Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1976-09-16 / 38. szám

{MkMsi HA ívlAífi

MAGYAR HÍRADÓ

A TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN

Zrínyi Miklós rejtélyes halála: vadászbaleset vagy gyilkosság?

I.

Az eset, amely időről időre újra és újra foglalkoztatja a történészeket és az irodalomtörténetben buvárkodókat, már több mint háromszáz éves. 1664. november 18-án — a hagyomány szerint — vadászat közben halálos baleset érte Zrínyi Miklóst, Magyarország egyik leggazdagabb főurát, horvát bánt, költőt és hadvezért. Zrínyi hatalma, képességei teljében állt abban az időben, 1663-as és 64-es törökellenes hadjáratai nevét Európa-szerte ismertté tették, kitűnőek voltak kapcsolatai a pápával és a francia királyi udvarral.

Sokan és sokszor hirdettek perújrafelvételt a Zrinyi-ügyben, de a kutatások mindmegannyiszor holtpontra jutottak: vagy a vadkan, vagy gyilkosság ellentmondást megnyugtatóan senki sem tudta tisztázni. Az irodalomtörténetirás és a történettudomány mai — a lexikonokban is leszűrt — álláspontja szerint véletlen vadászbaleset volt Zrínyi halálának okozója.

KI VOLT AZ ÁLDOZAT?

Létezik azonban más, a történettudománytól eltérő módszerű megközelités: a modern kriminalisztikáé. Dr. Dobos János rendőr őrnagy a tudományos elmesportokat szerető kíváncsiságtól, no meg Örsi Ferenc Zrínyiről szóló televíziójátékától hajtva a kriminalisztikai tudomány szemszögéből kezdte vizsgálni a Zrínyi rejtélyt.

— Nem a gyilkosságváltozat fölmelegitését akartam, nem valamiféle cáfolatot akartam összeeszkábálni a vadászbaleset-hagyomány ellen. Csupán az volt a célom, hogy tudományos módszerekkel megvizsgáljam a hivatalosan elfogadott vaddisznóbaleset verzió jogosultságát a tények objektiv elemzése alapján. Más a történettudomány és más a kriminálisztika módszere. Hiszem, hogy nem árt, ha időnként közhelyszillárdságuvá kövesedett elméleteket más szempontból is nagyitó alá veszünk.

A kiindulás adott volt: Zrínyi halála kriminalisztikailag az úgynevezett hirtelen halálok kategóriájába tartozik. A kriminalisztikai gyakorlat szerint pedig minden ilyen esetben (baleset, öngyilkosság, váratlan halál) a nyomozást el kell végezni, mert a gyilkosságokat gyakran rendkívüli haláleseteknek álcázzák.

— Egy ilyen vizsgálódás első lépése mindig az áldozat kilétének megállapítása, az, hogy halála kinek vagy kiknek állhatott érdekében. Zrínyi esetében ez nem volt nehéz munka, hiszen érdemeit, személyét könyvtárnyi műben, monográfiában, tanulmányban elemezték, méltatták már. A korabeli Magyarországnak vezető, valóban európai jelentőségű politikusa volt. Szembefordult a bécsi udvarral, a törökök elleni hadjárataiban számtalan győzelmet aratott, a magyar haderők főparancsnoki tisztjét viselte. A vasvári béke után a magyarországi Habsburg-ellenes erőket szervezte, bírta az erdélyi, a stájerországi rendek támogatását, szövetségesei voltak a horvátok, a csehek és a románok között, kitűnő kapcsolatokat épített ki XIV. Lajossal és a pápával. Ezeket az adatokat — közismert tényeket — átvizsgálva tulajdonképpen mindkét kérdésünkre választ kaphatunk: kiderül belőlük az áldozat jelleme, és az is, hogy Zrínyi, halála pillanatában az egyre terebélyesedő Habsburg-ellenes összeesküvés

feje volt, egy olyan szervezkedésé, amely a magyar önállóságért, a nemzeti hadseregért, a Bécstől való elszakadásért, a magyar királyválasztásért harcolva komolyan veszélyeztette a Habsburg-érdekeket.

— A továbblépéshez tudni kell azt, hogy egy nyomozás során — pláne akkor, ha valamilyen régebben elkövetett bűncselekményről van szó — a nyomozó szempontjából mindennek jelentősége lehet, még az esetleges szállongó, megalapozatlan pletykáknak is. Ezért aztán, amikor azt vizsgáljuk, hogy miként reagáltak a kortársak a halálhírre, az ilyesfajta gyanakvásokat is ellenőrizni kell. A halál másnapján, a szokásos gyorsasággal Zrínyi felesége már leveleket irt Bécsbe és a pápának, jelentve félje elhunytát. Ezekben még vadászbalesetről esik szó, de alig telik el néhány hónap, többen — közöttük Velence követe is — már gyilkosságról, politikai gyilkosságról kezdtek beszélni. A gyanú tehát már a kortársakban is felébredt: nehezen tudták elképzelni, hogy egy olyan közismerten szenvedélyes és ügyes vadász, mint Zrínyi, ilyen ostoba módon, a vadat meg sem sebesitve pusztuljon el. Ezeket a gyanakvásokat a feljegyzések hiányosságai miatt nem lehet megerősíteni, de kriminalisztikai szempontból — kizáró bizonyíték hiányában — elvetni sem.

KI A SZEMTANÚ?

