Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-18 / 47. szám
JMklO .01 OüAfllH HAYDAM 14. OLDAL'“----------------------------------------------——-------— 'MAGYAR HÍRADÓ HIHETETLEN TÖRTÉNET Kevin McFarland „INCREDIBLE” (Hihetetlen) című könyvében olyan történetekről számol be, melyek valóban megtörténtek és mégis elképzelhetetleneknek tűnnek előtünk. Az egyik ilyen esemény Reverend Francis1 Henry Egertonhoz, Bridgewater grófjához fűződik, aki egyszersmint a Szent Római Birodalom hercege és a művészet közismert pártfogója volt. Ezenfelül még arról is hires z^ha^ííona volt, hogy milyen dúsgazdag. Élete utolsó éveiben Egerton gróf arra az elhatározásra jutott, hogy az ember leghűségesebb barátja a kutya. Valószínűleg csalódhatott az emberekben és olyan mély ragaszkodást érzett ezek iránt az intelligens, hűséges állatok iránt, hogy velük vétette magát körül. Párizsban élt, a Hotel de Noilles-ben lakott, amely akkoriban egyike volt a legfényűzőbb, legelőkelőbb szállodáknak és kedvenceit is ott tartotta. Hogy mindez nemcsak mese, de igaztörténet bizonyítja egy cikk, mely a PARISIAN JOURNAL 1826 évében jelent meg és leírja, hogy a gróf esténként tizenkét kutyát ültet vendégként asztalához és azokkal vacsorázik. A gróf az asztalfőn ül, méltóságteljes pózban, diszbeöltözve, ahogyan az ünnepélyes ebédeknél szokás, kezében tartva a boros serleget, melybe éppen töltött, mig tőle jobbra-balra a hosszú, díszesen megtérített asztalnál ülnek a kutyák. Előttük üres unyér áll, jelezve, hogy várják a vacsorát. Mindegyiknek szalvéta van a nyakába kötve, egy karosszékben ülnek olymódon, hogy melső lábuk, akárcsak kezük lenne, az asztalon van a tányér mellett; egyikőjük felemeli mindkét lábacskáját, mintha valamit kéme. Mindenféle kutyafej képviselve van ebben a kis gyülekezetben. A farkaskutya komolyan néz a tányérjába, egy boldog türelmetlen arcot vág, a poodle begörbíti a körmeit a tányér szélén idegességében — van itt nagy kutya, kis kutya, mind békésen megférnek egymással. A gróf mögött két inas áll, készen arra, hogy felszolgálja a vacsorát. A gróf arca komoly, mintha valóban tekintélyes, nagyon kedves vendégek körében lenne. Ha történetesen valamelyik kutya rosszul viselkedett és megsértette az etikettet, nem azzal büntették, hogy nem kapott enni, de azáltal, hogy vacsoráját odakünt kellett elfogyasztania egy másik helyiségben és nem ülhetett az asztalnál. Ez volt a legfájdalmasabb büntetés számára. Noha valóban megtörtént, ezt az esetet mégis hihetetlennek bélyegzik, mivel elképzelhetetlen, hogy egy dúsgazdag gróf, akinek mindene meg volt, emberek helyett kutyákat lásson vendégül. Bizonyára számosán elitélték érte, sőt megbotránkoztak rajta, hogy igy fecséreli el a vagyonát. De vajon jobb lett volna, ha a mai emberek példájára inkább tizenkét nőszemélyt szedett volna össze, akikkel dorbézolt és fajtalankodott volna, vagy olyan társaságban vacsorázott volna, ahol az asztal alá itták magukat a vendégek, vagy ahol éppenséggel kábítószerek élvezetével mulattak? Persze, meghívhatta volna a szegényeket, az éhezőket, viszont ő maga is boldog ÉVFORDULÓ EMLÉKÉRE RÁKÓCZI Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk! Az Úgy, melynek katonája voltál, Nem sokára diadalmat Ul, De te nem lész itt a diadalnál, Nem jöhetsz el a sir mélyibül. Hamvaidnak elhozása végett Elzarándokolnánk szivesen, De hol tettek le a Földbe téged, Hol sírod? Nem tudja senkisem! Számkiűztek nemzeted körébül, Számkiűzve volt még neved is, S bedőlt sírod a század terhétül, Mely fölötte fekszik, mint paizs. Oh de lelked, lelked nem veszett el, Ilyen lélek el nem veszhetett; Szál(j le hozzánk hősi szellemeddel, Ha kezdődik mtyd az ütközet. Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe, s vidd előttünk, mint hajdan vivéd, S másvilági hangon lelkesítve Erősítsd meg seregünk szivét. S rohanunk az ellenség elébe, S ha utánunk nyúl száz drága kéz, S lesz előttünk száz halálnak képe: Nem lesz köztünk, aki visszanéz. S majd ha eljön győzedelmünk napja, A szabadság dicső ünnepe, így kiállt föl milliókra syka: Aki kezdte, az végezte be! Petőfi Sándor akart lenni és azok kérdéses, hogy képesek lettel volna azt az élvezetet nyújtani neki, amit ezek : hűséges, ragaszkodó, engedelmes kutyák nyújtottak Hány ember segített másokon, hogy aztán élett alkonyán, mikor már nem volt mit osztogatnia egyedül, elhagyatottan végezze be az életét? Amellet pedig a gróf bizonyára jótékonykodott is, hiszel' Reverendnek lett titulálva, kellett, hogy támogassa a> emberiséget. Az én megboldogult Féljem is nagyor kedvelte a kutyákat. Egy időben tizenhároir komondort tartott a házában, melyek akkorák voltak hogy valaki jegesmedvéknek tartotta őket. Szabac idejében mindig szivesen foglalkozott velük. Tanította, idomította őket és gondoskodott róluk. Általánban részvétet érzett minden szüksége szenvedő állat iránt, mivelhogy mindig pártolta védte és sajnálta a gyengéket, a kiszolgáltatottakat é. készségesen segített rajtuk. Magam is állatbará voltam egész életemben. Gyermekkoromban — talár, nyolcéves lehettem — olvastam egy kis elbeszélést, melyben valaki meghal és hű kutyája kimegy utána a temetőbe; ott gubbaszt, virraszt a sírjánál étlen-szomjan, mig aztán legyengül és meghal. Akkor megsirattam azt a szegény hű kutyát, de azóta is mindig részvéttel viseltettem az állatokkal szemben, mint Isten teremtményeit tekintettem őket. Bízvást mondhatom, nem csalódtam bennük. A MÚLT MESÉIBŐL A legutolsó Rákóczi A magyar történelem Rákóczi fejedelemnek csal két fiáról szokott megemlékezni, egy lányunokáró nemigen adtak hirt a krónikások. Pedig megérdem' az emlékezést a Rákóczi-jubileum évében „Rakocki Sarolta-Józsa, a francia földön született és élt apáca nővér. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelmünk idősebi fia, József herceg, a fejedelem halála után meghívás kapott a Fényes Portától, hogy utódként vegye á édesapja politikai szerepét: a Habsburg monarchiává szemben álló Törökországban élő kurucok vezetését Egyidejűleg elismerték Erdély fejedelmének is. Józse 1737 őszén át is költözött Rodostóba, majd a törö nagyvezér kérésére kíséretével — akik között ott vo Mikes Kelemen is — a bulgáriai Csernavódába, várv az alkalomra, hogy onnan majd Erdélybe töljenek b és fellázítsák a magyarságot. De erre már nem kerü sor, a törökök békét kötöttek Ausztriával. Rákócz József pedig 1738. november 10-én Csernavódába; elhunyt. Halála előtt három nappal azonban mé: végrendelkezett, amely szerint természetes lányának „Rákóczi” Sarolta-Josephine-nek egy aranyórái három bundát... és 1000 piasztert hagyományozott amelynek kamatait a leányka nagykorúságáig kapj meg anyja, Perravex bárónő, hogy őt ellássa é születésének megfelelő neveltetésben részesítse. A leányka anyjáról csak annyit tudunk, hogy savoyai Annecy városából való hölgy, aki Rákócz Józsefet pár hónapos csecsemőjével együtt elkísért Törökországba is, majd onnét a herceg halála után - ugyanazon végrendeletben kapott 1000 piaszterrel - visszatért Franciaországba. Annecybe. Itt a kislány a Notre Dame de la Visitatioi apácarend zárdájába került, ahol — a feljegyzése! szerint — tízéves korában az első áldozáshoz járult, t rendet 1610-ben Szent Chanta Franciska (Frémio bárónő) alapította itt, majd 1628-ban Párizsban i (Folytatás a 15. oldalon)
