Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-26 / 35. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója XXXV. XLIII. FEJEZET LONDON. — BRÜSSZEL. Tizenegy nap múlva érkeztünk Liverpoolba. Miután amerikai aranyainkat in natura nem lehetett Londonba küldfeni, széles öveink bélésébe varrtuk be azokat, mi a nyári melegben nagy kint okozott. Rövid itt időzés után csakhamar vasútra ültünk és ijesztő gyorsasággal repültünk a roppant város felé. Londonban egyelőre egy fiatal porosz, Emil Hermes (Crefeld) ajánlata folytán a Royal hotelben szálltunk, Utóbbi Liverpooltól velünk utazott és szintén odaszállt. Először is hazatérési engedélyért folyamodtunk, mert mint amerikai polgárok nem mehettünk volna haza. Az engedély négy hónap múlva megjött végre, de akkor is csak három havi időtartamra szólt. A négy hónapból kettőt Londonban töltöttünk el. Egy ideig privát lakást béreltünk (Weymouth Str. No. 1.). Azután Lenke és én Sir Charles Lyell ajánlata folytán a paddingtoni plébános családjához adattunk nevelésünk befejezése végett. A város nevezetességei körül csak a Westminstert, Richmondot, a Politechnikumost és Madame Toussaint kiállítását láttuk. De Londont magát ismerni oly kincse az emlékezetnek, mely örök beccsel bir. — Sehol sem látni oly borzalmas élesen (minden tekintetben) a fény és az árny fogalmait, mint itt. Ezért oly bűvös, titokzatos, végtelen kimeríthetetlen mindaz, amit az ember Londonról gondol és olvas. Velünk is történt egy kis incidens, mely London erkölcseit fényes világításba helyezi. Egy alkalommal papa betért egy boltba (mely 1879-ben leégett) szivart vásárolni. Ezalatt hirtelen egy sereg undorító vénasszony vett körül, kik láthatólag szóváltásba igyekeztek vonni bennünket. Én azonban — gyanítva jellegüket — mindjárt ,.police”-t kiáltottam. Erre mintegy a földből kelve, előttünk termett két rendőr, kik karon ragadták a két banyát. Egy rendőr pedig szemem utasítását követve, a boltba ment papáért, kit egy pár jómadár szintén szóval tartott. Úgy látszik az ilyenek gyakori esetek a félreeső utcákban. És tudvalevő, hogy vannak Londonban egész városrészek, hol fényes nappal sem lehet rendőri felügyelet nélkül megjelenni. Többek közt ez volt az egyik oka annak, hogy a Towert sem láthattuk. Egyszer hosszas habozás után ugyan megindultunk volt Vukoviccsal, de útközben erős zápor lepett meg bennünket. Ö és papa, kik az omnibusz fedelén ültek, csuromvizesek lettek, különösen apám, ki akkor még túlságosan magyar volt, hogysem esernyővel jáijon. Így tehát nem néztük meg a Towert, bár Rónay szerette volna, ha legalább Windsort és a St. Pault megnézzük. De papa gyengélkedése és ellenszenve a kirándulások iránt mindig meghiúsította terveinket. Azt is nagy kegynek tekintettük, hogy a derék, szeretetreméltó Lyell-családdal eljuthattunk Sydenhamba, hol Sir Charles maga magyarázta meg a szemeink elé táruló természeti csodákat. Később még egyszer eljöttünk ide Rónayval, ki nekünk a kristálypalotában gyártott zsebkendőket ajándékozott (és ennek képmása volt rájuk nyomtatva). Most jut eszembe, hogy a múzeumokat is meglátogattuk. Rónay többnyire velünk volt és az ő érdekes, fenkölt magyarázatai a legkellemesebb emlékeket hagyták maguk után. A British Muzeum kincseire is élénken, emlékezem. Ezek között különösen Faustina életteljes szép márványarca tett rám mély benyomást, mely — angyali szépsége alatt lappangó démoni kifejezésével — napokig álmaimban is megjelent, — Nagyban élveztük a mindennapi sétákat Buckly-ékkal, vagy Mrs. Kemp, a tanítónő társaságában, a Kansington kertbe, a Hyde és Regent Parkba szoktunk volt menni. így tehát legkevésbé nem örültünk, midőn atyám elhatározta, hogy Belgiumban várjuk meg ügyünk elintézését és Londont csakhamar elhagyjuk. Ottlétünk utolsó napjai egyikén az elégedetlen Brightpárt a Hyde Parkban népgyűlést akart tartani, melyet a kormány betiltott. A Whig-ek annál inkább eltökélték, hogy a gyűlést megtartják. Egész nap az utcákon tolongtak és zajongtak. E zavargás miatt talán jobb lett volna a sétáról lemondani, de Buckly-ék — angol