Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-04 / 45. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL A LEGKISEBB KISEBBSÉG Irta: KLAMÄR GYULA Burgenland magyarságát úgy szokás emlegetni, mint a legkisebb kisebbséget, minthogy az anyaország körül mindenütt többen laknak magyarok. így Jugoszláviában, Romániában, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban. Mennyien is vannak a burgenlandi magyarok? — most fog eldőlni, ha ugyan, mert november 14-én a terv szerint megszámláltatnak egész Ausztriában a kisebbségek. így a szlovének Karinthiában, a csehek az ország felső, északi részében és a Klamár Gyula magyarok, horvátok Burgelnadban. Egy szép napos, októberi délelőtt indultunk egy kis seregszemlére le Burgelnandba, tulajdonképpen rossz időpontban, mert a legtöbben a szürettel voltak elfoglalva, de azért mégsem rosszkor, mert hiszen a közelgő nemzetiségi számlálás mindenkit élénken foglalkoztat. A nagy kérdés a következő: megszámláltassanak-e vagy sem? A szlovének, akik a legszámosabbak és akiknek számottevő képviseletük is van mindenfelé, azonkívül „megpatkolt” értelmiséggel: ügyvédekkel, orvosokkal, gazdag kereskedőkkel és másféle emberekkel rendelkeznek, nem hajlandók az urnákhoz járulni — azt mondják azért, mert egy korábbi közigazgatási reform miatt a község — át-és elcsatolások miatt rosszul járnának, és ehhez a bojkotthoz szeretnék megnyerni a burgundiakat is: a magyarokat ugyanúgy, mint a horvátokat. Mit szólnak ehhez a magyarok? Nagyon vegyes érzelmekkel váiják a nagy napot. Általában loyalisoknak látszanak, azaz el akarnak menni és titkosan megvallani, hogy anyanyelvűk magyar. De van egy másik csoport vagy talán inkább elképzelés, hogy nem kell elmenni és hagyni kell mindent a régiben. Ezeket hallva az ember egy kissé elszomorodik; azt mondják ezek, hogy úgyis csupán rövid idő kérdése és teljesen kihal a magyar nyelv, amugysem fejlődik vagy ötven-nyolcvan év óta, és az őriek valamiféle magyar konyhanyelvet beszélnek, amelyen éppen csak hogy megértetik magukat, kár tehát bármiféle akcióba is kezdeni. De van egy másik vélemény is: inkább fejleszteni, uj életre kelteni kell a magyart mint megadni magunkat az Időnek, amely valóban őröl és pusztít odalent. A régi szép magyar kúriákat már alig-alig lakják, egy-egy gazdagabb bécsi magyar még megvásárolja a házat-kertet, rendbe is hozatja, de már nem lakja, messze van és alig van rá ideje felkeresni. Az egykori főúri kastélyok udvarát felveri a gyom, gazdái elpusztultak, mint Rotenturm-ban, azaz Vöröstoronyban is az Erdődy-kastély vagyis inkább vár gazdái. Az egykor csodálatos kastélynál úgynevezett állag-megóvás folyik, ami azt jelenti, hogy csak annyit csinálnak rajta, hogy össze ne dőljön; a kert és az erdő elvadult és rókák lakják. A hatalmas urasági inas-házban azonban még ott vannak az egykori alkalmazottak, ha nem is ők maguk, de hátramaradottaik: a nyalkabajszu parádéskocsis elment gazdái után, de felesége ott sétálgat a gyepes udvaron: Mariska néni volt a kastély magyar szakácsnője a francia Chef mellett, és most éppen várja haza unokáját: Dobó Attilát, akiből orvos lesz, ha meglesz hozzá a kitartása. Az ablakon egy fiatalabb asszony hajol ki: ő is özvegy, a férje a „gróf ur’” soffőrje volt, aki tehát az egykori parádéskocsist követte a szolgálatban. A kép megállt pár évtizeddel ezelőtt: a „parkba lépni tilos”, mondja egy tábla s az egész félelmetesen példázza az egykori, letűnt magyar világot. Ha ezt a képet nézem, akkor a pesszimistáknak van igazuk: mit kell itt menteni, mit érdemes menteni még? A parádéskocsis unokája németül tanulja az orvosi mesterséget és husz-harminc év múlva talán már nem is tud magyarul. De ha Galambos pátert, ezt a bencés papot hallgatom, akkor mégis érdemes dolgozni-vergődni. íme: Alsóőrött micsoda pompás magyar könyvtárat hozott létre: nyolcezer magyar könyv! S mind példás rendben-glédában. Szépirodalom, szakirodalom, történelem, földrajz. Szerinte szavazni kell, élni kell az osztrák