Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-22 / 30. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL DÉL-AMERIKAI PÓTVIZSGA Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Amikor Budapesten inteijut csináltak velem különböző lapok és folyóiratok munkatársai, mindig föltették a kérdést: miért mentem ki Braziliába és mi fordította fordította érdeklődésemet az indiánok felé? E kérdés elől önmagam előtt se tudtam kitérni s miután fölmerül bennem, igyekszem megfogalmazni a választ. Ám ez nem megy egykönnyen. Mert persze a spontán válasz mindig ilyesféle: gyerekkori olvasmányok, az indiánregények, Kutasi Kovács az Utolsó Mohikán és Winnetou Lajos keltette föl érdeklődésemet az indiánok iránt. S nyilván egy Brazíliáról szóló útleírás vagy regény nyomán alakult ki az a téves képzetem, hogy Brazíliában nagyon sok indián él, tehát, ha indiánok között akarok élni, Brazíliába kell eljutnom. Ez a válasz, amilyen egyszerű, olyan szegényes. Semmiképpen nem magyarázat. Hisz alig akad olyan fiú, akinek első olvasmányai között ne szerepelnének indiánregények, sokat közülük megfog az indiánromantika, pajtásaival indiánosdit játszik, pulyka és liba toliból fejdiszt készít magának s elnevezi magát "alamilyen törzsfőnöknek. évig tart az efféle indián-romantika, szőr ilgyel föl a kamasz a libbenő dtemetődik az indiánvilág.a iOAaiuuai ca <tZ oiomKatonával együtt a gyerekkori ősvilág mélyrétegéb. Nálam nem igy volt, az biztos. Nem mintha nem figyeltem volna föl kellő időben a libbenő szoknyákra, csak éppen megőriztam valamit gyermekkorom álomvilágából és ez éppen az indiánokhoz kötődik. Miért? Erre a kérdésre csakúgy, mint sok egyébre, nincs válasz, nincs magyarázat. De talán el is veszítené a kérdésfeltevés minden izgalmát és zamatát, ha már a megválaszolás bizonyosságával tennénk föl. Bizonyos azonban, hogy gyermekkori olvasmányaimból az indián világ hatott rám a legjobban. Emlékszem a gimnáziumban a latin olvasókönyvem illusztrációit, méltóságteljes római hősöket, konzulokat, cézárokat „átrajzoltam” tollas fejdisszel ékesítettem, a gladiusból tomahawk lett s egy alkalommal Schuller tanár ur, piarista osztályfőnökön véletlenül belelapozván a könyvembe, elszömyedt. Nyomban kiosztott egy nyaklevest, melyet apámé követett, amikor a tanár ur megrovó soraival neki is meg kellett mutatnom a könyvet. Talán nem is kell mondanom: mártírnak éreztem magam és hősnek. Nem Mucius Scevolának, aki a könyvbe berajzolt illusztráció szerint izzó parázsba tette kezét, hanem indiánfőnöknek, aki a sápadtarcuakkal szövetséges törzs fogságába esett, kinzócölöphöz kötözték, de megvetően állja a kínzásokat! Akadtak lelkes játszótársaim, akik éppúgy sziu, mohikán, apacs vagy irokéz indiánok lettek a játék során, mint én, ám ezek egy idő után „kinőttek” az efféléből. Bennem megmaradt a vagy: megismerni az indiánokat! Eljutni az indiánok földjére. S az indiánok földje Brazíliával azonosult. Sokféle emlék ötlik fel bennem. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor apám először vásárolt írógépet. Nem azért, hogy én „regényíró” legyek, hanem hogy a főpincér azon Írja az étlapot. Először pötyögtettem le néhány írásomat. S az első ilyen legépelt kéziratomnak a cime: „A Zöld Pokol”. Természetesen utánérzés lehetett az egész, de érzelmi töltéssel és vágyakozással. Mintahogy tizenkét éves korom első „regénye” is indiánregény volt: „A Vas Szív”. A Cooper és May Károly könyvek utánérzése. Középiskolás koromban hol arra akartam rábeszélni valamelyik osztálytársamat, hogy szervezzünk majd expedíciót Brazíliába, hol arra, hogy alapítsunk kaucsukültetvényt, vagy csapjunk föl tengerésznek. Két vonzás élt bennem változatlanul: a trópusok és az indiánok. A libbenő szoknyák persze megzavartak s amikor első novellám huszonegy éves koromban megjelent, azt hittem, az irodalom nagy kalandja elcsábít az indiánoktól is, a trópusoktól is. De, amikor a háború vihara családostul elsodort s fölrajzolódott a kérdés, NON OMNIS MORIAR Ha kinyrytom az injaimat, kezem ráncosodik már, de nyomban fiatal lesz, ha ökölbeszoritom. Szép lázadás, konok fiatalság, te légy tanítóm! Hogy sohase vesztjük el, ami volt, énünk jobbik felét — s