Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-02 / 36. szám
A KANADAI KÖZVÉLEMÉNY * Térjünk vissza a halálbüntetéshez! Irta: SIMA FÉRENC 12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A nagy kanadai vitához, ami változatlanul folyik a halálbüntetés körül, lenne némi hozzászólásom. Ezúttal nem is az a kérdés foglalkoztat elsősorban, hogy szükség van-e a bitóra, vagy sem. Bár az áltálános anarchia felé irányuló elerkölcstelenedés a szigor irányába tolja meggyőződésemet, mégsem vagyok minden áron vérgőzös védelmezője annak a véleménynek, hogy az élet elvétele minél több bűnöstől, okvetlenül megoldja a bűnözés problémáját . ' Sima Ferenc is. A kanadai kormány úgynevezett kriminológiai szakembereket bízott meg, végezzenek kutatásokat és adjanak jelentést a törvény esetleges reformjára vonatkozóan. Eddig két jelentés került nyilvánosságra, amelytől a józaneszű embernek felborzolódik a haja (ha még van). Az egyiket a vancouveri Simon Frazer Egyetem egyik professzora nyújtotta be, aki — ez, gondolom, teljesen világos — a kanadai adófizető polgár pénzéből képezte magát kriminológussá, tehát joggal várható volna, hogy az ország közvéleményének figyelembe vételével dolgozza ki jelentését. Mit mond a tanulmány? Elsősorban megállapítja, hogy a kőzvéleménykutató jelentések szerint az ország lakosságának 81 százaléka helyteleníti a halálbüntetés eltörlését. Ebből a professzor azt a megdöbbentő és antidemokratikus következtetést vonja le, hogy a halálbüntetést — nem szabad visszaállítani! Miért? Mert a közvélemény-kutatás szerinte részrehajló. Több férfi kívánja a halálbüntetést, mint nő, több öreg, mint fiatal, több alacsony műveltségű, mint egyetemet végzett és több — mivel erről is nyilatkozni kellett a kérdőíven — a középtől politikailag jobbra álló, mint baloldali beállítottságú. Egy megválasztott kormánynak azonban — mondja a jelentés — nem az a feladata, hogy elfogadja a közvélemény akaratát, hanem, hogy megfelelően irányítsa azt, az egyedül üdvözítő helyes ut felé. A jelentés szerint a jobboldaliak véleményét nem szabad figyelembe venni, hiszen köztudomású, hogy az egyedül helyes álláspontot a baloldal képviseli. A fiatalság véleménye ugyancsak előnyben részesítendő az öregekével szemben, a nők álláspontja pedig, * érzékeny adottságaik folytán, magasabbrendű a férfiakénál. Ez a jelentés sokkal félelmetesebb gyilkosság a társadalom ellen, mint bármilyen bűncselekmény, amiről a halálbüntetéssel kapcsolatban egyáltalán szó esik. Azon ugyanis lehet vitatkozni, hogy érdemes-e bitóra küldeni egyes embereket, akik ezt különben nagyon megérdemelnék, vagy nem. A vancouveri egyetem kriminológusa azonban nem egyének ellen követ el az életet veszélyeztető bűncselekményt, hanem az egész társadalom ellen, amely őt felnevelte és kitanittatta. Még azt is hozzátehetjük, hogy drága pénzen ostobaságra nevelte és galádságra tanította. Az egyetemeket, mint az egész kanadai államot, nem ,,baloldaliak”, nem „nők”, nem „művelt elmék”, nem is „fiatalok” tartják fenn, hanem a társadalom egésze. .Az, amelynek 81 százaléka úgy véli, hogy önmaga védelmében halálbüntetést kiván a gyilkosokra. , Még arra is könnyű hivatkozni« hogy a professzor statisztikája hamis. Több a nő, mint a férfi, több a fiatal, mint az öreg, tehát a 81 százalékos többség semmiképpen sem születhetne ■meg, ha a halálbüntetés mellett nem szavaznának nők, fiatalok, intéllektuelek, sőt még baloldaliak is. A halálbüntetés mellőzését különben is nehéz lenne baloldali programként feltüntetni. • « , ' • De» ime, nyilvánosságra kerül, sőt a kormány “komolyan is foglalkozik egy olyan tanulmánnyal, mely azt állítja: a demokratikus többség véleményét nem kell figyelembe venni akkor, ha ellenkezik azzal a véleménnyel, amit kidolgozója „igazi •demokráciának” tekint.-Ilyet mintha mái hallottunk volna. Hallottuk, hogy a demokrácia a demokratáké, hallottuk, hogy a reakciónak nem szabad • zöld közlekedési jelzést adni. Hallottuk, hogy a társadalomnak van egy élcsapata, amely „egyenlőbb” a többieknél. Hallottunk depiokratikus centralizmusról, ahol a vezetők a megválasztásuk által * mindenhatókká váltak és nem tartoznak többé számadással azoknak, akik megválasztották őket. Ha most ugyanezekkel az érvekkel Kanadában találkozunk, akkor a veszélyhez szokott belső csengőberendezésünk vészes csörömpölésbe kezd. Ismételjük: elsősorban nem magáról a halálbünteésről van itt szó, hanem arról a jelenségről, hogy az adófizetők drága pénzéből olyan eszméket támogatnak, amik ellentétesek a közakarattal. És ennek szinte alátámasztásaként jelent meg OLASZORSZÁGI KÉPESLAP ÖRÖK TALÁLKOZÁSOK Balról a. sziklák csúcsán Roccasecca vára. A másik oldalon Aquino kedélyes várostere. Mi