Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-06 / 2. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL KÉRDÉS — Idáig senkivel sem mertem megbeszélni a problémámat, mert annyira szokatlannak érzem a dolgot. Huszonkiiencéves vagyok, szerető feleség és anya, s a házasságunkban nem is volt problémánk idáig. Fiatalon házasodtunk, s a férjem csupán huszonegy éves volt, én meg húsz. Az ő apja is fiatal, negyvenhárom éves, de még annál sokkal fiataiabbnak is néz ki. A férjemet mindig egy kicsit gyerekesnek és hozzám képest túl fiatalnak tartottam, igy nem csoda, hogy beleszerettem az apjába. Egy ideig titkoltam ezt, de később ő is megtudta. Mind ez ideig nem történt semmi köztünk, bár hogy igazat szóljak, engem a fia már nem is érdekel, ellenben annál jobban az apja. Úgy érzem, hogy korban jobban hozzám való. Feleségétől elvált, egyedül él, viszont a fiával jóban voltak. Nem tudom, hogy mit tegyek. VÁLASZ — Én sem. Azonban nem valami szerencsés dolog lenne, ha tovább menne az egészben. Az ember néha beleszeret valakibe, vagy tetszik neki valaki, de azért nem rúgja fel a házasságát. Lehet, hogy csak egy pillanatnyi dologról van szó. Bár ki tudja. Természetesen az emberek megbotránkoznának, ha tovább menne, s a családi botrány nagy lenne. De rövid levele alapján, hogy én nemet, vagy igent mondjak — talán ezt vátja? — ezt nem tehetem. Carterre vár a gazdasági viszonyok feljavítása KÉRDÉS — Mielőtt összeházasodtunk a férjemmel, ő nem csupán együtt lakott a nővérével, hanem még ugyanabban a dupla ágyban is aludtak. Mindketten elmúltak 21 évesek már akkor. Egy napon azt mondtam neki, hogy szerintem ez nem volt normális. Ö erre felháborodott, s elkezdett ordítani, hogy milyen piszkos fantáziám van. Azonban nekem nem tetszik valami. Még ma is sz^joncsóko|ják egymást, amikor találkoznak. A nővérének nincs férje ma sem. Sőt még azt is mondja: „Nem is megyek mindaddig férjhez, amíg nem találkozom valakivel, aki olyan csodálatos, mint a bátyám.” Lehetséges, hogy csak „piszkos fantáziám” van? Vagy lehetséges, hogy valami tényleg van közöttük? VÁLASZ — Nem tudom. De leveléből az derült csak ki, hogy a férje nővére szereti annyira a férjét, az nem, hogy a fékének bármilyen kapcsolata lenne vele. Azt irta, hogy egy dupla ágyon együtt aludtak. Lehet, hogy ez semmi mást nem jelent, mint, hogy nem húzták szét a két ágyat, vagy nem akartak venni egy újat. Az, hogy a nővére rajong a fivéréért, elég gyakori, s amenyiben a félje egy jó félj, akkor ezt meg is értheti. Hátha tényleg nem találkozott még egy olyannal, aki felér a maga férjével! MOSOLY Egy vidéki vándorcirkusz legnagyobb attrakciója egy kivénült, fogatlan oroszlán volt. Egy napon, előadás közben, amikor épp az oroszlán száma volt soron, az istállómester rémülten rohan az igazgatóhoz: — Igazgató ur, óriási baj történt, az oroszlánszeliditő revolvere produkció közben csütörtököt mondott. — Na és miért kell neki az a revolver? — kérdezi az igazgató. Azért, mert ha a lövöldözést abbahagyja, az oroszlán rögtön elalszik. *** A tanító arra oktatja a gyerekeket, hogy mielőtt valamit kimondanak, alaposan gondolják meg. — Ha valami fontos mondanivalótok van — magyarázza nekik —, sohasem árt, ha előbb ötvenig számoltok, ha pedig valami rendkívül fontos dolgot akartok mondani, százig is tanácsos előbb számolni. Másnap a tanító a kályha mellett áll, és valamit magyaráz a gyerekeknek, amidőn észreveszi, hogy Pistikének folyton mozoc a szája. — Mit mozgatod a szádat? — kérdezi tőle. — ...kilencvennyolc, kilencvenkilenc, száz...tanító urnák öt perce cg a kabátja. * Kovács elmegy az iskolába, hogy fia előmenetele iránt érdeklődjék. — Elég jó tanuló a gyerek — mondja a tanító —, csak egy nagy hibája van: állandóan hazudik. — Ezt nagyon csodálom — feleli indignálódva Kovács —. mert tőlünk nem tanulhatott ilyesmit. A feleségem nem hazudós természetű, én pedig egész nap nem vagyok otthon. *** Az Zoo-ban sétál a papa a fiával. Éppen etetik az oroszlánokat. A gyereknek persze rögtön van kérdése: — Papa. az a bácsi miért hajítja oda az ételt az oroszlánoknak? — Biztosan kevés borravalót szoktak adni. *** Az egyik hires filmsztárt megkérdezték, mi a véleménye a nők és a férfiak intelligenciája közötti különbségről — Lehet, hogy a férfiak intelligensebbek — felelte. — De én még sose hallottam, hogy egy nő hozzáment volna egy buta férfihoz csak azért, mert annak szép lába van... 3SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS APROPÓ BŐSÉG Az élet néha elképzelhetetlen dolgokat produkál. A legutóbbi példa erre: a brit belügyminisztérium hosszas huzavona után végre engedélyezte, hogy nők is jelentkezhetnek tűzoltónak a konzervatív Angliában. Jelentkezésüket mindössze két feltételhez kötik. Nem lehetnek alacsonyabbak 167 centiméternél és — most tessék fogódzkodni! — a mellbőségüknek el kell érnie legalább a 81 centimétert. Nem tudom, hogy a mellbőség, hogy függ össze a tűzoltással, de haladó gondolkodású ember lévén — nekem egyik ember annyi, mint a másik, bár a melle... — szóval nem akarok beleszólni az angol bélés mellügyekbe, csak csodálkozom, s észreveszem magamon, hogy napok óta — mint amatőr tűzoltósorozó biztos — figyelem kolléganőimet és hölgyismerőseimet, hogy vajon lehetnének-e tűzoltók Angliában. Hát... van aki igen, van aki nem. Persze a látszat gyakran csal és lehet, hogy én is gyakran tévedek, mert amit a bőség szarujának vélek, lehet, hogy csak ügyes divatfogás, csak a szemnek készül és egészen mást mutatna a meztelen valóság egy valódi sorozóbizottság előtt. Mindenesetre elképzelem, hogy például az ugyancsak angol Twiggy kisasszony, akiről azt modják, hogy minden lapossága ellenére a világ legjobban fizetett manekenje, ha tűzoltónőnek jelentkezne, a sorozóbizottság elnöke igy szólna hozzá: — Fiacskám, ezekkel a keblekkel elmehet manekennek, de nem angol tűzoltónőnek! Miklósi Ottó □ GYÁVA Gyá>.i lel lem, mindentől félek, és ami bánt, hogy meg is látszik rajtam; megérzi az a másik, ha elszorul benned a lélek. És ettől még remegőbb gyáva a gondolatom, vágyam, tettem; egy angol cidrizik felettem s nem juttat be a mennyországba. És ahogy többet értek, jobban rám hurkolódik az ijedtség: öregszem, ettől nincsen mentség, s félelmen tart már a sarokban. Bizonytalan és kétkedésben gazdag: többnyire tétovázom; a bizonyítványt magyarázom, mit tökéletesen lekéstem. H^jdu Zoltán
