Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-02-17 / 8. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL UTÓJEGYZÉSI NAPTÁRAK Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Az 1976-os előjegyzési naptáramat beteszem a többi közé úgy, ahogy szoktam, amikor lezárul egy esztendő s kezdődik az uj. Soha nem vezettem naplót. Ha időnként meg is kisértett a gondolat s elkezdtem naplót imi, igen rövid idő alatt beleuntam s a megirt oldalakat elhajítottam, mint afféle mihaszna töredéket. Előjegyzési naptáraimat azonban másfél évtizede gondosan félrerakom és őrzöm. Időnként elöve- Lajos szem egyiket, másikat, hogy kikeressek valamit, máskor csak lapozgatok s eltűnődöm a feljegyzések fölött. A bejegyzések nyomán néha meglepő gyorsan merülnek föl a múltból a képek, események, személyek vagy éppen akkori — önmagam. A jól betanult szerep se gördülhet simábban a végszóra. A hatvanas évek elejétől őrzöm az előjegyzési naptárakat, melyek az idők folyamán „utójegyzési" naptárokká váltak. Korábban is voltak mindenféle zsebnaptáraim, noteszeim, melyekbe nevek, cimek, telefonszámok kerültek, ám ezeket soha nem őriztem meg. Könnyelműség volt tőlem. Mert bár emlékezetem igen csak hiven őrzi az emlékeket, kivált azokét az évekét, amikor „kezdő emigráns”, majd „kezdő bevándorló” voltam, azért jó lenne, ha megmaradtak volna a régi noteszek, dátumokat őrző jelzőcölöpök vagy bóják az idők sodrában. Mint említette, a hatvanas évek elejétől gondosan rakom félre az előjegyzési naptáraimat. A gyűjteményben az első az 1962-es. Ebben még nincs más, mint afféle előzetes bejegyzések. S a következő néhány évé is. Ám 1965-ben egy igen szépkötésű előjegyzési naptárt, valóságos kis könyvet kaptam. Minden napnak egész oldal jutott ebben a naptárban s ekkor kezdett az előjegyzési naptár „utójegyzési” naptárrá átalakulni. Kedvem támadt a tiszta, vonalazott oldalak láttán, hogy esténként feljegyezzem: mi valósult meg abból, amit előjegyeztem? Felírtam azt is, kitől kaptam levelet és kinek írtam. Szabályos napló azért ebből se lett, bár esténként hangulatomtól és az eseményektől függően bővültek és kiegészültek a följegyzések. Később már azt is beirtam, ha különlegesen jó vagy rossz volt az idő — és a hangulatom. Noha még a nevezetesebb világeseményeknek is jutott egy néhány szó. A hatvanas évek közepén sokat és sokfelé utaztam Brazíliában, expedíción vettem részt s anélkül, hogy komolyan akartam volna, valamiféle utinapló körvonala rajzolódott ki némelyik naptáramban. Később, amikor 1968-ban Európában jártam, ugyancsak bővült a utinapló, hisz két hónap alatt megfordultam Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Monacóban, Németországban s útba ejtettem Portugáliát és Spanyolországot is. S igaz. hogy erről az utazásról afféle irodalmi utinaplót írtam akkor dél-amerikai lapomban, az egész utazás vázlata itt van az 1968-as előjegyzési naptáramban. Azóta is megmaradtam a szűkszavú, tényekre szorítkozó bejegyzéseknél s nem egy oldalon csak afféle lakonikus rövidségű mondat olvasható: egész nap dolgoztam”. E feljegyzésekből tehát megintcsak nem kerekült ki a napló. De miért is kellene naplót imom? Hiszen a magam múltjában, még a kuszáit esztendőkben is eligazítanak az írásaim. Mert vaskos dossziékban gyűjtve őrzöm az elmúlt 26 évben megjelent írásaim ezreit s persze azt a tizenhat könyvet is, amit kiadtak tőlem. Ezekből az újságokban, folyóiratokban, antológiákban megjelent írásokból és a könyvekből pontosan tudom, hogy a lepergetett negyedszázad alatt mikor, mi foglalkoztatott, mi felett tűnődtem, mi érdekelt? S az Írások mögött visszaemlékszem arra is, hogy milyen körülmények között éltem. Érdekes beleolvasni a régi Írásaimban, melyekkel legtöbbször alig, vagy egyáltalán nem értek ma egyet. Mert „tempóra mutantur” s jaj annak, aki nem változik a változó idővel. S persze akadnak azért olyanok, melyeket ma is egész szívvel vállalok. De