Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-01 / 27. szám
tv#. v/lOal MAGYAH HÍRADÓ A PÁRBESZÉD Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Sok szó esett az elmúlt évtizedben a hazai és az idegenbe szakadt magyarság között kialakuló párbeszéd és hidépités lehetőségéről. Kétségtelen, hogy a külföldön élő, kivándorolt, emigrált magyarok nagyrésze erős és eltéphetetlen hajszálgyökerekkel kötődik a hazai földhöz. Ám anyanyelvét és nemzeti kultúráját — mely minden körülmények között gazdagabbá teszi — csak úgy tudja j megőrizni és fejleszteni, mert hisz j nem emlékekről, hanem élő folyamatró van szó, ha kapcsolatot tart a hazájával. Ezzel nem válik rosszabb amerikaivá, brazillá, uj hazája rosszabb polgárává. Ugyanakkor Magyarország számára sem közönbős, hogy az idegenbe szakadt magyar tömegek, a külföldön élő magyar értékek megmaradnak-e Kutasi Kovács Lajos magyarnak. Az egymás felé nyújtott kéz, az egymás keresése, a párbeszéd és a hidépités tehát szükséges, hasznos is. Habár otthon és idegenben mind több és több gondolkodó magyarban merült föl a párbeszéd szükségessége, mégis nehezen indult meg, nehezen épült a hid. Akadnak szkeptikusak, nem egyszer hangadók, akik bizalmatlanságot keltenek, rég idejét múlt ellentétekre hivatkozva. S amikor, mind a negativ erők ellenére a ,,hid” mégiscsak elkészült, azzal érveltek, hogy a hídon a forgalom ugyancsak egyoldalú. Magyarországról kijutnak az idegenben élő magyarokhoz a hazai könyvek, művészek, irók, de az idegenben élő magyar értékek nem jutnak el haza, nem vesznek róla tudomást, jószerivel nem is ismerik őket! Nem jutnak el Magyarországra a külföldi magyarok alkotásai s az alkotók előtt nem nyilnak ki az otthoni kapuk. Ha valóban igy lenne, aligha beszélhetnénk a párbeszédről és a hidépitésről! A tények azonban egészen mást bizonyítanak. A szellem embereit, az idegenben élő magyar alkotókat, művészeket, tudósokat, írókat nemcsak számon tartják, de büszke szeretettel fogadják Magyarországon! Az Amerikában élő Nobel-dijas nagy magyar tudós, Szent-Györgyi Albert látogatása országos esemény, nemzeti ügy lett. Nem sokkal utána jártam Magyarországon s mindenki róla beszélt, a tv-ben készített inteijut közkívánatra többször meg kellett ismételni. Büszkeség és szeretet érződött mindenki szavában, s alig akadt, aki ne hozta volna szóba. Hasonló visszhangot keltett a világhírű matematikus-fizikus Lánczos Kornél látogatása (aki Budapesten meghalt), a másik Nobel-dijassal, Wigner Jenővel készített inteiju és a Nobel-dijas Gábor Dénes könyve. A külföldön élő magyar tudósokat igen csak megbecsülik. Sellye János könyvei sikerben a best-seller regényekkel vetekednek. Megjelent a nemrég elhunyt nagy mitológus, Kerényi Károly munkája és az ugyancsak elhunyt Lotz János professzor, a kiváló nyelvész kötete. Tanúja voltam, milyen érdeklődés kísérte a magyar tudományos világban a Párizsból meghívott Vajay Szabolcs történelmi előadását. A magyar zene idegenben élő világhírű képviselői között alig akad olyan, aki ne szerepelt volna már Budapesten. Rózsa Miklós a zeneszerző, Doráti Antal karmester, Anda Géza, Ciffra György, Franki Péter, Vásárv Tamás zongoraművész, Pauk György hegedűművész.. A Párizsban élő Vasarely (Vásárhelyi) kiállítása éppoly nagy kulturális esemény volt, mint a Rómában élő nagy szobrász, Amerigo Tot kiállítása. Korunk egyik legnagyobb grafikusának, Szalay Lajosnak mesteri alkotásait nemcsak a Nemzeti Galériában csodálhatták meg otthon, hanem már több pompás kötetben is, melyeket illusztrált. És az irodalom? Már a hatvanas évek második felében egyik legnagyobb könyvsiker lett az azóta elhunyt polihisztor, iró, zenész, orvos, nyelvész, műfordító, a Brazíliában élt Lénárd Sándor több könyve. Zilahy Lajos hires Dukay-trilógiája a hatvanas években ugyancsak hetek alatt elfogyott. A Svédországban élő fiatal költő és műfordító, Sulyok Vince a Gondolat Kiadó számára fordított le egy vikingekről szóló kötetet. Az Oslóban élő Thinsz Géza norvég versantológiája napok alatt elfogyott. S ezekben a hetekben jön ki a Londonban élő Nagy Kázmér ,,Az én Ausztráliám” című kötete. Az Európa Kiadóval kötött szerződést a Rio de Janeiróban élő kiváló iró, Rónai Pál egyik könyvére és arról értesültem, hogy a Nyugaton élő magyar költők hazai antológiája is napirendre került. Néhány éve tüntette ki a magyar PEN Klub Újlaki Sárit, a legkiválóbb német műfordítót, aki a modem magyar irodalom legkiválóbb alkotásait ültette át németre, valamint Németh Lászlót, Déry Tibort, Kodolányi