Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-07 / 15. szám
OÖAHIH HAYDAM WAU YAH HÍRADÓ ,iA«*\ío ,?r 14: OLDAT," KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Dohnányiné Zachar Ilona Évekkel ezelőtt egy kedves barátnőm, aki olvasóink közé tartozik, megírta nekem, hogy milyen érdekfeszitő és felemelő élményben volt része. Egy philadelphiai áruházban ki volt állítva Munkácsy Mihály „Krisztus Pilátus előtt" című óriási festménye. Ez a hatalmas kép szinte beszél. Alakjai élnek. Pilátus, a hideg politikus, civilizált, de szívtelen, gőgös római, a vádaskodó gyűlölettől remegő farizeusok, arcukon a kegyetlen düh, ádáz bosszú kifejezése, a csőcselék, mely fogcsikorgató haraggal kiabálja: „Feszítsd meg őt!” Valamennyi arcon vérszomjas várakozás gyönyöre, szinte szeretnék széjjeltépni áldozatukat és Jézus, aki ott áll egymagában, nyugodtan, méltóságteljesen, arcán végtelen megdicsőüléssel. Annyira megragadott ez a leírás, hogy nem nyughattam mig mig meg nem szereztem ennek a képnek legalább egy részét — Jézus alakját, mely most is itt függ a falamon. Ott áll, hófehér köntösében, félelem nélkül szembenézve Pilátussal és üldözőivel. Valaki annak idején megemlítette Munkácsynak, hogy elfelejtett glóriát festeni Krisztus feje köré. Erre ő kijelentette, hogy erre nincs is szükség. Krisztus egész megjelenése, arckifejezése kimutatja isteni mivoltát. És valóban — noha már ezerszámra jelentek meg a Krisztus képek, a világ leghiresebb festői foglalkoztak szent alakjának megörökítésével, ez a festmény mégis valami egészen ujjat, rendkívülit nyújt. A többi kép elvont fogalmat fejez ki, valamilyen vallásos elképzelésből, rajongásból. De ez a kép realitás. Valóság. Munkácsy Mihály nem volt vallásos ember. Legalábbis nem volt úgynevezett templombajáró keresztény. De lelke mé-HETI NAPTÁR ÁPRILIS KOS HAVA 10— HUSVÉTVASÁRNAP: ZSOLT 11— HÚSVÉTHÉTFŐ: LEÖ 12— KEDD: GYULA 13— SZERDA: IDA 14— CSÜTÖRTÖK: TIBOR 15— PÉNTEK: TAS 16— SZOMBAT: CSONGOR lyén ott élhetett a megváltó fogalma és élete alkonyán ez töri ki előtérbe, elseperve minden más érzést. Nemcsak mint Istent fogta fel Krisztust, de mint embert. Úgy állította elénk, mint a legcsodálatosabb, legfenségesebb férfit, akit éppen azért vettek üldözőbe ellenségei, mert nagyságát, fennséges mivoltát, csodálatos igéit és parancsait és főleg lelki tisztaságát képtelenek voltak megérteni. Dallos Sándor „ARANYECSET" című regényében, mely Munkácsy Mihály életrajza, beszámol róla, hogyan alkotja meg a művész élete legnagyob művét. Mire elkészül a hatalmas képpel, életerejének nagy részéi felemésztette az irtózatos munkában. Minden szabad percében a szentirást tanulmányozta, szinte átélte képzeletben azokat az irtózatos pillanatokat, melyeken az Ur Jézusnak át kellett esnie. Alakjai annyira élethűek, hiszen saját érzéseit, felfogását, képzeletvilágát tükrözik vissza. Az Ur Jézus alakjának magasztos, fenséges megjelenése is az ő odaadásának, részvétének, meghatottságának következménye. Amikor Munkácsy dolgozott, Dallos szerint „odaállt a tükör elé s a legmélyebben beleélte magát Krisztus helyzetébe. Ez a Krisztus egész éjszaka imádkozva virrasztóit az Olajfák hegyén s a tanítványai nem tudtak kitartani mellette! Aztán megjelent a felfegyverzett csőcselék, Judással a HÚSVÉTI