kormány által biztosított lehetőséggel, és aztán jöhet a többi: a nyelvi, a kulturális fellendülés. A műkedvelő színházak, tánccsoportok, önképzőkörök. A páter szerint a magyar nyelv iránt az osztrákok körében is nagy érdeklődés mutatkozik: ősszel nem kevesebb 1 mint tizenegy magyar nyelvkurzus indul Burgenlandszerte csupa olyan résztvevővel: orvos, ügyvéd, kereskedő, hivatalnok, aki egy kissé tud vagy valamikor tudott magyarul és most igyekszik tudását kiegészíteni. Nem a pesszimistáknak van tehát igazuk, hanem azoknak, akik hisznek a magyar nyelv erejében. A páter és jó néhány társa hisz, sőt erősen hisz és mégis nekik lesz igazuk. A magyar nyelv ereje nem tört meg és ezt még az osztrákok is elismerik, szemben azokkal a „magyarokkal”, akik „elegánsabbnak” vélik a németet a barbár magyarnál... Egy amerikai, aki nem akaija elfelejteni a magyar nyelvet (Folytatás a 8. oldalról) —- Gyönyörű az Alföld! — mondja lelkesen. — A puszta, a... — keresi egy kicsit a szót, de megleli hamar — a tanyák! Olyan helyen szeretnék élni! — Milyennek ismerte meg a magyrokat? Tüstént válaszol: — A magyarok nagyon kedves, barátságos emberek! A fiatalok pedig olyan nyiltszivűek. Nehéz volt visszaszoknom Amerikába! Itt alig látni az utcán embereket. Kecskeméten mindenkivel találkozhat az ember az utcán! A kecskeméti piac! Gyönyörű volt! — Egészen belepirul a lelkesedésbe. — Szereti a magyar táncokat is, nemcsak a magyar muzsikát? — Igen. Nagyon szeretem a csárdást, de nem tudom táncolni. Két ballábam van. így mondja Mary Beth Mould, szabatos magyarsággal: két ballábam van. — Hogyan jutott el a magyar nyelvhez és Kodályhoz? — Indiában az egyetemen az igazgatónő hivta fel a figyelmemet a Kodály-módszerre. Részt vettem Chataugua-ban a kéthetes tanfolyamon, ahol megismerkedtem Rozgonyi Évával és Herbály Ildikóval. A Kodály-módszer páratlan a világon! — Beszéljen a Wellesley-i Kodály Intézetről, ahonnan indult. — Az Intézet igazgatója Dennis Bacon, aki minden évben ellátogat Magyarországra. Engem kitűnő magyar tanárok tanítottak, akik Magyarországról jöttek az Intézetbe. Venre Vera, Horváth Lenci, Horváth János. Kodály Zoltánná is járt már itt. — Akik az itteni Intézetben tanulnak valamenynyien ellátogatnak Magyarországra? — Igen. Most is öt bostoni végzett növendék tanul Kecskeméten. — Milyennek találja a magyar nyelvet? — Gyönyörűnek. Csak igen nehéz. A muzsikája csodálatos. — Tervezi, hogy ellátogat még Magyarországra? — Természetesen. — Járt másfelé is Európában? — Igen. Voltam a Skandináv országokban, Angliában, Olaszországban. De engem csak Magyarország érdekel! S amikor az érdekes beszélgetés végén elbúcsúzunk egymástól, Mary még azt mondja: — Csak attól félek, hogy igen keveset beszélek magyarul és elfelejtem. Pedig nem akarom elfelejteni. Magyarországot meg nem is tudom. Soha! Én meg úgy érzem, hogy a magyar nyelvet se felejti el Mary Beth Mould. (Needham) KÉT VERS: Ha van, ha nincs Ha van, akkor találkozunk és boldogan ölelkezünk kezünket összekulcsoljuk s igy marad örökké kezünk. Ha nincs, akkor fekszünk némán, egymást sosem látjuk többé, de egymásról álmodunk m^jd sokkal tovább, mint örökké. A boldogság három foka A boldogság alsó foka: ne tudj róla, ne várd soha. Középfoknak írva álljon: túl kell lenni a halálon. Felső foknak elég ennyi: sosem lenni, nem születni. Falu Tamás GONDOLATOK Ha a pénz nem is jelent mindent, de biztositja a jó kapcsolatot gyermekeinkkel. *** A mai giccs rémes holmi. A húsz évvel ezelőtti kedves dolog. A 80 évvel ezelőtti értékes régiség. *** A dicséret mennyisége, amit valaki elbir, fordított arányban van azzal a mennyiséggel, amennyit megérdemel. *** Értekezleten nem az ásitás az egyetlen lehetőség kinyitni a szájat! *** Gazdag szókinccsel is elő lehet adni szegényes érveket. A bírálat különösen akkor fáj. ha nincs lehetőség revánsra. A jó barát tulajdonképpen fényűzés. Komoly esetekben ugyanis hathatósabb segítség a szakember, egy jó orvos, egy jó válóperes ügyvéd vagy egy jó autószerelő. T