pedig a hegyi lejtő körpíyiorámás éttermébe, a San Germanoba, négy óraja bezárva váijuk az „un acquazzone pochinó”, a kis déli zápor végét. Ezalatt asztalunkra újabb finomságokat raknak és szüntelenül nyitják a velletrii és a falernumi palackokat. Főleg a „vörös gróf”, a conte rosso itatja - magát. A soknyelvű bosszankodás mégis fokozódik — közben magam is megtanulok innen-onnan .néhány gyakran visszatérő kifejezést... Egyszerre a zöldesszürke felhő felett betör az aranyló napsugár és előtűnik a valószinűtlenül kék ég. Az ut közepén a pullman leáll. Innen gyalog megyünk a nedves, köves ütőn fölfelé. Elöl és megelőzhetetlenül egy holland házaspár vezet. Az öreg professzor bottal bandukol, gömbölyű feleségét pedig szinte görgetni kell. Egy kanyar és kiszáll belőlünk a déli borgőz meg a pülanat humora is. A kitágult városkapun belüli* parányi főtéren felcsendül egy ősi köszöntő dallama. Salve reginaszerű, polifonváltozatban, fúvósokkal hangositva. Fiatalok és gyerekek szinpompás ruhákban, egyszerű hegyi öltözetben a felnőttek, egészeVá kilencvenéves anyókáig, már órák óta várnak ránk.* * Mellettünk yidám hegyi kutyák Szaladnak. Innen a kép, amit már gyermekkoromban ^ámultam: Szent Domonkos imádkozik, mögötte fürge kutya szalad, szájában égő fáklyával. Jelkép és szójáték: „Domini Canes”, Yz Ur hűséges kutyái. Végre ’ a csúcson. Aranyfényben ».Aquino grófjának féílegvára", mellette raz ősi torony sziklákból a második jelentés, amit pszichológusokból, orvosokból, ügyvédekből, kriminológusokból összeszedett bizottság teijesztett be a kanadai büntetőtörvények megváltoztatása érdekében. Ez a bizottság arra megdöbbentő következtetésre jutott, hogy Kanadában túl sokan ülnek börtönökben és ezek a börtönök még mindig nem elég kényelmesek, csökkenteni kell tehát a törvények mennyiségét és a büntetések időtartamát. Nem tudjuk, milyen statisztikai adatokra hivatkozik a bizottság, mert én éppen a börtönök túlzott kényelméről vagyok informálva. Boldogok ezek a jogászok, akik tanulmányai során csak addig jutottak el, hogy kormánytanácsadók legyenek a szabad világban, de odáig nem, hogy megismerhették volna a börtönöket és a börtönbekerülés okait a világ másik felén, mint a sokmillió példa közül teszem azt Mindszenty bíboros hercegprímás és Szolzsenyicin. A bizottság az eltörlendő bűnök listáján azt a képtelenséget is javasolja, hogy ne tekintsék bűnnek ezentúl a vérfertőzést, testvéreknek egymással és a szülőknek gyermekeikkel való nemi érintkezését. Ezt a világ minden kulturtársadalma bünteti, mert kétségtelen, hogy a családi élet tönkretételéhez vezet. Ha a bűnözés ellen a kormánytanácsadók a törvények csökkentésével akarnak védekezni, akkor a logika úgy kivánja, hogy szüntessenek meg minden törvényt. Egy ilyen társadalmat viszont boldogan átengedünk a javaslat kidolgozóinak. A társadalom elsöprő többsége az a bizonyos „maradi" 81 százalék, amely ragaszkodik a törvények kemény szigorához, a halálbüntetéshez is, pokolba kívánva ezeket a közpénzen nevelt, „nagyszerű” kormánytanácsosokat. építve. Néhány kanyarral lejjebb, egy védett zugban, a „családi ház”, ahol az anya élt gyermekeivel. Itt született Szent Tamás, itt imádkozott először. A buzgó spanyolok megcsókolják a falakat. Harcok színhelye volt ez: a két fiúnak fenn a várban, a csendes kis Tamásnak pedig a saját hivatásáért kellett küzdeni. Papnak készült, és a kolduló barátok közé akart menni. Apja vadul ellenáll, végül már ' elengedné, de csak Monte Cassino előkelő várába. Alkudozások. A feljegyzés szerint ekkor fogja el először az indulat Tamást: „Én igazi prédikáló akarok lenni, nem maskara a karneválon”! Később belátja: az igazságért élni állandó küzdelmet jelent. Rendje jelszava: Veritas! — Amikor felismeri, hogy Arisztotelész tanítása mennyire alkalmas a „szent tudomány” kifejezéséhez, megkapja a vádat: „pogánnyal” cimborái. Nem félti párizsi katedráját sem, hogy kimondja, nincs kétféle igazság: „Ami igaz a pogányoknál, igaz a keresztényeknél is!” Szent Tamás nem az öncélú tudósok, hanem a lelkipásztorok közé tartozik, azaz olyan prédikáló testvér, aki a hívek számára jobban, mélyebben átgondolja az isteni igazságokat. Ezzel a szemlélettel határozza meg az igazi teológus feladatát is. Amikor sok küzdelemmel, isteni félelemmel és belső örömmel megiija tanítását az eukarisztiáról, kedves keresztje elé helyezi, és leborulva imádkozik. A Keresztrefeszitett megszólal: Fráter Thomas, jól írtál testem szentségéről! Mit kívánsz érte? — A „nagyravágyó” válasza ez: „Téged akarlak. Uram!” ...A pullman lassan kanyarog Nápoly felé. Fáradtak vagyunk. Egyesek szunyókálnak, mások halkan mondják az olvasót vagy az esti zsolozsmát. (Folytatása IS. oldalon)
