Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-30 / 52. szám
HAGY AK HÍRADÓ o. yjny/xG A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Sokat írtak a lapok a tokiói férfiak maratoni pipázó versenyéről. Sikerüket most megirigyelték a nők is. Tizenkét római nő versenyzett azért, hogy kinek marad égve tovább a pipája. A versenyt a római Wilma Musico nyerte; 2 gramm dohányt 46 percig szívott. Egy fiatal bírósági adóvégrehajtó a napokban megjelent az egyik párizsi bérházban egy rendőr és néhány butorszállitó kíséretében. A ,,bűnös” Madame Macé volt, akinek lakbértartozás fejében már régebben lefoglalták a bútorait. A VI. emelet helyett a VIII.-ra mentek, ahol egy taxisofőr lakik. „Kerüljük el a botrányt — mondotta a végrehajtó —, ne ébresszük fel a férfit”, aki a szomszéd szobában mélyen aludt. így történt. A fáradt sofőr tovább húzta a lóbőrt, mialatt a bútorait kocsira rakták. Pedig ő nem tartozott senkinek. *** Mintegy három éve lassúbb a pisai ferde torony dőlése. Bár évek óta fontos kormányterv a torony megerősítése, mégsem történik semmi. Úgy látszik, a torony maga gondoskodik arról, amit a hivatalos körök nem tesznek meg. A dőlés jelenleg fele akkora, mint az elmúlt években. „Közel van az ideje annak, amidőn a tudomány rendelkezni fog azokkal a vegyi anyagokkal, amelyekkel mesterséges emberi lényt állíthat elő” — jelentette ki egy zürichi vegyész. Azt is kiszámította, hogy egy férfi mintegy 15 millió svájci frankba kerül majd. A nő költsége 22 millió svájci frank. *** Egy angol pezsgőgyáros uj készítményének bemutatásakor a West End egyik előkelő szállodájában vacsorát adott. A szakács a levesbe szinarany szemcséket főzött. A levesbetét nem adott különös izt az ételnek, de annyit elértek, hogy mindenki izgatottan vizsgálta a tányérját. A pezsgőgyárosnak egy vacsora 20 fontjába került. HŐSI EMLÉKEK ZUGPIACA LOS ANGELES - Egy 38 éves kaliforniai lemásolt egy világháborús bunkert. Ez éppen a megfelelő keret a The military shop (katonabolt) üzletéhez. A vaskereszt 20 dollárba kerül, az amerikai vitézségi érem, a Purple Heart csak 12 dollárba. 10 dollárért kaphatók a második világháborúból származó amerikai acélsisakok, a német viszont 50 dollár. Az Egyesült Államok ejtőernyős egyenruhái már 50 dollárért beszerezhetők, a némemetekért viszont 500 dollárt is fizetnek. A bolt tulajdonosa kijelenti: „Az amerikai árukínálat nagyobb, a kereslet azonban elsősorban háborús emlékek iránt van.” Eisenhower tábornok, Douglas MacArthur és lord Montgomery képei és mellszobrai között kínálják Hitler és Himmler képeit is. A gyűjtemény legdrágább darabjai a Congressional Medal of Honor (kongresszusi érdemérem) néhány példánya, amelyek árusítását a törvény tiltja. A tilalom azonban nem vonatkozik a cserére. Aki a ritka érmet el akaija vinni, annak a boltban csupán 500 dollár értékben tetszőleges árut kell vásárolnia, és aztán helyben „be is cserélheti”. KUTYA JÓ DOLGUK VAN TOKIO, Japán - A 12 millió lakosú Tokióban 320 000 kutya van bejelentve, a nyilvánosság azonban szinte semmit sem lát belőlük. Szigorú pórázkényszer uralkodik. A legtöbb parkba, földalattira, áruházba és üzletbe még pórázzal sem szabad belépni kutyával. Sétáltatáskor a gazda egy régi újságot visz magával, hogy az eredményt becsomagolja és otthon eltüntesse. Aki nem tartja ilyen tisztán minden japán közönyösség ellenére a kétségbeesésbe hajszolja. Nemrégen egy feltűnést keltő „kutyagyilkosság” is történt. A kitombolásra csak egyetlen kasztnak van módja: a Sikotuszigeti harci kutyáknak. Nagyobbak és erősebbek, mint a juhászkutyák, és sok város arénájában véres harcokba bocsátkoznak. A harc szabályai bonyolultak. Az egyik igy hangzik: „Aki bármilyen hangot kiad, az vesztett”. A hallgatag ázsiaiak! Természetesen lehet fogadni. A nevükből Ítélve közel állnak az emberekhez. Egy részük egyszerűen Sam vagy Bob névre hallgat, gyakran hívják azonban Tarónak, amely egyúttal az elsőszülött fiú megtisztelő neve. Felnőtt kutyákat szinte sohasem tesznek ki. Japánban ismeretlen az a mifelénk elterjedt kíméletlenség, hogy nyaralás elején az állatokat elűzik. Az újszülött állatokat már inkább kiteszik valahova, de meglepően gyorsan találnak pótszülőt. A hatalmas Tokióban csak egyetlen állatmenedékhely van. A kutya halála súlyosan érinti a családot. Hamvasztás után sok állatot formálisan eltemetnek buddhista pap jelenlétében. KONYAK ÉS PULYKA BRÜSSZEL, December 24. (Saját tudósítónktól) Kiéleződött az Egyesült Államok és a Közös Piac „konyakháborúja”: az EGK bizottsága rendkívüli vámtételeket vetett ki az importált, amerikai fagyasztott pulykára, „megtorlásul” azért, mert az Egyesült Államok alaposan megvámolja a francia konyak behozatalát. Az