Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-09 / 37. szám
I 20. OU>AL MAGYAR HÍRADÓ I i! ! ii MÓRICZ ZSIGMOND: FORRÓ MEZŐK- Ahogy szokott, ő nem volt egy érzelgős ember. Megcsókolta a homlokomat, s azt mondta: estére jól bezárasson mindent, szívem.- Azt mondta ?- Igen.- Azt hangsúlyozta, hogy jól bezárasson mindent?- Igen. Az asszony megzavarodott, s ő is eltűnődött egy percig azon, hogy mért is mondta ezt, van-e ennek valami külön jelentősége. . Aztán elbeszélte, kapkodva, s kissé összevissza a Baltazár Pista megérkezését. Nem volt semmi; azt mondta, hogy erre járt, s Laci után kérdezősködött... Aztán hozták a vacsorát... S abban a percben, mikor ő kilépett a tornácra, akkor hallotta a rettenetes csattanást. Valami iszonyú nagy dördülés volt, amit most is hall, amitől azóta egy percig sem bírt aludni. Aztán látta az urát a kavicson feküdni, s felhozatta s lefektette az ágyába. S ott az ő keze közt halt meg. Egyszer sem nézett rá, nem ismerte meg, nem látott az arcán semmi haragot- Ki hozta fel ?- Anton. A vadász- Egyedül?- Nem A vadász abban a pillanatban ott volt, aztán elfutott, s valakit hozott magával. Ketten hozták fel, de ő nem emlékszik semmire, mert ő meg volt rémülve. Csak arra emlékszik, hogy mikor bement a városba, az autón, az ura autóján akart bemenni, amivel a szegény kijött, de nem mert beleülni a piros autóba, visszariadt, a másikba, a szürkébe ült. Csönd volt, mindenki várakozással nézett a főszolgabíróra.- Mondja, Vilma, kérem, milyen ember volt az a vadász? Az asszony, mintha új gondolat termett volna ki előtte, elhallgatott s gondolkozott- Nem tudom - mondta.- Nem volt valami baja vele?- Nem. Dehogy. Mért?- Nem panaszkodott rá Laci valami tehén-ügy miatt?- Nem. Ö nem szokott szólani a gazdasági dolgok felől, ó nagyon kedves volt, nagyon gyöngéd, nagyon jó.- Még valami nagyon furcsát kérdek. Volt Lacinak olyan gumitalpú cipője? Az asszony gondolkozott- Igen, tavaly vett. De nem használta. Én kinevettem, s többet nem húzta fel.- Megvan az a cipő?- Nem tudom. Ez olyan tárgyilagos és jelentőségteljes kérdésnek látszott, hogy mindnyájan rémülten figyeltek rá.- Rögtön megnézem - mondta Bátkyné, mintha ettől függene minden. S már szaladt is. Átszaladt a hálószobába, mindnyájan utánamentek. Kinyitotta a Laci szekrényét, ahol az alsó fachban rengeteg cipő volt. Csizma, cipők, egész tömeg, s szépen, tökéletesen rendben, sorban egymás mellett. De a gumitalpú cipő nem volt köztük. A főszolgabíró most megijedt, hogy egyenesbe igazította a gon - dolatokat.- Mért kérdezed ezeket? - kérdezte Bátky csöndesen.- Ezek a bolond parasztok. Olyan gumitalpú cipőnyomot láttak, s mindjárt jár a szájuk. Biztos, hogy valamelyik cselédnek ajándékozta. Most hirtelen elhatározta, hogy visszaviszi a dolgot eredeti állapotra- Mondja, Vilma, gondoljon vissza jól Egy lövés volt, vagy kettő ? *- Hát persze hogy egy.- Egy?- Hogyne. Tisztán emlékszem.- Akkor csak véletlenség lehetett. Egy rettenetes, fatális, iszonyú véletlenség. Mindnyájan fellélegzettek.- Itt ninffs más, drága Vilma, meg kell nyugodni az Isten akaratában.- Én nem vagyok felelős semmiért - mondta az asszony, s ráborult a Bátkyné vállára, és újra sírt.