Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-15 / 29. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MÓRICZ ZSIGMOND: FORRÓ MEZŐK- Nagyon furcsák ezek a cselédek - mondta gondolkozva a jegyző, s izzadt homlokát megtörölte. A haja géppel volt nyírva, s mivel két napja nem borotválkozott, gyorsan növő szakálla csaknem olyan borostás volt, mint a feje.- Hogy félre akartak vezetni. De persze, mikor megjött a főkapitány a detektívekkel, akkor aztán mindjárt megnyílt a nyelvük. Ezer szerencse, hogy nem kompromittáltam magamat egy hamis jegyzőkönyvvel ... Kérlek, délután valami volt köztük. Úgy látszik, azért ment be a városba kocsin. Ez is érthetetlen, de hát ezek az urak mind olyan kiszámíthatatlanok. Délután befogatott, s elment. Három óra kocsin. Nem sajnálta a lovait. Aztán visszajött autón. Biztos, hogy egészen elmezavarodott volt. Számon kérte a feleségét, valószínűleg volt egy kis féltékenység is... Az asszony dideregve ült az ágyon, s mereven nézte, ahogy a vastag nagy ember a cipőjét kifűzte.- Újra összevesztek, s mivel idegen is volt jelen, biztosan azért futott le a tornác előtt, s ott a kavicson lőtte magát főbe. Az is lehet, hogy csak meg akarta ijeszteni a feleségét, s túl jól sikerült a dolog. Ez a nő többet neki senki. Semmi. Soha nem fogja megérteni, soha nem tud reá se pillantani. Tétován körülnézett, aztán lassan lehajlott, felszedte a kabátját, a cipőjét, s lassan, lehajtott fejjel kivándorolt a szobából Behúzta maga után az ajtót, s elment az utolsó szobába, a hivatali irodába. Ott volt a régi viaszosvászon dívány, amelyen segédjegyző korában hált, arra levetette magát. Lámpát sem gyújtott, csak a besütő holdfényen tájékozódott. Aztán ott lefeküdt a díványon, erőtlenül, s hullamódon, s arra gondolt, hogy milyen boldog az a másik, aki már nyugodtan fekszik, s túl van mindenen. Mikor elment az autó a kastélyból, s betették utána a kaput, az emberek újra összegyűltek a nagy konyhában. Hallgatag volt mindenki, belső elkeseredés volt valamennyiükben, s gyűlölettel és gyilkosán néztek egymásra.- No, menjetek aludni má - mondta egy mérges vénasszonyi hang, az aggastyánnak a lánya, maga is már oly öreg, mint az országút. De a szavára senki se mozdult.- Elfújom a világot - mondta erre mérgesen, s a fiatalok nevetni kezdtek önkéntelen, mert az öregasszony a villanyról is úgy szólt, mintha az ő idejebeli gyertyamécses volna.-Vihogjatok, értetek halt meg a Megváltó - morgott a vénasszony, s tovább motozott a sarokban.- Eefújták má, eefújták a jó világot - mondta egy fiatalasszony, Falábúné, aki egész este szótalan ült a kályha mellett, s annak a hideg falához nyomta az arcát- Neked el - szólt egy másik béresasszony -, neked bizonyosan el. Az asszony nem szólt, hallgatott, a szemét beszorította, s nagyot nyelt. Egy kis csönd volt Akkor egy férfihang megszólalt:- Mindenkinek legyen esze. Lehet menni. Megmozdultak.- Nem jön haza a nagyságos asszony? - kérdezte a szobalány. Erről bizony nem szólották az urak. Még azt se mondták, hogy hol van s mit csinál a nagyságos asszony. Csak jöttek, s áthágták a parancsot; úgy jöttek-mentek a házban, a nagy és félelmes kastélyban, mintha az övék volna. Bezzeg még azelőtt senki emberfia nem mert volna oly tiszteletlenül s bejelentés és engedély nélkül csavarogni a nagyszerű szobákban.