GONDOLATOK Tisztul az emberek gondolkodása Ennél is fontosabb az, hogy nem csupán a teljesebb „igazság", a szigorúan tudományos felismerések jegyében tisztul az emberek gondolkodása, hanem a teljesebb „emberség”, a bátor humanizmus jegyében is. Régebben elég volt az az igazság, ami a kísérleti intézetekben a műszerekből, lombikokból világlott elő. Ma már ez kevés. Igazában az „igaz", ami segíti az életet, az embert. A tisztuló gondolkodásnak és a halmozódó igazságoknak a fényében a mi eddigi tanításainkat is alaposan át kell gondolnunk. Amit sokszor mondottunk, amit őszintén hiszünk, azt is meg kell vizsgálnunk a „több igazság” (Máté 5:20) jegyében. Gondoljunk például a szenvedés problémájára. Szilárd az a hitbeli meggyőződésünk, hogy minden szenvedésnek „van értelme”. Együttérző szeretetünkben és szolgálatunkban rendszerint el is mondjuk: te most nem látod ennek a szenvedésnek az értelmét. Pedig biztosan van értelme. Az „emberiesség” jegyében gondolkozó felebará(Folytatás a 15. oldalon) lanitvánnyal az élükön! Hogy szerette ő ezt a Judástl Hiszen a gyülekezel pénztárosává tette. S most itt jön a csapat élén, odalép eléje és arcon csókolja: — Üdvözlégy, Mester! — Hogy a vér megfagy benne az is/ váltói: — Judás! Hát csókkal árulod el az embernek fiát? — Es rázta a megtörtént szörnyűség. De aztán felkelt a maga végtelen, felséges erejével s a csapat elé lépett. — Kit kerestek? — kérdezte minden félelem nélkül. — A názáreti Jézust! — kiáltott valaki Akkor ő végignézte őket s messzecsengő hangon kiáltott: — Én vagyok! — S arca sugárzó erejétől mind megháláltak előle.” A huszonhat négyzetméter kiterjedésű, hatalmas festmény egész Franciaországot, sőt egész Európát lázbahozla. Dallos igy Írja le a hatást, amit a kép keltett: „Valóságos ostrom! A hintókon érkezett előkelőség valósággal ölre ment gyalog érkezettekkel az elsőbbségért. Tolakodtak. Lökdösődtek. Elözönlőt ték az udvart, s percek alatt letaposták a vadonatúj gyönyörű virágágyakat. A diszbokrokon hömpölyög'ek át. A kapuban, pedig elég széles volt, úgy megszorult a tömeg, s annyira erőlködött befelé, hogy a kapu jobboldalát csaknem kidönlötték a helyéből. Voltak, akik egyszerűen a kerítésen másztak keresztül. Suhancok talán? Jólöltözött, elegáns emberek.” Még Amerikából is jöttek kiváncsi műértők, akik áhítattal szemlélték a csodálatos látványt. Sőt végülis egy amerikai vállalkozó vásárolta meg, aki óriási áruházai tartott fenn Philadelphiában. Ilymódon került a kép Amerikába. És még ma is tódulnak a kiálliiására, valahányszor megmutatják. Mert addig, antig keresztények lesznek, mindig a közérdeklődésben áll Krisztus fenséges alakja — részben, mert még mindig kiváncsiak rá az emberek és nem szűntek meg szeretni és gyűlölni és részben, mert igyekeztek megtelni a nagy eszmével, ami megtisztítja őket minden salaktól és a nyomorúságos földi gondoktól, bajoktól, szenvedéstől. FEL TÁMADOTI' Ne áldjatok lehajtott fejjel görnyeteg Ne hulljon már homályos szemből könnyetek. Fellegen túl; napsütött égre nézzetek. Ajkatokra hit-hangja adjon éneket: „Krisztusunk feltámadott”. örvendezve — s ne kételkedve álljatok. Az életben; hit-harcosaként járjatok. Lánggal égve; szent tűz lobogjon nálatok. Éneketek bizonyságtól lesz áthatott: „Valóban feltámadott!” Kovács István
