Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-23 / 39. szám
JL&íiiC* él dVF» ,c£ isomatöaS .vfibzTirrf l WWWWHMll-'JEEroEfyaraMiWWMMMKi^M Thursday, September 23, 1976 MAGYAR HÍRADÓ (fík/m scayoam Két magyar gyermeket kiengedett szüleihez a magyar kormány Mihalik Miklós és felesége 4 évvel ezelőtt „tiltott határátlépést” követtek el, „megszöktek” Magyarországról. Két gyermekük, két kisfiú azonban ottmaradt. A menekültek Amerikába jöttek, s itt otthont, uj hazát találtak maguknak, gyermekeik után azonban hiába sóvárogtak, nem engedték ki őket Magyarországról. Frank Thompson, Jr. New Jersey-i képviselő Washingtonban addig fáradozott, mig végül Szépen sikerült magyar találkozó volt az Arts Centerben tartott fesztivál (Folytatás az 1. oldalról) magyar kőnyomatos ritka példányai, szakértelemmel összeállítva sorakoztak az ízléses táblákon. Az egész kiállítás dicséretére válik az összeállítóknak éppúgy, mint magának a magyarságnak! A délelőtti program a szabadban kissé összezavart volt, sokan nem jöttek el idejében, előző nap arra gondolva talán, hogy úgy is elmossa az eső a szabadtéri műsort...De még igy is sok nézője és sok tapsolója volt a sportbemutatóknak, táncoknak s valamennyi számnak. Amikor délután pontban 3 órakor a műsor megkezdődött a hatalmas, 6000 személyt befogadó amfiteátrumban, a Magyar Nap közönségének létszáma már felül lehetett a 8000-en. Ennek tudható be az, hogy a megkezdéskor még mindig jöttek, a sorokban még mozgolódtak, zajongtak azok, akik helyet nem foglaltak, s igy a méltóságteljes szép megnyitásból egy zűrzavaros zenebona, hangzavar lett. Pedig a Hudson Philharmonic zenekar ifj. Palló Imre vezényletével megérdemelte volna, hogy siri csendben, hangversenyhez illő komolysággal hallgassuk játékát. Nt. Bertalan Imre rendező bizottsági elnök angol és magyar nyelvű megnyitó beszéde kitűnő volt, felemelően szép volt a zászló bevonulás és a két himnusz is (a zenekar játszotta a dallamot, a közönség pedig, sok ezer ajak énekelte a szöveget, habár az utóbbi kissé lassabban, vontatottabb ütemben, s itt az eltérés észrevehető volt). Nem találtuk idevalónak az angol és a magyar „műsorbemondókat” (narrators), mert mig a diszruhás magyar nő beszédét alig lehetett érteni — talán mert baj volt a mikrofonjával is —, a magyar beszéd jól érthető volt, de nem azon ezrek számára, akik nem értenek magyarul. S a magyar szöveg rendszerint hoszszabb volt, mint az angol, mondhatnónk: túl hosszú. Az előző években teljesen kimaradt a műsorból a „bemondó”, s most sem volt rá sok szükség. Sőt. A szép, gazdag műsor sokhelyütt „túl gazdag” volt, máshelyütt pedig szinte felesleges. Szörényi Éva, aki a messzi Hollywoodból jött ide erre az alkalomra, két verset szavalt, az egyiket, Tollas Tibor „Bebádogoztak minden ablakot” c. közismert ’56-os költeményét Kirkonell professzor angol fordításában adta elő a művésznő drámai erővel, de éppen itt volt a hiba: az amerikaiak jóformán azt sem tudják, mi az, hogy bebádogozni egy ablakot, hiszen itt, ha betörik egy ablaküveg, azt átlátszó plasztik anyaggal vonják be, ha más nincs, vagy pedig préselt deszkalappal (plywood). A versszakaszok végén ismétlődő „covered with tin” drámai erejű sorai sokak előtt érthetetlenek voltak, mások előtt nevetségesek (mint utóbb egy amerikai hallgató megjegyezte nekünk, minden gúnyos kritizálási célzat nélkül). Illyés Gyula magyarul elmondott verse bizonyította ugyan a művésznő nagy rátermettségét és tudását, azonban maga a vers nem idevaló, nem az alkalomhoz illő volt, s egyáltalán nem az ’56-os eseményekre utaló volt. (Általában 1956 dicső emléke, a magyar szabadságharc 20. évfordulójának emlékezete elsikkadt a műsorból, egy két futó mondattól eltekintve.) Szép volt Schmindt Károly operaénekes szereplése, s az a mód, ahogyan a hatalmas zenekarral jóformán össze se tanuló, még csak nem is próbáló művész „otthon találta magát” a legkényesebb pillanatokban is. De még a zenekar is. Úgy mentek ezek a számok, mint a karikacsapás! Dörgedelmes tapsokat arattak. A magyar táncosok is művészetük, tudásuk legjavát adták (csak ne lettek volna azok a szép lányok olykor narancssárga szoknyában, ami inkább spanyol, vagy mexikói táncosokra emlékeztethette a nézőt, a 19. OLDAL nem magyar nézőket!). A Csubak—Kara—Németh zenekar ezúttal is kitett magáért, minden számuk