Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-09 / 50. szám
VUU'J> P OOAHÍH 8 OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Magyarul írok és soha nem volt más ambicióm, csak az, hogy magyar iró legyek s az maradjak Dél-Amerikában vagy Nyugat-Európában is. Igaz, nem csak az én irói eszközöm a magyar nyelv. Nálunk a magyar ,,családi nyelv” volt. Gyerekeimmel soha nem beszéltem s nem is beszélek más nyelven, csak magyarul. Magyar népmeséken nőttek fel, a magyar irodalmon keresztül ismerték meg Magyarországot. Tanulmányaik, hivatásuk nyelve a brazil-portugál és az angol lett, hisz mindhárman ezen a nyelven végezték el középiskolát és az egyetemet, de az irodalom nyelve a magyar maradt. Egyik kedves kötelességem, amikor Budapestre látogatok, hogy mindhármukat ellátom magyar könyvekkel. S a legnagyobb nyelvvizsga volt, amikor hazalátogattak s nem fedezték fel a beszédükön, a kiejtésükön, hogy idegenben nőttek fel, sőt az idősebb fiam kivételével — aki hat hónapos volt, amikor elhagytuk Magyarországot — a másik kettő külföldön is született. Ildikó lányom legutóbb a nyáron járt Magyarországon. Amikor a Ferihegyi repülőtérre megérkezett a Tamás vejemmel magyarul beszélgetve mentek kifelé a taxi-állomáshoz, egy idősebb magyar asszony a lányomhoz fordult: — Maga, kedveském, biztosan veszprémi — mondta — mert érzem a beszédén! Ildikó erre legalább olyan büszke, mint legjobb egyetemi vizsgáira. Én ugyanis veszprémi vagyok, de a lányom soha életében nem járt még Veszprémben! Needham, Mass. November hó... "____* EZ IS TÖRTÉNELEM Mi történt a színfalak mögött, mielőtt Amerika elépett a II. világháborúba Sir William Stephenson, aki a II. világháborúban a British Security Coordination vezetője volt, tehát azt is mondhatjuk, hogy Anglia legjobban informált embere, erdekes könyvet publikált — 35 évvel az események után. A 35 ÉVES TITKOSSÁGI SZABÁLY Miért csak most ismerhetjük meg ezeket a fontos részleteket? A magyarázat egyszerű: az angol titkos-2?“ Cíjtraso jpailu tribune {Thtát] F.D.R.’S WAR PLANS! •ni S|iIP KKKGÜIH aim MS ADOPTS d_ GOAL IS 10 MUJON ARMED «now« ; í mÖÍ: HALF TO FKWT M AEF «hin» ma IT Nílk» •! \ui I. Több mint harminc éve élek külföldön, távol Magyarországtól, de soha a gondolata se merült fel bennem, hogy másképp iijak, mint magyarul. Ami írásom megjelent portugálul, spanyolul, olaszul és németül, azt mindig magyarról fordították le. Brazíliában néhány éven át hetenként két-három újságcikket forditottam le spanyolról portugálra s talán akkor erősödött meg bennem még szilárdabban az elhatározás, hogy csak magyarul irok. Igaz, hogy egy átlagos riport vagy újságcikk kifutott volna a toliam alól portugálul is s egy idő után már biztos rutinnal Írhattam volna, de az irodalomhoz, vallom ma is, az anyanyelv az egyetlen lehető eszköz. A hajnalhasadásra, pirkadatra, pitymalatra, derengésre, napkeltére, kora reggelre igen szép költői szónak találom a portugál ,,alvorada”-t, ,,madrugada”-t sőt az ,,amanhacer”-t is, de ezeknek a brazil-portugál szavaknak az izét csak a trópusi tengerparton vagy az őserdőben érzem igazán hitelesnek. Sokkal többet mondanak nekem a magyar szavak, sokkal árnyaltabban fejezik ki azt, amit érzek s leimi akarok, így van ez jól. Ha az ember magyar iró, kötelezi a hűség a nyelvhez még akkor is, ha távol él Magyarországtól. Az idegenben töltött évek, évtizedek azonban veszélyt jelentenek az anyanyelvre. Tóth Veremund, a Brazíliában élő kiváló bencés irodalomtörténész a hatvanas évek elején megjelent kitűnő irodalomtörténetében pontosan mutat rá arra, milyen veszedelmek fenyegetik iaz idegenben élő magyar irót. Az egyik veszélyt abban látja, hogy az iró — kiszakadva a népe nyelvi közösségéből — nyelve, stílusa megkopik vagy anakronisztikussá válik. Hiszen a nyelv élő és örökké változó. A másik veszély, hogy teljesen elszakad a magyar valóságtól. Tóth Veremund tömören fogalmaz: ,,Az emigráns a múltban él és a jövőről álmodik.” Vagyis a tegnap és a holnap között kihull a jelen, a ma, holott az Írónak éppen korát kell kifejeznie, megírnia. Nem könnyű probléma ez az iró számára, aki hivatását komolyan