Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-09 / 37. szám
* A MAGYAR HÍRADÓ 1& OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója xxxvn. London után kisszerű, unalmas faluként tűnt fel a .maiul Párizs, amint nevezni hallottam. Egyenes, fes/es boulevardjai kiállhatatlan pedantériával meredtek reám Csak midőn a régi város építészeti remekeit láttam, engesztelődtem ki némileg. A hegyes vi ügyes utcákon való kínos közlekedés is lehangolja itt az, utazót, ki London földalatti vasúti tömkelegéhez volt szokva. Mily élet, élénkség, vállalkozás, eltökéltség ott! Mily lassúság, majdnem bambaság itt! Brüsszelben az emberek csak lézengenek, vagy a díszesebb utcákon mutogatják ruháikat, (ügy látszanak itt tekinteni az életet, mintha örökös ünnepnap lenne, melynek felcserélését feladatul tűztek volna maguk elé.jLudwigh a jó és öleséi Hotel des Pays Bas-t ajánlotta, hol maga is lakott, igy tehát papa is odaszállt és végig ott lakott. Lenke és én a Sacre Coeur zárdába mentünk be 6 hétre, hogy időnket ne töltsük hiába, de megelőzőleg k-'-t he. a város nevezetességei szemléletének szemeltünk Megnéztük a híresebb épületeket, templomokat, képtárakat és gyakran ellátogattunk a csinos Vauxhallba, hova többnyire Perczel Móricékat is elhívtuk magunkkal (t.i. Brüsszelben állandó lak ,uk volt). Itt egy este vacsora közben magyar társalgás érintette füleinket. Papa szokott hevességével felszökött, és csakhamar megvolt az ismeretség Nikolics országgyűlési képviselő és Noton fiatal belgával. Utóbbi egykor Magyarországon borokat vásárolt, tehát bírta nyelvünket. Igen szabályos vonásu arca volt, igy nem csoda, hogy később fölismertem öt Pauler Gizella fényképalbumában. < .tzcll i I. Ionos történetet mondott el felőle: Egyszer báró I ötvöséinél voltak együtt ebéden, midőn Noton tósztot mondott Gizellára, ki kitűnően beszélt franciául De hiszen uram, ön alig ismer! — felelte G. ártatlanul. ,,Assez longtemps pour vous aimer!” volt a heves válasz, talán az ebéd által hevített francia részéről. Ebéd után G. egy üres terembe vonult, hogy a különös jelenet izgalmát kipihenje. Nagy meglepetésére Noton felkereste őt, térdre ereszkedett előtte és megvallotta a lángoló érzelmeket, melyek oly váratlanul lobbantak fel keblében. Sőt mi több...megkérte a kezét. De később, értesülvén Gizella tudakozódása és jogosult bizalmatlansága felől, megsértődött és kialudt a láng. Erre én is elmondtam, mint ismerkédtünk meg Notonnal a tündérrí kis Vauxhallban. És leírtam ez ezeregyéj meséire emlékeztető helyet, a millió láng fényében úszó kertet, hol az üde pázsit és virágok közt pompázó fák lombjain lámpafűzérék himbálóznak, részegítő zene közepette. Brüsszel többi kellemesnek mondott kedvtöltéseit csakhamar megszoktuk. Perczeléket nagyon megszerettük, különösen Irmát, ki mindent egyesitett magában, mi kedves, nemes, szép és magasztos. Apró testvéreitől környezve mi sem adhatott tisztább fogalmat Lotte bájáról, amint őt az ifjú Werther megpillantja. (Oly igaz, erős, nőies volt magas termete, telt izmaival.) Oly kecses volt finom arcvonásaival és karcsú derekával. A büszke tartásu fő és a határozott, nyílt tekintetű s mégis szelíd szemek bizalmat keltettek s egyszersmind tiszteletet z«. parancsoltak. Nem csoda, hogy szegény Ghiczy Gyula egy év alatt teljesen megőszült, midőn Irmáját eltemette. És én azt gyanítottam, hogy a merengő sugár, mely a büszke, szép szemeket néha elhomályosította, azt a fiatal lordot illette, kit Irma hazaszeretetből kikosarazott. „Perczel tábornok leánya csak magyar ember neje lehet” mondta, de a szív nincs nemzetiséghez kötve. A fiatal angol e szavakkal búcsúzott: ,,Mig kisasszony nincs férjnél, én mindig jegyesének tekintem magamat.” Bár Irma szüleinek irt levelében nem árulta el soha, sem nekünk nem adott okot a gyanúra, hogy a nemet megbánta, de ki mer jótállni, hogy az első ábránd meghiúsulta nem-e hagyott fájó emléket. A Sacre Coeur, úgyszintén Perczelék lakása Ixelle külvárosban volt. Reggelenként gyakran felmentünk a padlásszobába, hogy Irmát, ha lehet, megpillantsuk. Midőn két hónapi várakozás után megérkezett a hazatérési engedély, úgy búcsúztunk el egymástól, mint a legközelebbi kedves rokonoktól. Mily kevéssé hittem, hogy mire viszontlátom, már el lesz hintve a borzasztó kór csirája, mely Irma ifjú életét felemésztette. Én fedeztem fel betegségét, látva a lázas tévelygést szemeiben és hallva a rövid elfojtott '*Whogési De akkor már késő volt az elhanyagolt *üöngyulladás következményeit helyrehozni.Két hónapot töltöttünk Londonban anélkül, hogy a Guildhallt, St. Pault, Windsort, a Towert, a királyi palotákat