más az efféle böngészés és más, amikor előveszem a régi előjegyzési naptáraimat. Hisz ezek a naptárak összesűritve őriznek egy-egy egész esztendőt. Akárha Úgy legyen szarvasoknak tiszta forrást ordasoknak véres romlást tiszta szívhez gyöngyös szókat szerelmet a szonyazóknak madaraknak htylós gallyat begyükbe laktató« magvat rosszainknak riadalmat kínnak hátrakötött sarkat gyermekünknek hites jövőt keresgélő kézbe gyöngyöt magunknak megmosdott vágyat tűző nyárba enyhes árnyat földet omló csonkáinknak erős sarjat magvainknak Fecske Csaba Ritz-Rónai Károly emlékezete (Folytatás a 8. oldalról) Nyomorúságán képtelen volt enyhíteni úgy, hogy akárhányszor csak az éhenhalást látta maga előtt. Ezeknek alapján gondolom, hogy meghalhatott, dacára annak, hogy még fiatal ember volt. Közben ideje volt arra, hogy megiija a magyar emigráció történetét, mint iija „négy hatalmas, egyenkint 35—45 ives kötetben.” Ez a munkája készen volt és mellette még három másik: ,,A magyar zsidóság Amerikában” (ő maga nem volt zsidó, távoli rokonságban állt a Haraszthy családdal), „Magyarság és Amerika” és „Az emigráció bibliográfiája”, valamennyi készen. Kiadásuk azonban lehetetlen volt, bár az Akadémia, Athenaeum és mások is érdeklődtek utánuk. (Befejező cikk következik) egyetlen atommagba sűrűsödne minden s elég beolvasni a hevenyészett jegyzetekbe, egyszerre felszabadulnak az emlékek s megindul a gondolatok láncreakciója. Egyetlen szóból történet lesz, lehetne novella vagy akár regény, egyetlen névből személyiség. Ám még az efféle feljegyzésekből is kiesnek dolgok, melyeket az adott pillanatba fontosnak véltem, de később az idő és az események áthúzták jelentőségüket. Találok neveket, melyek személytelenekké váltak, nem tudok mögéjük tenni, vagy képzelni senkit. Olvasok címeket, melyekre soha nem mentem el. Telefonszámokat, melyeket soha nem hívtam fel. Az idő sokmindent kitisztáz s úgy vélem: a lényegtelen áthull az idő szitáján, a lényeges fennmarad az emlékezetben. Majd rájövök, hogy ez sem igy van egészen. Mert a változó idő fénykörében valami egyszerre fontossá válik s milyen gyötrelmes, amikor nem találom meg az emlékezetemben, holott tudom, hogy átfutott életemen. Mindez átvillant rajtam, amikor egy múlttá vált. élményekben, eredményekben és örömökben gazdag esztendő, az 1976-os év előjegyzési naptárát becsusztatom a többi „utánjegyzés” naptár közé. (London) TÖRTÉNETEK HIRES EMBEREKRŐL Immanuel Kant. a nagy filozófus vendégségben volt. A háziasszony tréfásan kérdezte meg tőle: — ön is olyan nagy emberismerő hírében áll. mint senki más; nos, hát mondja meg, itt minálunk ki az ur a háznál! Én-e, vagy az uram? — Látom — szóit a filozófus —, hogy ebben a házban nagy csönd uralkodik, nincs semmi ellentmondás: itt tehát az ur csakis az asszony lehet. Az ifjabb Dumas egy házasodni készülő ifjúnak, aki tanácsot kért tőle, a következőket mondotta: — Aki szerelemből házasodik, az feleséget kap, aki pénz kedvéért teszi, az házastársat kap, aki pedig a társadalmi állás kedvéért nősül, az dámát vesz. — A feleséged szeret, a házastársad becsül, a dáma megtűr. A feleség a tiéd, a házastárs a házadé, a dáma világé és a társaságé. — A feleséged egy véleményen van veled, házastársad kormányoz téged, a dáma felügyel rád. — Ha beteg vagy, a feleséged ápol, házastársad meglátogat, a dáma pedig tudakozódik egészségi állapotod felől. — Feleséged osztozik bánatodban, házastársad a pénzeden, a dáma adósságodon. — Ha meghalsz, feleséged megsirat. Házastársad sajnálni fog. a dáma pedig gyászba öltözik. ** Lev Tolsztoj, aki annyi érdekes és jól ábrázolt nőalakot örökített meg Írásaiban, egyszer a következőképpen nyilatkozott a nőkről: — Csak akkor mondom ki a nőkről a végleges igazságot, amikor egyik lábammal a síromban leszek. Akkor majd beszélek, de azonnal belebujok a koporsómba, magamra huzom a födelét, s ezt kiáltom: „Most aztán csinálhattok velem, amit akartok!”
