Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-10 / 11. szám
MA<rYAl‘¥^ 11 OLDAL KÉRDÉS — Boldog házasságban élek, van két kicsi gyermekünk és jelenleg 25 éves vagyok. Azt azonban alig tudom elviselni, hogy szörnyű félelemben élek. 13 éves koromban részt vettem egy asztal-táncoltató szeánszon, ahol a nagyanyám szelleme jelentkezett és azt mondta, hogy 26 éves koromban találkozni fog velem a mennyben. A halálom oka autószerencsétlenség lesz. Mivel közeledem a 26-hoz, állandó félelem gyötör. A férjemnek elmondtam az esetet és ő azt válaszolta, hogy ,,marhaság” az egész szellemidézés s, hogy felejtsem el. El is felejteném, de nem tudom. Azt viszont meghagytam Gyulusnak, hogy halálom esetén nősüljön meg itfra, mert a gyerekek még igen picinyek. Isten látja telkemet, hogy nem félek, de oly rövid az a 10 hónap, ami még hátra van az életemből! VÁLASZ — Tisztelem mindenki hitét, de a hiedelmét nem. A szellemidézést nem tartom komoly dolognak. A halottakkal kommunikáció nem lehetséges! KÉRDÉS — A férjem igen jóképű és igen gyönge jellem. A kisértést képtelen legyőzni. Ö azt állítja, ha egy nő jelét adja a ,,hajlamosságnak”, akkor azt sértés nem viszonozni. Az én véleményem viszont az, hogy egy valódi úriember megtalálja az udvarias módot a kikosarazásra. VÁLASZ — Az a nő, aki kikezd egy nős férfival, nem „uriasszony, s az a férfi, ily messzemenően „gavallér”, az nem „úriember”. *** KÉRDÉS — Egy igen nehéz feladat előtt állok. 26 éves fiatalember vagyok s a szomszédaim rámbizták éves kislányukat távollétükben. Mivel a gyermekkel nem tudtam mit kezdeni, elvittem moziba, színházba és étterembe. Ott olyan ételeket rendeltem neki, amilyeneket azelőtt nem is látott, nemhogy kóstolt volna. Most egészen meg van szédülve, mert a szülei igen spórolósak s a gyermek valósággal a négy fal között él. A legszörnyűbb az a gyermek részére, hogy eltiltják mindenkitől, a vele egykorú lányokkal sem barátkozhat. A legtöbb szabad idejét nálam tölti és nem fogy ki a kérdezősködésekből. Arra szeretne rávenni, hogy beszéljek a szüleivel, hogy költözzenek el rendes lakásba a pincelakásból, s hogy necsak templomi összejövetelekre járjanak, hanem vegyenek részt más társadalmi összejöveteleken is. Egy másik problémája a kislánynak az, hogy egy szobában alszik a szüleivel, ami zavarja^, Nagyon kérem, hogy adjon választ, mitévő legyek, hiszen egy ártatlan gyermek jövője forog kockán; e levelemet is a gyermek kéréseire irta. VÁLASZ — Az elmondottak alapján azt kell tanácsolnom, hogy a gyermek érdekében beszélnie kell a szülőkkel, bármennyire nehezére esik is. A szülök, noha igen helytelenül fogják fel a gyermeknevelést, szerelik a gyermeküket, hiszen őérte spórolnak. Azt kell velük elsősorban is megértetni, hogy van a gyermekszeretetnek egy egészségesebb formája is. Ha Ön úgy érzi, hogy meghaladja erejét a szülőkkel való beszélgetés, úgy a gyermek panaszát a magyar lelkipásztornak mondják el reá talán a szülők inkább fognak hallgatni. Azt viszont ne engedje, hogy a kislány kihasználja az ön jóságát. TAVASZI DAL Egy, kettő, három, négy, kis őzike, hová mégy? — Elég, hogyha tudom én: tavasz elé futok én! Egy, kettő, három, négy, te kis nyuszi, hová mégy? — Se erdőbe, se rétre: a szép tavasz elébe! Egy, kettő, három, négy, te kis madár, vígan légy: olyan szép dalt daloljál, , szebb legyen a tavasznál! Zelk Zoltán 1948 és 1977 magyar márciusa (Folytatás a 10. oldalról) lábánál egy barátságos érzelmű lengyel nép lakta falura akadtak; mely lovaiknak szénát, maguknak kenyeret adott: sütni főzni is kezdtek; kecskehust kásával. De mire a lakoma elkészült, akkorra már a hátuk mögött hagyott városból itt termett a katonaság: dzsidás lovasok és szekerekre rakott * vadászok elállták előttük a menekülésre szolgáló utat és erdőt. Csak egy ütjük volt még: fel a hófedte hegységnek: melynek ismeretlen ösvényén soha lovas katona még nem járt. Az üldöző katonaság körülfogta a falut, várva a huszárok kitörését; egyszer' aztán bámulva látta a menekülőket a szédületes sziklafal keskeny ösvényén hosszú sorban végig haladni. A fehér sziklafal pattogott, a huszárok szerte szunyókáltak a nyeregben. A fenyvesben aztán nem üldözte