láttuk volna. Most Párizstól 6, Waterlootól egy órányira laktunk anélkül, hogy mcgné/Mk volna a történelmi nevezetességű helyeket. A rajnai utat vasúton tettük meg, különben megálltunk és nem néztük meg a székesegyházat. Egész Németországon végigsiklottunk és nem tekintettük meg a világműveltség tradicionális városait. És azon tudattal érkeztünk meg Bécsbe, hogy két világrészt megjártunk, de nem láttuk egyiket sem. Azonban sokkal nagyobb volt örömünk, hogysem a helyrehozhatatlan fölött sokat töprengjünk. Az indőháznál felhangzó magyar társalgás és öltözékek Bécset mintegy magyar külvárosnak tüntették fel előttünk. Bár az indóházban nem volt túl erős ez az illúzió, a magyar feliratok, a sok magyar vendég a „Magyar Király” vendéglőben egész otthonossá tettek bennünket. Papa — hogy elveihez hű maradjon — Becsben nem mutatott meg semmit. Csak Fest urnák (később miniszteri titkár) sikerült őt rábeszélni, hogy legalább egy színházba elvigyen bennünket. A választás nagy tapintattal a Wiedenre esett. Éppen akkor adták itt kilencvenhatodszor pazar kiállítással a Hoschkuh-t, egy frivol szatírát, melyet mi nem értettünk meg. Cutherz Mariannet is meglátogattuk, ki akkor járt jegyben Junker ügyvéddel. Érdekes volt Pulszky Ferenccel való megismerkedésünk, kire igen kiváncsi voltam. Egy sétáról hazatérve felkerestük őt szobájában, hol tanulmányokba merülve ült asztalánál. Beléptiinkor bár félbeszakototta munkáját és kezét nyújtotta, de asztalra rakott lábait nem mozdította és sajátságos orrhangjával igen hanyagul üdvözölt. Egyáltalán meglátszott rajta, hogy a társadalmi szabályokra nem sokat ad, mit különben mi megbocsátottunk, miután sajátságairól már értesültünk. De vannak sokan, akik ezt nem tudták megbocsátani, mint például Rónay Jácint. Midőn egy alkalonímal Londonban Pulszky őt hasonló módon fogadta, Rónay azonnal távozott és azóta sem váltott vele szót. — Utunkat Pestre Pulszky érdekes társalgása igen élvezetessé tette, ki ismerte minden kis falu történelmi, vagy más nevezetességeit. Velünk is közölte mindezt. Az indóházban Pulszky felvilágosította papát, ki mint eddig, úgy ezúttal is az I. osztályra akart jegyet váltani, hogy Ausztriában csak angolok, milliomosok és bolondok utaznak az első helyen. „Nem tudom, melyik osztályhoz sorolja magát Ürményi. ki a millióknak már nyakára hágott” mondta, midőn az említett urat egy sárgára festett kupéban megpillantotta. Különben Ürményi is oly szives volt. s átült hozzánk, igy tehát nagyon előkelő urak társaságában, kellemesen beszélgetve érkeztünk meg az „ígéret földjére”. Pest először igen rossz benyomást tett reám, miután itt majdnem kizárólag német volt az utcai nyelv, különösen az alsóbb oszté'v -kuál Ne n csoda ha ez igen leverőit-^ hatott a h*d/alis.:gi ; ' , igoló olyan n v • Icáim a mint én voltam ki us/tönszerűleg gyűlöltem a németet, bár anyanyehemei nem is beszéltem folyékonyan! Erről jui eszembe Rónay egy adomája” Egy alkalommal valamely ügyes találmányt dicsért bámuló földije előtt. „Nem hiába hunefut a német” jegyezte meg ez. „Hiszen nem is német, hanem angol volt a feltaláló” válaszolta Rónay. „Azért mégiscsak hunefut lesz a német” isipételte a magyar atyafi. — Különben ez nálam nem fejlődött ki oly mértékben, hogy a németet, pl. Cutherz Mariannet ne szeressem, és ne tudnék egy németet is becsülni. VÉGE AZ UJKENYÉR (Folytatás a 14. oldalról) drága halálának pecsétjét, az Isten házában” kívánták magukhoz venni. Régi egyházi jegyzőkönyvek szerint amikor aratás után megsütötték az uj kenyeret, a szlavóniai Haraszti reformátusai is az újból vettek úrvacsorát. Hasonlóképpen ujbor idején is. A hagyományok mintha az Utolsó Vacsorát is idéznék. Baranyában az ujasszonyoknak aratásig nem volt szabad kenyeret megkezdeni, megszegni. Nyilván azért, mert az uj családban még nem aratott. A magyaregregyi gazdaasszony az uj lisztből sütött első kenyeret elvitte az anyaegyházba. Kárászra és a papnak ajánlotta föl. Szihalom gazdasszonyai az uj lisztből először a koldusoknak és olyan szegény családoknak sütöttek, amelyek bolti kenyeret voltak kénytelenek enni. Amikor a dusnoki katolikus „rác” gazdasszony először kovászolt az uj lisztből, az egész család térdepelve imádkozott körülötte. A középkori gyakorlatnak sajátos maradványát őrizték még a múlt században is az erdélyi Homoródvidék unitárius magyarjai. Augusztus derekán az ujsületből vett úrvacsora után zsoltárokat énekelve, faluként fölsereglettek a közeli Homoródfürdőre, ahol megülték a zsengére nevezetű bucsufélét: Néhány napig ettek, ittak, örömtüzet! gyújtottak. Bálint Sándor Hirdessen lapunkban! c« bűnfl (or
