Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-07 / 41. szám
•ÖttAÄJff MtlJÁHl "mägyarThrÁM vlAfTvIÖ Ét -TsrvnjxL HUMORESZK EGY ULTRAMODERN HÁZASSÁG Irt»: VAJDA ALBERT Vajda Albert „Ne haragudj, de annyit igazán megtehettéi volna, hogy hazatelefonálsz és megmondod, hogy később jössz.” „Akartam, de egyetlen perc időm sem volt.” „Én várlak itt, a vacsora már órák óta kész, a karfiol egészen összefonnyadt, a karaj is biztos kemény lesz, és te annyit nem teszel meg, hogy hazatelefonálsz, hogy három órával később jössz.” „Mondtam már, hogy akartam telefonálni, de képtelen voltam. Sürgős értekezlet volt a főnöknél, nekem kellett referátumot tartani.” „Ismerem az ilyen sürgős értekezleteket! Próbáltalak hivni, de az a ronda személy az irodádban azt mondta, hogy nem tud kapcsolni. Egyszer felmegyek és megmondom neki a véleményemet. Mindig olyan kurtán beszél velem.” „Ezerszer mondtam már neked, hogy rengeteg a munkánk. Nálunk senki sem ér rá hosszú magánbeszélgetésekre.” „De a kávézásra ráértek?” „Egyszer feketéztünk, fél évvel ezelőtt, amikor azt a sürgős kimutatást kellett elkészíteni a miniszternek és te azóta minden második nap azt emlegeted. Nagyon kérlek, hagyd már abba! Tudod, hogy nem birom a féltékenységet.” „En féltékeny? Arra a görbelábu alakra? nevetnem kell... Méghogy én féltékeny legyek egy 'ilyen jelentéktelen külsejű senkire!? De nem szeretem, ha nevetségessé teszel, vedd tudomásul! fegész nap gürcölök itthon, megcsinálom a reggelit, iskolába viszem a gyereket, bevásárolok, főzök, takarítok, mosok, kiteszem a lelkem, hogy a lakás rendben legyen és neked, meg a gyereknek mindene meglegyen és akkor azt kapom cserébe, hogy haza se telefonálsz, hanem egyszerűen hagyod, hogy tönkremeitjen a vacsora, mert te állítólag sürgős értekezleten vagy.” „Nem állítólag! Hívd fel a főnököt, ha nekem nem hiszel!” „Légy nyugodt, egy szép napon meg is fogom tenni... Felhivom a főnöködet és megmondom neki, hogy te nem csak a hivatalért élsz. Neked magánéleted is van, te anya vagy és feleség, akinek a félje mind a tiz körmét letöri ezzel a nyavqjás házimunkával és nem hogy két jó szót kapna érte, hanem lekezelik, mintha levegő lenne... Nem, ne szóU semmit, elegem van az értekezleteidből, meg abból a ronda személyből, aki a titkárod... Vedd tudomásul, hogy ha mégegyszer előfordul, hogy telefonálás nélkül jössz későn haza, állást vállalok én is... Vagy visszamegyek a mamámhoz...” Az 1972-ben megjelent A Zöldpokoltól a Vidámkikötőig varázslatos világában most tovább barangolhatunk. Az elveszett őskulturákat kutató első fejezet nem igér többet, mint az, hogy beavatja az olvasót abba a titokba, amelyért az elmúlt évszázadok során tudósok, fanatikus kalandorok és kincskereső kisemberek indultak a biztos pusztulásba. Csak az izgalommal végigolvasott oldalak után döbbenünk rá, hogy magunk is készek lennénk felkerekedni a járhatatlan őserdőbe, kutatni a talán nem is létező kincsek után. Mert a titkokat sejtető ígéret végül is bizonysággá teszi, hogy a mocsarak dzsungelekben rejtőző aranyváros a mondák szülötte. Amikor a mai Braziliáról, mint a jövő országáról ir Kutasi, nem hagy kétséget afelől, hogy „Brazilia mindig csak a jövő országa, és sohasem lesz a ma, a valóság országa". Bepillanthatunk a mérhetetlen pompa és fényűzés árnyékában egyik napról a másikra tengődő számkivetett milliók életébe. Döbbenettel olvassuk a kipusztulásra ítélt törzsek mai hétköznapjait. Olyan szakértelemmel Írott részletes (Folytatás a 15. oldaton) ' KOPONYÁK levágott kavics-fejekre ráhasal a bokrok árnya fölveri a buvó holdat puskák csontok ropogása LONDONI PILLANATFELVÉTELEK LONDONBAN SEJ... ...nincs