Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-18 / 47. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL KÉRDÉS — Már régóta udvarol nekem egy férfi, akinek a válása nagyon zűrös volt. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy olyan óvatos és megszeppent, amikor a házasságunkra terelem a szót. Néha viszont, esténként különösen, ő maga is hajlamosnak tűnik a házasságra. Ilyenkor másnap megbánja. Legtöbbször telefonál már reggel, s azt mondja, hogy tévedés volt, vagy valami más kifogást keres. Nem tudom, hogy mit gondosak minderről? VÁLASZ — Amennyiben már régóta vannak jóban és a házasság lenne a következő lépés, akkor valóban itt az ideje elgondolkoznia, meddig is mehet ez igy tovább. Nem úgy néz ki az illető, mint akiből egy idális férj válik majd. Nem tudjuk, hogy magának mi a szándéka, de úgy látszik, hogy féijhez akar menni. Ez rendben is lenne, csak nem biztos, hogy az illető megfelel e célra. Lehetséges, hogy más bajok is vannak vele, de talán az az egy is elegendő amiről mi tudunk: az nevezetesen, hogy nem akaija magát feleségül venni. *** KÉRDÉS — Hét éve vagyunk házasok a férjemmel és házasságunk boldognak mondható. Viszont sok házaspárt ismerünk, akik körülbelül szintén ilyen régóta házasok. Ök viszont nem boldogok a házasságukban. A jó házasságunk titkát ezért elárulom másoknak is. íme a recept: tekintse a másik felet a házastárs először embernek, másodszor A férfinek, vagy nőnek és csak harmadszor férjnek vagy feleségnek. VÁLASZ — Tanácsát nagyon hasznosnak véljük. Ezért is közöltük azt le. *** KÉRDÉS — Mi a véleménye arról a férfiról, aki házas, négy gyermeke van és ugyanakkor egy másik nővel van jóba? Egyetért azzal a felfogással [az ő és a felesége véleménye], hogy mindaddig, amig ez nem teszi tönkre a házasságát, minden rendben van igy? VÁLASZ — Amikor egy családban azt a látszatot keltik, hogy minden rendben van, ez még nem jelenti, hogy valóban minden rendben is van. Feltehetően a feleség sokat szenved a félje ügyei miatt, csak nem mutatja. Amellett nem valószínű, hogy a másik nővel való kapcsolata valóban nem zavarja a félje otthoni életét. *** KÉRDÉS — A hivatalunkban van egy férfi, aki néhány héttel ezelőtt mindenkinek bejelentette, hogy abba kell hagynia a dohányzást mivel az orvos megállapította, hogy az rendkívül ártalmas az egészségére. Néhány napig nem is dohányzott. Ezután egy furcsa szokást alakított ki. Mindenkit mindig leszólitott a hivatalban és kért egy cigarettát. Közben mindig elmagyarázta, hogy ő tulajdonképpen már leszokott a dohányzásról, de „ezt az egyet még...” Néhány hét után bosszantóvá vált ez a szokása. Az irodában minden dohányzónak elege volt már az ttf szokásából, a „nemdohányzásából.” De senki sem mondja meg neki kerek-perec az egyszerű dolgot: vagy dohányzik vagy nem. Ha nem, akkor minden rendben van. De ha igen, akkor ideje lenne vásárolnia a s^ját cigarettáját. VÁLASZ — Ne adjanak neki cigarettát. Ha egy cukorbeteg cukrot kérne, adna neki? Ha egy alkoholista alkoholért könyörögne, adna neki? Hát akkor miért adnak cigarettát annak, akit attól az orvos eltiltott? Az elnök, akinek háreme volt a Fehér Házban (Folytatás a 8. oldalról) Azonban végül minden „jóra” fordult. Talán azért is, mert az elnöknek nagyobb gondjai voltak: egy országos korrupció derült ki, amelyben még miniszterek is benne voltak. Csupán halála menthette meg az elnököt, állitják sokan, attól, hogy leváltsák a politikai-gazdasági botrány miatt. Mindenesetre Kennedyvel együtt nem ő volt az egyetlen elnökünk, aki számára a Fehér Ház nem pusztán munkahely volt... Historicus VERSIKÉK A VERSELÉSRÖL Vers Mi kell a vershez? Éle, rim, gondolat, meg egy szójáték, — hogyha hasra versz, kitalálod s a verslábak máris szilárdan állnak, mint a vastraverz!... Próza Csakis rövid prózát írjál, igy kell a próza; humorista