idők egyik fontos vallási motívuma. Egyes megállapítások szerint a XV. században már csak ritkán mutatkoznak a magyar ősvallás nyomai. Már nagyon keveset hallunk a sámánról, táltosról, a Jó és Rossz viaskodásáról. Ennek az állításnak az ellenkezőjét, két esetben magam tapasztaltam. 1949-ben hivatalos látogat? i tettem Mezőkövesden. Egy nap nem volt elegendő munkám elvégzésére s igy éjszakára Papp Törek Jánosnál szálltam meg. (Mezőkövesden ritka az az ember, kinek nincs mellékneve. Nagyon sok ugyanazon nevű lakos van a városban s ezért melléknévvel különböztetik meg őket, ebben az esetben Törekkel. így a helybeliek nyombán tudják kiről van szó. A múlt nyáron ezt a szokást magam is furfangosan felhasználtam. Egy kövesdi szép asztalterítőre alkudtam a Baross téren, Pesten. Az asszony nagyon kitartotta az árát, hivatkozott a drága vasútjegyre. Gondoltam talán nem is kövesdi, csak kereskedik. Megkérdeztem, ludja-e hol van a Pap Törek János háza, hol laknak a Tűzoltó Vargáék, meg a Reményi család. (Ezek nem voltak matyók, igy nem volt előnevük.) Az asszony mindenre pontos választ adott, a teritőt megvettem. Kapunyitáskor két hatalmas komondor fogadott bennünket, alig tudta a gazda lecsillapítani őket, hogy meg ne egyenek, csak egy-kél csizntarugás használt. Na, ide se jöhet be senki — mondtam Pappnak. Dehogyisnem! — vágta vissza. A múlt éjszaka már éjfél felé járt az idő, csaholtak a kutyák. Kinéztem a pitvarból, mi baj. Egy magas ember közeledett a kert felől, oszt átlépett a góré kerítésen. Megállt, ránézett a kutyákra, mire azok nyüszíteni keztek és elhallgattak. Még mondott is valamit és a két komondor hasoncsuszott feléje. Ekkor már tudtam, hogy egy táltos van itt, aki pihenni akar. Ki sem mentem. A csűr felé tartott, kinyitotta-, majd behúzta maga után az ajtót. A kutyák a csűr elé feküdtek. Reggel, mikor kimentem, már nem volt ott senki. A szalma tiprása mutatta a gúnyája nyomát. Nem vitt az el semmit. Búj nagyközség, Nyíregyházától északra 7 km.-re fekszik. A vendéglátó gazda megmutogatott mindent. A tyúkól egyik külön részében egy csupasznyaku jérce szomorkodott. A többi az udvaron szanaszét kapirgált. Hát ezzel a csunyassággal meg mi van, csak nem beteg? — kérdeztem. A gazdaasszony rémülten tette számra kezét. Csak ne hangosan — intett le- mert ez megérti ám a szót. Ez egy üdére, ki majd aranytojásokat tojik. A helyét keresgéli, de addig nem fogja megtalálni, mig a táltos meg nem igézi. Hogy az mikor jön ki a lápból, nem tudjuk. Ezért kell a jércét zárvatartani. Oly meggyőződéssel mondta midezt, hogy meghagytam hitében. Nem szóltam egy szót sem. Tehát a szin, állatalakok, legendák, mondák ábrázolása bizonyítja a sámán, táltoshagyományok jelenlétét a középkori keresztény hitvilágban. A templomok képein elevenedik meg az ősi „pogány” egyistenhivés, melyet semmi erőszak nem tudott kiirtani a magyar népi köztudatból. Amint a fenti két példa mutatja, a sámán utódjában a táltosban még ma is hisz az egyszerű, romlatlan falusi ember. Mindkét történetet az életből vettem, melynek szereplői még ma is élnek Mezőkövesden és Bujon. Felhasznált forrásmunka, Magyar Kálmán tanulmánya. Anekdoták hires emberekről Bemard Shaw egyik tisztelője, egy fiatal leány levélben kérte az irót: engedje meg, hogy az ajándékba kapott kiskutyát Shawnak nevezhesse el. Az iró igy válaszolt: „Kedves ifjú hölgy! El vagyok ragadtatva az ajánlatától. De véleményem szerint azért a kiskutyát is meg kellene kérdezni!” *** Egyszer egy angol arisztokrata hölgy, aki nem kedvelte Shaw csípős modorát, dühösen kijelentette: — Ha az ön felesége lennék, mérget kevernék a kávéjába! — Ha az ön félje lennék — válaszolta Shaw —, meg is innám! Halmi Dezső