- Akár jön, akár nem - mordult a férfihang -, nincs szükség sokadalomra. Akinek az a dolga, őrzi a házat; akinek nem ez a dolga, mehet aludni. Legelőször a fiatalasszony állott fel, aki a kályha mellett ült, s nagy lelki hőségét a vas hidegségével enyhítette.- Falábúné megy-mondta egy női hang. Az asszony megfordult, szembenézett a villany halvány fényénél, mint az űzött eb.- Kinek van velem baja ? Még a villany is úgy égett ebben a szomorú nagy helyiségben, szegényesen, alig égve, nem úgy, mint odabent, ahol szemvakító fénnyel izzott. Itt csak egy parányi, kiégett 16-os körte szentjánosbogárkodott.-Kinek vagyok útba? - mondta még egyszer az asszony harciasán.- Magadnak Erre csönd lett, s az asszony újra indulni kezdett.- Most má mehet a fiad Debrecenbe - mondta élesen ugyanaz a női hang.- Persze hogy mehet - mondta a férfi. - Mit tudjátok, mit dugott el. Ne avatkozzatok.- Az igaz, ma is láttam, hogy suttogott az úrnak. Adott pénzt? Az asszony, reszketve a dühtől, szembenézett, mint űzött vad a csordának.- A szeméből pottyant ki? Olyan, mint az úr? Nézzétek, az a szeme, az a szája, még bandzsalítani is úgy szokott. Károgva s rútan károgott a kocsisné, s feléje köpött a megtámadottnak, akinek még egy nappal ezelőtt mindenki a kedvébe járt, mert tőle függött mindenkinek a sorsa az úrnál. Akire ő egy szót szólott, az mindjárt kegyvesztett lett. Most nem fért beléjük, visszaadták a hosszú éveken felhalmozódott dühöt s ellenségességet.- Csak azt az egyet utálom, hogy ez itt van - mondta a kocsisné undorral.- Mert te nem kellettél? - vágott vissza az asszony az ajtóban. Én? Gyalázatos! Mert én sose voltam utolsó, urak szeretője. Takarodj innen, te cégéres. Rohadt pofájú - mondta az asszony, s ott állva a nyitott ajtóban, nem mozdult, hanem élesen nézett szembe a nyelvelővel. Ez a közvélemény védelme alatt bőszülten támadott neki, s most előrejött. Lapos mellű, fekete asszony volt; a feszes, szűk ruhájában olyan volt, mint egy karó. A tisztességesek bátorságával, azokéval, akit sohase környékezett meg a vér és öröm bűne, szinte bibliai ridegséggel támadott:-Eredj, eredj a becsületesek szeme elől! Te tetted ezt az udvart pokollá, mert a te mételyes lelked olyan volt, mint a pöcegödör, te sátánfajzat! Én vagyok a sátánfajzat? Én? Én könyörögtem neked, hogy a beteg gyerekeidet gyógyíttassam? Akkor jó voltam? Juliskám voltam? szentem voltam? gyémántom voltam? Szégyelld magad. . De ezzel együtt harsogott a másiknak a szava is; egyiket sem lehetett érteni, ahogy kiabáltak. Végre felállott a férfi is, s a lila hajtókájával előjött, a fehér csíkos vászonzubbonya ki volt gombolva, mert nem bírta a meleget, de az urak miatt felöltözve kellett várnia az éjszakában.- Takarodj már innen, te szemét, mert úgy lódítalak ki, hogy hetvenhétfelé szakadsz.