A történészek munkáiból, a kézikönyvekből, a Zrínyi-monográfiákból mégis egyértelműen az derül ki, hogy a mai közfelfogás nem osztja a kortársak gyanúját, és a halált egyértelműen a vaddisznóverzióval magyarázza. E nézet alapjául Bethlen Miklós későbbi erdélyi kancellárnak szemtanúi leírását adják meg. Meg kellett tehát vizsgálni azt is, hogy mire és milyen mértékben szemtanú Bethlen; mi az, amiről az eset után több mint negyven esztendővel Habsburg-fogságban papírra vetett önéletírása tudósit.

FOLYTATJUK

Vértessy Péter

Igék, igekötők

(Folytatás a 14. oldalról)

ige gyakoritó, vagyis gyakori mozgást jelöl. Nem lehet tehát ,,egy nagyot” kanyarogni, kanyarogni legfeljebb ide-oda lehet; a mondatban, a mozzanatos kanyarul illenék inkább: „Autónk nagyot kanyarul (vagy: kanyarodik), hogy kikerüljön néhány homokhegyet.”

Az igekötők használatának is hasonlóan gazdag lehetőségei, árnyalatai vannak nyelvünkben, mint az igeképzőknek. De itt sem árt az óvatosság! Mivel sok európai nyelv nem úgy használja az igekötőket, mint mi, gyakori a botlás, különösen a fordításokban.

Nálunk az igekötő többnyire a cselekvés megtörténtét, befejezettségét jelöli, amire más nyelvek külön igealakot (vagy igeidőt) használnak. „Flaubert egyszer igy kiáltott fel a Bovaryné megírása közben: De hiszen Bovaryné én vagyok!” — olvashattuk egy újságcikkben.

Világos, hogy a regény megírása közben nem kiálthatott fel igy, legföljebb a regény megirásakor, vagy megírása után. Ha mégis közben történt a felkiáltás, a mű megírása (befejezése) előtt, akkor helyesen csak ezt mondhatjuk: „igy kiáltott fel a-15. OLDAL

Bovaryné Írása közben...”, hiszen a megírás befejezettséget jelent.

Mivel az igekötő sok esetben más nyelvből hiányzik, a fordítások is — tévesen — elhagyják. A nylon szó eredetéről levél érkezett külföldről a következő szöveggel, amint egyik szakfolyóiratunkban olvashattuk: „nylon is, as the manufacturers have told me, an arbitrary formation...” A magyar fordításban: „a nylon, amint a gyártók mondták nekem, önkényes alakítás...” Helyesebb, magyarosabb lett volna igy: „amint a gyártók elmondták nekem...”

Szilágyi Ferenc

A vörös

nadrágtartós férfi

(Folytatás a 9. oldalról)

Ez engem nem érdekel, maga sötét kufár” — ordította Bili. — „Mennyit hozott?”

— „Mennyi kell?”

— „Rengeteg... Maga azt hiszi passzióból gyűlölöm... Pedig át fogom vágni a torkát... Ezt meg kell fizetni uram!... Ismeri *a jelszót? Fizessenek a gazdagok!...

— „Hogyne” — mondta Mr. A. és kinyitotta a táskát. Tele volt bankjegyekkel. — „Ez itt 50 ezer font” — mondta.— „Remélem, hogy első segélynek ez elég. Ezzel áthidalhatja, my dear Bill, a legsürgősebb nehézségeit... aztán ha rendesen viselkedik és tovább szid, becsmérel engem, akkor adok magának további baráti kölcsönt...”

— „Ezt el is várom, maga rongy! — mondta a vörös nadrágtartós férfi és elkapta a fekete táskát Mr. A. elől.

— „így!” — mondta elégedetten, majd váratlan gyors mozdulattal felrántotta az ajtót: „De most aztán ki innen... Elég volt kapitalistákkal ilyen hosszú időn át egy bűzös levegőt szívni... Ki veletek, aljas, imperialista férgek, mert különben nem tudom tovább türtőztetni magam...”

Ijedten menekültem kifelé, Mr. A. azonban nem sietett, hanem nyugodt tempós léptekkel hagyta el a házat. A vörös nadrágtartós még mindenféle ocsmányságot üvöltözött utánunk, egészen addig, amig a Rolls Royce nesztelen suhanással el nem tűnt velünk.

— „Nos mit szól az öreg Bill-hez?” — kérdezte a volán mögül Mr. A. — „Hát nem kedves alak?”

— „Ne haragudjék Mr. A.” — mondtam, — „dehát... valószínűleg meg akaija ölni magát?”

— „Igen,,, Hogyne... A legteljesebb mértékben.’

— „És maga... maga mégis kölcsönöket ad neki, ahelyett, hogy...’'

— „Természetesen. Miért ne adnék?”

— „Az ég szerelmére, Mr. A.!” — kiáltottam, félretéve minden angolos tapintatot, — „épeszű ember nem támogathat olyan valakit, aki lépten-nyomon csak azt ordítja, hogy gyűlöli és meg akaija gyilkolni...”

Mr. A. a' szeme sarkából rámpillantott és szája szegletében ,kis, szánakozó mosoly jelent meg.

— „My dear friend” — szólalt meg azzal a kedves, de mégis leereszkedő hanghordozással, ahogyan csak angolok tudnak beszélni egy idegennel, „my dear friend... maga ezt ne értheti... Ezt nevezik, hajói tudom, magasabb politikai vonalvezetésnek...” — Bekanyarodott a következő utcába és közben hozzátette: — „Egyébként... megjegyzem... ezt a módszert nem én találtam ki... A nagyhatalmaktól tanultam...