Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-02-17 / 8. szám
12. OLDAL FÉRFIAKNAK MESÉLEM... Irta: PAPP VARGA ÉVA i'n i f win fiyai 7* MAGVAR HÍRADÓ ...óh...van szerencsém, kezét csókolom ! — mondta barátunk és szokatlanul élénken bámult közben a szomszédos páholyba, ahol egy fiatal pár ült. Kérdő tekintetemre egy türelemreintő gesztussal felelt és csak a szünetben, mikor a szomszédok már lementek a dohányzóba, informált ekképpen: „Ez a férfi bridgepartneren volt. látékközben egy kis nézeteltérés volt köztünk, igy már nem is köszöntjük egymást. Érdekes ember; imádta az éjszakázást. Léhasága jóadag humorral és szellemességgel párosult, igy társaságban is, kártya asztalnál is közkedvelt volt. Mindenki tudta, hogy a házasságnak esküdt ellensége. Ha szóbakerült az agglegénysége, a megszállottak szuggesztiv erejével vidáman ecsetelte a legényélet gyönyöreit és most a feleségével van itt...Közös ismereinktől hallottam, hogy minden szabadidejét otthon tölti. Képzelheti tehát, milyen kiváncsi voltam erre a nőre! Vajon milyen lehet az az asszony, aki ezt a megrögzött agglegényt, lumpot és életművészt otthon tudja tartani.” No és most megtalálta a magyarázatát? — kérdeztem őszintén érdeklődve. Barátunk jóízűen elnevette magát, gondolkozott kissé, aztán azt mondta: „Legyünk őszinték...nem egy szépség, sőt...,ezért találom érthetetlennek...” Mikor a vigszinházi előadás folytatódott, én kevésbé figyeltem, mint máskor... Közben el-el gondolkoztam: miért lenne érthetetlen? Bár a nő-ahogy most jobban megnéztemtényleg jelentéktelen, de — mint mondani szokták-van benne valami... A félje elöadásközben is olyan pillantással nézett rá néha, mint aki biztos abban, hogy neki sikerült alapos nőismeretét régi élete hasznos maradványaként át menteni a nyugodt mára; Mikor előadásután átmentünk a CLUB kávéházba, féljem és a barátunk politikai eszmecserét folytattak, én pedig gondolatban cikket Írtam: Bosszantó, hogy a legényemberek ritkán tudják megérteni, hogyan töltheti egy férfi minden szabadidejét egy nő társaságában, aki pedig nem egy szépség: Nézzük csak meg közelről ezt a problémát kedves ismeretlen barátaim... Kezdhetném bölcselkedéssel, hogy: a szépség fogalma relativ: kinek milyen Ízlése van...folytathatnám banalitással: a legszebbet is megunja az ember... Kezdhetném bölcselkedéssel, hogy: a szépség fogalma relativ: kinek milyen Ízlése van...folytathatnám banalitással: a legszebbet is megunja az ember... De mire lenne ez jó? A bölcsesség már szinte banális és a banális tételben sok a bölcsesség. Kezdjük inkább azzal, hogy a férfiak ismerik-e a női lelket? Mert az is van! Ismerik-e a nő sokoldalúságát, értékes voltát, mert az is van! Vegyük sorra a típusokat. Én — a mai kor buzgó apostolnője, — először hozom a pajtást, ö az, aki magáévá tette a közismert amerikai szállóigét: Keep smiling. Ha a félje, ideges, fáradt, ez nem beszéli agyon a maga apró problémáival, hanem hozza a likőrt, a kártyát és a félj tudja, hogy az ilyen partiknál csak nyerni lehet. A háziasszony: apró sütemények garmadáit tudja előteremteni a semmiből... Kettőnek is úgy terít, mintha partit rendeznek. Gyöngédsége, mosolya, minden kozmetikánál jobban szépít. Fantáziája van és ez meglátszik az otthonukon... A szoba hőfoka mindig a kellő, de alkalmilag az asszonyka sem hidegebb. Az okos: aki félje munkaköre iránt is érdeklődik, foglalkozik a férfi munkaproblémái iránt, mindig talál biztató és elismerő szavakat. A szexi nő: talán csúnya, de formás lábai vannak és gondosan öltözik... A színésznő: csak a szépség hiánya akadályozta meg, hogy színpadon érvényesüljön, ezt a házasságában pótolja: minden divatos műdalt ismer, de ha az ura hangulata magyar nótát kíván, érzelmesen énekel a zongoránál, vagy anélkül is...