nagyszerű volt (a cimbalomszólót hiányoltuk!). Énekesük ragyogó volt. A szünet utáni szám nagy hatásából sokat veszített azért, mert a közönség sokáig tolongott, feszengett s a nézőtéren nem akart csend lenni. Nt. Hamza András be is jelentette a mikrofonba, hogy amig csend nem lesz, nem kezdhetik el a „Boldogasszony Anyánk...” kezdetű ősi katolikus egyházi ének előadását. Gyönyörű volt! Mint ahogy a többi számaik is remekek voltak. Az énekesek a betanítás, a vezénylés, minden tökéletes volt. Szinte azt mondhatnónk rá: rövid, de velős műsorszám volt ez. Beszámoló Írásunk végére értünk. Építő tendenciájú kritikai irás lett belőle, de hiszen kell is ez, hogy a jövőben gondoljanak jóelőre a műsorrendezők arra, hogy mi kell ennek a közönségnek és mi nem. A hangsúly az „ennek a közönségnek” megjelölésen van: ez a közönséges magyarokból, magasműveltségű, kifinomodott Ízlésű, valamint egyszerű, szórakozásra vágyó, szépet élvezni tudó, a túl magas nívót azonban egyszerűen: nem értő magyarokból és nem-magyar amerikaiakból áll, olyanokból, akik egy szót sem értenek magyarul, a magyar zenét, táncokat sem ismerő, de magyarbarát férfiakból és nőkből áll. Sokan magyar feleségük, vagy féljük kedvéért jönnek ezekre a magyar fesztiválokra s hozzák, küldik fél-magyar gyermekeiket is ide, tehát a rendezőknek szem előtt kell tartaniok, s egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteniök ezt a tényt! És a műsort eszerint kell összállitani. Más szempont nincs, nem is lehet! A magyar konyha Ízletes, jó ételeket adott, de ez évben is nehézkes volt a jegyváltás, hosszú sorokban állt a nép a forró napon a jegypénztár asztalok előtt, amiből összesen ha kettő volt. Leülni sem lehetett sehol (alig pár asztal volt s az azonnal foglalt), a fű pedig még kissé nedves volt. Állva fogyasztotta a tányérjából a pecsenyét, kolbászt, káposztát a jámbor, de jóakaratu „közönség”, miközben másik kezében kávéját, vagy italát tartotta... (Valami más megoldást kell találniok a jövőben a Konyhabizottság embereinek! Jobb megoldást!) Szép volt, jó volt a Magyar Fesztivál s jövőre még szebb, még jobb lesz! Ezel mondottunk búcsút egymásnak az esti órákban, közeli és távoli vidékekről összesereglett, egymásnak találkát adott, egymás kezét sziwel-örömmel szorongató magyarok. A jó magyarság-érzet hoz össze bennünket egy-egy ilyen alkalomra, s amig ez a magyarság-érzet megvan bennünk, gyermeinkben és unokáinkban, addig baj nincs... New Brunswick, N.J. Dienes I. László A MINDSZENTY SZOBOR LELEPLEZÉSE (Folytatás az 1. oldalról) fogja végezni, a szoborművet pedig George Ahr trentoni megyéspüspök szenteli meg. A szoborleleplezési ünnepélyen résztvesznek: Főt. dr. Béky Zoltán ny. református püspök, Richard J. Mulligan, New Brunswick város polgármestere és más meghivott előkelőségek. Maga a szobor nyolc és fél láb magas, de talapzatával együtt mintegy 15 láb magasságú lesz. A mártír bíboros előretartott keze és figyelmeztető ujja drámai erővel mintegy irányt mutat a világnak, hogy merre szabad, merre kell mennünk, ha a helyes utón akarunk járni...Ő maga elszenvedte a kommunisták kegyetlenkedéseit, börtönét, hosszú évekig önkéntes számkivetésben élt, de utolsó erejéig s élete utolsó napjáig járta a világot, hogy elmondja mindenfelé, hogy a kommunistákkal nem lehet és nem szabad alkudozni, legkevésbé hinni nekik. Főt. Füzér Julián atya, a Szt. László egyházközség plébánosa, a magyar Ferences-rendi szerzetesek amerikai tartományának kiváló vezéregyénisége élete munkájának egyik legnagyobb alkotása ennek a szobornak a létrehozása. A magyar hercegprímás ittjárta után nyomban elindította a gyűjtőmozgalmat arra, hogy az első komoly Mindszenty-szobrot itt állítsák fel. New Brunswickban, a Mindszenty téren. A gondolatnak nemcsak az egyházközség népe körében, de az egész magyarság körében igen sok támogatója volt, s a szükséges alap csaknem teljes egészében összegyűlt. most sikerült a magyar követ utján rábírni a magyar kormányt arra, hogy kiutazási engedélyt adjanak a két Mihalik fiúcskának. A múlt héten dr. Kovács Mihály követségi attasé megjelent Congressman Thompson irodájában s átadta a hivatalos értesítést, hogy a gyermekek kivándorolhatnak szülwikhez. Csütörtökön este szerencsésen meg is érkezett a két fiú a Kennedy repülőtérre, ahol boldogan vártak rájuk a szülők.