- Nem, nem. Maga nem felelős semmiért. Itt senki sem felelős semmiért Ezzel visszamentek az ebédlőbe. Az ajtóból visszanézett az asszony a tornácra, a rettenetes helyre, s azt mondta:- Soha többet, soha ide nem jövök többet! Már késő éjjel volt, de az egész falu ébren volt. Nem bírtak megnyugodni. Minden házban csak ültek s beszélgettek. Gyilkosságról s kísérteties történetekről. Régi betyárhistóriákat elvenítettek fel, s boszorkányokról, akik egy helyen több alakban tudnak jelen lenni, s viszont egyszerre több helyen képesek megjelenni. Az utca két oldalán minden házban ugyanaz. Az egész falu gyászol, minden család az uraságból élt. Az az öregember, akinek a szolgabíró koszont, soká állott még a kerítésnél, nézte a falut, a csöndet. Semmit se nézett, csak maga elé meredt, mint egy fából faragott fekete szobor, mint egy megbámult síremlék a temetőben; szinte úgy látszott, mintha sohase akarna elmozdulni. Végre sarkon fordult, s bement a bogárhátú kis házba. Odabent égett a nagy petróleumlámpa. Ez egy körégős lámpa volt, az ő személyes ellensége, mert igen sok petróleumot fogyasztott. Ezt a lámpát a veje kapta a nagyságos úrtól, ez a haszontalan ember, aki ott ül a kemence mellett kis utazósapkában. Azt is az úrtól kapta. Ahogy az öregember belépett, hirtelen nagy izgalom fogta el. Düh. Véreres szemmel nézett körül a kis házban, a nagy fényességben. Hirtelen úgy érezte, hogy most itt van megint az ő ideje. Mert eddig nem volt szava, a veje mindig letorkolta, hogy nem az övét fogyasztja. Minden az uraságtól. Onnan jött a petróleum! Hogy olyan ugrifüles színeskedő fickó volt, nagyon be tudta magát hízelegni az uraságnál, s úgy fejte, mint egy fejőstehenet.- No - mordult el, s szétnézett bús bikatekintettel. Akkor a helyére ment. A karos lócának a felső sarkába, az ablaknál. Ott szokott ő üldögélni, mióta az apja meghalt. Azóta az volt az ő helye. Mindenki elhallgatott, s félve néztek rá. Mintha megérezték volna, hogy az öreg új erővel s hatalommal jelent meg köztük. Az öreg krákogott egyet, s odaköpött a ház közepére. Most nem szólt neki a lánya, hogy ne köpködjön. A ház az övé. Az ő nevén van! A föld is; minden! Itt ő az úr! ~ No - mondta aztán -, hát eltemettétek. Nagy sóhajtás volt. A felesége nagyot nyögött, felállott, odajött hozzá, meg visszament a kemencéhez, s a kezét tördelte. Nem ült le, csak sóhajtozott. A lánya is maga elé hajtotta le a fejét, az is csak sóhajtott.- Urak - mondta az öregember. Soká hallgattak. Tudták, hogy az öreg mit gondol. Nem tartja istenes dolognak, hogy egy öngyilkos embert úgy temettek el, mint egy valóságos keresztyén halandót, aki becsületben s istenfélelemben magától döglött el.- Én meg mán éhes vagyok - mondta a veje. Senki se felelt. Illetlennek látszott a szó. Pedig valóban senki sem evett égy falatot se vacsorára. A gyerekek ott feküdtek a megvetett ágyban. Hárman. Azok ettek.- Mit ennél? - szólt a fiatalasszony.- Mi van?