őket senki; de nem is fogadta senki. Egy verem répa, meg egy szapu savanyu juhtej volt a lakomájuk, amit egy pásztorgunyhóban leltek. A juhok maguk messze lenn a völgyben legeltek. A fenyves után következett a gyalogfenyő országa. Itt végre kipihenték magukat, lenyergelték a lovakat, s legelni eresztették maguk a huszárok tüzeket raktak a borókából s azok mellé körültelepedtek. Egy sem maradt ébren. Egyszer aztán a lovaik rémült nyerítése ébresztette fel őket. A pokol volt körülöttük! Az őrtüzektől meggyuladt az egész ciher s végig terjedezett a láng a borókával fedezett hegyoldalon. Most aztán riadva kellett lovaikkal együtt menekülni a hegymagasnak: keresztül törtetve a lángba borult bozóton. Ez alatt megszökött tőlük a vezetőjük s ők reggelre ott találták magukat a hóval, jéggel fedett sziklasivatagbán, tájékozás nélkül: a völgyeket betakarta a mély köd. Nem ült már senki a lován: kantárszáron vezette azt maga után, a terhelő nem tartá már a nyerget: a lónak nem volt hasa. Már két nap óta nem ettek semmit: szomjukat hógolyócskákkal enyhítették. S hogy tökéletes legyen a nyomorúságuk, ott lepte őket a havas zivatar. — És mégis előre kellett haladni, ut nélkül, tájékozódás nélkül; mert a ki hátramarad, az megfagy. Vakon találtak utat. A hegyoldal lefelé hajlott már; a köd felszállt felhőnek: erdőt láttak maguk előtt. S midőn e fenyvest elérték, fejszecsapásokat hallottak. Munkások vágták a fát az erdőn. Egyike azoknak a magyar szóval fogadta őket; „Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Itthon voltak a hazában. És igy jöttek haza valamennyien a magyar huszárok hazájuknak segélykiáltására! A szabadságharcnak ezek voltak a leglélekemelőbb jelenetei! Korunk átka, a magányosság (Folytatás a 8. oldalról) összeroppant. Talán ekkor már ismét kereste _volna azokat a kis magyar közösségeket, amelyeket szidunk, rágalmazunk és megfogadjuk, hogy soha többé feléjük se nézünk — de bizonyára már késő volt visszatérni és szembenézni a rámeredő arcokra: hol voltál mostanáig, miért kerültél el eddig? Nagyon kevesekkel — az utolsó percekben — mégis kapcsolatot keresett, de már azok maguk is segítségre szorultak, kezük gyönge volt a segítségre, legfeljebb egy baráti kézszoritásra telt tőlük. Mások el voltak foglalva saját dolgukkal, nem jutott számára hely napi programjukban. így történt azután, hogy napról-napra mindjobban egyedül maradt. Felesége meghalt, gyerekei idegen országba költöztek és nem sokat törődtek vele, hiszen úgyis a legjobban egyedül szeret lenni — mondták őszintén vagy talán csak kifogásul...? A szomorú történetet igy rekonstruálta a hatóság: Gyertyával világította lakását, ki tudja miért, hiszen nem volt oka ilyen spórolásra, dehát ez is egyik titka a nagy magánynak. Égő gyertyával bolyongott a kongó lakásban, ment egyik szobából a másikba, a gyertyacseppek jól mutat ák, merre járt. Botladozhatott, hiszen keze-lába elgyöngült, régen volt az, amikor még erő volt karjában és egyenesen tudott menni. A gyertya leesett és lángjától meggyulladt a szoba: a függönyök, az ágyneműk, a szőnyegek, a bútorok. Menekülni igyekezett, de nem jutott messzire, a füst és a gáz gyorsabb volt, utolérte és elkábitotta, pontosan az ajtó közelében, ahol menekülést találhatott volna, ha nem lett volna igen nagyon egyedül. A kulcsot már nem tudta felemelni a zárig a lángok utolérték, belekaptak hálóruhájába... Lehet, hogy dörömbölt; ki hallja meg egy részvétlen házban, ahol azt sem tudják, hogy ki a szomszéd lakó? És ha tudják is? Kit érdekel a sorsa, legfeljebb annyira, hogy fel ne gyújtsa az egész házat. Ebből a szempontból illedelmes volt: csak a saját lakása égett ki teljesen, és ő maga benne máskülönben mindent rendben hagyott maga után. Ahogy egy magányos magyar úriemberhez illik... MOSOLYOGJUNK — Asszonyom, ért maga egyáltalán a gyorsíráshoz, vagy nem? — kérdi az igazgató az uj titkárnőtől diktálás közben. — Hogyne értenék, de előbb mindent le szoktam Írni rendes Írással. ••• Kovácsné sírva panaszkodik Szabónénak. hogy két év börtönre Ítélték a fiát. Aztán megérdemelte a büntetést? — Haj. dehogyis, hiszen a világ legjobb gyereke volt. Amit lopott, azt mind ha ahozta.