- Maga is a felesége mellé áll? Maga gyalázatos - visította az elkeserített asszony -, maga aljas, magának is Juliskám voltam nemegyszer, és még maga is!... Erre a gyanúsításra a sovány asszony még harsonábban rohant elő: (folytatjuk) REMÉNYSÉG H N Bűnben élni: megfizethetetlenül [drága. Ha önként, szabad választásból Inem járulunk hozzá, hogy Isten az [evangélium üzenete-tanitása által, amit ja földi szentély szolgálata szemléltetett, |( olvasd el előző 5 cikkünket!) elkülönítésen bennünket saját bűneinktől, úgy I Wayne Hays-hez hasonlóan öngyil- I kosságban keressük a menekülést, ami [ nem megoldás! Jézus eljövetelekor, ami I nagyon közel van, minden bűnétől meg nem tisztult ember igy fog imádkozni: i.....mondták a hegyeknek és kőszikláknak essetek mireánk és rejtsetek jel...a Bárány haragjától.” Jel. 6:15-17. I De ha elfogadjuk az Ö Ígéreteit, mert ) Isten mindig pontosan azt mondja ■ amire gondol - és pontosan arra is (gondol amit mond, és ez: „...minden r bűnötöktől megtisztultok az Ur előtt.” | III Móz. 16:29-30., akkor az utolsó ítélet napján úgy állhatunk meg I Öelőtte, mintha soha nem vétkeztünk | volna. A földi szentély (szentsátor) szolgálata (III Móz.4,5,6) időben előrevetített 1 szemléltetése volt Jézusnak (Zsid. 16:18-20, és 8:1-2, és 9:11-12, és 9:23-24.) MA a mennyei szentélyben I értünk folyamatban lévő szolgálatának. ,A földi szentély a mennyei eredetinek | volt pontos másolata. II Móz. 25:40. | Csel. 7:44, Zsid. 8:5, Jel. 15:5. 1 Helyszűke miatt nem idézzük e I verseket! A földi szentély szolgálata szem-| [ léltette az egyedül igaz Istentisztelet £ alapelveit, a törvény és a kegyelem [ viszonyát, az egyetlenegy áldozat és az egyetlenegy közbenjáró érdemeit illetve szolgálatát. Ez a szentek szentjében j jutott tetőfokára, ahová hit által | nekünk is muszáj bejutnunk! Itt a | szentek szentjében oldja meg Isten [ véglegesen a hivő ember és bűne | elkülönítését, itt állítja vissza az édeni I harmóniát. A szentek szentjében volt a szövetség ládája, (Zsid. 9:3-4.) amiben Isten saját kezével irt (II Móz. 31 :18 és 32:16) örök érvényű-megváltoztathatat| lan Tizparancsa volt őrizve. Ezen | szövetség ládája felett volt a kegyelem í trónusa, Isten királyi széke, ami azt I szimbolizálta, hogy Isten uralma az Ö I saját kezével irt törvényekre van > alapozva. Jézus kereszthalála igazolta, | hogy a kegyelem nem szüntette meg a ÍTizparancsc \t érvényességét, hogy listen Tizpai ncsa még mindig úgy (érvényes, ahog • ö azt saját kezűleg? ) megírta. (II Mt 20:1-17.) L Jézus Isten }ma báránya: (1)2 | meghalt minden emberért, hogy a F 1 bűnbeesés után to ábbra is rendel-1 kezzünk a szabad választás jogával. (2) i I meghalt, hogy a bűnbocsánat ingyen F kegyelemből kapható legyen, de csak * (azoknak, akik megváltják, hitáltali 5 Jézusra áthelyezik, elfogadva, hogy * i saját bűneik vitték őt a keresztre. (3) | meghalt, hogy végleg eltörölje a bűnt, I de csak azokét, akik győznek a bűn felett (akik nem győznek, azokat saját I bűneikkel együtt, a gyehennán végleg [elégeti): „Aki győz, az fehér ruhákba | öltözik és nem törlőm ki annak nevét az [élet könyvéből, és vallást teszek annak | nevéről az én Atyám előtt és az ő (angyalai előtt.” Jel. 3:5. Vétkezik ha 1 nem olvassa el figyelmesen 1 dolláros f („Világválság és Döntés” c. köny vünket. P.O. Box 322, Perth Amboy, í [N.J. 08857 Kérje telefonon: 201-251-1 |2318. ? Botansky Igor I