és a félj ilyenkor úgyis lehunyja a szemét... A kikezdős: férje hidegségét, passzivitását remekül ellensúlyozó kis démon... Minek kellene innen elmenni? *** Felsorolhatnám még a többit is: A mesélőt, akinek mindig vannak történetei. A viccelőt, aki derűs lényével pótolja a mulatót, a társaságot a féijének. A kártyást, aki enged nyerni... A kollegát, akivel szakkérdésekről lehet vitatkozni. Oh, hányféle nő van, aki nem „szépség”, de akivel jó otthon maradni. És hány van olyan, aki az itt felsorolt jótulajdonságok közül sokat egyesit magában. A perspektíva igy is széditő, hát még a valóságban. Én ismerem a nőket: Sokat meséltek, sokat Írtak és írnak nekem a titkok titkáról. Házaséletekről... Hogyan, mivel? Én tudom, mire képesek, hogy megtarthassák a férfit, ha szeretik. És ha a nő okos, akkor nyert ügye van. Hiába, a természet nem ad egynek mindent. Ami hiányzik, azt pótolni kell. A nő legyen találékony és alkalmazkodó, ha a férj megérdemli mindezt. És ha nagyon akarja, akkor ezek által megtarthatja az örök udvarlót; a férjet. Persze van aztán úgynevezett „szépség” is, de vegyék tudomásul a férfiak, hogy annak a kedvéért nem maradhat otthon a férj. Ha akarna sem, mert a szépség „közönséget” kíván, és ö menni akar... ORVOSSAROK ÖRÖKLŐDIK-E A RÁK? Három generáció alatt a Southerland családban öt rákos megbetegedés fordult elő. A család most kilenc másik családdal együtt, szokatlan tanulmányozásnak veti magát alá a Bethesda National Cancer Institute-ban. Dr. William Blattner, aki az egész kivizsgálásnak a vezetője, azt mondja, hogy a rák 80—90 százalékban „környezeti” betegség, csak azt nem érti, hogy ha az, akkor miért csak bizonyos személyek betegszenek meg és miért nem mindenki a hasonló környezetben? Southerlandék dél-floridaiak és Ray Southerland a két fiával vesz részt a csoportban. Ray anyja 40 éves korában betegedett meg, Ray öccse kétéves korában halt meg agytumor következtében. Egy évvel ezelőtt a jó fizikai felépítésű, vállas rendőr megbetegedett. Jóindulatú agydaganata volt. Aló éves fia, Steve csontrákot kapott, s az egyik lábát már elvesztette. A 12 éves Mike-nak a gerince rákos. Jeff, az öccsük 4 éves korában halt meg leukémiában. A rákos családok embertársi kötelességüket teljesítik, amikor lehetővé teszik az orvosoknak, hogy tanulmányozzák a rák öröklődését. „Nem hiszem, hogy kísérleti nyulak vagyunk. Valahol el kellett kezdődnie a betegségnek a családunk vonalán. Kell hogy oka legyen annak, hogy egy családon belül ennyi rákos megbetegedés fordul elő, s talán fényt tudnak deríteni az orvosok az eddig ismeretlen kórokozóra s az öröklődés mechanizmusára” — mondja Ray Southerland. NŐI SAROK ÜT A RÉVHEZ Tizen voltak testvérek és Polli a legszebb közöttük. Ahogy az már ilyenkor többször megesett, a szép Polli válogatott legtovább a kérők közül. A fiuk feleséget kértek, a lányok elkeltek. Polli fanyalgott, az idő pedig múlt. Egy szép szilveszter utáni csúnya reggelen aztán Polli rájött arra, hogy elmúlt negyvenéves és megrémült. De a gavallérok megérezték a veszedelmet jóelőre és még évekkel előbb elmaradtak. Mit volt mit tenni. Polli egyre kisebb körökben kezdett keringeni a hirdetéseket felvevő iroda körül. Addig addig, mig egyszer csak pirosra gyűlt arccal, de bebátorkodott és akadozva előadta kérelmét. A hivatalban egy huszévesforma lány ült, aki részvétlenül nézte Polli későplatina haját és súlyos aranyfüggőit. — Ha szabadna javasolnom —, csivitelt —, ne azt tessék fogalmazni, hogy „csinosnak mondott”. Sokkal hatásosabb úgy, hogy „házias”, vagy „rendszerető”, esetleg „lelkiekben gazdag”. — Nem! — mondta Polli porig alázva. — Azt már nem! Maradt a „csinosnak mondott”. Négyen jelentkeztek a magányos férfiak világából. Polli a kötélverőt választotta. Olajosán feketek haja volt és nadrágján sikított az él. — Tudja kedves, kiváltom az ipart, berendezünk egy kis műhelyt, aztán élünk a fészkünkben mint a boldogság madarai. Pollika nem tudta, hogy hol és főleg hogyan élnek a boldogság madarai, de ez nem zilálhatta érzelmeit. Volt egy kevés megtakariott pénze. Nem is olyan kevés. A házasság mégsem sikerült. Az újdonsült férj nem a kötelet, hanem Pollikét verte, s egy jellegzetes tulajdonoságából Ítélve, legalábbis a mondás szerint, inkább a kefekötő szakmába illet. Világos volt, hogy Pollika helyett a pálinkát választotta. Az asszonyka tűrt ameddig tűrhetett. Éppen e feltűnően magas tűrésfok okozta, hogy csak két év múlva tartott ismét ott, ahol azon a bizonyos újév reggelen. Adjon fel újabb hirdetést? Annyi bátorság nem buzgott benne. Egyedül volt, jobban mint az ujjam, mert annak egy kézen is van többnyire négy társa. Ám a nagy egyedüllét legközepén — máskor nem is eshetett volna — megjelent egy csodatevő tündér. Mégpedig alkonyattájt telepedett Polli mellé a (Folytatás a 13. oldalon)
