Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-13 / 3. szám
12. OLDAT MAGYAR HÍRADÓ A NAPOS OLDAL Irta: PAPP VARGA ÉVA Panaszkodott egy ismerősöm: „elhatároztam, hogy nem olvasok többé újságot, mert csupa rossz hir van benne. Bűnözésről, krízisekről, nyomorról...” Csodálkozva néztem rá és azt mondtam neki: sajnos, ezek tények, de gondolja, hogy az újság felelős érte? Ilyen a mai élet. Én magam is szerettem úgynevezett struccpolitikát folytatni, de rájöttem, hogy hiába dugjuk a fejünket a homokba...az élettől csak azt kaphatjuk, ami van...igy ma már Varga Éva megkeresem az újságban az egyensúlyozó híreket, amelyek a felelősségérzettel és tárgyilagosan szerkesztett lapokban megtalálhatók. Ezt az olvasási módot ajánlom magának is.” Igaz, hogy a rossz hir, a sötét szenzáció többnyire előtérbe ugrik, a jót és kellemeset háttérbe szorítva, de az nem lehet irányadó. Talán maga is emlékszik még a régi háborús viccre: Vasárnap a korareggeli órkában a kisvárosi utcán kiabál egy ember: Hitler, Hitler!... az egyik házból egy férfi az ablakhoz rohan és mikor lenéz, látja, hogy a gyümölcsárus tolja kiskocsiját és közben kiabál. Az álmából felriasztott férfi az ablakból kihajolva dühösen szól neki: Mondja, maga megbolondult? Almát árul és Hitlert kiabál? Mire az árus azt feleli: a méltatlankodó férfinek: „Uram, mondja meg őszintén, ha azt kiabáltam volna, hogy Alma-Alma, — maga kibújt volna most az ágyból...?” Igen, valljuk be, a rossz hírekre gyorsabban felfigyel az ember és ha az lehangoló is, mégis a mai világot mutatja és az ember azt akaija látni...tehát az újság fontosabb ma, mint valaha is lehetett. A televizió pattogó, hézagos és felületes beszámolói kisebb mértékig tájékoztatnak, ezzel szemben a nyomtatott betű azért is jobb, mert az megváija, mig alkalmas időben olvashatjuk, amikor figyelni tudunk, amig itt-ott a tényeket átgondolhatjuk. Ezt minden komoly olvasó tudja és a jó lap ehhez igazodik a kiegyensúlyozott újság a jót és rosszat egyaránt figyelembe veszi, épp ezekért megéri a figyelmet és az árát. Hiszen már alig kapható olyan közszükségleti cikk, amit egy lap áráért lehet vásárolni. Egy csésze kávé, vagy éppen egy alma...tiz-tizenöt centbe kerül... és ha a hirek lehangolnak is, a mai világot mutatják az olvasónak, amellyel összeköttetésben kell lennünk, jóban-rosszban. Ezt kell megértenünk és azt hogy — sajnos— nem élhetünk csakis a napos oldalon... A fentebbi talán lehangoló elmefuttatásért kárpótlásul elmondok egy vidám kis esetet, amely még talán az ilyen komoly téma mellé is megengedhető: Pár éve már, Svájcban, Interlakenben nyaraltunk. Köztudomású, hogy ott a magas árak ellenére is zsúfolva annak a hotelek. Bandi fiam előre megrendelte, mégis megtörtént, hogy az elegáns szállodában már nem kaphattunk egymás mellett fekvő szobát. Az utcai balkónos lakás volt, mig a másik udvarra néző ablakokkal kissé távolabb volt. Közös megegyezéssel az utcai részt fiam és felesége foglalták el, akkor ötéves kisfiúkkal Larry-val együtt. Menyem édesanyja Ella és én az udvari lakást foglaltuk el, amely azonban sokkal szebb kilátást nyújtott, mint az övék. Ablakaink egy hegyóriásra néztek, a hegy aljában, nagy fák között lakóház volt, virágos kerttel, de a hely legnagyobb értéke az volt, hogy az utcai lárma helyett békés, nyugalmas napokat, — igazi nyaralást Ígért számunkra. Mikor az ebédlőből felmentünk és leültünk beszélgetni, kis unokánk Larryke bekopogott hozzánk. A gyerek érdeklődve nézelődött, aztán korához illő dicsekvéssel azt mondta: „Nekünk sokkal szebb szobánk van! Az utcai és nekünk balkonunk is van!” Elluska oktatóan felelt a kisfiúnak: „Igazad van Larryke, de ott nagy a lárma, az utcán sétáló rengeteg turista miatt. Ez nekünk sokkal kellemesebb. Nézz ki az ablakon! Látod, milyen hegy-óriás van itt szemben? Látod az aljában a szép virágos kertet? Nézd csak a kis ház udvarában milyen sok kiscsirke szaladgál? Látod? Lőrincke elgondolkodva nézett ki az ablakon, aztán azt mondta: „A kiscsirkék az o.k., de mi lesz, amikor hajnalban jön nektek a kakas? Idetartozik, hogy legmélyebb álmunkból csakugyan felriasztott minket a kakas és talán érthető, hogy a családunkban valósággal szállóige lett a mondás: Valahányszor olvasom a magyarban használatos személynevek származását, minden alkalommal felvetődik bennem a kérdés, nekünk magyaroknak nem voltak ősi személyneveink? Ha a családban nem voltak ősi személyneveink? Ha a családban