Jánost, Ottlik Gézát stb. Szerény véleményem szerint bízvást beszélhetünk az egymást értő párbeszédről, annak a szellemi Magyarországnak az egységéről, mely nem ismer határokat, s amely a valóság talaján fakadt virággá. AHOGYAN A HUMORISTA LÁTJA UNCLE PHIL FOR PRESIDENT WASHINGTON — Nagybácsim, Uncle Phil, aki Brooklynban él, elhatározta, hogy a demokrata párt listáján elnökségre pályázik. ,,Ha tudtam volna régebben, hogy mire van szükség ebben az évben ahhoz, hogy valaki elnökjelölt legyen — mondta —, már sokkal előbb beugrottam volna a ringbe, hónapokkal ezelőtt.” „Miért gondolod, Uncle Phil, hogy lenne esélyed?” „Well, egyetlen tényező mindennek az alapja. Soha életemben nem voltam még Washingtonban és úgy látszik, hogy idén ez a legfőbb csalétek a választóknak, akik elnökjelöltek után néznek.” „Valóban ez az egyik előfeltétele — ismertem be én is —, de mi van a többi feltétellel?” „Én is tudok szélesen mosolyogni” — mondta Uncle Phil. „Láthatod valamennyi fogamat, amikor mosolygok, nem igy van?” „Igaz — mondtam —, azonban a mosolygás még nem minden. Mi tulajdonképpen az álláspontod a legfontosabb kérdésekben?” „Miféle kérdésekben?” „Hát a kormány előtt álló nagy kérdésekben.” „Nekem nincs semmiféle álláspontom egyetlen ilyen kérdésben sem. Kérdezd meg nagynénédet, Mollyt. Nekem halvány gőzöm sincs még arról sem, hogy melyek ezek a kérdések, nemhogy álláspontom lenne. Éppen ez az, amiért én vagyok a tökéletes elnökjelölt. Az emberek nem akarnak egy olyan elnökjelöltet látni, akinek világos elképzelései vannak a nagy kérdésekben. Az csak összezavarná őket.” „Uncle Phil — szóltam —, az Egyesült Államok elnöke a világ egyik legfontosabb állását tölti be. Valamiféle véleményed kell hogy legyen a gazdaság, a külpolitika, a védelmi kiadások, a munkanélküliség kérdésében és hasonlókban.” „Mit mondhatnék már most? A fontos az, hogy semmit se mondjon az ember ezekről a dolgokról mindaddig, amig a pártja őt nem nevezi az elnökségre a konvención. Azután majd én is fogok foglalkozni a nagy ügyekkel.” „Ez nevetséges. Még ha nem is akarsz konkrét lenni minden k'rdésben, legalább azt tudnod kell, hogy mit fogsz Ígérni az embereknek.” „Én egyáltalán semmit sem akarok Ígérni az embereknek. Az emberek már belefáradtak abba, hogy állandóan Ígérnek nekik mindent, amit aztán a kormány úgysem valósit meg. Ha bárki megkérdezi tőlem, hogy mit fogok tenni amikor elnök leszek, egyszerűen igy fogok válaszolni: Nem tudom mindaddig, amig nem leszek elnök. Amire most az amerikai népnek szüksége van, az az elnökjelöltek becsületessége.” „Ebben a kérdésben én sem mondhatok ellent. Azonban mi a véleményed a kormányról? Ellene vagy, vagy nem vagy ellene?” „Annak ellene vagyok, hogy a kormány beavatkozzon ott, ahol nem kell beavatkozni, azonban nem vagyok ellene a kormány beavatkozásának ott, ahol be kell avatkoznia. Aminek ellene vagyok, az a sok bürokrata Washingtonban, akik sohasem értik meg, hogy mit akar az amerikai nép.” „És mi a véleményed a külpolitikáról?” „Henry Kissinger ellen vagyok.” „Rendben van, de mi az, amit javasolsz?” „Azt javaslom, hogy szabaduljunk meg Henry Kissingertől.” „Úgy látszik, hogy mindenki kivétel nélkül ellene van Henry Kissingemek, aki az elnökségre pályázik idén. Nem tudnál valamivel konkrétabb lenni?” „Miért kellene konkrétabbnak lennem? Senki más nincs, aki nálam többet mondott.” „Úgy tűnik, hogy neked van igazad” — ismertem el. „Milyen egyéb érdemeid vannak, amelyek azt mutatják, hogy alkalmas vagy az elnöki posztra?” „Hiszek Istenben.” „Igaz, ezt el is felejtettem. És mi más?” „Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki meg tudja Jimmy Cartert állítani.” „Miért mondod ezt?” „Mert én egy uj arc vagyok a versenyben. Az embereknek lassankén elegük van abból, hogy Cartert látják állandóan a televízión. Az emberek valami újat szeretnének látni, valakit, akit még sohasem láttak. Az embereknek elegük van az egész régimódi politikából. Carter már túlságosan régóta szerepel előttük.” „Lehetséges, hogy igazad van” — mondtam. „Úgy tűnik, hogy mindenesetre nincs mit vesztened. És mit gondol a kedves feleséged arról, hogy te nekivágsz a versenynek?” „Ö nagyon lelkes, feltéve, hogy a Titkos Szolgálat emberei is körülöttünk lesznek. Nem tudod elképzelni, hogy milyen veszélyes ez a hely manapság, ahol lakunk. Neki az a véleménye, hogy még ha veszitek is mint elnökjelölt, akkor is van egy nagy haszna az egésznek: legalább a következő hónap során biztonságban vásárolhat Brooklynban.” Art Buchwald