- Hozhatok be szalonnát, kenyeret. (folytatjuk) 4 i ,,Hát kívánva kívánom én a gonosz- 1 4 | nak halálát? ezt mondja az Ur Isten: | 1 nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról j I és éljen?" Ezék.l8:23. Pál apostol így ír i 1 Isten akaratáról: „Aki azt akarja, hogy j i minden ember üdvözöljön és az igazság i | ismeretére eljusson.” I Tim.2:4. Isten J i akarata: (1) Az igazság ismerete, i 1 Pilátus ezt kérdezte: „Micsoda az j i igazság?" JN.18:38. De nem várta meg < j a választ. Ezt megelőzően, csak pár , < órával korábban Jézus igy szólt 1 i tanítványaihoz: „Én vagyok az ut, az ( ; IGAZSÁG, és az élet...” Jn.l4:6. i Főpapi imájában igy könyőrgött: „Ez i [ pedig az örök élet, hogy megismerjenek ' i Téged, az egyedül igaz Istent, és akit 1 \ elküldték a Jézus Krisztust.” Majd igy ' i folytatta: „Szenteld meg őket a Te 1 \ igazságoddal; a Te igéd igazság.” , 1 Jn.17:3,17. A testté lett Ige, tehát Jézus ] í a Szentlélektől született (Mt.l: 18,20), i 1 de az írott Ige, tehát a Biblia is a ' í Szentlélektől származott (IIPét.l:21), i ' ezért e kettő egymásnak soha ellent , i nem mond, e kettő egymástól a 1 | megismerés folyamatában elválasztha- , i tatlna, egyik elfogadása a másik ' ' elfogadását, egyik elvetése a másik i i elvetését is szükségszerűen magában | | foglalja (Írott ige — testté lett ige), i 1 Amikor a zsidóság többsége elveti | , Jézust mint az igazi Messiást, 1 1 szükségszerűen vele együtt a Szentirást , i is elvetik. Ugyanígy, amikor sok-sok 1 1 keresztény megtagadja a Szentirás , i csalhatatlanságát, a Törvény (Tizpa- 1 \ rancs) érvényességét, ezzel szükségsze- i i rűen megtagadják Jézust. Te hova j i tartozol, kedves olvasó? 1 Isten akarata: (2) Hogy megtér- \ \ jünk. És az ő jósága kell hogy 1 1 megtérésre indítson. Rm 2:4. Amikor , , Jézus kinyilatkoztatta magát Saulnak a 1 1 damaskusi utón, Saul kérdése több volt , csupán, mint egy kérdés: „Uram, mit j akarsz, hogy cselekedjem?” Csel.9:6. i i De nem beszélhetünk addig megtérés- ] \ ről, mig akaratunkat át nem adtuk i i Jézusnak. Enélkül az akaratadás i nélkül minden vallásoskodás csak üres 1 képmutatás és csak egy forróbb helyet i biztosit számunkra a pokolban, már ! | pedig a józan ész is azt diktálja, hogy i azért szinészkedni nem érdemes. ] Rendkívül fontos, hogy megértsük: i akaratunk átadása, tehát megtérésünk [ nem csupán egyszer, keresztény éle- 1 tünk kezdetén kell hogy megtörténjen, j i hanem nap mint nap, újra és újra át i 1 kell adnom akaratom! Isten akarata [ i minden ember számára egyformán a i ] Szentirásban van kinyilatkoztatva. A j történelem igazolja: úgy az állam, mint i az egyház nem egyszer visszaélt az , emberek tudatlanságával, ezért a 1 ! figyelmeztetés: „Megvizsgáljátok mi az 1 Istennek jó, kedves és tökéletes i akarata.” Rm.l2:2. | Nemcsak ateista emberek fognak i elkárhozni, hanem tragikusan szomo] ru, hogy sokan olyanok is, akik remélik i és vágyakoznak arra, hogy Isten t , gyermeki legyenek és mégis elkárhoz- ( 1 nak. Miért? Mert nem döntenek most, ] i hogy akaratukat Istennek átadják. „És i 1 a világ elmúlik és annak kívánsága is, j i de aki Isten akaratát cselekszi, i 1 megmarad örökké.” I Jn.2:17. Ajánl- \ juk 1.00 dolláros „Jézushoz Vezető Ut” 1 ! c. könyvünket. P.O. Box 322, Perth \ i mboy, N.J. 08861. Telefonon is 1 \ kérhető: (201) 251-2318. 4