született egy gyermek, akkor a szülők és rokonok nagy gonddal dugták össze fejüket, na most honnan lopjunk, kölcsönözzünk egy újabb nevet, talán török, sémita, görög, latin, szláv, germán legyen-e a név, mert nekünk magyaroknak ugyan ... , . , Halmi Dw»s van egy néhány, de minden gyermek az agyoncsépelt elnevezést nem kaphatja mert végül igazán nem fogjuk tudni, hogy ki, kinek fia-botja. Meskó Lajos piarista pap szavait kell elsőnek idéznem. „Nagy tévedés azt hinni, hogy a katolikus Egyház tilalmazza a nemzetek ősi neveit és, hogy az az óhaja, hogy a szentek neveit viselje minden megkeresztelt. — Ez a helyzet sohasem állott fenn.” Most vagy Meskó nem ismerte egyháza erőszakos rendelkezését, vagy enyhén szólva, az igazságot akarta szándékosan elkendőzni. Második fiunk 1943 szeptemberében született. Kiválasztottuk a nevet, legyen Botond, hiszen olyan, mint egy vasgyuró. A keresztmamák elvitték a kis pogányt, a győri püspöki templomba, de a pap nem keresztelte meg a fiamat Botond névre, mert az pogány, hanem felütötte a naptárt, az Mihály napot mutatott és igy lett Botond Mihály. (Már egyszer Írtam erről az erőszakosságról.) Nekünk azonban mindig csak Boti maradt. így láthatják kedves olvasóim, mennyire nincs igaza Meskónak. Az eredeti, magyar személynevek száma több ezerre tehető. Legyen szabad itt néhányat bemutatnom, melyek csak elvétve mentek át a közhasználatba. A honfoglalás előtt és még századokkal utána is. igen most még minden szép és jó... de mi lesz, ha jön a kakas...? A mai világban — erre sajnos mindig számítani lehet és kell..., mert ha vannak is nyugalmas napjaink, többnyire bele-kukorékol a kakas, ha csak rosszhírek formájában is. így a panaszkodó ismerősnek talán talán az lenne megoldás, ha a „GRIT” nevű hetilapra fizetne elő. Én ugyan soha nem láttam ezt a különleges újságot, de egy könyvárusnál régiségek között találtam egy füzetet, amely foglalkozik vele. Onnan tudom az alábbiakat: „A pennsyvaniai Williamsportban vasárnaponkéntjelenik meg ez a lap, amely kizárólag jó hírekben specializál...A füzet példát is idéz ilyenformán: „Az arab-izraeli krízis egy különösen feszült hetében beszámolt a lap egy mexicói szépségkirálynőválasztásról Nemzetközi Helyzet címmel. Az orosz-nyugatnémet megegyezés hetében Németországról egy olyan cikk számolt be, amely egy kisváros tejközpontjának ingyen tejkiosztásáról szólt. A szovjetről pedig egy olyan riport, amely szerint az Uraiban 11 százéven felüli férfi él. Lehet, hogy akadnak „olvasók”, akik ebből a fura „Grit”-ből szívesen átnéznének egy-egy példányt, de, hogy ezt bárki is „újságolvasásnak” nevezné abban kételkedem. a magyarok nem használtak családi nevet, hanem személynevekkel jelölték meg egymást. I.István után mindenkit, legyen az uj vallásra áttért, vagy újszülött, katolikus nevet kapott, de a pogány (Róma szerint mindenki pogány volt, ki nem a katolikus vallást követte.) nevüket is megtartották és a magyar papság egymás között, valamint a főurak, kö^pép előtt, régi nevét használta. így, Absa bácsi kanonok (1158), Babos győri kanonok (1229), Bulcsu csanádi püspök (1230), Csanád egri püspök (1235), Koppány püspök (1100), Örkönd plébános (1219). Üzbég püspök (1156). Régi neveink: Aba királyunk neve, Ácsak esztergomi érsek, Agmánd vités Honfoglaló Nagy Árpád mellett, Ajándék egy földműves, Ajtony four, Ajkai, Alap nemesek, Almás szőlőműves, Áldomás harangozó, Aratás udvamok, Bizatlan földműves, Bors olvasókanonok, Bojtos szakács (1211), Bölcs nagyprépost, Büszke udvari szolga, Bűvös, Csala udvamokok, Csalán nemes (1270). Él nemes, Élő főesperes. Éretlen nemes, Erős jobbágy, Fenyéres halász, Fényes bohóc, Hab prépost, Haragos ispán, Hivatal udvari szolga. Szép magyar hangzású nevek:iHolló, llász, liba, Ildobár, Illan, Illő, Ilal, Kadicsa, Kalán, Kedvelő Kékszem, Lél, Lengő, Maglód, Melegd, Mese, Olkod, Öböl. Állatok nevei, melyeket őseink szívesen használtak személynévként. Ezt a motivumot találjuk meg az indiánoknál és más természetölén élő népeknél. Ilyenek: Gödény, Kerecsény, ölyves, Turul, Sas, Vércse, Rigó, Csóka, Cinke, Bika, Farkas, Bölény, Csikó, Nyest, Sün, Güzü, Agár, Bors, Holdhal, Kárász, Sügér, Csuka, Czompó, Fogas. Még ma is nagyon sokan viselik fenti nevek egyikét-másikát. Növényektől származó nevek: Búza, Bors, Makk, Szem, Mag, Bogyó. Ősi nőneveink: Ajándék (1152), Aranka (1309), (Folytatás a 15. oldalon) RÉGI MAGYAR SZEMÉLYNEVEK Irta: HALMI DEZSŐ