szilárdsággal — megmaradtak tervük mellett, aminek kétféle rossz következménye lett. Egy utcaszegleten haladtunk, midőn egy durva whig — ki arisztokratáknak vélt bennünket — elkezdett bennünket kellemetlen kérdésekkel faggatni s a rendőrségnek kellett közbelépni, hogy MILYEN VOLT SZENT ISTVÁN? (Folytatás a 14. oldalról) de nem kegyetlen, megbocsátó, de nem erőtlen. Jutalmazással és büntetéssel csak egy célja van: a keresztény király feladatát tökéletesen teljesíteni: népét, ha kell, akarata ellenére is, megtéríteni; Szent Ágoston útmutatása szerint a ,,civitas terrena”-ból a „civitas Dei”-be átvezetni. E hivatástudata mélységes vallásosságán alapult, mely nem a minap megtért pogány fejedelem érzelmi jámborsága, hanem a magas fokban művelt értelem szilárd meggyőződése is. Vallásossága mellett korszerűen katolikus: a Szentszék iránti fiúi hódolatot éppúgy magába foglalja, mint az erősen marianus színeket is. Püspökségei legnagyobb részét Mária patronátusa alá helyezte. A Nagyasszonynak mondja el — a legenda elbeszélése szerint —, miként forrt fel egy pillanatra magyar vére, mikor alamizsnaosztás közben egy tolongó szegény betépdeste a szakállát, de a Nagyasszonyra gondolva, legyőzte indulatát. Előtte és az ő közvetítésével ajánlja fel magát egy nehéz órájában népe menedékéért áldozatul Istennek és Neki nyújtja — a Nagyobb legenda szerint — halála órájában koronáját és országát. Az aktiv, férfias és vitézi erények mellett az alázatosság, lemondás, megbocsátás inkább passzív erényeit szintén gyakorolta. Egyéniségében ezek a jellemvonások jelentik a legnagyobb fokú elfordulást a harcias nomád erkölcsöktől s velük emelkedett igazán a szentek szférájába. Életében nincs törés, nem volt szükség megtérésre. A vonal a gyermekkortól egyenesen vezet az oltár glóriájába, mellyel menekülhessünk tőle. A másik pedig az volt, hogy a tömeg leszólitott bennünket a gyalogjáróról és én egy fiatal lord által hajtott gyönyörű lovak patkói alá kerültem. A lord alig tudta visszatartani a lovait, hogy engem el ne tipoijanak. Teljes erővel visszarántotta azokat, úgy, hogy hátulsó lábaikon ágaskodva álltak egy percig, mig a felingerelt és megrémült emberek fel nem emeltek a földről. Az ijedtségtől sápadt arccal ugrott le a fiatal főur a kocsijáról, ki, miután meggyőződött, hogy nincs bajom, átádta névjegyét a konstablernek, visszaült kocsijába és elhajtott. Az eset következtében oly nagy csődület támadt, hogy a Hyde Park vaskerítését egész hosszában ledöntötte a tömeg, mig végre a lovasrendőrségnek sikerült rendet csinálni. Ijesztő gyorsasággal közelitett a szomorú nap, mikor Londontól válnunk kellett. Lyell-ék Skóciában voltak, de midőn meghallották szándékunkat, visszatértek tőlünk búcsúzni. A nemesszivű Lady — le sem vetve utazóruháját — Paddingtonba sietett hozzánk. Valódi anyai bensőséggel társalgott velünk és felszólított, hogy Írjak neki. Elgondolható, hogy én mily örömmel és hálával ígértem ezt meg. Sohasem feledem angyali jóságát, sugárzó nemes vonásait, sem a még mindig gyönyörű szemeket, amelyek az érzések és gondolatok áramlatai alatt hol setétebbeknek, hol világosabbaknak tűntek fel. Mily egyszerű, keresetlen és mégis mily megható volt modora. Az ilyet csak a legnemesebb szív és a legmagasabb képzettség adhatják meg. Férfiben Rónay Jácint hasonlított hozzá lelkileg, csakhogy ez utóbbi kedélyesebb volt, és nem angol. Ezektől esett legnehezebben az elválás. (folytatjuk) királyok között elsőnek őt övezte az egyház kanonizációjába. A szent király példája és emléke változtatta át a Nyugatnak kalandozó eleink iránt érzett régi gyűlöletét a magyarság megbecsülésévé és szeretetévé. Népszerűsége és tisztelete az egész középkoron át páratlan. Vagy ötszáz iró emlékezik meg róla a külföldön. Egyesül Nagy Károly tud vele versenyezni számbelileg ebben a népszerűségben, de abban István egyedül áll, hogy a félezer megemlékezésben egyetlen bántó szó sincs, csak nagyrabecsülés és tisztelet. Bensőséges ünnepségeken áldozott világszerte a magyar diaszpóra augusztus 20-án Szent István emlékének.
