Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-15 / 29. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL MÉLYSÉGESEN MÉLY A MÚLTNAK KÚTJA Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Thomas Mann iija egyhelyütt, hogy mélységesen mély a múltnak kútja. Való igaz, beleszédülhet az ember, ha belenéz! Aligha leheti megrázóbb élmény, mint a sokszázmillió éves kőzetek vallatása, a megkövesedett páfrányok és fák üzenete, a földből előkerült csontok vallomása, az ember világára vagy azon túl mutató, emlékek. Minden táj magában hordja múltját, történelmét. Mindenütt Kut“iaj^,v®cs érezhetni ezt, hisz az elhullámzott múlton rezdiil át az emberiség történelme, a mi történelmünk. Jelenünk — mely holnap már a történelem része lesz — szerves folytatása a múltnak éppen úgy, ahogy bennünk is, sejtjeinkben, tudatalatti világunkhatártalan tengerében, ösztöneinkben és mozdulatainkban ott élnek az ősök. Az ősök végtelen lánca. Az ember nem feledheti el saját múltját még akkor sem, ha túllép azon. Éppígy nem feledhetjük soha egyetemes emberi múltúnkat se. Nem lehet — de mérhetetlen kár is volna. Nem mintha emberi természetünk képessé vált volna arra, hogy megszívleljük a múlt tanítását, levonjuk belőle a következtetést s igyekezzünk kikerülni azokat a nemegyszer végzetes buktatókat, melyeken oly sokan előttünk is elbuktak. A régi rómaiai azt mondták nagy bölcsen, hogy a „történelem az élet tanítómesteré" anélkül, hogy bármit is tanultak volna saját történelmükből. * Ne áltassuk magunkat azzal; nem azért hallgatjuk meg a múlt üzenetét, hogy tanuljunk belőle. Egyszerűen hozzánk tartozik, érezzük a folytonosság parancsát. Engem már nyiladozó értelemmel, kisdiák koromban megragadott a múlt varázslata. Valamit megértettem, vagy inkább megsejtettem a múlt üzenetéből. Nyilván a pannon világnak is, melybe beleszülettem s melyben felnőttem, része volt ebben az igézetben. A jelen mögé nagyon korán odasatiroztam a múltat, még akkor is, ha nem értettem teljesen az összefüggést. A veszprémi Várban fúvó bakonyi szél arról suttogott, hogy a bástyáról jól látható síkságon a Bakony alatt ütközött meg két ellentétes erő, egymásnak szegülő világ: Koppány vezér és István király, hogy ebből a véres és tragikus testvérharcból a magyar megmaradás terebélyesedik ki. A Vártoronyból, mely a török időkben minarettnek szolgált, hallani véltem opálos alkonyatokon a müezzin imáját. Ám ezen a tájon vonultak el a római légiók is Arrabona vagy Gorzium felé! A Temetőhegyen régi török temető volt, ahonnan rég volt agák, bégek, janicsárok koponyáját fordította ki az ásó. A Nagymezőn kelta sírokat tártak föl s a Haltstadtikultura bronzfegyverei és eszközei kerültek elő a Gulya dombon. A Benedek-hegy ősembere pattintotta, majd csiszolta azokat a kődárdákat, melyekkel megvívta harcát a mammuttal, barlangi medvével és a kardfogu tigrissel. Az elhagyott kőbányában pedig a sok millió éves ősvilág titokzatos bakony ál-teknősét találta meg Laczkó Dezső piarista, a hires geológus... Talán az lenne a rendhagyó, ha ilyen világban nem találom meg a kapcsolatot a múlttal. S azóta is, bármerre járok a világban, mindig és mindenütt ráfigyelek a múlt üzenetére. Életem egyik nagy élménye volt, amikor egyik brazíliai expedícióm során a trópusi dzsungel árnyékában a jaracatai kagylódomb feltárásakor megpillantottam az első sok ezer éves indián koponyát. Olyasfélét éreztem, mint évtizedekkel korábban, amikor az ifjúság lelkesedésével a jutási