Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-10 / 11. szám
magyar híradó 9 ÖJ,t>AL MIND HÖSÖK ÖK... A MAGYAR HUSZÁROK Irta: JÓKAI MÓR A várak megtartásával együttjáró feladat volt egy magyar nemzeti hadsereg megteremtése. A magyar nemzetnek 1809 óta nem volt fegyver a kezében: 1848-ig. Ez ideig „nemzetnek” csak a nemességet tartották. S a nemesség ment volt a katonai szolgálat alól. A sorezredekbe s a huszársághoz csak a paraszt legényeket vitték: azok tanulták meg a puskával bánást, a lovon harcolást: ; katonai regulát. Tüzérséghez, technikai csapatokhoz a magyarokat egyáltalában nem alkalmazták. Az 1848-iki alkotmány kiteijeszté a polgátjogo; minden szülöttére e hazának s behozta a nemzetőrség intézményét: mely közel járt az általános védkötelezettséghez. És a nemzetőrség be is vált annak, a minek lennie hivatása volt: helyt állt a lázadó rácokkali harcokban: meg tudta tartani az őrizetére bízott várakat, segített elfogni a horvát határőrsereget, s egyes osztagai, kiket önkéntes (egy évi szolgálatra vállakozott) nemzetőröknek neveztek, nyilt ütközetekben is derekasan harcoltak; — azonban nagyobb tömegekben hadműveleteket kezdeni velük mindig szerencsétlen kísérlet volt. Görgey azon kezdte, hogy a schwechati ütközet után haza bocsátotta a nemzetőröket, s elszedett puskáikat az újonc honvédeknek osztá. Azok nagy sereggel gyülekeztek össze az ország minden részéből, s hogy jól tudták használni a fegyvert, azt bebizonyítják a legelső alkalommal. A nagyszombati csatában megtörtént az, hogy újonc honvéd zászlóalj szuronyt szegezve támadott meg egy vértes szakaszt és meg is futamitá. A veres sapkás honvéd zászlóaljak hősi hire már akkor legendaszerű volt. Az ország intelligens fiatalságának színe java adta meg a hősi szellemet az újon támadt seregnek. Minden iskola kiürült: a diákok honvédekké lettek; még a tanító szervezetek növendékei is katonákká lettek, bencések, ciszterciták, prémontreiek, piaristák százával szaporiták a nemzeti hadsereget. S ez intelligens fiatalság tette lehetővé, hogy tüzérséggel tudtuk ellátni magunkat. Pár nap alatt kész pattantyús volt az ágyú mellé állított philosoph és mathematikus. De a mi nemzeti hadsereg zömét képezte, az mégis a régi, begyakorolt sórezredek és lovasság hadi népe vala. Ennek a hajdan alkotmányon kívül állott nemzedéknek köszönheti leginkább a magyar nemzet szabadságharcának dicsőségét. S ez annyival magasabbra számítható fel: mert ezeket az ezredeket nagyobbrészt idegen tisztek vezényelték, befolyásolták. Ezek mind addig az ideig nem hallottak hazáról beszélni, csupán a császárról. Zászlójuk címere, amelyre felesküdtek, volt a kétfejű sas. Mundérjukat a császár adta, s az volt a fehér frakk, különféle színű gallérral. És mégis, ezen ezredek egyszerre megérték nemzetük segélykiáltó szavát: s ráismertek a hazájuk címerére: még pedig nem csak azok, akik magyarul beszélnek; hanem lótok, németek, ororzok, bunyevácok és több megyebeli románok. A legfényesebb adatai közé tartozik az 1848-49-iki szabadságharcnak az, hogy magyar ezred nem harcolt magyar ezred ellen soha; mint ahogy harcolt honfi honfitárs ellen a lengyel cári confoederatio idejében; ahogy harcolt egymás ellen kuruc és labanc a Rákóczy-korszakban. Ezen rendes ezredek némelyikének úgy kellett magát idegen területről hazája határáig átküzdeni: különösen a huszároknak, a kik nagyobbrészt Galicia. Cseh- és Morvaország helyőrségei közé voltak beékelve. MÁRCIUS 15 EMLÉKE NEMZETŐR-DAL i ilitHs/et Egy honvédnagy megzenésítette, s a honvédek qjkán a szabadságharc egyik indulója lett. Süvegemen nemzetiszin rózsa, Ajakamon édes babám csókja; Ne féü, babám, nem megyek világra: Nemzetemnek vagyok katonája. Nem kerestek engemet kötéllel; Zászló alá magam csaptam én fel: Szülőanyám, te szép Magyarország, Hogyne lennék holtig igaz hozzád! Nem is adtam a telkemet bérbe; Négy garqjcár úgyse sokat érne; Van nekem még öt-hat garty cárom... Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom. Fölnyergelem szürke paripámat; Fegyveremre senki se tart számot, Senkié sem, igaz keresményem: Azt vegye hát el valaki tőlem! Olyan marsra lábam se billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem: De a szabadságért, ha egy iznyi, Talpon állok mindhalálig víni. ARANY JÁNOS KOSSUTH ÉS GÖRGEY: PERÚJÍTÁS (Folytatás a 8. oldalról) szerepéi, amelyhez a szóban fordó időszakban Görgey politikája és hadvezetése igazodott. Teljesen érthető, hogy ez a történelmileg időszerűtlen és érveiben megalapozatlan perújrafelvétel szenvedélyes ellenvéleményeket váltott ki. A korszak alapos ismerői, köztük nagy tekintélyű történészek, felsorakoztatták, az — egyébként már korábban sem ismeretlen — cáfolhatatlan tényeket és dokumentumokat, amelyek elsősorban azt bizonytják, hogy a feltétel nélküli világosi fegyverletétel elsietett és tragikus következményekkel járó lépés volt. A többi között közvetve oka az Aradon kivégzett tábornokok mártírhalálának. Másfelől fényt vetettek ezek a közlések Görgey magatartásának, politikai és erkölcsi személyiségének enyhén szólva kétes oldalaira is. MÁRCIUS 15-1 TÖRTÉNETEK BEMMEL EGYÜTT Petőfi Sándor Bem mellett az erdélyi hadseregben, elinte mint százados szolgállt, később Bem őrnaggyá léptette elő s érdemrenddel is kitüntette. Az öreg tábornok saját kezével tűzte a költő mellére, még pedig bal kézzel, mert sebet kapott jobbja még fel volt kötve és igy szólt: — Bal kézzel tűzöm fel, szivem felöleli kezemmel! S midőn elvégezte, megölelte a költőt hosszan, melegen. Mire Petőfi mély megilletődéssel felelte: — Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak; mert atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet!... MÁRCIUS IDUSÁN 1848. március 15-én Petőfi Sándor Vasváry Pállal és Bulyovszkyval Jókai lakására ment. Ott hamarosan megegyeztek a sajtó felszabadításában. Erre Jókai és Bulyovszky proklamációt szerkesztettek a 12 ponthoz, mialatt Petőfi és Vasváry fel-alá sétáltak a szobában. Vasváry beszélgetés közben Petőfi tőrös botjával hadonászott, s a tőr egyszerre csak kiröpült belőle, egyenesen Bécs irányában. — Jó jel! — kiáltották egyhangúlag. Mikor a proklamáció elkészült, megindultak, s ekkor Petőfi ezt kérdezte: — Micsoda nap van ma? Jókai válaszolt: — Szerda. — Szerencsés nap — jegyezte meg a költő —. szerdai napon volt az esküvőm...