mi jut, mi juthat? — ami a sirba jut csak töredék! Tóth Bálint MAGYAR LÁBNYOMOK (Folytatás a 8. oldalról) után, miniszterelnök lett néhány hétre. Nem éppen dicső magyar lábnyom, amely igy idekerül; a kurzus-idők és a két háború közötti magyar politika egyik vezető opportunistájáé, Friedrich Istváné. A Károlyi-kormányban hadügyi államtitkár lett; azaz hogy...arról van szó, hogy az volt, anélkül, hogy az lett volna.......Soha senki nem nevezte ki”, mondta Jászi. Az őszirózsás hatalomrakerülés előtt folyton Károlyi körül lebzselt, Bánk Bán-ba illő „lézengő ritter”-ként. Károlyi azzal hessegette el az alkalmatlankodó, szerepeket kérő s végül szinte követelő akarnokot, hogy hát majd esetleg szó lehet tanácsosi, vagy akár államtitkári kinevezésről, annakidején, satöbbi. Ama bizonyos október 3-ének reggelén a pesti polgár plakátokkal találta magát szemben; „Friedrich István hadügyi államtitkár, s.k. „felszólította a hadtesteket, óva intette a nagyközönséget, közölte a leszereltekkel, utasította a szállítókat, és igy tovább. Az államtitkári hivatalban saját izgó-mozgó személyében volt található, sorra fogadva külföldi katonai delegátusokat, légyolybá tyám-pecsovicsokat, kihivóán csinos közbenjáró hölgyeményeket, hajlongó civil protekciósokat — mint a demokrácia szakasztott megtestesülése, elhivatott vezérférfia. Linder hadügyminiszter, akihez tizpercenkint byitott be ötletekkel, sürgetésekkel, azt hitte )mondta‘ Jászi, az akkori kabinet tagja), hogy Károlyi nevezte ki Friedrichet; Károlyi pedig azt. hogy most hová? természetes és magától értetődően jött a válasz: Braziliába. Átjutottam az óceánon, az indiánok földjére. S egy jó évtized után megtaláltam önmagamat is ezen a földön, kirajzolódott a feladat. Mire valóban találkoztam az indiánokkal, testet öltött a gyerekkori vágy, tudtam már, hogy az irás az eszközöm, mellyel erről a világról vallhatok. S könyveimmel most régi, gyerekkori elkötelezettséget törlesztek. Diákkoromban, amikor olyan sokan emlegettem Braziliát s osztálytársaim között közismertté vált bizarrnak tűnő álmom, egyik tanárom, Szomolányi Gyula fülébe is eljutott, hogy „a Kovács Brazíliába akar kivándorolni”. S amikor a kémia órán nem is tudtam felelni, a tanár ur azt szokta volt mondani: — Na, majd Brazíliában megtanulja Kovács fiam! S amikor harmincöt év után találkoztam a tanár úrral a Balaton partján, azt mondhattam neki: — Ha nem is a kémiát, de sok mindent megtanultam Brazíliában, tanár ur kérem. S azt hiszem, a dél-amerikai pótvizsga sikerült! (London) hogy Lindei. November 5-én, minisztertanácson, fizetésekkel kapcsolatban felmerült a kinevezések dátuma; igy tűnt ki, hogy Friedrich István „hadügyi államtitkár, s.k.” urat egyszerűen a kutya sem nevezte ki magas pozíciójába. A magabiztos himpellér kénytelen volt mindjárt ott helyben „felmentést” kérni „megbízatása” alól, ami Móra Ferenc egy elragadó novellájának légkörét hozza vissza, „mutatis mutandis”, egy humoros pülanatra. (Paraszt házaspár ügyvédnél, válni akarnak; „nehézség” merül fel, t.i. kiderül, hog sohasem házasodtak meg...) A felvett fizetések visszafizetésének kötelezettségét is vállalta Friedrich, „úri becsületszóra”, amit aztán úgy váltott be a nemzet irányában, mint a mi San Clemente-i „kegyelmes” urunk a televízión tett ígéretét egyik villája nemzeti tulajdonná tételére és ki nem fizetett adójának kiegyenlitésése. Friedrich még két hónap múlva is hivatalában ült azzal, hogy „likvidál” — s közben már ellenforradalmi kapcsolatokat teremtett uj s nagyobb jövedelem felé, ami azonban már a „Szegedi Gondolat” krónikájának része, tehát jól ismert — s igy nem tartozik ide. GONDOLATOK Mindenki szeret valakit, kivéve azt, aki előtte ment be az utcai telefonfülkébe. ][ HU Nincs nyugtalanítóbb, mint a feleség hallgatása. ][][][ „Nem a tudósok tehetnek róla, hogy ha kitalálnak valami újat, bomba lesz belőle.” ][][][ Mielőtt az asztalra csapsz, nézd meg, egyáltalában van-e asztal. ][][][ Sokan jobban tudnák, miért válnak el, ha tudták volna, miért házasodtak össze. ][][][ Jeleneteket csak akkor csinálj valaki előtt, ha elég próba van mögötted. ][ UH Ne veszítsd el könnyen a fejedet, még majd mást tesznek a helyére.