veszi, felelősségteljesen; aki számára az irás nem játék, felelőtlen stilus-gyakorlat vagy üres fecsegés. Emlékszem, nemrég egyszer Budapesten beszélgettem erről a problémáról Passuth Lászlóval, a kitűnő regényiróval. Passuth mesélte, hogy amikor Márai Sándor külföldön magyarul megjelent könyveit olvassa, mindig érzi, hogy Márai kiszakadt a magyar nyelvből s egy harminc-harmincöt év előtti nyelven ir. Kitünően és nagyon szépen, csak éppen érezni rajta, hogy elszakadt az élő magyar nyelvtől. Egyébként minden iró évtizedek, sőt évek távlatában kritikusan néz vissza írásaira, nem csupán a mondandó, a stilus, a nyelv szempontjából is. S egy-egy régebbi könyvét elolvasva érzi, hogy mai szemmel és tollal, másképp Írná meg. Amikor 1970 őszén, huszonöt év után első könyvem kéziratát küldtem el budapesti kiadómnak, némi szorongás volt bennem: vajon a lektorok nem találják-e a stílusomat, a nyelvezetemet elavultnak, régiesnek? S talán jobban örültem annak, hogy semmi ilyen nyelvi kifogást nem emeltek, mint később az igen szép kritikáknak. Kutasi Kovács Lajos sági törvények alapján az ilyen hírszerzési anyagokat 35 évig nem lehet nyilvánosságra hozni. A 35 év most telt le, 1976-ban, mivel 1941-es eseményekről van szó. AKIK ELLENEZTÉK AZ AMERIKAI RÉSZVÉTELT A történet tulajdonképpen az I. világháború idején kezdődik. Már akkor is tulajdonképpen két szárnyra szakadt az amerikai közvélemény: akik ellenezték, hogy Amerika részt vegyen ,,az európaiak harcában” és akik támogatták az amerikai beavatkozást. Hasonlóképpen, a II. világháborút megelőzően is ez a két szárny jellemezte Amerikát. AZ AMERIKAIAK HÁROMNEGYEDE ELLENEZTE A Chicago Tribune, Amerika egyik legnagyobb napilapja, renszeresen folytatott közvélemény-kutatást, amelyben a University of Chicago is résztvett. A közvélemény-kutatás — amely állítólag a lehető legobjektivebb és legszakszerűbb volt —, azt mutatta több alkalommal is, hogy az amerikaiak többsége, kb. háromnegyede ellenzi az Egyesült Államok részvételét Európa háborújában. TITKOS TERV: VEGYEN RÉSZT AMERIKA A HÁBORÚBAN! Sir William Stephenson arról ir könyvében, hogy miután kiderült, hogy az amerikaik többsége (köztük (Folytatás a 9. oldalon) hs-z-e-m-l-iH Igen nagy eltérések mutatkoznak a nem, kor és a munkavállalási lehetőségek között. Századunk utolsó negyedére alapvető változások történtek: a férfiak életük középső szakaszát megszakítás nélkül dolgozzák végig. Fiatalkorban alkalmi munkákat keresnek és közben tanulnak. A későbbi időkorban, 65 év után már általában nem akarnak dolgozni, rendszeres munkába járni. A nők viszont végigdolgozzák egész életüket, csak a terhesség ideje alatt nem dolgoznak. A nőknél történt a drasztikusabb változás. Ugyanis a korai negyvenes években, a háború alatt felszökött a női dolgozók száma. A munkaformula megváltozásával együtt változott képzettségi fokuk is és terméketlenségük, igy ezáltal megközelítették a férfi dolgozók munka-formuláját. Minekutána a nők is egyenlő rangú keresők lettek, a férfiak állandó foglalkoztatottsága csökkent. A házastársak hétvégeken általában nem dolgoztak, több vakációt vettek ki. Az utolsó években szintén nagy eltérés mutatkozik a munkavállalások terén. Azok a nők, akik magánosok maradtak, vagy elváltak, a férfiak helyét foglalták el. 1950 óta a házasságok száma csökkent és a házasságok határideje kitolódott. Kevesebb lett a fiatal házasságok száma, a nők általában 20-24 éves korig mennek férjhez. A későbbi házasság és a sok elválás azt eredményezte, hogy sokkal több az egyedülálló dolgozók száma, mint a férj-feleség kombinációé. Az is érdekes jelenség, hogy az egyedülálló férfiak nem akarnak gyárimunkásokként elhelyezkedni, hanem tovább képzik magukat, ami általában igen örvendetes jelenség. Persze ezek a fiatalok a munka piacra csak jóval később kerülnek és korábban is fejezik be állandó foglalkoztatottságukat. Ilymódon a középső életkor az, amikor a teljes alkalmaztatottságra koncentrál, különösen akkor, ha családja van, s mikor nyugdíjas korba kerül, alkalmi munkát szerez magának. NYELVVIZSGA Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS
