Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-13 / 3. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ SZIKLAY ANDOR: MAGYAR LÁBNYOMOK... (81.) „Plon-Plon”, Kossuth — és a Korona (Washington) — egy pillanat türelmet:: vissza kell pillantanom, kétszer is. E sorozat 32. cikkében, a magyar királyok ősi koronája kezünkbe kerültének körülményeiről és Pajtás koronaőrségi ezredessel 1945-ben német földön folytatott beszélgetésemről írva, megjegyeztem, hogy ,,ha az olvasó, mint valamikor jellemezni szokták, .nyájas’, úgy meg fogja engedni, hogy a beszámoló teijedelmes folytatását ezúttal ne adjam közre. Visszatérek erre a pontra akkor, amikor az én utóbbi időkig Alma Mater-em, a State Department, kihirdeti, hogy az ereklye visszaérkezett oda, ahol népe, a magyar nemzet, él.” Ennek az ideje még nem jött el; de magára a koronára ismét utalnom kell. Az 50. cikkben pedig onnan indultam ki, hogy „nem lehet szabadulni Kossuth varázsától. De nem is kell. Sőt nem is szabad...Vissza-visszatérek hozzá e sorozatban...” — és most is azt kell tennem. Méghozzá ezúttal együttesen Kossuthra és a koronára, „Plon- Plon” és Paolo együttes szívességéből. ,,Plon-Plon”-t minden valamirevaló modern történetiró jól ismeri, mint egy annakidején élő lábjegyzetet a Bonaparte-ok viharos históriájához, aki a londoni „Annual Register” 1891. évi kötetében mint „the most brilliant failure of the century” szerepel. Ez a gyerekkori becenevével ismert Prince Napóleon (1822—91) a nagy császár unokaöccse volt; „snájdig” és kihívó, szenvedélyes és ravasz, jó katona és jó diplomata, irodalomban és tudományokban jártas, Sainte-Beuve és Flaubert barátja, akit párbajok és háborúk, szoknyavadászat és expedíciók, nyilvános viták és titkos cselszövések éjjel-nappal elfoglaltak, de még igy is jutott ideje tehetséget bizonyító versek és novellák írására, sőt lótenyésztésre és gépészeti újítások kidolgozására is. „Plon- Plon” becsületes neve körül zavarba jön az ember. „Simon, akit Péternek hívtak”, mondja az egyik apostolról az Evangélista; de hát ha úgy, akkor miért igy? „Plon-Plon” neve az anyakönyv szerint Napoleon Charles Joseph Paul Bonaparte, ami annyiban figyelemreméltó, amennyiben nem Jerome; ugyanis „Napoleon (Jerome)”-nak irta magát, igy zárójelesen, talán apjának, Jerome-nak, a császár legfiatalabb fivérének emlékére, vagy pedig azért, hogy megkülönböztesse magát egész sor rokonától. Ezzel csak növelte a zűrzavart, mert bátyjának neve „Jerome- Napoleon” volt, ugyanaz, mint apjuk előző (amerikai örökösnővel, a baltimorei Elizabeth Pattersonnal kötött) házasságbeli fiáé, aki ugyancsak megkülönböztetésül Bonaparte-Pattersonnak is irta magát — és akinek fia szintén „Jerome-Napoleon” volt...de ami sok, az sok, az olvasó feje már az enyémmel együtt kóvályog. Téljünk sietve át Paolo Salvaterrá-ra, akinek ennyi és csakis ez a neve s akit bár nem ismer a történelem, én jól ismerem 1944 óta, amikor mint antináci tengerésztiszt átszökött hozzánk Brindisbe. Ma is ott él és úgy néhány-évenkint életjeleket adunk egymásnak. Egy rokona az 50-es évek elején két érdekes magyar vonatkozásra bukkant Caroline Murat hercegnő 1910-ben megjelent visszaemlékezéseinek egy kéziratban maradt részében, amelynek a szerkesztő — („egyszerűen terjedelem csökkentése céljából”) — mellőzését javasolta s amely „kézrőlkézre végül a torinói könyvtárba került, egy ,Kossuthiana’ fejléccel ellátott kartoték-sorba.” Paolo az alantiakban számolt be a szóbanforgó anyagról. „Plon-Plon és Kossuth. A herceg szabadságharcos akart lenni; lázasan szőtte a szálakat olasz tartományok, Magyarország, Lengyelország felszabadítására; a krimeai háborút is e célt szolgálható eszköznek tekintette, ezért kért és kapott a császártól egy hadosztályt és tábornoki rangot az abban való részvételhez. A színfalak mögött később azon igyekezett, hogy előmozdítsa osztrák haderőbeli vegyes nemzetiségű ezredek felzendülését szabadságharcok kialakítása céljából. Kossuth egyre több bizalmas jelentést kapott Bonaparte herceg tevékenységéről és elhatározta, hogy tárgyalni fog vele. Évek folyamán találkoztak és hosszasan diskuráltak Párizsban, Londonban, Páduában, Torinóban — és egy Ízben, siker esetére, Kossuth felajánlotta a hercegnek a magyar koronát, amelyet tudvalevőleg Orsovánál elástak 1849-ben s amelynek hiányában Ferenc József nem volt alkotmányos királlyá avatható. Ezzel az epizóddal kapcsolatos Murat hercegnőnek, „Plon- Plon” rokonának, ez a kihagyott naplórészlete: „Plon-Plon számos jegyzetet hagyott hátra különféle furcsa kalandokról, politikai, katonai, sőt intim természetű bonyodalmakról... (Többek közt) idézem most ezt is, amelynek eredeti példányát lemásoltam. Kossuth magyar forradalmi elnök eszerint felkínálta a magyar királyi koronát Plon- Plonnak, abban a meggyőződésben, hogy ha sikerül felszabadítani a magyarságot, a nép egyhangú lelkesedéssel fogja megerősíteni annak birtoklását és e Bonaparte-házbeli herceg magyar királlyá koronáztatását. Plon-Plon azonban elhárította ezt, a (Folytatás a 9. oldalon) POLITIKAI LELTÁR 1976-RÖL Egy korszak lezárult Belföldi politikai vonalon az elmúlt év legkiemelkedőbb eseménye Jimmy Carter győzelme a demokrata gépezettel szemben a jelölési konvención és a republikánus jelölt, Ford elnök felett a választáson, az 1976-os év legnagyobb belföldi és kétségkívül fontos nemzetközi eseménynek tekinthető. De az egész világra kiható legfontosabb esemény Mao Ce-tung halála volt, mellyel végleg lezárult a XX. század nagy politikusainak kora. -Talán igy van ez rendjén. Századunkban túl sok vér folyt, s a „nagy politikusok” közül jónéhányan felelősek ezért. A központosított államhatalom jellemezte számos nagy politikus pályáját, s a cél gyakran az ipari termelés fokozása volt, a fejlődés nem gazdasági, hanem politikai motívumokkal történő meggyorsítása. Természetesen nem szabad egyenlőségi jelet tennünk a kiemelkedő politikusok közé, hiszen Hitlert ugyanúgy közéjük kell sorolnunk, mint Churchillt, Mao Ce-tungot és Mussolinit. Aztán itt volt Roosevelt, Sztálin (és talán illő lenne Titót is ide sorolni), deGaulle, Franco, Lenin és Chou En-laj. Diktatúra volt az egyik jellemzője a legtöbb nagy politikus irányítási módszerének, s annak ellenére, hogy megintcsak nem szabad egyenlőségjelet vonni ' náci Németország és a modem Kina közé, a diktatúra hátrányait, a negativ következményeit még akkor sem szabad szem elől tévesztenünk, ha azt bizonyos mértékig talán a rendkívüli körülmények (mint háború) indokolták. A CIA és KGB és hasonló szervezetek dolgoztak ,,a cél szentesíti az eszközt” jelszó alapján. Valóban, diktatúra lehet hatékonyabb rövid távon és kétségtelen, hogy az ellenzék letörésének rövid távon hatékony módszerét dolgozta ki Nixon tanácsadó gárdája. Természetesen egyetlén kormány sem örül a saját ellenzékének, azonban úgy látszik, hogy századunk nagy politikusai közül jónéhányan ismerték a módját az ellenzék letörésének. Vannak persze kivételek, mint Churchill. Az ember tökéletesítése avagy a tökéletes társadalom kialakítása mindig is veszélyes játék volt a tűzzel. Ebben is jeleskedtek egyes nagy diktátorai századunknak, bár az eredmény éppen az ellenkezője lett annak, mint amit ígértek. Például, kétségtelen, hogy Németország kiváló utakat épített Hitler alatt, s a technika páratlan fejlődése járt együtt náci Németország kiépítésével. E technika azonban végül is háborúban és a koncentrációs táborok nagyipari emberirtásában kulminált — a „tökéletes” társadalom és ember helyett századunk legborzalmasabb rendszere épült ki. Lehetséges, hogy e vezérek kiemelkedése — jó vagy rossz ügyek érdekében — tulajdonképpen csak történelmi szükségszerűség volt, olyan korokban, amikor a tömegek, vagy speciális érdekcsoportok vezéreket igényeltek. Historicus Vajon készpénznek vehető-e, hogy Leonyid Brezsnyev biztositotta Jimmy Cartert arról, hogy a Szovjetunió nem teszi erőpróbára az uj elnököt beiktatása előtt és az azt közvetlenül követő időben? Valóban, ha egy ilyen „erőpróbára tétel” bekövetkezne, akkor az a bolondsággal volna egyenlő a Szovjetunió részéről. Ha az uj elnököt a szovjetek a kubai krízishez hasonló helyzetbe sodornák, akkor a legerősebb ellenhatást váltanák ki az Egyesült Államokból, és pontosan az ellenkező eredményt érnék el, mint amire el akarnának jutni. Brezsnyev azt is világossá tette, hogy tovább akarja folytatni a detente-politikát az uj elnökkel, jóllehet Brezsnyev nem valami elégedett a détente áldásaival. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta a szovjet vezető, hogy Moszkva tovább akaija javítani a kapcsolatokat, nyilván azzal a céllal, hogy ne sodródjon a két nagyhatalom egy olyan fegyverkezési versenybe, mint amilyen a hidegháború napjaiban létrejött. Nyilvánvalóan, a detente kiábrándítóan hat az amerikai népre. Sokan úgy érzik országunkban, hogy az oroszok becsapták az Egyesült Államokat, amikor nevetségesen alacsony áron megvették gabonánkat, orcátlanul Angolába vonultak és továbbra sem biztosítják az orosz népnek az emberi jogokat és szabadságot. A jövő hamarosan bizonyítani fogja, hogy Carter elnök és társai miként képzelik el a detente fenntartását: engedik-e továbbnyomulni az orosz befolyást, vagy pedig határozottan ellenállnak és csak egyenlőségi alapon készek egyezkedni a szovjetekkel.