Aranyosvölgy dolomit falából az első megkövesedett tengeri csigát. ,,megalodus”-t véstem ki. Ráérezni a múltra! Úgy vélem, ez a lényeges. A kölni Dómnál éppúgy ráérezni a csúcsíves kőcsipkével ég felé törő középkori európai ember hitére, mint az őserdei indián varázscsörgőjére, a ..maraca” hallatán a jelenben élő ősvilág mágiájára. A brazil tengerpart szélben hajladozó pálmái alatt éppúgy megérezni a táj varázsos vonzását, mint Uj-Angliában, Plymuthban, ahol a ,,Mayflower” utasai, a Pilgrimek partra léptek Amerikában. Amikor a töltőtollat fogom, hogy gondolataimat papírra vessem, a mozdulatban ott feszül az egykori mammutölő ős dárdahajitó lendülete s amikor tekintetem a Hold felé repülő rakéta útját kiséri, szememből vagy tudatalatti világomból az a barlangi ember is kifigyel, aki a bozótból küldte vágyát a végtelen, a csillagos ég felé. Való igaz, hogy mélységesen mély a múltnak a kútja! Ha belenézünk, csaknem beleszédülünk. Nem is mindig épületes a látvány, hisz sok-sok embervér tapasztotta a végtelen kút falát. A mélyben ott kavarognak a mítoszok és a mesék ijesztő sárkányai és szörnyei. Ott lapulnak alig megmagyarázható félelmeink, szorongásaink, gyilkos indulataink, pusztító és önpusztító ösztöneink. S mégis: csak múltjával teljes az ember, 'j*j\ ,-s' vUjjVVi ÁV /.'JlUALi r múltjával teljes az emberiség és a világ. Ennek a teljességnek az igénye kell hogy átívelje az emberi alkotások nagyszerűsége és az emberi pusztítások fortéimé közti szakadékot. S ehhez kell az önismeret — magunk, emberségünk, világunk és a múlt ismerete! Érdemeidből fontam össze az emlékezés köszöntőt: nem könnyen hervadó virágok, ékkövek égnek tündökölve, bevilágítják életed útját s koszorúd sugárzó tiszta fénye éjszakádban sem hamvadó, szikrázó szirmú ragyogó gyémánt. PÉLDÁZATOK A HID Bár rátaposnak, mégis ő vezet parttól partig, a hullámok felett. PÁRBESZÉD — Honnan menekülsz? — A hibám elől! — Most hová rohansz? — Hogy megismételjem azt. Vihar Béla „Balkáni határok” (Folytatás a 8. oldalról) bekebelezték, azt a területet, amelyet a lojális románok szerint vissza kell téríteni Romániának. Románia kutatói eközben buzgón dolgoznak azon. hogy elutasítsák a magyar és bulgár álláspontot, miközben Moszkva 1940-es lépését igyekeznek támadni. Mivel ezek a viták kommunista diktatúrákban történnek nyilvánvalóan az egyes országok kormányai inspirálják azokat. így tehát a kommunizmus nyilvánvalóan nem volt képes megsemmisíteni Kelet-Európa nacionalista szenvedélyeit, annak ellenére, hogy Kari Marx és Friedrich Engels megjósolták, hogy a szocialista testvériség győzni fog a sovinizmus felett. Ténylegesen a nacionalizmus az Szovjetunióban is erősen motiválja az ország különböző népeit, különösen az elnyomott kisebbségeket, mint például a Hitler 1941-es inváziója előtt közvetlenül bekebelezett balti köztársaságok esetében. Mind ez ideig ez a „háború" megmaradt a szakértők cikkei szintjén és nem került sokba. A románok számára azonban, akik a varsó szerződés disszidensei. akik határozottan ismételgetik, hogy joguk van a Moszkvától független saját külpolitikához, ezek a szóbeli harcok vésztjóslóak. A román vezetők minden kétséget kizáróan attól tartanak, hogy esetleg valamikor a katonai erők fognak felvonulni az akadémikus kutatók mögött. Az „akadémikusok vitája" a románok számára emlékeztető arra, hogy területe megváltoztatásával büntetik az országot, amennyiben túlságosan eltávolodnak a moszkvai irányzattól és parancsszótól.