amerikai piac a legfontosabb,a francia konyak számára: tavaly például a gallononként (kb. négy liter) 9—17 dollár áru italból csaknem 1,1 millió gallont, a nemesebb, 17 dollárnál drágább konyakból pedig 1,4 millió gallont szállítottak az Egyesült Államokba. A konyakra kivetett vám emelése súlyosan veszélyezteti az export jövőjét. A vámtétel egyes kategóriákban csaknem négyszeresére emelkedett és ez hozzávetőlegesen négymillió dollár bevételtől fosztja meg a francia exportőröket. Az Egyesült Államok európai pulykaexportja ugyancsak jelentős tétel: 1975 nyarától ez év nyaráig például több mint 34 millió dollár értékű volt. Az EGK eleve kifogásolta a gyors növekedést: egy év alatt az amerikai exportőrök több mint kétszeresére növelték a kivitelt, s ezzel veszélyeztetik az EGK állattenyésztőinek érdekeit. A „konyak a pulyka ellen” háború immár fél éve tart az EGK és Washington között. A gazdasági közösség brüsszeli bizottsága most újabb tárgyalásokat ajánl a furcsa kereskedelmi háborúban. csülni. A nyolc és fél millió négyzetkilométer nagyságú ország felét áthatolhatatlan őserdő borítja. It már évek óta folyik a Föld kincseinek felderítése, de titkait még messze nem adta ki a „Zöld Pokol”. A brazil bánya- és energiaügyi miniszter szerint az országnak több milliárd tonna bauxitja van, ennek exportja már 1978-ban megkezdődik. Az őserdő alatt még hatalmas azbeszt-, ólomérc-, króm-, mangán-, magnézium-, nikkel-, titán-, wolfram-, urán- és más ásványkincsek rejlnek. Az elképesztő tartalékmenynyiség felfedezésén érzett eufóriát azonban erősen csökkenti a tény: az ország infrastruktúrájának fejletlensége. „Mit ér a hatalmas cinkkészlet — vélik a geológusok —, ha kitermelése csupán költséges légihid segítségével elképzelhető?” Nincsenek járható utak az őserdőn át és a hajózható folyók száma is kevés. A kelet-nyugati Transz-Amazonica építését már megkezdték, az építők a szó alapértelmében úttörő munkát végeznek. HELP! HELP” KÖZVESZÉLYES MADARAK keresnek menedéket. Még a lökhajtásos motorok zaja sem zavarja őket. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a madarak óriási seregét a felszállás alatt a turbinák beszivják, és ez aztán katasztrófát idézhet elő. A legtöbb baleset a New York-i Kennedy repülőtéren és a hongkongi repülőtéren történik. A Leonardo da Vinci nevét viselő római repülőtérnek nincs szerencséje. Ha vihar van a tengeren, a repülőtér kifutójára százával telepszenek le a sirályok;________________________ NEW YORK - Egy kis vissza, ékin^tés. Bostonban közvetlen a elszállás után néhány perccel ezuhant egy „DC—8”-as epülőgép. Hetvenkét utasa komi csak tiz maradt életben. 1969-ben egy „Boeing 747”-es járizsi rajtja után kénytelen volt megszakítani útját műszaki zavarok miatt. 1976. julius 5-én a New York—Róma vonalon baleset ért egy menetrend szerint közlekedő utasszállító gépet. Valamennyi katasztrófát madarak okozták, amelyek a vadászok és a viharok elől menekülve a világ számos repülőterén A ZÖLD POKOL KINCSEI SAO PAOLO. Brazília — Az optimisták szerint Brazília nyersanyagtartalékai lekörözik a Föld többi részét, a pesszimistáknak fenntartásaik vannak a szinte járhatatlan vidék infrastruktúrájának kiépítését illetően. Ami azonban bizonyos: Brazília őserdői alatt hatalmas nyersanyagkészletek rejlenek, amelyek mennyiségét még megközelítőleg sem merték felbe-JJ Harsogó nevetés tört ki a liverpooli St. Hilda templomban, éppen a legünnepélyesebb pillanatban, amikor a frigyre lépő Joan és John Carter letérdelt a pap előtt, hogy átvegye az áldást. A leendő félj mindkét cipőjének talpára, nagy fehér betűkkel ez volt Írva: „Help!” (Segítség!). A mit sem sejtő pap és a házasulandók megbotránkoztak a rendzavaráson, s neheztelésük akkor se szűnt meg, mikor kiderült, a „Help!” szót Carter tréfás kedvű házassági tanúja irta a cipőtalpakra. A hercegnő várandós LONDON — Az angol királyi családnak uj tagja lesz a jövő év elején. Anna hercegnő, Erzsébet királynő leánya anyai örömök elé néz. A Buckinghampalota szóvivője ezt az eseményt eddig tagadta, de most a hercegnő maga hatalmazta fel a közlésre, mert már alakja is elárulja az állapotát. Annak hercegnő félje Mark Phillips kapitány, aki egyébként lovagolni tanította őt. A hercegnő afrikai utazásra készült. Ezt most orvosi tanácsra lemondta. Anna 25 éves. kutyáját, az alapos büntetést, és a kutya lefoglalását kockáztatja. Az ebeket évente kétszer oltják veszettség ellen. A japán nagyvárosi kutyák agyonkényeztetettek és frusztráltak egyszerre. Csak igen kevés háznál van a kertben futkározási lehetőségük. A legtöbb állat szinte egész életét az európai fogalmak szerint amúgy is kicsiny japán lakásokban tölti. Ugatásuk a szomszédokat néha