zöld fű. Mind egész nagy Albionban sincs. A látogató nem akar hinni a szemének. Hogy a Hyde-parkban meg a St. James-parkban vedlett, sárgás fücsomók virítsanak — virítsanak? — restelkedjenek! Hová jut a világ, kérem tisztelettel, ha érvényüket vesztik az olyan alapviccek, mint a „sok száz éves” angol gyepről szóló? Egy idős néni, Richmond környékén, csak valami éretlen tréfának tartotta a hivatalos bejelentést, miszerint a tartós szárazság miatt nem locsolhatja meg kiskertjét. Láttam e több száz fontra megbüntetett orvlocsoló képét az egyik újságban: a tüneményes Miss Marple, Agatha Christie vénkisasszony-mesterdetektive nézhetett igy ki. Szemében az abszolút, a tökéletes értetlenség kifejezése. * Nemcsak a viccek vesztik érvényüket, hanem a közkedvelt sztereotipiák is. Például: „a fényárban úszó Oxford Street”. Az Oxford Street nem úszik fényárban, hiszen a kirakatok felét — nyilván takarékosságból — ki sem világítják. A sötét kirakatokban azonban továbbra is kápráztató az árubőség, káprázatosán emelkedő árakkal. * Egy másik sztereotípia, az „angol hidegvér”, nem vesztette érvényét, legfeljebb jelentésváltozáson ment át. Minden egyes metrókocsiban olvasható az alábbi felirat: „Ha gazdátlan csomagot vagy táskát pillant meg ebben a kocsiban: 1. Ne érintse meg; 2. Ne huzza meg a piros vészjelzőt két állomás között; 3. Nyomban huzza meg a vészjelzőt, ha a vonat megállt a következő állomáson; 4. Azonnal szóljon a személyzet bármelyik tagjának; 5. Szóljon utitársainak, hogy szálljanak ki a kocsiból.” Ebben semmi bombasztikus nincs. * A mozik műsorát — talán az uborkaszezon az oka — hihetetlenül mértékben uralják a szex-filmek. Furcsa árukapcsolásokkal találkozni. A legtöbb moziban ugyanis egy programban — egy jegyért — két játékfilmet láthat a néző. Ha a kettőből az egyik „rendes” film, a másik már feltétlenül szexes. A Palladiumban egy ausztrál balettegyüttes lép fel a Vig özvegy-bői készült háromfelvonásos táncjátékkal. ..Soha ilyen vig nem volt az özvegy” — hirdetik a plakátok. Londonról ez nem mondható el. KÖNYVESPOLC AZ ELV ESZETT VILÁG Igazán merész vállalkozás az indián kalandregények, történelmi leírások és klasszikus irodalmi alkotások tekervényes ösvényein továbblépve, újabb alkotást létrehozni. Kutasi Kovács Líyos bátran és értő tollal fogott vállalkozásába. Nehéz meghatározni Az elveszett világ műfaját. A legközelebb talán a tudományos ismeretteijesztéshez áll. Azért nem nevezhető kifejezetten tudományos műnek, mert Kutasi lebilincselő, anekdotázó stílusa, olykor a fantasztikum felé hajló képzeletvilága a puszta tény közlésén túl igen széles horizontot tár az olvasó elé. A Brazíliában két évtizeden át nyitott szemmel járó iró és újságíró második könyvét olvashatjuk most. ravatalára dől a nyár indán levélen vérzik el rögökhöz hülő testére keselyű-szondás ég figyel szökött virágok megállunk koponyánk behintve dérrel benne e görcsbe rándult föld iszonyú dühöket érlel de m^jd ennek is vége lesz és zörgünk minden szél után száraz csokor a tarkálló iy tavasz tisztább asztalán Futó György Akasztófahumor „lengyel módra”... (Folytatás a 12. oldalról) — Két komoly okom van rá — válaszolja Konh. — Az első az, hogy a múlt éjjel az egyik szomszédom átjött hozzám és ezzel fenyegetett meg: „Idefigyelj Kohn, ha a rendszer összeomlik, akkor valamennyi kommunistát, igy tégedet is felakasztanak. így aztán mire vársz te marha, szedd a sátorfádat és vándorolj ki innen”. Az utlevélosztály tisztviselője Kohnhoz fordul: — Na, de Kohn, biztosíthatlak arról, hogy a rendszer sohasem omlik össze... Mire Kohn igy válaszol: — Tudom, ez a második ok arra, hogy kivándoroljak. (garabonciás)