a prózáját (s eszét) elaprózza... Szójáték Szójátékhoz elég egy szó: Himalája! Amint látod, könnyen került rim alája... Tanács Mégse legyél humorista, (ez a poén talán még nem ül) a szakmai betegségünk az, hogy elhülyülünk végül... Szilágyi György Nevessünk Greenékhez idősebb hölgyrokon érkezik látogatóba. A néni Greenék nyolcéves kisfiát akaija nevelni. Azt magyarázza, hogy a gyereket a gólya hozza. A kisfiú ellentmondás nélkül hallgatja, és látszólag belenyugszik a tanításba. Este azonban azt mondja az apjának: — Hogy fog ez a néni csodálkozni, ha egy szép napon gyereke születik! ••• — Az orvosom ajánlatára, sajnos, változtatnom kell az életmódomon. Dolgozni fogok... ••• m Barna tudomására jutott, hogy felesége idegen férfiakat lát vendégül. Egy este korábban ér haza a szokottnál, és amint a szobába lép. tényleg egy férfit talál a feleségénél. — Kicsoda maga — kiált rá Barna. — Nagy Ferenc, szólista vagyok az Operában. — Erre Barna galléron ragadja, kidobja és utánakiált: — Az Operában lehet maga szólista, de vegye tudomásul, hogy ebben a házban én vagyok a szólista. SZIVEMBE VÉSETT LECKE (Folytatás a 7. oldalról) parázs és egyszer fellángol szélfutta életében... Az öreg iskolámban' Ahol napi útjaim nagy tudományait szereztem és vetélkedő emlékhegyek váltogatják egymást kergetőző, régi vidámsággal... Az evangélikusok „birodalma” két utcára nézett akkor is, mint napjainkban. A főutcában a templomban és a „mester’Makás, a hosszú kert végében, egy kisutcában az öreg oskolánk. Úgy ötméteres, nagyobb szoba, mellette keskeny belépővel. Itt rázták le a fiuk havas csizmáikat, a lányok a meleg berlinerkendőt, én egyedül a városi kabátot. Innét fűtötte az öreg Dernóczy bácsi, Árpád-kori nevével, mint egyházfi a nagy buboskályhát. Dobálta a karomnyi fahasábok végtelen mennyiségét és mi bent fényes szemmel élveztük a ringató melegség kék Óceánját. Három nagy ablakon nézett be az ég, szelid, sima volt a tenger... Kemény fapadokon egyenes gerinccel ültük a tudomány idejét, öt pad az egyik oldalon a lányoké, öt a másikon a fiuké. Harmincnál többre nemigen emelkedett a hat osztály együttvéve. És a mester ur! Egy igazságos pálca bűvkörében, az evangélium hangján terelgette a futó éveket. Hiszen a vasárnapi igét is az ő szájából kaptuk. Anyám keresztapja volt a kedves Sikos bácsi. A nagy fekete táblán és egy óriás térképen kivül más segédeszköz nem volt, de mi ebből a két csodából megtanultunk mindent. A térkép véreres rajzaival, a kacskaringós hegyek barna pamacsai, égszinkék tócsái a — néma percek — minden bámulatát kilopták belőlem. Nagyon szerettem a térképet. Egyszer a mester ur váratlanul szólított a nagyok leckéjéből: Mutasd meg, hol van Tamási a térképen! Bátran odalépek, mutatom — itt! — Honnét tudod? — Ennek van a legszebb színe, ez egy rózsaszín ország. A nagyok felnevetnek, tanítóm barackot nyom a fejemre — igazad van, mondja, a mi falunk egy rózsaszín ország... Hallom, amint anyám meséli apámnak a „rózsaszín országot”, dehát mindig rajzol és fest — színekben lát és érez. Féltett titkomat, hogy festő akarok lenni, elárultam volna?... Álmos ködmeleg úszik a teremben, az öreg Dernóczy ismét felgyújtotta körülöttünk a világot. A mester ur kiszólitja a vigyázót és eltávozik egy kicsit. Múlt és jelen — összekötőjük most a kis evangélikus temető. Gyepes útjait hűséggel járom. Ámulva nézem, a régi iskolám egyesült a mellette álló katolikus iskolával. Remek emeletes épületté tervezte uj alkotójuk, csupaüveg ablakaival két utcára néző sarokpalota. Már nem számolják a felekezetek sorát, egybeömlött gyerekhad együtt a tudományért. És mi mindent lehet odabent is a cél érdekében! Legyökerezetten csak nézem, csak nézem keresgélem a régi nyomokat gyerekes naivsággal. A régi ösvények uj utakba torkolltak. És az újon megyünk tovább. Váncsa Julia T
